Két kedves kosztüm
Éjjeliszekrényem
képkeretéből
hova
készül két kedves kosztüm
Talán
sehova
mert
mosolyogva megérkeztek
karjukban
virágcsokorral
amivel
fejet hajtottam
jövetelükért
Milyen
türelmetlenül vártalak
jóságos
anyám
Katám
édes nővérem
Tegnap
főzött teáitokkal
tegnapelőtt
sütött pogácsáitokkal
kínállak
ezen a meghitt éjszakán
biztos
emlékeztek csodálatos ízére
Vagy
éjjeliszekrényemen
sűrű
halászlét tálaljak
amit
bográcsban rotyogtattam
nem
tudom melyik hajnalhasadástól
vidám
harangzúgásig
amelyik
delelőjén kongatja a napot
Azért
sürögtem sokáig körülötte
mert a
lelke a lassú tűz
úgy jön
ki az íze
Csinosságotokat
tiszta kedveteket
irigylem
bújnék
mezitlábammal
magam
alá
mert
elfelejtettem piszkos trikómat
félredobni
Kanalazgatáshoz
olyan kenyeret vágok
amelyik
nem hull szét
mint
bennünk morzsálódó
számlálhatatlan
év
Éjjeliszekrényemből
eléd teszem anyám
rózsafűzéredet
imakönyvedet
lehúzom
Irén ujjáról gyűrűdet
legyen
újra a tied
Éjjeliszekrényemből
eléd teszem Katám
jóravaló
rozsdás bicikliláncodat
kergess
szokatlan rendembe
Mindent
visszaadok
de
küldjétek gyakran hozzám
két
kedves kosztümötöket
Képzelődöm
Nem
tudja hozzám bújtatni
képzeletem
mert
nem emlékszem rá
pedig
ma este újra elhozom
idegen
kapualjból
ijedt
arcú félhomályba
Idebent
csókommal
törlöm
homlokára
fagyott verejtékét
ezerjóval
itatom
és nem
pirul el
ha ott
hagyom kezemet
Csöndünkben
asztmás
rugók lihegnek
mert
képzeletem
ma este
újra elhozza
ijedt
arcú félhomályba
akire
nem emlékszem
Kilép
szűk szoknyájából
s ha
ölelem érzem
milyen
forró a háta
Nem
zavar
bár jól
tudom
ilyenkor
szeret
mert
újra elhozza képzeletem
ijedt
arcú félhomályba
aki ma
este sem kacag ki
ha azt
hazudom szeretem
Melegem
van
hozzámbújik
ha fázom
Hűvös
lesz reggel
talán
rájövök
ki
takar be
Miként az élet
85 éves lenne Simonyi Imre
Mit
kezdjek
az elém
rakott
élménymedencés
képekkel
amelyekről
csábító
szemek villannak
s a
vállig érő hajak hullámai
mintha
elborítanák arcomat
ne
lássam
a
várfürdő vizén ringó
feszes
kebleket
Nem
érdekelnek
sötétbe
csalogató csípőmanőverek
ezért
Gyula macskaköves utcáin
zsályafáklyával
kóborolva
megint
fölkerestem
szűkreszabott
otthonában
Simonyi
Imrét alias Szmolát
Nemrég
érkezett haza
s a
tőle megszokott igényességgel
fogasra
akasztotta
kissé
kopott fehér ballonkabátját
a
kényszerhatár túlsó feléről
hozott
hosszúszárú fekete esernyőjét
Az
elfüggönyözött szobában
takaróba
burkolózva
lehuppant
nyikorgó fotelba
cigarettára
gyújtott
s
rekedtes hangon azt mondta
hogy a
halál nem is fáj
Tulajdonképpen
az élet se fáj
A
giliszta
a
meztelen csiga se fáj
Csupán
undorító mint a halál
Csupán
hányingert kelt
miként
az élet