Enciklopédia
Irodalmi szekció
Társadalom
Előadóművészet
Képzőművészet
Reál
Képgaléria
Kiadványok
POSZT 2003
Ráday utca
Sztárok
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Regisztráció Fórumok Terasztérkép Linkajánló Játékok Kincseskamra
  Dátum: 2019. december 5. csütörtök    Mai névnap(ok): Vilma  
   
KERTÉSZ ÁKOS

Persze, ami Salingert illeti, én is a Zabhegyezővel kezdtem, de aztán elolvastam az Amikor harap a banánhal című novelláját, és láttam, hogy ebben benne van a Zabhegyező (is)

 

 

Tanúvallomás

 

 

(Persze, ami Salingert illeti, én is a Zabhegyezővel kezdtem, de aztán elolvastam az Amikor harap a banánhal című novelláját, és láttam, hogy ebben benne van a Zabhegyező (is). Vajon melyiket írta előbb? És bármit olvastam azóta Salingertől, minden ismerős volt, mert benne volt az Amikor harap a banánhalban. Ritka adománya a Sorsnak, ha egy író ilyen sűrítményt tud fölmutatni művészete, szemlélete és természetesen személyisége teljességéről.)

 

 

Az uram most rám akarja kenni, most azzal védekezik, hogy én uszítottam, ez nem igaz, én nem uszítottam, csak kértem, hogy csináljon valamit, hogy küldje el a francba, hogy mondja meg neki, hogy hagyjon nekem békét, hogy ne molesztáljon, jó, azt is mondtam, hogy fenyegesse meg, hogy ha nem kopik le, megveri, de azt nem mondtam, hogy verje meg, és én magam sem ismertem rá, olyan szelíd, békés természetű embernek ismertem, gyöngéd volt, már úgy értem, mint férfi, hozzám is gyöngéd volt, nem olyan, mint más, aki csak úgy nekiront a feleségének, ha akar valamit, és a kislánnyal is olyan gyöngéd volt és kedves, mint egy igazi jó apa; én nem tudtam, hogy ilyen vadállat lakik benne, én most se hiszem el, lehet, hogy valami kiváltotta, valami rossz emlék, nem tudom mi, ez nem ő, én nem így ismerem, pedig öt éve ismertem meg, négy éves házasok vagyunk; a kislány három éves, hát volt alkalmam megismerni, higgye el, kérem, ő nem ilyen, biztos nem is volt tudatában, mit csinál; akkor már hetek óta ment állandóan, hogy molesztált ez a… tudom, hogy nem szabadna, de nem tudom másképp kifejezni… ez az undorító hajléktalan, mert a szakálla is csomókba volt, meg a haja is, olyan őszes, de nem egészen ősz, az eredeti színe mégse látszott, és a szeme is, higgye el, nem volt színe, nem volt se barna, se kék, olyan vízszínű volt, és véres, és rettenetesen büdös volt, mert dőlt belőle a piaszag, amitől én undorodom; az uram nem iszik, hálisten; és a mocsok szaga, nem is tudom elmondani, hogy a ruhájából vagy a testéből jött a szag, csak érezni lehetett rajta, hogy ez nem mosdott már hónapok óta, a keze is szinte fekete volt, mint a majomé, hát nem is volt emberi formája, hogy ismerhettem volna rá; és biztos, hogy ez váltotta ki az uramból is azt a rohamot, mert az uram nem iszik, ezt már mondtam, de nem is dohányzik, és isten bizony semmilyen gyógyszert nem szed, néha vitamin pezsgőtablettát, meg azt a szupradint, jó, nem olcsó, de azt mondja, ennyit áldozhat az egészségére az ember, én is szoktam inni olyan narancsízű pezsgőtablettát; szóval az öregember, valószínűleg ott volt a standja, vagy mi, hát azóta tudom, mert mondták, hogy ott koldult, mindig ugyanazon a metróállomáson, de én koldulni sose láttam, mert azt ki lehetett számítani, hogy én mikor jövök; mert reggel, a munkába menet fél nyolc körül értem oda, na esetleg öt perccel később vagy előbb, és délután is negyed hatkor, na akkor mondjuk volt úgy, hogy negyedórával előbb, az a csúcsforgalomtól függött, vagy később, akár egy órával is, mert elmentünk a többiekkel meginni egy kávét; szóval én koldulni sose láttam, csak azt, hogy követ, és állati idegesítő volt, hogy miért követ, és utánam jött néha a mozgólépcsőn, egészen az aluljáró kijáratáig, de akkor mindig visszafordult, és az rettenetesen idegesítő bír lenni, tessék elhinni nekem; és egyszer-kétszer megfogta a kabátomat, és akkor rákiáltottam, hogy mit akar, ne molesztáljon; sose szólt semmit, mintha néma lett volna, csak nézett rám, olyan könyörgően, mintha akart volna valamit, és az emberek is megálltak, és tudtam, hogy megvédenének, de más nem történt; és én akkor szóltam az uramnak, hogy gyere már el, légyszíves, és mondd meg neki, hogy kopjon le rólam, de azt nem mondtam, hogy verje is meg; ezt már csak azért se mondhattam, mert nem is tudtam volna elképzelni, hogy megtegye, hát tényleg nem úgy ismertem, mint aki kezet emel bárkire is, hát még egy gyönge öregemberre; és hogy én nem ismertem meg, hát tessék idehallgatni, én hétéves voltam, amikor elment, anyukámtól csak azt hallottam, hogy milyen egy gonosz ember, hogy csak úgy otthagyja a családját, és honnan tudtam volna én, akkor, hétévesen, hogy azért ment el, mert anyukám már több mint egy fél éve járt a Sanyi bácsival, és Apu hiába könyörgött neki, hogy szakítson vele, gondoljon a családra, a gyerekére, vagyis hát rám; én ezt nem tudhattam, azt se, hogy Anyu nem szakított, mert szerelmes volt, erre apukám elment; és ő mindig olyan szomorú ember volt, én nevetni szinte sose láttam, és talán a szomorúsága miatt egy kicsit féltem is tőle, pedig még csak föl sem emelte a hangját soha; és akkor jött a Sanyi bácsi, és vidám volt, és nevetett, és fölkapott a karjába, és táncolt velem, és énekelt, és ajándékokat hozott, és amikor Anyu azt mondta, hogy hívjam a Sanyi bácsit Apunak, én megtettem, miért ne, hiszen olyan aranyos, és akkor két apukám volt egy darabig, mert Apu mindig eljött, először heten-kint, aztán ritkábban, és elvitt cukrászdába, az Állatkertbe, a Vidám Parkba, és egyszer a Pálvölgyi Cseppkőbarlangba is, de hiába, mert mindig csak szomorú volt; és amikor megtudta, hogy a Sanyi bácsit is Apunak hívom, mert mondta az anyukám, hogy ezt nem kell az Apunak tudni, de egyszer véletlenül elárultam magam, akkor még el is sírta magát, és én szégyelltem, hogy olyan apám van, aki sír, mint egy nő, és akkoriban kezdett el inni; én mint kislány nem vettem észre másból, csak abból, hogy egy kicsivel jobbkedvű volt, de a szagot már akkor se szerettem, az alkoholszag akkor is undorított, és tudtam, hogy albérletben él a Nagyszombat utcában, de oda sose vitt el, nem engedte az Anyu; azt is tudtam, hogy villanyszerelő, és Anyu azt mondta, hogy csak azért nem lett maszek, hogy ne kelljen több gyerektartást fizetnie, és titokban fusizik, mert az után nem vonhatják le a gyerektartást; később meg még azt is mondta Anyu, hogy Apuból vállalkozó is lehetett volna a szaktudásától, mert jó szakember volt, de azt sem akarta a tartásdíj miatt; aztán egyszerre kitették a munkahelyéről, amikor elkezdődtek az elbocsátások, és aztán a főbérlője eladta a lakást, és őt kirakták az albérletből, és Anyu akkor is mondta, hogy ez kamu, csak nem akar tartásdíjat fizetni; és egyszer csak tényleg eltűnt, és Anyu azt mondta, hogy külföldre lógott, mert már volt világ-útlevél, és mindenki utazhatott, amerre akart, és ott lett belőle vállalkozó, és gazdag ember lett, csak nem akar tartásdíjat fizetni; hát én mindig úgy képzeltem el az apámat, ahogy utoljára láttam, csak vidámnak és gazdagnak, akinek egy német asszony ül az ölében, és sört iszik, és mindenhol el tudtam volna képzelni őt, csak az aluljáróban, a metróállomáson nem; és tessék elhinni, én nem egyszerűen nem ismertem rá, hanem el sem bírtam képzelni ebben a helyzetben; van ilyen; tavalyelőtt együtt nyaraltunk az urammal és a gyerekkel, és volt ott egy nő, akiről rémlett, hogy ismerem, de fogalmam se volt, honnan, és kerültem, és nem akartam köszönni neki, hát amikor hazajöttünk, egyszer bemegyek a patikába ott a közelünkben, ahová állandóan jártunk, és hát nem ott van, ő az a gyógyszerésznő, aki mindig kiadja a gyógyszert, és együtt nevettünk azon, hogy ő sem tudta ott lenn, a Balatonnál, hogy hová tegyen, mert ha az ember más környezetben lát valakit, mint ahol megszokta, nem ismer rá; hát ilyesmi történt velem is, ha csak egy pillanatra is megfordul a fejemben, hogy az apám ide kerülhetett, hogy akár egy hajléktalan koldus is lehetett belőle, akkor biztos megismerem, én ezért kértem a férjemet, hogy szabadítson meg tőle; de hogy benne ilyen indulatok vannak, hogy ilyen vadállat bír lenni egy nyo-morult öregemberrel szemben, csak azért, mert az illető mocskos, gusztustalan, és nincsen, aki megvédje, hát ezt, isten bizony, álmomban sem hittem volna róla… akkor azt kérdezi a nyomozótiszt, egy hadnagynő, úgy tíz évvel idősebb, mint az asszony, akinek a tanúvallomását hallgatja, hogy ha fölismeri a hajléktalanban az apját már előbb, mondjuk egy héttel az eset előtt, akkor mit csinált volna, erre az asszony zavarba jön… hát azt nem is tudom, hát persze haza nem vihettük volna, mert nem volt olyan állapotban, hát egy három éves kislányom van, most nem mondhattam neki erre az emberre, nem is volt emberi formája, tessék elhinni, nem mondhattam volna neki, hogy nézd, kicsikém, ez a nagyapád; az édesanyja él, kérdezi most a nyomozótiszt asszony, igen él, mondja az áldozat lánya; és ha előbb fölismeri, nem szólt volna az édesanyjának, hogy Anyukám, ott koldul az aluljáróban rongyosan az Apu, és teljesen tönkrement, és azért mi is felelősök vagyunk egy kicsit, talán tehetnénk érte valamit; nem tetszik ismerni az Anyut, mondja a fiatalasszony, ő azt mondta volna, megérdemli a sorsát, dögöljön meg; és maga ezzel egyetértett volna, kérdezi a rendőrtiszt; Isten ments, mondja a fiatalasszony, az áldozat lánya, én azért úgy hiszem, az Anyu igenis felelős, hát végülis ő szakított vele a Sanyi-apukám miatt; én alighanem a mentőket hívtam volna, hogy vigyék be valahová, és fürdessék meg, és a rongyait égessék el, aztán szereztem volna valami ruhát; de persze azt nem tudtam, hogy a teste is tele van fekéllyel, hogy tébécés és még májrákja is van, és menthetetlen, ez csak a boncolásnál derült ki, és talán nem is az uram verte agyon, amúgyis meghalt volna már, eljött már neki az ideje, és olyan nagyon nem is verte meg a férjem, hát azért halt meg, mert elesett, mert rosszul ütötte be a fejét, az én uram nem bűnös, tessék elhinni, ő nem akarta megölni, miért is akarta volna, hiszen ő nem is ismerte, nem is látta soha, csak az a szegény öregember rosszul esett; de az sem igaz, hogy én uszítottam, mert én egy szóval sem mondtam, hogy üsse meg, csak azt, hogy ijesszen, rá, hogy ne molesztáljon többé, vagyis, hogy szabadítson meg tőle… akkor a nyomozótiszt azt mondja, köszönöm, és még beleírja a gépbe az utolsó mondatokat, aztán kiprinteli a vallomást, és aláíratja a tanúval, az asszony aláírja, és megkönnyebbülve föláll és kimegy; a hadnagynő elmenti a fájlt, kilép belőle, kikapcsolja a gépet, és átmegy az étkezőbe ebédelni, mert már fél kettő…

 

Cikk nyomtatása
Írások listája
TARNAI LÁSZLÓ
SZIGETI GYÖRGY
SZAUER ÁGOSTON
ONAGY ZOLTÁN
ÖRDÖGH SZILVESZTER
KARAFFA GYULA
KELEMEN LAJOS
LAZÁNYI ISTVÁN
NYÍRFALVI KÁROLY
OLÁH ANDRÁS


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap