Enciklopédia
Irodalmi szekció
Társadalom
Előadóművészet
Képzőművészet
Reál
Képgaléria
Kiadványok
POSZT 2003
Ráday utca
Sztárok
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Regisztráció Fórumok Terasztérkép Linkajánló Játékok Kincseskamra
  Dátum: 2019. augusztus 20. kedd    Mai névnap(ok): István, Vajk  
   
TELLER EDE HITBÉLI PARADOXONJAI

ZELEY LÁSZLÓ

ZELEY LÁSZLÓ

 

 

Teller Ede hitbéli

 

paradoxonjai

 

 

 

1993 késő őszén kérte Budapesten, hogy menjünk ki a temetőkbe. Három méregdrága virágcsokrot vett: az elsőt Adynak, a másodikat hét évvel idősebb egykori barátjának, Szerb Antalnak s végül Lu­kács Györgynek, akivel gyakran találkozott a régi időkben, s féltve őrizte „A lélek és a formák” első, 1910-es kiadásának dedikált pél­dányát.

E látogatását követően együtt utaztunk vissza Washingtonba és egy lakosztályban szálltunk meg a Cosmosban, amely politikusok, ka­tonák és tudósok találkahelye is volt. Az amerikai politika némely döntései itt születhettek.

A budapesti temetői benyomások nem hagyták nyugodni, kivált, hogy a Kozma utcában visszafordíttatta az autót az apja sírja előtt. Ö­rök lelkifurdalása maradt, hogy pár hónappal lekéste Szilárd Leó diplomáciai közbenjárását: a családtagok kivitelét szovjet segít­séggel.

Lefekvés előtt valahogy szóba került a hit és a halál kérdésköre. Megdöbbentem, hogy Tellerben mekkora az élni-akarás, szinte elbűvöl­ten hallgatta R. Moody elméletét az „Élet az élet után”-ról, Küb­ler Ross tanatológus vélekedését a halál folyamatáról. Egyszer köz­beszólt: „Szerb Tóni írja valamelyik regényében, hogy a halált az etruszkok erotikus aktusnak tartották”. Egész éjjel beszélgettünk.

Ő frissen, én kissé törődötten mentem reggelizni, cipelve a mag­nómat is. A lift előtt mondta: „Szóval minden ugyanúgy van nálatok, mint 1991-ben. Mindig mondottam, hogy a demokrácia nem tökéletes társadalmi forma, de nincs jobb. Úgy látszik, otthon a kommunizmus egy elnyomáson alapuló kényszer-modernizáció volt, ahol a mezőgaz­daság a téesszel és a háztájival többet ért el. És azóta se reaktor, se új metró, se új lakótelepek. Akkor mégis csak volt valami 'bája' a puha diktatúrának...”

Az ebédlőben – mintegy folytatva az éjszakai beszélgetést három kávé után – föltettem a kérdést: mit gondol Istenről és a túlvilág­ról?

„Számítottam a kérdésre, s bizony készültem is a válasszal. Most már több mint 50 éve Amerikában élek, s itt erről a kérdésről alig gondolkodtam. Ez talán kevésbé múlik Amerikán, inkább azon a szere­pen, amit Amerikában játszottam. Túlságosan el voltam foglalva... Ne képzelje azt, hogy ez az erkölcs elhanyagolását jelenti! Ellen­kezőleg! Azt, amit reggel és este csinálunk napközben, sőt álmunk­ban –, az közeli kapcsolatban van azzal, hogy mi a helyes és mi helytelen. De azzal, hogy ÖRÖKKÉ éljünk: NEM. Erre a nehéz kérdésre – túlvilág, Isten – több válaszom is van. Én zsidó vagyok. A zsidó vallásban a túlvilágnak praktikusan nincs szerepe. Nem arról van szó, ha rosszul viselkedem, akkor a túlvilágon megbüntetnek. A zsi­dó vallás azt mondja: HIGGYÉL ISTENBEN, NE BESZÉLJ AZ ISTENRŐL, DE TEDD AZ ISTEN AKARATÁT! És az Isten akarata, hogy helyesen tedd. A zsidó valláson belül persze nagy különbségek vannak, hogy a törvé­nyeket hogyan kell értelmezni. De hogy van-e Isten, vagy hogy van-e túlvilág, nem, hanem csak abban, hogy a törvényeknek esetről eset­re mi az értelme. E vallásban nincsenek szentek, de vannak emberek, akik az igaz, a helyes cselekedetet gyakorolják.

A munkám egy tudós munkája volt. És egy tudósnak nem dolga, hogy arról beszéljen, amit nem értett meg teljesen. Ha van valami, amit nem értettem, az a Jóisten. Mint tudósnak, nekem erről nem lehet, nem szabad beszélni.

De most a dolog lényegéhez akarok hozzászólni: jó azt hinni, hogy van egy gondviselő Isten, aki mindenütt ott van, aki mindennek, még annak is, ami úgy látszik, teljesen értelmetlen és kegyetlen, valamilyen módon értelmet ad, aki az embert támogatja, s akinek a birodalmába halhatatlanul bejuthatunk. Én pontosan olyan jól tudom, hogy ezt jó lenne hinni, mint az emberek milliárdjai.

– Akkor hisz egyáltalán valamiben, professzor úr?

– Én pontosan két dologban hiszek, és ez a kettő bizonyos mér­tékben ellentétes. Mindenekelőtt az értelemben, a tudásban, a tudás korlátlan növekedésében. Abban hiszek, hogy a tudás jó, hogy a tu­dást mindenki mással együtt és titoktartás nélkül művelni kell, mert ez az, ami az embert megkülönbözteti a többi élőlénytől. Ebben ABSZO-LUT módon hiszek. A másik: érzelmeim is vannak. De attól, hogy valamiről TUDOM, hogy jó, még nem ÉRZEM, hogy jó, vagy ha tudom, hogy tilos, még kívánhatom. Az érzelmeket – amelyekre az életemet tervezem, amikor előre látom, hogy mi lehet, mi nem lehet, milyen irányba – nem szabad elhanyagolni. Helytelen a puritán gondolkodás, hogy az ész azt mondja, tehát azt KELL tenni. De az érzelemnek sem szabad befolyásolni az ember eszét. Az, hogy JÓ VOLNA HINNI, HOGY ÖRÖK MEGNYUGVÁS LENNE HINNI, az nem OK arra, hogy higgyek. Mert nagy a tévedés lehetősége és sok a helytelen idea. És akkor elvész az ész, az értelem. Másrészt viszont az ész, az értelem nem szabad, hogy pa­rancsoljon az egész lénynek. Meg kell gondolni alaposan, hogy mi az, amit tényleg el akarok érni. Az ész egyik eredménye kellene, hogy legyen, hogy harmóniát tartson magamon belül. Én azt mondhatom, hogy­ha ezt a paradoxont megoldom, hát Nobel-díjat kapok. Ez nem érv! Ha engem egy probléma érdekel, akkor még jobban fogok rajta dolgozni. Szükséges, hogy harmónia legyen az érzések között és az ész meg az érzés között. Szükséges, hogy teljes ember legyek. De ez csak az ész alapján egyedül nem megy. Világos, hogy az embernek két pólusa van: az agya és a szíve. Ez valami, amit még a nagyapámtól hallot­tam.

– Magyarországon?

Magyarországon. Nem tudom, talán 16 éves lehettem, és panasz­kodtam neki, hogy félek a jövőtől. Ő csak ennyit felelt: „Ne félj, van fejed és van szíved, ne félj!” Én hiszek a fejemben és hiszek a szívemben, hogy együtt tudnak működni.

Fölfoghatjuk ezt egészében úgy, mint az ön életfilozófiáját?

Igen, ez az én életfilozófiám, ez az én hitem.”

 

(Utóirat: Teller egyik utolsó kérése tavaly augusztus vége felé az volt, hogy a fentiekben leírt szemléletet képviselő folyóiratban jelenjék meg az írás, s ha meghal, a rákövetkező első évfordulón lásson napvilágot, „hadd keljek szellemileg új életre”.)

 

[Zeley László]
Cikk nyomtatása
Írások listája
TARNAI LÁSZLÓ
SZIGETI GYÖRGY
SZAUER ÁGOSTON
ONAGY ZOLTÁN
ÖRDÖGH SZILVESZTER
KARAFFA GYULA
KELEMEN LAJOS
LAZÁNYI ISTVÁN
NYÍRFALVI KÁROLY
OLÁH ANDRÁS


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap