Enciklopédia
Irodalmi szekció
Társadalom
Előadóművészet
Képzőművészet
Reál
Képgaléria
Kiadványok
POSZT 2003
Ráday utca
Sztárok
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Regisztráció Fórumok Terasztérkép Linkajánló Játékok Kincseskamra
  Dátum: 2019. augusztus 20. kedd    Mai névnap(ok): István, Vajk  
   
MENT_E A KÖNYVEK ÁLTAL A VILÁG ELÉBB?

BÜKI MÁTYÁS

BÜKI MÁTYÁS

 

 

Ment-e a könyvek által a

 

 

világ elébb?

 

 

 

 

Egyszer valaki feltette nekem a fentebbi kérdést. Megmérgesedtem, és addig nem engedtem el a gallérját, míg meg nem hallgatta az alant következőket.

Gyermekkoromban nagyon szerettem olvasni. Az iskolában igen gyorsan elsajátítottam ennek a műveletnek a fortélyait, s az első év végére már komoly gyakorlatra tettem benne szert. Ha jól emlékszem, a Nemtudomka Nap-országban címet viselte az első általam elolvasott, terjedelmét tekintve száz oldalt meghaladó irodalmi alkotás. Másodikos koromra már édesapám könyvespolcán is kutakodni kezdtem, ám az itt található művek még nem érdekeltek. Ezek ugyanis legnagyobb részt politikai tárgyúak voltak. Kötetek Marx és Engels úrtól, tanítványaiktól, Lenin és Sztálin elvtárstól (a barna, aranyozott betűs díszkiadásban), Rákosi honfitársunk remekei, stb. Talán nem kell magyaráznom, hogy ezen bibliotéka egy párttag tulajdonát képezte.

A könyvespolcon azonban még egyéb művek is hozzáférhetőek voltak: A Gömböc címet viselő elbeszélés gyűjtemény, amely Maupassant írásait tartalmazta. A spleenes orosz úr, nevezett Pecsorin ügyes-bajos dolgait tárgyaló Lermontov regény, a Korunk hőse. Aztán Stendhal Vörös és fekete c. munkája, valamint a Hamlet Shakespeare-től, párba szedve a Szentivánéji álommal. Magyar szerzők közül a Toldi jelentette a legmagasabb szintet, melynek mindhárom része olvasható volt egy kötetben. Mindezek az Olcsó Könyvtár elnevezésű könyvsorozat darabjai voltak, mely sorozatot tudtommal a vészterhes Rákosi-korszak idején szerkesztették a dolgozó nép fiai és lányai számára. Arról, hogy ezen szépirodalmi művek miképpen kerültek apám látókörébe, aki tanulatlan, egyszerű ember volt, nincs tudomásom, mindenesetre tény: rajtuk – s persze más, ismerősöktől és könyvtárakból szerzetteken is – cseperedtem fel, s mire elérkeztek azok az események, melyekről itt szó lesz, művelt s – mi tagadás – könyvbolond ifjúvá serdültem.

1967 tavaszán történt, hogy mint forradalmár kamasz, forrófejű gimnazista, magam is egy nőnemű osztálytársammal karöltve igyekeztem megismerni a nemiség gyönyöreit. Erre nemcsak fiatalságom heve vitt rá. Mivel olvasottságomnál fogva társadalmi kérdések iránt is fogékony lettem, s politikai tárgyú munkákat is olvastam, fontosnak tartottam a szexualitás szabad kiélését, hisz a szexust az emberi szabadságot növelő tényezőként tartottam számon. Nagy meglepetésemre azonban néhány együttlét után kiderült, hogy a nemiségnek csak néhány mellékgyönyörét élvezhetem, a legfőbbet nem, mert – éppen nem merevedési problémák miatt – nincs orgazmusom, hiába végeztem mindent úgy, ahogy a férfiak évszázezredek óta tették.

Problémámmal édesapámhoz fordultam, akit – jóllehet politikai nézeteivel nem értettem egyet – elfogadtam nevelőmnek. Szeretett felmenőm bizalmamat meg is hálálta, s elküldött egy idős doktorhoz, aki egyben régi elvtárs. Nyilván elmondta neki esetemet, mert az orvos szinte atyai jó barátként üdvözölt, amint csöngetésemre kinyitotta lakásának ajtaját. Roppant idős ember volt, igen alacsony növésű, úgy százötven centiméter, bottal járt, s keze enyhén remegett. Váratlan közlékenységgel elmondta, hogy egyedül lakik könyvei és bútorai társaságában. Sokat élt, sokat tapasztalt, az emberekkel már nem is igen érintkezik, rendelést sem folytat, csak ebben az esetben tett kivételt.

Be kell vallanom, hogy hatalmas könyvespolca láttán, mely a dolgozószobájában nyert elhelyezést, elállt a lélegzetem. Ez a bútordarab olyan volt, amit csak álmaimban tudhattam magaménak. A világ- és a honi irodalom nagyjainak művei sorakoztak alfabetikus sorrendben egymás mellett, miként első pillantásra felmérhettem. Nem csak a régi szerzők, mint Homérosz vagy Ovídiusz munkáit tartalmazó kötetek villantották felém csábító gerincüket, hanem hírneves filozófusok munkáit, valamint a mai – illetőleg az akkori – legfrissebb irodalmi szenzációkat kínáló könyvek is magukra vonták figyelmemet. Rajtuk kívül még számos képzőművészeti album is látható volt, Kandinszkij, Klee, stb. Ezen modern művészek és írók mellett egyébként helyet kaptak a marxizmus-leninizmus nagy klasszikusainak munkái is, ám – nem úgy, mint apám polcán – mintegy mellékesen, szinte eldugva egy oldalsó zugolyban, a padló szintjén, egy nagy virágváza mögött. Ebből mindenesetre arra következtettem, hogy ez a doktor úr a munkásmozgalommal való kapcsolatát már nem veri nagydobra.

A polc mégis más volt, mint aminek mutatta magát. Miután ugyanis a doktor beültetett a könyv-eldorádója előtt terpeszkedő két bőrfotel egyikébe, majd velem szembeülve, szemét rólam le nem véve, elmondatta velem az esetemet zavarba hozóan apró részletességgel, azt találta mondani, hogy a bajom a lelkem merevségének egyenes következménye, ugyanis tudat alatt nem akarom átadni magamat illetőleg magomat az illető hölgynek. Felállt karosszékéből, az enyémhez lépett, simogatni kezdte a hajamat, célzásokat tett állítólag csinos alakomra, s azt mondta, ki kellene próbálnom férfival a dolgot, szerinte ő például kiválóan alkalmas lenne kórságom orvoslására. Rémülten ugrottam fel a fotelből s ellöktem az idős urat, mire ő elesett, feje nagyot koppant a padlón, botja elrepült. Kisvártatva azonban, ámbár nem minden erőfeszítés nélkül, feltápászkodott, majd hirtelen támadt fürgeséggel a polchoz lépett, s a bal széléről, alulról számítva a negyedik szintről kihúzott egy kötetet. Nagy csodálkozásomra a könyvespolc halk sziszegéssel kétfelé húzódott, s bepillantást nyerhettem a mögötte levő, rejtett szobácskába. Sötét volt ebben az ablaktalan helyiségben, de annyira azért nem, hogy ne láthassam világosan: a falon szöges korbácsok, gumibotok, egyéb efféle eszközök lógnak, középen egy nagy fogorvosi szék áll, körülötte kerekeken gurítható tartályok, ládák, melyekből drótok futnak szerteszét. A doktor úr besántikált ebbe a szobába, levett a falról egy hatalmas fogót, fenyegetően lóbálni kezdte, majd felém közeledett, megállt előttem, s így kiáltott: Be kell járatni, be kell járatni!

Miközben kétségbeesetten próbáltam kitalálni, mit ért mondandóján, miért hadonászik a fogóval, felsikoltottam. Levetettem magam a földre, majd a lábai között átkúszva talpra ugrottam, és a lakásajtó felé igyekeztem. A kulcs szerencsére a zárban volt, remegő kézzel megfogtam, ám a retesz fordítva működött. Mire erre rájöttem – s még hátra volt a lánc –, a doktor úr utolért, a fogóval férfiszervem felé kapkodva. Látszólag oktalanul visszafelé vettem az irányt, s a kínzókamrába rohantam be, ő utánam. Kiderült azonban, hogy szerencsés csillagzat alatt született ez a cselekvésem, hisz miután körbeszaladtam a fogorvosi széknek látszó berendezést és kisurrantam a dolgozószobába, azt észleltem, hogy a két könyvespolc-fél halk sziszegés közepette, váratlan gyorsasággal összezáródik. A doktor úr botlott el egy drótban, s a rendszer felmondta a szolgálatot, vagy valamihez – titkos kapcsolóhoz – értem hozzá? Mindegy, üldözőm fogoly volt. Kis csönd után, melyet csak a rab távolinak ható szitkozódása tört meg, a könyvespolcon elhelyezkedő könyvek közül füst kezdett szivárogni, majd látványos szikraeső záporozott rám, a szőnyegre, a gyönyörű fotelekre, s a relék, a biztosítékok kiégésekor keletkező búgások és csattogások zengtek szimfóniát. Megigézve álltam ott, s mintegy hálásan a gyönyörű, zenés tűzijátékért, szívemben béke kelt. Arra gondoltam, akár ki is engedhetem a doktor urat. Feltehetőleg már lecsillapodott, ám ha mégsem, többé engem utol nem ér. Emlékeztem, hogy a polc kettéválását egy könyv levétele idézte elő, így azt kezdtem keresni. S lám, csakhamar rá is akadtam a fotelek között a földön.

Kicsit félve írom le, de tény, hogy a Kommunista Kiáltvány című világtörténelmi jelentőségű művet tarthattam kezemben. Akár így, akár úgy, megpróbáltam visszarakni a helyére, de hiába, a könyvszekrény nem mozdult. S mivel továbbra is dőlt a füst, igaz, a szikrázás és sercegés abbamaradt, most már pánikba estem, s sietve eltávoztam a lakásból.

A doktor úrral nem találkoztam többé. Valószínűleg kiszabadult fogságából, halálhíre azonban nem jutott el hozzám. Jóval később egyébként azt is megtudtam, hogy hírhedett orvos volt, hisz az ÁVH kötelékében teljesítvén szolgálatot, a vészterhes időkben ő is élt más börtönorvosok azon szokásával, hogy a kínzások folytán bajba jutott raboknak nem igyekezett segíteni, sőt.

 

Ezeket meséltem akkor. Természetesen még beszámolhattam volna, történt-e például az én bajomban valami változás. Nem tettem – most sem fogom –, hisz semmi jelentősége. Nagy költőnk kérdése még mindig fejtörésre adhat alkalmat, én viszont veszem a bátorságot, hogy – most legalábbis – ne foglalkozzam vele.

[Büki Mátyás]
Cikk nyomtatása
Írások listája
TARNAI LÁSZLÓ
SZIGETI GYÖRGY
SZAUER ÁGOSTON
ONAGY ZOLTÁN
ÖRDÖGH SZILVESZTER
KARAFFA GYULA
KELEMEN LAJOS
LAZÁNYI ISTVÁN
NYÍRFALVI KÁROLY
OLÁH ANDRÁS


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap