Enciklopédia
Irodalmi szekció
Társadalom
Előadóművészet
Képzőművészet
Reál
Képgaléria
Kiadványok
POSZT 2003
Ráday utca
Sztárok
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Regisztráció Fórumok Terasztérkép Linkajánló Játékok Kincseskamra
  Dátum: 2019. december 5. csütörtök    Mai névnap(ok): Vilma  
   
Egy százötven éves zarándok naplójából

LÁSZLÓFFY CSABA

LÁSZLÓFFY CSABA

 

 

Egy százötven éves zarándok

 

naplójából

 

 

1.

 

 

A vasárnaponként elmotyogott imát kivéve,

mondhatni, modern festőnek számítok.

 

Ki a kutyaszorítóból! (mióta mondom már

magamnak) – oda, ahol nem öltögeti rád nyelvét,

akár egy öngerjesztésben jeleskedő, csalfa cseléd,

a magát megrontó civilizáció.

Vad iram volt idáig

a veszély, a gyilkos kegy elől. De most minden

energiát bele; csak nem borulni lázba, midőn arcod

rángásait fedezed föl mindenben. Ez a betokosodott

hűség – önnönmagadhoz. Önmagad kárára is, persze.

 

A hegy. Baalbek romjai. Az örökös bálványkeresés

(ha már a Genezist lekésted) – naiv lélek – az ősanyag

foglya. Megrészegülve csavarogsz szűz tájakon, mintha

nem tudnád, hogy vadállat rejtőzik mellkasod alatt;

a májadban s a beleidben utálatos férgek. Könny-

­csatornáid, veséd mérgek kútja.

S a kifogyhatatlan és

iszonyatos őserőtől duzzadó bibeszál – mit kezdhetek

vele? A duzzogó egyedülléttel! Ennyi szertelenséget

megfékezni még nem született földi hatalom. Mégis úgy

állok itt, szinte mozdulatlanul, akár a kövek. (Csak azt ne képzeld magadról, hogy ez a sudár cédrus te vagy!)

 

 

 

2.

 

 

Ő a legenda. Vagy csak látomás?

Nekem, akit emlékezetem óta, az el-

­kornyikált zsoltár is kárhozatba vitt:

fölfoghatatlan ez a szabadság.

(A rabság dettó!) Gázolaj, mosdó­-

szappan se hiányzik, legfeljebb a tetvek

miatt vágyom kádvízbe néha-néha.

 

Gyarló zarándok. Eszelős. Mit is kezdjek

a smaragdzölddel, a violakékkel, ekkora

távolságra az ápolt ferencjóska-szakállak

rőt erdejétől? Legfeljebb egy kis fehérség a

végtelenből, mely csontjaimnál – mit? –: ön-

­pusztító sorsomnál is kopárabb, meztelenebb.

Csak ezek a bűbájos fellegecskék élnek

igazán: narancsfényben lebegve kedvükre

ledérkednek és szeretkeznek és nemzenek.

 

Az óriási kőkupola felett az a tűzpiros

folt a képzelet kiűzetése; a legenda

kudarca. Én vagyok.

Akármit tennék is:

tudom, ha egyszer mégis lemegyek a

hegyről, ahol nem volt ok üvöltözésre,

irigykedésre és gyűlölködésre, a kezem

már nem sokáig libeg cédrusszárny gyanánt,

és titokzatos mosolyom is eltűnik. A völgy

őrjítő szomjúsággal fogad, s a lázam is

felszökik minden bizonnyal. Finánchad,

ágens, kakastoll, erényes, bámész banyák,

gazos udvarok sötét bugyra, dohos zsák-

­vásznakkal házaló házi némberek őrzik

újfent üdvösségemet. Zaklat a halandók

örökös átka: a híg remény és a revesedés.

A nevetséges-voltomat magasztos könnyel

meg nyállal végigmázoló zokogás. Hisz a

bárgyúság hamarabb szentté tehet bárkit,

mint az öregség.

S én, akinek egykor

a sarki bolt is rút kelepce volt, meg-

­tagadom Ádámot és Ábelt, szép- és

ükapámat és mindenkit, akiből a sok

fennkölt hazugság magva belém

oltatott. És anyámnak, az álombelinek,

ha netán kivételesen felmagasztosult,

hernyókkal falatom föl fanyar keserű-

­sárga ajkát, mielőtt elfonnyasztaná a

gond és a lopott csókra éhes szajhaság.

 

(Önáltató ajánlás.)

Annyit sem ér az élet, mint ez a fel-

­pattogzott, hitvány festék. Haza ne

vidd ezt a cédrust - s a magányt,

nehogy a patetika áldozata legyen.

 

 

 

 

Csontvárynak hívták

 

elképzelte Istenét (... )

Csak vesztesé lehet.”

(Simon Balázs: Nimród-eposz)

 

 

Kiszáradt kút Názáretben.

„Hol az út, amerre mentem?” –

 

Önarcképek, hosszú listán:

múzeumi hamisítvány

a szakáll, a póz, a láva­-

ömlés. A Vezúv kihányva.

 

Kísértet bolyg, balga öszvér,

patái alól a rossz vér

fröccsen szentélyek falára;

önzés iszapja lerántja.

 

Vasúti sínen lakása,

véres sérvét árnyékszéken

hagyná. Áram gyúl szemében.

„Mivé lettem, Uram, régen?!”

 

Dögvész, tatárdúlás-krízis;

megsárgul a hó, a víz is.

Köves agya kínburok lett,

hűlt helyein mennydörögnek.

 

2003. július 19.

 

 

[LÁSZLÓFFY CSABA]
Cikk nyomtatása
Írások listája
TARNAI LÁSZLÓ
SZIGETI GYÖRGY
SZAUER ÁGOSTON
ONAGY ZOLTÁN
ÖRDÖGH SZILVESZTER
KARAFFA GYULA
KELEMEN LAJOS
LAZÁNYI ISTVÁN
NYÍRFALVI KÁROLY
OLÁH ANDRÁS


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap