Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2017. augusztus 20. vasárnap    Mai névnap(ok): István, Vajk  
   
80. születésnapját ünnepelné Szirtes Ádám
Sajó Yvette
Szülőfalujában, Tápiósápon summás munkás, majd szíjgyártó inas volt. 1948-ban színművészeti főiskolásként állt először felvevőgép elé, a Talpalatnyi föld Góz Jóskájaként egy csapásra ismert és népszerű lett. Sikeres debütálását szerepek sora követte, olyan filmekben, mint a Simon Menyhért születése, a Körhinta, a Bakaruhában, a Ház a sziklák alatt, A 39-es dandár, a Katonazene, a Megszállottak, a Háry János, a Húsz óra, a Hideg napok, a Hogy szaladnak a fák, az Eltávozott nap és hosszan sorolhatnám. Szirtes Ádám szatirikus és abszurd mozikban is – Holnap lesz fácán, Álombrigád, Tiszta Amerika és utolsó filmje, a Garas Dezső rendezte A legényanya – remek volt. Ízes beszéde, alkata miatt kezdetben színpadon is főleg parasztfigurákat játszott, de később sokféle karakter bőrébe bújt. Eszköztelen, markáns jellemformálás, egyszerű, póz nélküli játékstílus jellemezte. Miskolci, győri és budapesti színpadokon láthattuk Shakespeare Szentivánéji álomjának Zubolyaként, Vörösmarty Csongor és Tündéjének Balgájaként, Móricz Úri murijának Hulla Jánosaként, Petőfi Tigris és hiénájának Sámsonjaként, Örkény Sötét galambjának Nagy Dezsőjeként, Shakespeare Szeget szeggeljének Tuskójaként és Sánta Húsz órájának Balogh Antijaként. Lánya, Szirtes Ági is a világot jelentő deszkákat választotta: a budapesti Katona József Színház színésznője. Apja február 10-én lenne 80 éves, de 1989 nyara óta nincs köztünk. Önéletírása befejezésében a halál akadályozta meg. A visszaemlékezést Závada Pál szerkesztésében olvashatjuk hamarosan.
Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember