Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2018. augusztus 18. szombat    Mai névnap(ok): Ilona  
   
75 éves lenne Soós Imre
Sajó Yvette
A balmazújvárosi nyolcgyerekes parasztcsalád fia népi kollégistaként került a Színművészeti Főiskolára, ahol már növendékként feltűnést keltett Fagyejev Az ifjú gárda című darabjában. 1952-ben Debrecenbe, három évvel később a budapesti Madách Színházba szerződött, melynek haláláig tagja maradt.
Játszotta Rómeót Shakespeare Rómeó és Júliájában, Józsa Mihályt lllyés Fáklyalángjában, Palit Sarkadi Szeptemberében, Aljosát Gorkij Éjjeli menedékhelyében, Jóskát Móricz Sári bírójában és Curlyt Steinbeck Egerek és emberekjében. Túlzás nélkül állítható, hogy Soós Imre igazi őstehetség volt, aki színpadon és filmen egyaránt azonnal magával ragadta nézőit. Az 1948-as Talpalatnyi földben még csak rigmust mondott, egy évvel később már főszerepet, Ludas Matyit játszotta, felejthetetlenül. Makk Károly 1954-es Liliomfijában Gyuri pincérként, Fábri Zoltán 1955-ös Körhintájában Bíró Mátéként láthattuk. Jellegzetes, fátyolos hang, rendkívül kifejező arcjáték, nyugtalan, izgatott, de természetes játékstílus jellemezte. Hiteles alakításai révén még az ’50-es évek sematikus filmjei – Dalolva szép az élet, Civil a pályán, Állami áruház – is élvezhetőbbé váltak. Az Eltüsszentett birodalom csodatévő juhászaként évtizedekig nem láthattuk, mert a kritikus mese 1956-ban dobozban maradt. Fantasztikus sikereivel párhuzamosan a feszültség és az idegi fáradtság is egyre nőtt a parasztfiúból lett fiatal színészben, aki alkohollal és orvosi kezeléssel igyekezett oldani azt, sikertelenül. 1957 júniusában ideggyógyász feleségével együtt, akinek korábban páciense volt, öngyilkosságot követtek el Budapesten. A tragédia ihlette Hubay Miklós Tüzet viszek című drámáját, melynek Játékszín-beli előadásán a hasonlóan tehetséges, nemrég elhunyt Bubik István keltette életre Soós Imrét, aki február 12-én lenne 75 esztendős.
Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember