Sajó Yvette
|
Nemesi családban, ügyvéd fiaként látta meg a napot Komáromban, 1825. február 18-án. A pápai református kollégiumba járt, majd jogot hallgatott Pesten, de első, 1846-ban megjelent, Hétköznapok című regényének sikere után inkább az írói pályát választotta. 1847-ben az Életképek című folyóirat szerkesztője lett, melyben a radikális pesti ifjúságot, barátait is szóhoz juttatta. Részt vett az 1848. március 15-ei pesti forradalomban, ahol megismerte későbbi feleségét, Laborfalvi Rózát. Házasságukat ellenezte a közvélemény, a frigy miatt az író még legjobb barátjával, Petőfi Sándorral is összeveszett. A szabadságharc bukása után Jókai a Bükkben bujkált, majd komáromi menlevéllel térhetett vissza Pestre. Az 1850-es évektől újra írt.
|
|
1865-ben beválasztották az országgyűlésbe, melynek 1896-ig tagja maradt. Ünnepelt író, elismert publicista és közéleti személyiség lett, de az 1880-as évektől fokozatosan visszavonult a politikától és az újságírástól. 1894-ben országszerte megünnepelték ötvenéves írói jubileumát. Nagy felháborodást keltett, amikor felesége halála után 13 évvel, 1899-ben újra színésznőt, a fiatal Nagy Bellát választotta feleségül. A sorozatos támadások megkeserítették utolsó éveit. 1904. május 5-én, Budapesten érte a halál. Jókai azon ritka írók egyike, akik hosszú életük során mindvégig rendkívül termékenyek voltak: összegyűjtött műveit 1894–98 között 100 kötetben adták ki, és a sorozatot 1912-ben további tíz kötettel folytatták, de még ez sem tartalmazta terjedelmes publicisztikai munkásságának javát. Korai regényei a francia romantika erős hatását mutatják, de az 1860-es években kialakította saját stílusát, melyet hömpölygő, magával ragadó mesélőkedv, természetes, közvetlen nyelvezet, kiváló megfigyelőkészség és anekdotázó humor jellemez. Legjobb könyvei – Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Szegény gazdagok, A kőszívű ember fiai, Fekete gyémántok és saját bevallása szerint legkedvesebb regénye, Az aranyember – a következő két évtizedben születtek. Késői műveiben gyakran választott modern témákat, bizonyítva érdeklődését a természettudományok és a technika iránt, s nagyvárosi környezetbe helyezte hőseit. Jókai az európai romantika legtehetségesebb alkotói közé tartozott, de írásaiból – a nyugati romantika nagyjaitól eltérően – hiányzik a világfájdalom és a magányosság hangulata, mert egyénisége és kora is alapvetően optimista volt. Drámái és versei rég feledésbe merültek, de regényei és a belőlük, kitűnő színészek közreműködésével készült, Várkonyi Zoltán rendezte kosztümös, történelmi kalandfilmek máig rendkívül népszerűek.
|
|