Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2018. augusztus 18. szombat    Mai névnap(ok): Ilona  
   
Hátán a háza
Szabó G. László
Tudja, mi a „teljes napfogyatkozás”. Így is, úgy is, sőt, amúgy is. Christopher Hampton darabjában még a főiskolán hívta fel magára a figyelmet. Arthur Rimbaud szerepében kamasz is volt, meg zseni is. Vad, fékezhetetlen kamasz és nagy lánggal égő zseni. A Katona József Színházban – a lovak iránti imádata miatt – az igazgatója állította döntéshelyzet elé: az „itt lenni vagy nem lenni” kérdésben egy egész szakmát megdöbbentő szerződésbontásra szánta el magát. Hamlet és a biztos siker helyett vakugrás, sötét csend, bizonytalan évek. „Teljes napfogyatkozás.” Mentsvárnak ott volt az egyetem, és az a mérhetetlen vágy, hogy lótenyésztő szakmérnöki diplomát szerezzen. De nem maradt szerepek nélkül. Kereste az új helyét. Trofimov volt a Bárka Színházban, játszott Szolnokon, vendégeskedett a Vígben, Osborne tajtékzó haraggal visszanéző Jimmy Portere; a Tháliában, de a csillaga Egerben jött fel. Ott lett Jászai Mari-díjas.
Kaszás Gergő most jól érzi magát.
„Volt egy dédnagyapám, aki 1893 és 1898 között Pesten tanult az orvosi egyetemen – meséli lelkesen. – Nem tudom, hol született, csak azt, hogy Szepes vármegyében volt körorvos. Nem túl messze Lőcsétől, egészen fent, a hegyekben. És volt egy évfolyamtársa, aki írói vénával volt megáldva. Albérleti szobában laktak, és gondolom én: téli estéken a pacák leírta közös kalandjaikat. Három füzet került elő a húsz éve meghalt nagymamám dolgai közül. Velünk élt, de soha nem említette, hogy ezek léteznek. Egy piros bőrtáskában őrizte őket. Gyönyörű kézírással három füzet!
Mind a hármat a nagymamám apjának ajánlotta az illető, váci kirándulásaikat feljegyezve. Leírta, hogy kuplerájba mentek, szobalányokkal hetyegtek, hogy mindenféle helyeken ittak és biliárdoztak, jól berúgtak, lelkiismeretüket meggyógyítandó elmentek a templomba, aztán a reggeli vonattal vissza, Pestre. Egy rövid hétvége, egy egynapos kirándulás, a harmadik füzet pedig dédnagyapám berángatása. Arról, hogy miket itattak vele, milyen tréfák történtek a kasszírnővel meg a vécés nénivel, és arról, hogyan tudtak megmenekülni a házinéni sodrófája elől. Nagyon beleszerettem ezekbe a füzetekbe. Beírtam a szövegeket a számítógépbe, aztán megmutattam a többieknek, hogy mit szólnak hozzá. Csupa pozitív visszajelzést kaptam. Odaadtam egy fiatal írónak is a rádióban, mondtam neki, hogy nagy kedvem lenne felolvasni ezeket az írásokat, és mert ő is lát bennük valamit, februárban fel is vesszük mind a hármat. Annyira boldog vagyok…”
Hogy milyen ember volt a dédnagyapa, és hogy hasonlítottak-e egymásra? Kaszás Gergőt nem éri váratlanul a kérdés. Sokat tud az őseiről.
„Kövér, kis bajszú, érdekes figura volt a dédnagyapám. Nagyon szeretett kártyázni. Hihetetlenül nagy hazafinak ismerte mindenki. A dédnagymamám meg kikeresztelkedett zsidó volt. Az apai oldalon levő nagyapám szüleiről semmit se tudok, de apám családját nézve nagy valószínűséggel ott még cigányvér is csörgedezhetett. Anyám apai ága elszegényedett dálnoki nemesi család. Székelyföldről jöttek át, de a nemesi címet már nem használták. Anyai nagyapám jogot végzett, újságot szerkesztett, elkötelezte magát a Vöröskereszttel, és harmincévesen szerzői estje volt a Belvárosi Színházban. Verseket, dalszövegeket és regényt is írt, aztán eltűnt a háborúban. Annyiféle vér folyik bennem, hogy nem is tudom, kire akarjak hasonlítani. Néger, zsidó, cigány, európai, ázsiai, fekete, fehér… már nem is látom tisztán, ki vagyok. És ez pont jó nekem. Ráadásul a Halak jegyében születtem, ami furcsa kettősséget jelent. Mintha két emberből lennék összegyúrva. Amikor roppant rendetlen vagyok, akkor iszonyú nagy vágyam van a rendre. Aztán fordítva! Amikor már nagyon rendesnek gondolom magam, akkor rettentően szeretnék rendetlenkedni. És ez a két állapot szépen váltakozik bennem.”
A szakmához mindenesetre pontosság és precizitás kell. Erre időben rájött. Meg is teremti magában a rendet, amikor dolgozik.
„Erre mindig odafigyelek. Felmenni a színpadra, mindenféle bőrökbe bújni, különböző szerepekkel különféle érzelmeket csiholni, és azt mind megélni tényleg izgalmas dolog, de precizitás nélkül nem menne, méghozzá a tétje miatt. Amikor jó munkában veszek részt, akkor az olyan, mintha egy öszszehangolt sebészcsapat tagja lennék. Nagyjából a felelősség is akkora. Ott nem lehet vagdosni, ott rá kell trenírozni magad, mert csak így lehet koncentráltan valami lényegeset megfogalmazni. A színpadon pedig repüljön el az ember agya! A precizitásba egyébként az improvizálás is belefér. Sőt, amikor belém bújik az ördög, a többiek provokálása is, csak hogy izgalmasabb legyen a játék. És akkor valószínű, hogy az a sok rendetlenség azért van az életemben, mert a rend iránti vágyam a színpadon élem ki. A napi dolgaimban általában rendszertelen vagyok.”
A Katona József Színház is egyfajta rendet tartott az életében. Abban az évadban, amikor szerződést bontott, nyolc komoly szerepet játszott, és a kilencediket próbálta.
„Ez már lezárt fejezet nálam, de pozitív előjellel. Nem remeg meg a gyomrom, ha erről beszélek. Van néhány kollégám a Katonában, akikkel a mai napig nagyon örülünk egymásnak. Legutóbb Szacsvayn láttam, hogy felcsillant a szeme, amikor találkoztunk. Karácsonykor kint voltam Szirtes Áginál, és az egész estét végigbeszélgettük. Van pár ember, akihez erősen kötődöm. Én a Katonát jó helyre raktam el magamban. Az elmenetel nekem is sokkot okozott, és tudom, hogy a társulatban sem maradt hullámok nélkül. De elég hamar rájöttem, hogy nekem biztosan ez az utam. Amikor ilyen furcsa, szélsőséges dolgok történnek velem, úgy érzem, szerencsés csillag van fölöttem. Tíz éve már, hogy eljöttem a Katonából, s ez a tíz év nagyon sok izgalmas dolgot hozott. A Bárka életem egyik legnagyobb fájdalma. Az még most is lezáratlan bennem. Magánéleti kapcsolataimban irtó nehezen tűröm a konfliktusokat. Mindent meg kell beszélnem. Össze lehet veszni, de haraggal ne menjünk aludni! Oldjuk meg! Nincs az a lány vagy asszony, akihez egykor komoly érzelmek fűztek, ma pedig elkerülnénk egymást. De a Bárkában azóta nem néztem előadást, hogy eljöttem onnan. Fájdalmak, indulatok maradtak bennem, gyűlöletet azonban nem érzek.”
Szolnokra vendégként hívták. Osztrovszkij darabjában, az Ártatlan bűnösökben játszott. Vasziljev hívta ;Törőcsik Mari mellé.
„Ez volt a másik főiskolám. Ilyen emberek mellett! Törőcsik Mari játszotta az anyámat… azt tanítani kellene, amit ott csinált. Sem a fia, sem az anyja nem tudják a darabban, hogy közük van egymáshoz, csak a végén derül ki. De egyfolytában éreznek valamit egymás iránt. Mindenféle görcs és erőlködés nélkül belekerülni egy ilyen elképesztő állapotba – Mari ezt őrülten tudja. Miközben a szemén látni lehet, hogy igazán megérinti a dolog, és őszintén, belülről fogalmaz, aközben halál pontosan ura annak, amit csinál. Úgy játszik az anyaggal és a közönséggel, mint egy varázsló. Elhiteti velem, hogy megzakkant, de a következő pillanatban már jelzi is, hogy csak viccelt. Ha agyonszúrsz, akkor sem mondok neveket, mert disznóság lenne, de voltak partnereim, akik mind a mai napig roppant sikeresek, én viszont egészen közelről, a szemükben láttam, hogy ott legbelül nem történik náluk semmi, meg sem érinti őket, amit játszanak. Közben az sem jó, ha a szerep teljesen elural. Rómeó voltam Székely Gábornál a főiskolán. Száműzik őt, elkezd sírni, hogy inkább a halál, Lőrinc barát lebarmolja, hogy mit képzelsz magadról, taknyos gyerek, szedd össze magad, örülj, hogy életben maradtál, majd kitalálunk valamit. Éreztem, hogy jól sikerült, sírtam, zokogtam, nagyon átéltem, biztos voltam benne, hogy Székelynek is tetszeni fog. Mire ő nagyon kedvesen, ugyanakkor kegyetlenül pontosan fogalmazva azt mondta: »Gergő, te meghatódtál magadtól! Nem a hangulattól sírtál, hanem ellepett az anyag, és nem azt játszottad, amit kellett volna. Kettétörtél egy mondatot, mert nem arra gondoltál, amire kellett. Szenvelegtél.« Ma már tudom, hogy igaza volt. Fiatal voltam, nem tudtam uralni az anyagot, Shakespeare-t. Ilyen esetben pedig nem egy műalkotás jön létre, hanem egy tehetséges ember megfürdik mindenféle helyzetben. Vasziljevtől is rengeteget tanultam. Nekem valóban az anyámat, a szerelmemet, ha van, a betegségemet kell piacra vinnem, szemérmetlenül elárulnom, kipakolnom. Neked el kell hinned, amit látsz, de nekem, akárcsak a bűvésznek, meg kell tartanom a titkot. Vasziljev mindenkit tisztelt, de ha nem azt látta, amit látni akart, kiabált. Mindenkinél talált valamit. Nálam is. Az összpróbák egyikén Törőcsik Marira is hangosabban szólt. Először azt hittem, nagyon nagy baj van. Botjával a padlót verve azt mondta: »Törőcsik Mari, magyar színésznő! Jegyezze meg, hogy én nem Télapónak jöttem ide, hanem egy műalkotást szeretnék létrehozni, ezt legyen szíves…« – de akkor már ordított. Erre aztán Mari is felhúzta magát, előre ment a színpadon, és azt felelte: »Anatolij Vasziljev, orosz rendező! Jegyezze meg, hogy én magyar színésznő vagyok, és tudom, hogy maga nem Télapónak jött ide, és a műalkotás folyamatában benne vagyok, úgyhogy nagyon kérem, ne kiabáljon velem!« Én rémülten hallgattam, hogy mi van, közben láttam, hogy mindkettőjük szeme mosolyog. Kiadták magukból a feszültséget, és ezzel le is zárták az ügyet. Tudták, hogy ez a színház. Én meg még akkor is beleestem abba a csapdába, hogy nem uraltam a helyzetet. Vasziljev, akárcsak Székely a főiskolán, leleplezett. Van a darab végén egy nagymonológ, amikor megtudom, hogy Mari az anyám. Ő, az ünnepelt színésznő, én a renitens, nehezen kezelhető, fiatal tehetség. És ebben a monológban kérem számon Maritól, hogy miért hagyott el annak idején? Felépítettem, kiszíneztem, azt hittem, jó lesz, Vasziljev azt mondta, rendben, rendben, de ez így nem tetszik neki. Akkor mondja meg, mit kell csinálni, legyen szíves, ne szívasson tovább. És három nappal a bemutató előtt azt felelte kicsit lenéző mosollyal, hogy látja, én borzasztó érdekes akarok lenni, de ez a monológ arról szól, hogy letépem a nyakamról a medáliát, amit anyámtól kaptam gyerekkoromban, levágom a földre, elszakítva ezzel az egyetlen szálat, amely hozzá kötött. És ezért a gesztusért van az egész monológ, úgyhogy legyek szíves, ne színezgessek összevissza, legyek szíves blikkfangok nélkül dolgozni a hangommal, és legyek szíves, kezdjem el száztíz százalékkal és menjek fel legalább kétszázra. Meg hogy mit gondolok én, miért állított ő engem a nagyjelenetem előtt az ajtónyílásba? Vagy tíz percig cselekvés nélkül támasztom az ajtófélfát csak azért, hogy felkészülhessek erre a nem túl hosszú, de fizikailag és idegileg egyaránt kimerítő monológra. Hogy el tudjam mondani úgy, hogy a végén mindent lesöprök. Ehhez energia kell, amit pontosan be kell osztani, a legfontosabb pontok előtt tartalékolni, de úgy, hogy az nem mehet az őszinteség rovására. Nekem ezt irányítanom kell. És ezt meg is csináltam aztán.”
A Vígszínházban három darabban vendégszerepelt. A Lear királyban, az Antonius és Kleopátrában és a Kitty Flynnben. Leszerződni nem akart.
„Hét lovam van. Ők akkor is enni akartak, amikor nem nagyon volt munkám. Évente születik egy csikó, jönnek, mint az orgonasíp, egymás után. Eladni nem igazán tudok belőlük, ezek ügető versenylovak. A lóversenyzés nagyon labilis nálunk. Azon kell drukkolnom, hogy legyenek olyan jók és kedvesek, keressenek, nyerjenek! Ma negyedik lett az egyik, ami huszonkétezer forintot hozott. Nem nagy összeg, de legalább visszajön valami. Miután otthagytam a Bárkát, nem nagyon volt lehetőségem dolgozni, pár vers a rádióban, a tévében, néhány szinkronfeladat. Marton László pedig felhívott a Vígből, és nagyon udvariasan felkért, hogy játsszak Tompa Gábornál. Megtisztelt, hogy megkeresett, jó volt új arcokkal dolgozni.”
Három éve játszik Egerben. „A házam mindig a hátamon van. Fogkefe, váltás fehérnemű, útlevél. Párizsban van Európa legnagyobb ügetőversenye. A barátnőm is lent dolgozik Egerben, rendezőasszisztens. Egy hétvégén egyetlen verseny miatt kiutaztunk. Lenyűgöző volt. Ötvenezer ember a Bois de Boulogne-ban. Jean Reno adta át a tiszteletdíjat, Alain Delon a dísztribünön, körülötte a sok miniszter. Ha ki tudnék tenyészteni én is egy lovat, amely három perc alatt egymillió eurót nyer, az nem lenne semmi! De kitenyésztem, addig nem nyugszom. Egerben jó csapat van. Odaszerződött öt fiatal is, akik Máté Gábor osztályában végeztek nemrég. Tehetségesek, szárnyalnak, akarnak valamit. Csizmadia Tibor nagyon nyitott ember. Nincs benne a rendező-igazgatók hiúsága, hogy önmagánál jobbat nem hív. Most az Éjjeli menedékhelyet próbáljuk, amelyben a Bárót játszom. Élvezem nagyon. Élvezem, tehát maradok. Pedig úgy istenigazából nem nagyon tudok tartozni sehova. Csak most jó. Rég volt ilyen jó…”

Fotók: 1. kép: Kleb Attila, 2. kép: Gál Gábor. Tudós nők – Dimanopulu Afrodité, Kaszás Gergő

Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember