Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2018. február 23. péntek    Mai névnap(ok): Alfréd, Alfréda  
   
ARCOK ÉS ARCÁTLANSÁGOK - darvas Iván sorozata XIV.

Omar Sharif:
Ha nem mondják meg, hogy mit csináljak, én bizony – csak úgy – elüldögélek magamnak. Én alapjában véve nem vagyok más, csak egy lusta arab. Pedig sokszor felmerült, hogy rendezzek, ha van ötletem, de én sose akartam pályát módosítani. Nem mintha műveletlen lennék, csak épp nem jutott eszembe semmi.
Közben pedig megállás nélkül úton voltam – fél évszázadig. Rengeteg pénz ment át a kezemen, és az eredmény?... Elmondhatom: semmim nincsen. Három Arany Glóbuszt nyertem, kettőt elhagytam valahol, és az Oscar-jelölésről szóló oklevelem is eltűnt. Ami maradandónak bizonyult, az a családom apraja-nagyja. Olykor magam köré gyűjtöm őket, és addig zsarnokoskodom, addig dirigálom őket, ameddig csak akarom – ameddig bírom. Ha ott ülnek körülöttem és zajosan tömik a fejüket, az számomra a legboldogabb pillanat a világon.

Nem kell olyan nagyra lenni azzal, ha valaki moziszínész létére milliókat keres. Nagy dolog! Shirley Temple például már négyéves korában képes volt erre.

Katharine Hepburn

A színész végül is nem tesz egyebet, mint hogy egy csomó embert visszatart attól, hogy kiköhögje magát.

Sir Ralph Richardson

Egyáltalán nem bánom, sőt kifejezetten élvezem, hogy anynyira túlfizetett sztár vagyok.

Roger Moore

Takács Kati:
Az a magyar színész, aki manapság nem vállal reklámfilmet, nem kerül be valamelyik szappanoperába, folytatásos tv-show-ba, vagy big-brother-való-világ-szerű agyatlan és értéktelen „műsorba”, s nem tesz szert egyéb, ehhez hasonló pénzkeresetre, az akár el is áshatja magát, akár éhen is pusztulhat...


Nosztalgia: azon bánkódni, hogy semmi sincs úgy, ahogyan régen... (sem volt).

Manfred Rommel
német politikus

Ha ránézek a mai fiatalokra, a leghalványabb reményem sem marad nemzetünk jövőjét illetően. Ijesztő arra gondolnom, hogy egy szép napon ezek lesznek majd az ország vezetői. Micsoda puhány, semmirekellő, felelőtlen, önző nemzedék!

Arisztotelész

Nincsen új a nap alatt.

(Ősrégi szállóige)

Bessenyei Ferenc:
Elnézem ezeket a mai fiatalokat. Ezeknek a sorából kerüljön ki majd egy Ádám, egy Bánk bán, egy Othello alakítója? Hisz csak megannyi kis Jago tülekedik itt a húsosfazék körül!... Bezzeg a mi időnkben... na de hagyjuk, minek is nosztalgiáznék!


A zseni olyan, mint az üstökös. A semmiből jön, felszikrázik, elkápráztat, és újból visszahullik a semmibe. Nem tanul senkitől, nem oktat senkit, nincs kézzelfogható haszna, csak épp van. De amíg fénylik, felforrósodik a szívünk tája.

Henry David Thoreau
amerikai szerző

Soós Imre


Minden gyerek művésznek születik. A probléma az: hogyan lehet annak maradni, jóllehet felnövünk.

Pablo Picasso

Művészet: a semmiből teremteni valamit, és utána el is adni.

Frank Zappa
amerikai énekes, zeneszerző

Szász Endre


Várkonyi Zoltán:
Az őrültekháza és a színház között voltaképp csak annyi a különbség, hogy a bolondokházában azért elvárható, hogy legalább az igazgató normális legyen. A színigazgató esetében ez korántsem meghatározó feltétel. Viszont elvárható: egyesítse magában egy pszichiáter, egy állatszelidítő, valamint egy pénzügyi szélhámos képességeit is.

A színház korántsem demokratikus intézmény. Leginkább egyszemélyes diktatúraként működik. Ahhoz, hogy valaki létrehozzon egy színházi produkciót, legalább akkora elszántság és vakmerőség szükségeltetik, mint egy bankrabláshoz. Amikor odakinn felhangzik a rendőri riadóautó szirénája, nincs idő arra, hogy demokratikus szavazással döntsenek a menekülés útjáról.
Nagy Sándor és Diogenész találkozásakor a hatalmas hadvezér megkérdezte a híres filozófust, tehetne-e valamit az érdekében. Diogenész elgondolkodott egy darabig, majd így szólt: „Kérlek, ne álld el előlem a napot!”
Lehet, hogy eljön majd egyszer annak a napja is, hogy képesek leszünk mesterségesen is fokozni valakinek a kreativitását. Addig azonban a legtöbb, amit egy kreatív emberért tehetünk, ha nem álljuk el előle a napot.

John W. Gardner
amerikai politikus

Margitai Ági:
A színészi kreativitás nem abban nyilvánul meg, hogy valódi könnyeket hullatunk a színpadon. Ne én bőgjek, hanem a néző! Miközben persze nagyon is érzelmes csaj vagyok. Mindig is az voltam!


G. B. Shaw:
Nem tagadom, társaságban, csevegés közben előszeretettel idézek önmagamtól. Az a benyomásom, ízesítem, fűszerezem, elviselhetőbbé teszem ezáltal a társalgást.

Attól, hogy az emberek szenvednek, az élet nem válik kevésbé mulatságossá, mint ahogy attól sem válik tragikusabbá, hogy máskor meg nevetnek.

Hazaszeretet alatt a legtöbb ember azt érti, hogy az ő hazája minden más országnál előbbre való, hisz ő ott született!

Azt mondják, boldogabb a hívő, mint a kételkedő... Hát aztán! A becsípett ember is boldogabb, mint a józan. Mégsem tartjuk a boldogságkeresés kielégítő megoldásának, hogy állandóan csak részegen fetrengjünk!

Aki ésszerű, alkalmazkodik a körülményekhez. Az esztelen a körülményeket igyekszik önmagáhozigazítani. Kimondhatjuk hát: minden haladás egyedül az eszteleneknek köszönhető.


Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember