Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2018. augusztus 18. szombat    Mai névnap(ok): Ilona  
   
A SORSTALANSÁG SORSA XIV. - Kész a fílm!
Max József
2004. június 26.: Az utolsó forgatásnap. Egy „hosszú menetelés” első szakasza véget ért. De amint korábbi írásomban is jeleztem, ezzel korántsem fejeződött be a Sorstalanság sorsa. Azonmód ugyanis elkezdődött a második, talán kevésbé látványos, de jelentőségében egyáltalán nem csekélyebb időszak. Lássuk ennek a szakasznak is az időhatárait! Egészen 2005. február 8-áig tartott. Igen, a film első nyilvános vetítésének időpontjáig, hiszen – a filmesek jó szokása szerint – az első „kész” kópia mindig a vetítés előtt néhány órával készül el.
Összefoglaló néven ezt az időszakot szokták „utómunkának” nevezni, filmesztétikákban azonban az is olvasható, hogy a film maga a vágás: ezzel a vágószobai intim tevékenységgel nyeri el ugyanis azt a formáját, amellyel a néző találkozhat. Itt bizony a film és a színház útjai elválnak, mivel a színházi bemutató után is van lehetőség még javító igazításra (rendezők nemegyszer élnek ezzel a lehetőséggel), a filmnél, miután megvágták, a lehetőségek bezárulnak.
Az utómunkák intimitása az jelenti, hogy erről a folyamatról, amely a Sorstalanság esetében egész nyáron folyt, noha a kényszerű leállást Koltai Lajos arra is kihasználta, hogy kikísérletezze a vágás stílusát, nem lehet riportokat írni. Még az a „szenzáció” sincs hatással a dolgok menetére, hogy Koltai Lajos vállcsonttörést szenvedett. A szó szoros értelmében összeszegecselték. Nagyon fájt, de mindenki azt mondta: „Micsoda szerencse, hogy most történt!”
Vágás közben a rendező csak azoknak mutatja meg a rendszerint „még tovább finomítandó” filmet, akiktől ötletet, visszaigazolást vár, illetve akiknek az utómunkákban további feladataik vannak. Például a zeneszerzőnek, Ennio Morriconénak. Koltai Lajos az idős maestrót – 1928. november 10-én született Rómában – itáliai filmjei forgatásakor ismerte meg. A zeneszerző megkedvelte a magyar operatőrt, aki, mint mondta, „megfelelő képekkel szolgált a zene felszárnyalásához”. Mert Morricone zenéi nem effekt-cincogások, hanem szárnyalások. A mester ma már megengedheti magának, hogy csak kedvére való munkát vállaljon el. Ezért még 2002-ben hoszszan kifaggatta a reménybeli rendezőt, hogy mi az időközben Itáliában is nagy sikert aratott könyvvel a szándéka. Órákig hallgatott, majd a zongora mellé ült, és eljátszott néhány taktust abból a zenéből, amely időközben megfogalmazódott benne. Koltai Lajos ezek után előállhatott a szenzációval, hogy a zenét Ennio Morricone fogja szerezni. Hacsak a filmet látva vissza nem lép. A maestro Rómában, a rendező jelenlétében nézte meg a filmet. A végeredmény: a lehető leggyorsabban szervezzék meg a magyarországi zenefelvételt, mert a zene a fejében már kész van.
Megszervezték, és a Magyar Rádió nevezetes 22-es stúdiójában 2004. október 4-én elkezdték felvenni. Hogy a zenét némiképp jellemezzem: közreműködött megszületésében – sokak között – egy csodálatos hangú ausztrál énekesnő, Lisa Gerrard, valamint egy cimbalomművész Budapestről, Szakály Ágnes és egy pánsípművész Berlinből, Ulrich Herkenhoff.
Aztán jöttek a kevésbé látványos hétköznapok, amelyek azonban ugyanúgy rajta hagyták nyomukat a filmen, mint az időben távolodó forgatás mára kifényesedő ünnepnapjai. Londonban a képvilág koncepciójára rímelő első magyar digitális negatív készült el.
Hogy miként, azt a szakemberek számára sem lehet néhány sorban leírni. A közönségre természetesen majd a különleges végeredmény tartozik. Végül Berlinben borult a filmre az a hangfüggöny, amely a fülünk számára is teljessé teszi a Sorstalanság élményét. A dialógus tisztaságát a felvételek idején Simon Kaye biztosította, az életszerű hangzást, azt az atmoszférát, amelyet valóban csak fülünk érzékel, a német szakemberek minden képre kiterjedő, idegölő keresés után szinte kockánként állították elő. A tökéletes filmhangot – most is nyilvánvalóvá vált – a képpel ellentétben nem korlátozza semmiféle keret, betölti a teret, épp ezért a vetítővásznon megjelenő kép és a hang arányosítása valódi művészet, amely feltétlenül igényli a tiszta rendezői szándékot.
Mennyi munka, mennyi lelkes közreműködő! A közönség a hosszú főcímek alatt mocorog, és arra gondol, hogy a színházban elegendő egy plakát a foyer-ban, amely a szerepeket és a szereplőket azonosítja. Kétségtelen, a reflektorfény elsősorban rájuk irányul. A Premier vendégszeretetét élvezve befejezésül magam is a színházi szokást követem, és a Sorstalanság – Filmkönyv egy olyan oldalát mutatom be, amely arcokat idéz fel egy képzeletbeli mozgóképszínház előcsarnokából. Egyúttal összefoglalóan is jellemezni kívánom a színészek és a Sorstalanság-film kapcsolatát. Koltai Lajos előtt, aki pályája kezdetén az úgynevezett dokumentum-játékfilm iskola egyik vezető személyisége volt, fennállt az a lehetőség, hogy a történet főszereplője köré, éppen mert nem színész, nem színészeket válogat. Olyanokat, akiknek a karakterük mintegy leolvasható arcukról. Nem ezt az utat választotta. Eleve olyan gyereket keresett, aki képes lesz arra a változásra, amely a leépülés során a kezdeti ártatlanságtól a korai felnőttségig terjedő ívet fogja át. Nagy Marcell személyében ezt a csodálatos gyereket megtalálta. A történetben szereplő felnőtteknek azonban nagyon nehéz feladatot kellett megoldani. Rövid, sokszor csak egy-két mondatos szerepben teljes sorsot ábrázolni, mégpedig olyan intenzitással, hogy a gyerek leépülése – elmagányosodása – a történetből való kilépésükkel valósuljon meg. Súlytalan szereplő kilépése a történetből nem hagy nyomot!
Koltai Lajos a színészekkel kapcsolatban két alapelvet követett: olyanokat kért fel, akikkel már dolgozott együtt, azaz tudta, mi várható el tőlük, és akik elfogadták, hogy a filmben nem a szerepnek a terjedelme, hanem a funk-ciója fontos. A forgatás ebből a szempontból békés volt. Nem került sor konfliktusra a rendező és színészei között. A színészek megérezték, hogy Koltai Lajos személyében olyan rendezővel kerültek össze, aki keményen követel, de mindig úgy, hogy érezni lehessen a Thalia papjai és papnői iránti tiszteletét. A dolog voltaképp egyszerű: a színészek az instrukciókból megértették, hogy a rendező tudja, mit akar, ugyanakkor számít végtelen türelmükre, hiszen a középpontban mégsem ők állnak, hanem Nagy Marcell, akinek hevenyészettséget kizáró ideális reakcióját és a beállítás optimális képét csak idegőrlő munkával lehet megvalósítani.
A néző föltehetőleg megrendülten fogadja majd az olyan felvillanásokat, mint a film elején Bán Jánosé, Schell Judité és Gazsó Györgyé, de igazán a búcsúvacsora képeinél fog rájönni, hogy a színészek milyen alázattal szolgálták a filmet. Ebben a jelenetben Koós Olga, Molnár Piroska, Kishonti Ildikó, Baranyi László, Kun Vilmos, Bakó Márta, Komlós István, Meszléry Judit és Szoták Andrea úgy játszik, mint egy zenekar, amelyben Haumann Péter és Benedek Miklós a kettősverseny szólistája. A rendezőt és közreműködőit dicséri, hogy a magas fokú színjátszó kultúra eredményeképpen hihetővé válik, ez az együttes karmester nélkül is tudja a dolgát.
Vajon Koltai Lajos vaskalaposan ragaszkodott-e színészválasztási metódusához? Szerencsére nem. Fölkért „arcokat” is, például kollégákat, akiknek a jelenléte egy-egy szerepben a film iránti szeretet megnyilvánulásaként értékelhető: Ferenczi Gábor, Salamon András, Surányi András és Zsótér Sándor például így került a filmbe. Megszolgálták a bizalmat: Zsótér Sándor kulcsfigurát alakít hátborzongató hitelességgel. S végül meg kell említeni, hogy a szereposztó Koltai Lajost „felfedezőként” is számon tarthatjuk. Az erdélyi Dimény Áron Citrom Bandi szerepében föltehetőleg sikeres magyarországi pálya alapjait vetette meg.

Gulyás Buda felvételei

Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember