Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2017. augusztus 20. vasárnap    Mai névnap(ok): István, Vajk  
   
Csernusnál, Párizsban
Gyémánt László
Csak úgy, mint eddig, most sem az Eiffel-toronyért, a Louvre-ért, még csak nem is a Notre-Dame-ért utaztunk Párizsba, hanem, hogy hosszú idő után újra találkozzunk Csernus Tiborral, a festőgéniusszal, aki 1964-ben végleg elhagyta a Dráva utcai műtermét, és azóta a francia fővárosban él.
Már akkor is voltunk egy páran kezdők a pályán, akiknek Csernus volt az igazodási pont. Útban Párizs felé a régmúlt hatvanas éveket hívtam vissza emlékezetemből.
---
A történet számomra a még ennél is távolabbi múltban kezdődik, mikor a Műcsarnokban megláttam a Saint Tropez című, ’59-ben festett Csernus-képet. Velem együtt, akik akkor ezt ott látták, tudták, hogy itt most egy egészen rendkívüli dolog történt. Mint a földrengés, rémületet keltett a pocsolyaszagú szocreálban kellemesen dagonyázókban.
A zsenialitás megnyilvánulásának még a szagától is fintorogni kezd a középszer. A demokráciát az átlagnak találták ki, így érthető módon Csernus az ország elhagyásáig első számú közellenségnek számított, és ezen a kiközösítő ítéleten még Bernáth Aurél sem tudott változtatni. Persze az is igaz, hogy minél kevesebb lehetőséget biztosítottak Csernus nyilvános szerepléséhez, annál nagyobb nimbusz övezte. Mi, főiskolások csak áttételesen jutottunk információkhoz.
Csernus stílusváltozásaira Lakner képeiből tudtunk következtetni, aki bejáratos volt a műtermébe. Így Laknernak kitüntetett szerep jutott, ő volt a második számú közellenség, és én is szerencsés voltam, mert Lakner a barátom volt, így rajta keresztül nekem is lehetőségem nyílt Csernus közelébe kerülnöm. Mikor először voltam a műtermében, a Lehel téri piacot láttam a festőállványon. Természetesen én is elkezdtem utánozni, már amennyire képességeimből tellett, de nem egyedül, mert se Szabó Ákos, se Korga, se Konkoly, se Méhes nem tudta kivonni magát Csernus hatása alól. Miután Párizsból nem tért vissza, még egyszer letette névjegyét a Műcsarnokban Nádas című képével. Emiatt sok „kolléga” hőbörgött és fújt Bernáthra, aki a zsűriben keresztülverte a kép bemutatását.
Ahogy Németh Lajos írta, Csernus iskolát teremtett, és ami távozása után történt, az sok minden másnak is, de elsősorban a vezér hiányának volt a következménye. A hatvanas évek mindannyiunk tudatában a legmozgalmasabb periódusa volt a háború utáni művészeti életnek a világban. Ez a nagy indulatokat felkorbácsoló időszak bizonyos mértékben Magyarországon is éreztette hatását. Lakner a politikai tematikát vállaló Rauschenberg és Larry Rivers stílusjegyeit viselő pop art irányába kanyarodott, Szabó Ákos, ha nem is a festői megfogalmazás tekintetében, de Csernust követve szintén Párizs felé vette az irányt. Méhes, ez idő tájt mint Szabó Ákos-tanítvány, még jó ideig hű maradt mesteréhez. Korga a szürrealizmust mint stílust lefordította a köznyelvre, és komoly anyagi sikereket ért el, én a bécsi szürrealistákat kezdtem el követni, és ettől csak akkor tértem el, miután megismertem Ivan Allbrightot.
Mialatt felidéztem magamban ezeket az eseményeket, már hatvan kilométerre közelítettük meg Párizst. Több mint négy éve jártam ott utoljára, eredetileg most sem volt tervbe véve, hogy ott megállunk. A valódi úti célunk Bretagne volt, most onnan visszajövet született a spontán ötlet.
Tibort több alkalommal is meglátogattam Párizsban, és bár képeit soha sem rejtette el előlem, emlékszem, menynyire megdöbbentettek, amikor a műcsarnoki gyűjteményes kiállításán láttam együtt az egészet. Életem nagy művészeti élménye volt ez, sőt, talán a legnagyobb.
Csernus képei láttán nem titkolható kisebbrendűségi érzés kerít hatalmába, amit csak úgy tudok elviselni, ha tényként fogadom el: amire ő képes festékkel és ecsettel, arra az általam ismert művészek közül egy se.

 
Így legalább nem vagyok egyedül. Sokan boldogan sütik rá, hogy Caravaggio, és ez annyit jelent, hogy korszerűtlen, tehát nincs mit kezdeni vele, szóra sem érdemes. Igen ám, de a korszerűség nem értékmérő kategória, és hogy érthető legyen az okoskodásom, hát nézzük meg a Betszabé-variációk bármelyikét, nem Caravaggiót juttatják eszembe, egyszerűen azért nem, mert Csernus könnyed és elegáns anyag- és eszközkezelése messze túlmutat Caravaggióén. Az a festői bravúr, ahogy ott a vizet végigcsorgatja a testen, egyszerűen elképesztő. Több mint tökéletes, de szinte bármelyik képén találok olyan részletet, melynél briliánsabb szakmai megoldás elképzelhetetlen. Ha Kékropsz leányai című képén a nápolyi-sárga ruha redőit nézem, vagy a kezek megfestésének drámai pátoszát, akkor a legszívesebben eldobnám az ecseteimet. Képei tömörített történetek, mozgalmasak, izgalmasak és tanulságokat sejtetnek. Ilyenek a Hogart-sorozat képei is, melyeket a második műcsarnoki kiállításán láttunk.
---
Párizsban első dolgom, hogy telefonáljak Tibornak, talán szerencsém lesz őt viszontlátnom, bár félek, mivel nem jeleztük előre jövetelünket. Örültem, mikor meghallottam a hangját, és hogy másnap ötre vár minket, addig majd valamivel elütjük az időt. Gyalog közlekedtünk, lassú, fáradtságos, de úgy több apró részletet meg lehet látni. Így mentünk el az Eiffel-toronyhoz is, ahol vázlatokat készítettem magamnak, hátha egyszer még felhasználom. Közben ettünk, ittunk, és úgy találtam, hogy Pestért, ahogy az kinéz, igazán nem kell sokat szégyenkeznünk, mert Párizs sem kevésbé koszos, sőt, az utcai nyomorgókból sincs kevesebb.
Végre elérkezett a másnap öt óra, Tibor várt, és úgy éreztem, hogy nem csak én örülök ennek a találkozásnak.
Beszédmodora ugyanolyan elegáns és választékos, mint ahogyan fest, így szinte mindegy volt, miről beszél, az előadásmód hogyanja kötötte le a figyelmemet. Így történhetett, hogy egy sor lépcsőházi gondolatot kellett elkönyvelnem magamnak a végén, vagyis olyan kérdéseket, amiket elmulasztottam feltenni most is, csakúgy, mint az előző találkozásunkkor. Nem kérdeztem, milyen módon lett munkaszolgálatos és hadifogoly, pedig érdekelne, de ezekről úgy beszélt, mint olyasmiről, ami nem csupán számára természetes, s ami nem igényel bővebb magyarázatot.
Futólag megemlítette, hogy egyszer egy Messerschmidt villámgyors földi manőverezésnek volt szemtanúja, s hogy az egészből számára az volt a lényeges, milyen mozgékony és szép tervezésű ez a vadászgép.

 
Majd aztán alkalma nyílt Washingtonban a Smithsonian Múzeumban egy ott kiállított példányt megcsodálni. Sajnos ebből a típusból nem sok maradt, mint mondta, de azoknak is jó része nem eredeti darabokkal van kiegészítve. Tudtam, hogy szereti a repülőgépeket, időt és fáradtságot nem kímélve modelleket épít, és komolyan belemélyedt a témakör tanulmányozásába.
Új képei viszont azt bizonyítják, leszállt a földre, és régi emlékeit eleveníti fel Kondorosról, ahol gyermekéveit töltötte. Egyszerű történetek, lassú, nyugodt falusi életképek, cséplőgép, gőzgép, úthenger, egy világ, ami volt-nincs.
---
Nyugodtan nézelődhetek, nem kell koncentráltan figyelnem arra, amiről beszél, mert feleségem helyettem is folytatja vele a társalgást. Az irodalom terén ők jobban értik egymást, én sajnos nem is olvastam azt az Edgar Allan Poe-novellát, az Egy láda Amontilladót vagy Egy hordó Amontilladót, mely cím helyes fordításával kapcsolatban, mint Tibor megjegyezte, az egyik korábbi kultuszminiszternek, Rockenbauer Zoltánnak is volt véleménye, mikor Párizsban őt felkereste. Most épp ez a téma foglalkoztatja, természetesen ez is egy Poe-tól megszokott rémtörténet. Régebben Conan Doyle történeteit is képpé alakította. Jelenleg a műteremben uralkodó téma a gőzgép és a biciklik, a kerekes szerkezetek és persze a falusi élet. Ezek a vázlatok azonos téma variációi, de egyben egy új eszköz kipróbálását is jelentik. Már maga az előkészület is nagy munka, kezdve onnan, hogy a deklinek mindkét oldalára kell papírt ragasztani, mert ha csak az egyikre, akkor a száradás meghúzza, aztán jön a következő probléma, hogy a keretezéskor a keret ne harapjon le semmit a képből. Ezt is sikerült megoldani, úgy, hogy a dekli oldalára egy centi átmérőjű lécet ragasztott körbe.
---
A vászon előnyösebb, de én most belekeveredtem ebbe az átok acrylic-kal való festésbe. Kiderült, ezt csak úgy tudom használni, mint az olajat, de abban reménykedtem, hogy ebben vannak világító színek. Szoktam használni »iccakánként« vízzel oldható ceruzákat, melyek között van világító szín, amit utánozni olajjal nem lehet. Végül kiderült, sokszor az olaj még világítóbb, mint az acrylic, úgyhogy fölöslegesen fáradoztam. Különben undokabb anyagot, mint ez, még a föld nem hordott hátán. Hányinger nélkül nem lehet használni. Amire fest az ember, és ugye ahhoz kell ez a ronda acrylic-alap, amiről nem pereg ugyan le, de én le szoktam mosni a képeimet festés közben, ha ez megszárad, akkor már semmi nem oldja, munka közben rögtön megszárad még az ecset is. Végül is ugyanúgy használom, mint az olajat, a színek nekem ugyanazok. Mindent egybevetve:egy haszna van, két-három színből ki lehet keverni akármit, a köztes árnyalatokat is, de a heves színek, mint a sárga, piros, lila, ami világító van benne, az mind olaj.
---
Pesten vettem egy lemezt, pedig nekem semmit nem mond a cigányzene, de van itt van egy jugoszláv barátom, ő meg imádja. Volt köztük egy magyar nóta, amelyiknek úgy szól a szövege, hogy várjatok még, őszirózsák, nincs még vége a gyönyörű nyárnak, de ha nem ír, nem is üzen, elfelejtett engem, hervadjatok el, legyen vége a nyárnak. Na hát, mondom, ez megható.”
Miután bevallottuk, nem ismerjük ezt a nótát, hát ízesen-mulatósan el is énekelte. Beismerem, a magyar nótát nem kedvelem, de ahogy azt Tibor előadta, talán még meggondolom magam. Megjegyeztem, a nyár az én évszakom, és nem szeretem, mikor elmúlik. Tibor így folytatta:
„Nekem nagyobb nosztalgiáim vannak, vallomást teszek: én egész tavasszal azt emlegettem, nekem mindegy, hogy végződik a nyár, én már úgysem élem meg az őszt. Nekem már teljesen mindegy. Vesznek tőlem, nem vesznek, majd lesz valahogy, majd eltemetnek valahol. Persze ennyire borongós nem mindig vagyok, csak volt egy ilyen hangulatom is. A másik pedig az, hogy a nyártól féltem egy kicsit, mondom, kibírok akármit, majd lesz valahogy, mert olyan borzalmas meleg volt tavaly nyáron, és ha nincs itt ez a léghűtéses masina fönt a loggián, hát kinyiffanok.
Csokonai írja: »eljött már november didergő hónapja«. Annyira szeretem Csokonait, hozza ezt a Dunán-túli korai téli hangulatot majd minden verse. Sajnos az ember ezeket a jó költőket iskolás korában nem figyelte, csak mindig azt a tyúkanyó kendet, és így elment a kedve az egésztől. De később olvastam, hogy: »„Ne válasszunk magunknak csillagot?” Szólék én ábrándozva Erzsikéhez, / ... / S választottunk magunknak csillagot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.«
Na mondom, ez aztán túltett Poe-n is: »A négy ökör lassacskán ballagott.« Hát ez igen! Iskolában nyilván mondta is a tanár, csak nem erre figyelt az ember. Az én középiskolás koromban ugye már Erdélyi József-versek voltak, hát nem csoda, az egy jobboldali költő volt, majdnem nyilas. Mégse lehet annak tekinteni, mert az igazi nyilas költő az Sértő Kálmán volt, egy elrugaszkodott vadállat.”
Úgy éreztem, hogy én sem maradhatok legalább egyetlen szép versből vett idézet nélkül, ez Juhász Ferenctől való: „Csak a virrasztók virrasztanak, s a merengés ágboga virágzik…”
Itt ez a téma befejezést is nyert, a beszélgetés a fényképezésre terelődött, hogy milyen nagy segítség az a 6×7-es Mamiya vetítő, amit hirdetés útján Los Angelesből hozott neki valaki. Azt meg kellett néznem, mert ilyet még tényleg nem láttam. Az asztalon észrevettem egy versenyautó-modellt, először azt gondoltam, hogy Bugatti, de kiderült, hogy Shuko gyártmányú Mercedes-modell, amit Kati (Sylvester Kati, Tibor felesége) vett észre egy trafik kirakatában. Természetesen gőzgépmakettjei is vannak, ezek a modellek újabb képeihez. Egyike egy működőképes darab és méretarányos ritkaság. Angliában vannak gőzgépklubok, ezért ezek baromi drágák.
---
„Egyszer Kondoroson, ahonnan van ez az indíték, én lehettem 6-7 éves, ott álltam az apám boltja előtt, és jött a tanyai út felől egy kis gyerek, madzagon húzva egy gőzgépmakettet, és forgott a dugattyúja. Fából volt, ki volt festve. Hát én emlékszem, őrjöngtem, hogy honnan lehetne ilyet találni, holott a kertünkben volt két nagy igazi. Az úgy gurult a hepehupás falusi járdán, a fiú, aki húzta, pedig úgy nézett engem, hogy mit nézek, de máig is emlékszem még a pofájára is a gyereknek. Az anyja kézen fogva vezette. Faggattam apámat, hogyan lehetne ilyet csinálni, és hogy nekem miért nem csinálnak? Hát egy ilyen vidéki farigcsáló ezermester csinálhatta, de nagyon precíz méretűnek tűnt, emlékszem, hogy úgy forogtak a kerekei és jártak a dugatytyúi, mint a fene. Ma már persze olyan modelleket építenek, mondom, voltam kint ezen a vásáron, hogy távirányítással mindent tudnak, úgy, mint az igaziak.” Régen nem láttuk egymást, és az is valószínű, sok időbe fog telni, míg ismét vállalkozom egy ilyen hosszú autóútra, ha egyáltalán belefér még életünkbe. Sajnos nemcsak Tibornak, de nekem is jutnak eszembe ilyenek. Ősz van, bárhonnan is nézzük.
Túl sok idejét raboltuk, de remélem, ez megbocsátható az olyan őszinte csodálóknak, mint amilyenek mi vagyunk.
Csernus a ma élő legnagyobb festő! Hallgattuk és örültünk, hogy élvezhettük a társaságát, így nem csoda, hogy észrevétlenül elrepült az idő. Még gyorsan körülnéztem, és elkattintottam a fényképezőgépet, mielőtt elbúcsúztunk. Nem a képei repróját akartam magammal vinni, hanem műterme hangulatát. Sajnos már eltettem a gépet, mikor észrevettem a falon Bernáth Aurél fényképét, pedig az igazán megért volna egy kockát.
Bernáth portréja Csernus párizsi műtermében: jó lenne ezen elgondolkozni…

Képek: A szerző felvételei

Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember