Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2014. július 31. csütörtök    Mai névnap(ok): Kázmér, Oszkár  
   
FELNAGYÍTOTT ÁRNYAK - Beszélgetés Kamarás Istvánnal
Stuber Andrea
Aki bulvárlapokat olvas, elég sok mindent tudhat Kamarás Ivánról. Bizonyára ismeri a színész kisiskolás emlékeit, külföldi élményeit, parfümjét, motorja márkáját, öltözködési stílusát és még ki tudja, mi mindent. Valószínűleg „beljebb van” a témában, aki hallotta a Bombajó című CD-t, megnézte A miniszter félrelép, az Európa expressz, a Vademberek, a Libiomfi, a Szent Iván napja című filmeket. Ám a legtöbbet valószínűleg az tudja Kamarás Ivánról, aki látta, látja őt színpadon. A legutóbbi teljes színházi hónapban, májusban három teátrum hét produkciójában, huszonhat előadáson szerepelt.
Sokat változott azóta, hogy huszonhárom évesen, alighanem minden idők legfiatalabb Othellójaként berobbant a színházi köztudatba?
– Megnéztem egyszer videón az előadás felvételét, s magam is furcsállottam az első öt perc után; ez lesz végig? Ez a furcsán beszélő, idegen pali? Ruszt József a próbák alatt egyszer azt kérte: beszélj palócul! Aztán nagyjából olyan lett Othello hanghordozása, mint a Pesten tanuló afrikai diákoké. Még mintám is volt hozzá egy nigériai fiú személyében. Szoktam ugyanis szerepekhez „levenni” egy-egy emberről mozgást, stílust, beszédmódot, hanglejtést. Kifejezetten törekszem arra, hogy ne mindig magamból induljak ki, és egymástól különböző figurák legyenek, akiket megformálok. Sajnos és szerencsére nem vagyok tisztában a saját hatásommal, tehát ha akarnék, sem tudnék arra építeni, hogy mi áll jól nekem. Meg szeretek is minden új feladatnál nulláról indulni. Ezernyi különböző figura kavarog a fejemben, azt mind el tudnám játszani.
Az Othellóval osztatlan szakmai és közönségsikert aratott. Igen erős indulás volt ez. Érezte a hátrányát is?
– Elkapatott engem az Othello, ez tény. Utána még évekig dacosan dolgoztam, hogy bebizonyítsam: nem csak az ment nekem. Ebből némi görcsösség is származott. De ott volt nyereménynek Ruszt József, aki azóta is meghatározó rendező számomra. Most újra vele próbálok, méghozzá Zalaegerszegen. Az ember tragédiájában játszom majd Lucifert, azokkal a partnerekkel, akik Ruszt régi, legendás Tragédia-rendezésében is szerepeltek. Két hete kezdtük el a próbákat, nyugodt vagyok, nincsenek kétsé- geim. Látom a konstrukciót, és tudom, működni fog. Persze hogy azon belül mi, színészek hogyan töltjük be a feladatunkat, miként közöljük Madách gondolatait, teremtünk-e egyáltalán figurákat, az még a következő hetekben dől el. Az már biztos, hogy jó újra találkozni az egyik legnagyobb mesteremmel. Van Ruszt lényében és a rendezéseiben egyfajta büszkeség és méltóság, amit sokra tartok. Korábban, amikor a Budapesti Kamaraszínházban játszottam nála, szintén klaszszikus darabokat csináltunk – Othellót, Bánk bánt, Rómeó és Júliát –, s belém ivódott, hogyan, miként kell a klaszszikusokhoz közelíteni. Ruszt mérhetetlenül sokat tud például Shakespeare műveiről. Mindig pontos elképzelései voltak, erős formát talált ki, s még a gyengébb színészeknek is jól használható eszközöket tudott a kezükbe adni. Számomra ma is az ő fantasztikus realizmusa az alap, akárkivel dolgozom. Emiatt aztán néha egyedül is maradok az elgondolásaimmal egy-egy előadásban. Ha a rendezői koncepció eltér az enyémtől, akkor persze én hátrálok két lépést, hiszen a produkció ezt követeli meg. Ilyen volt az Antonius és Kleopátra például, amelyben csak bámultam Eszenyi Enikőt, akivel mindig élmény a munka, de ott hosszú ideig jószerével csak néző voltam magam is. Nehéz, küzdelmes próbaidőszak volt, majd pár kiváltságos estén megadatott, hogy talán valóban sikerült eljátszanom Antonius szerepét. Kétségtelenül alapkő a színészpartneri viszonyunk szempontjából Enikővel a korábbi, de máig élő és műsoron lévő Macska a forró tetőn. Ebben az előadásban, Brick szerepében találkoztam először az improvizációs lehetőségek széles skálájával, s azzal a mámorító érzéssel, hogy az ember bemegy egy jelenetre, és nem tudja pontosan, hogyan jön majd ki.

 
Lényeges a Macska azért is, mert úgy érzem, az első néhány vígszínházi évadom után akkor fogadott el a társulat. Amikor én a Budapesti Kamaraszínházból átszerződni készültem a Szent István körútra, sokan óvtak ettől a lépéstől. Nem lett igazuk. Nekem itt jó, jól érzem magam a Vígben. Visszajárok a Kamaraszínházba is: játszom a Boldogtalan holdban, amelyet igen jól sikerült produkciónak tartok. Szerepelek Az ügynök halálában – Alföldi Robival együtt vagyunk Willy Loman, vagyis Kern András fiai –, és beléptem A vágy villamosába László Zsolt helyére. Az is érdekes feladat, hiszen Stanleyt játszottam már Győrben. Ez az alakítás természetesen más, persze erre is erősen hatott Eszenyi mint Blanche. És hatott rá maga a közeg, a tér, továbbá Tordy pontos, jól működő rendezése, és nyilván a korábbi szereptulajdonos, László Zsolt alakítása is.
A kamaraszínházi Boldogtalan holdban és A vágy villamosában éppúgy Tordy Géza rendezte, mint a Vígszínházban A vörös postakocsiban. Ő most az állandóság a szakmai életében?
– Tordynak – aki főiskolás korom óta rajtam tartja figyelő és óvó tekintetét – nagyon sok szép szerepet és előadást köszönhetek. Legjobban kis térben szeretek vele dolgozni. A Postakocsi nehéz eset. A darab csupa költészet, s nem tudom, hogy a realizmus vagy a stilizálás a megfelelő eszköz az érvényes és hatásos színpadi megjelenítéséhez. A mi előadásunkban mindkettő jelen van, s talán ettől nehéz rátalálni a legmegfelelőbb színészi megoldásokra Rezeda Kázmér szerepében. De minden előadásból tanulok, konzekvenciákat vonok le. Volt olyan szerepem, amelyik arra vezetett rá, hogy hiába igyekszem felnagyított árnyakat megjeleníteni egyedül, ha közben más előadás zajlik körülöttem. Kicsit egyébként aggódom is amiatt, hogy most a minimalista realista színészet a divat, én meg sokkal jobban szeretnék színesen, dekoratívan, „nagyban” játszani. Idegenkedem attól, hogy a realizmus jegyében mindent lehúzzunk a földre. A színész voltaképp varázsló – szeretném, ha megmaradhatna annak.
A közönség elbájolására ott van például az Egy csók és más semmi bonvivánszerepe. – Próbálom is elsajátítani benne a régi iskola vonásait. Hogyan kell egy bájos, szeretni való figurát megteremteni – én legtöbbször negatív hősöket játszottam eddig! –, hogyan lehet vinni a közönséget, megfogni, megijeszteni, megnevettetni.

Pap Verával a Revizorban
 
Ez jó gyakorlat volt A revizor Hlesztakovjához, amely mérföldkő számomra. Egy látványos, nagyszínpadi siker. Ebben az előadásban tanulom magamra hangolni a nézőket. Azt már pontosan tudják ugyanis, hogy amikor Kern András Polgármesterként mond valamit, azon nevetni kell. Én viszont még kénytelen vagyok külön megszerezni a figyelmüket, a nevetésüket, a tapsukat.
Négy olyan szerepe is szóba került itt – Rómeó, Antonius, Brick és Rezeda Kázmér –, amelyben volt egy nagyszerű elődje: Darvas Iván.
– És szokták mondani, hogy emlékeztetek a fiatal Darvas Ivánra, bár erről sokáig sejtelmem sem volt. (Talán hihetetlenül hangzik, de még a felvételire is úgy vittem annak idején a Várj reám! című sanzont, hogy soha nem hallottam tőle!) Két közös munkánk volt eddig, az elsőnél nem engedett közel magához, a Szent Iván napja forgatásán viszont már sokkal többet beszélgettünk. Darvas Iván valamiképpen része az életemnek. A Vígszínházban játszom, ahol ő játszott, s ahol legendája van. Az idősebb színészek gyakran mesélik nagy tisztelettel és szeretettel a történeteit.
Lucifer szerepében viszont nem Darvas Iván utódja lesz, hanem Gábor Miklósé. Ő volt Ruszt 1983-as, zalaegerszegi Tragédiájának emlékezetes, ballonkabátos Luciferje. Lesz ballonkabát?
– Lesz. A Gábor Miklós előtti tisztelgés jegyében ballonkabátban jövök be, de aztán hamar szögre akasztom. Ez az előadás másik előadás. Már csak azért is, mert Szalma Tamás és Fekete Gizi nyilván nem ugyanaz az Ádám és Éva, mint aki húsz évvel ezelőtt volt. Egyébként sem díszletben, sem jelmezben nem készülünk semmi cifra, nagyszabású látványosságra, és ez engem jó érzéssel tölt el. Tiszta színészet lesz.

Fotó: Gordon Eszter
Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember