Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2018. október 22. hétfő    Mai névnap(ok): Előd  
   
Pokoli fiú
Szabó G. László

Tud titkot tartani. De tud mást is. Szabadulni. Acélkoporsóból és lángoló kocsiból. Jégtömbből és betonkockából. Másra a szívbajt hozza, neki kutya baja. Megússza. Túléli a legveszélyesebb kalandot is.

Fotó: Fehér Sándor
 
Legutóbb, nyakig a betonban, hatalmas úszódaru engedte a Duna fenekére. Másfél perce volt arra, hogy szabaddá tegye magát, huszonöt másodperce, hogy feltörjön a víz felszínére. Saját megítélése szerint ez volt eddigi legveszélyesebb produkciója. David Merlini története mégsem itt ér véget. Folytatja. Bár a reinkarnáció gondolata távol áll tőle, azt azért tudja: minden egyes mutatványa után „újjászületik”. Ilyen értelemben pedig tíznél is több „plusz” élete van már.
Fizikából, ugye, mindig jeles volt? – Nem. Soha. Fizikából örökké bukásra álltam.
Archimédesz törvénye?
– Minden test annyit veszít a súlyából… azt tudtam! De vannak törvények, amelyeken módosítani lehet. Ez az én állításom. A tanáraim persze nem hittek nekem. Azóta van néhány bizonyítékom.
Magyar mama, olasz papa. Hol járt iskolába?
– Svájcban és Olaszországban. Torinóban az apácáknál. Középiskolai éveimben szinte végig abból éltem, amit náluk tanultam. Szerettek. Volt egy nagy színházterem az épületben, ott léptem fel először különféle rendezvényeken.
Lakatok, kulcsok?
– Bűvészmutatványok.
Galamb a cilinderben?
– Olyasmi. Galamb nélkül. Víz tűnt el, víz jelent meg. Egyébként én voltam az egyetlen, aki fel volt mentve hittan alól. Az apácáknál! Szerintem én voltam az egyetlen gyerek az egész tartományban, aki nem volt megkeresztelve. Édesanyám ugyanis azt mondta: majd felnőttként eldöntöm, akarom-e vagy sem. Ezáltal olyan kategóriába kerültem, hogy számomra semmi sem volt kötelező az iskolában, aminek köze volt a valláshoz. De rendes diák voltam, és meghallgattam az órákat. A torinói gimnázium nyelvtagozatos volt. Az olasz mellett így aztán spanyolul, franciául és angolul is megtanultam. Bár az osztályban csak ketten voltunk srácok, a lányokkal nem sokat foglalkoztam. Meglehetősen zárkózott fiú voltam. A bűvésziskola is azért vonzott, mert éreztem, hogy az majd megszabadít a gátlásaimtól. Hogy majd ezáltal tudok bizonyítani magamnak és a világnak is. A gyerekek gonoszsága ugyanis nem ismer határt. Engem a másságom miatt utáltak. Bevándorló magyar anya fia Olaszországban. Ez valahogy nem illett az összképbe.Ráadásul bűvészkedtem. Nem jártam velük focizni. Hétéves koromtól tizenhét éves koromig rengeteg megkülönböztetésben, támadásban volt részem. Más jogosultsági körbe tartoztam, mint ők.
De volt hová menekülnie. A biztonságos családi háttér…
– … nem éreztem stabilitást magam mögött. A szüleim elváltak. Anyám mindent megadott, amit megadhatott. Éjjel-nappal dolgozott. De nem voltak se rokonok, se barátok. Csak bűvészkellékek, amelyekkel bizonyítani akartam.
Hogyan ért aztán véget ez a szörnyű időszak?
– Sehogy. Még ma is tart. A bizonyítási vágy továbbra is megvan bennem. Pedig szeretnék már végre megnyugodni, túl lenni minden őrületen, amit kitalálok, és elmenni nagyon messzire. Közben egyre veszélyesebb helyzetekbe kényszerítem magam, ugyanazt csinálom, amit gyerekkoromban, amikor odabilincseltem magam a fűtőtesthez, és mindig meszszebb és messzebb toltam magamtól a bilincs kulcsát, hogy ne tudjam elérni. Az volt a nagy kihívás, hogy fogok megszabadulni a bilincstől. Először a kutyát próbáltam rávenni, hogy hozza vissza a kulcsot, de nem értette, mit akarok, csak csóválta a farkát. Valahogy aztán mindig megoldódott a helyzet. Ha máshogy nem ment, szétbabráltam a csövet a falban. Folyt a víz a fűtőtestből, de kiszabadultam. És most is ezt teszem. Belevágok valamibe, és addig harcolok, amíg túl nem vagyok rajta. Iszonyúan konok tudok lenni. Ez a hajtóerőm. Addig megyek, amíg van bennem egy csöpp energia. Nem adom fel soha. Ötleteimben csak a stáb tud megfékezni. Mindig elmondom, miről álmodom, és a kilencven százalékát meg is valósítom.

Fotó: Ibos Attila
 
Melyik fázisát élvezi a legjobban a produkciónak?
– A megálmodás pillanatát és a végrehajtást. Tehát az elejét és a végét.
A kockáztatás miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert szórakoztatónak találja, hogy…
– … régen az anyagbeszerzés és a kellékek megtervezése is szórakoztatott. Mára ez inkább teher lett számomra. A támogatók megkeresése, a pénz összegyűjtése. Ezt a fajta őrületet senkinek sem kívánom.
Anatómiából mennyit tud?
– Mennyit kellene tudnom?
Például a szívről, a tüdőről… – … soha nem bántottam a testemet, ezért tökéletesen működik. Olyan, mint egy csodálatosan megalkotott gép. Önpusztító szerkezet. Megadom neki azokat az apró dolgokat, amelyeket kér, egészségesen táplálkozom, így nem hagyhat cserben. Legalábbis ebben reménykedem. Rendkívüli helyzetben pedig mindig történhet valami. Például a víz alatt. Az kegyetlen lett volna. Az agyam továbbra is működne, a testem viszont nem lenne képes kiszolgálni engem. Még belegondolni is rossz!
A váratlan veszéllyel hogy birkózik meg?
– Ahogy tudok. Igyekszem tanulni belőle. Minden próba után leírom, mi történt. Otthon aztán aprólékosan áttanulmányozom, milyen impulzusok értek, hol maradt rés a véletlennek, és így szűröm ki a veszélyes faktorokat.
Melyiket tartja a legveszélyesebbnek? – A teljes kiszámíthatatlanságot. Vagy a kommunikációképtelenséget a külvilággal.
Pánik?
– Az is nagy ellenség.
Hogy kezeli?
– Hidegvérrel.
Ha jégbe zárják. De egyébként?
– Komputeraggyal. Ha ugyanis elfog a pánik, könnyebben bajba sodrom magam. A víz alatt például fél perc alatt feléltem volna az oxigénkészletemet. S akkor végem.
Belső magány?
– Produkció közben? Annyira lekötöm magam, hogy nincs időm ezzel foglalkozni. Vad vagyok. A zsákmány érdekel. Addig üldözöm, míg meg nem kaparintom. Mint a hiúz.
Tizenegy produkciója közül melyik az a három, amelyikkel bárhol a világon prezentálni tudná magát?
– A jeges, az autós, amikor harminc méter magasból dobtak le lángoló kocsival, és ez a legutóbbi, amikor betonban engedtek le a Duna fenekére. Az első produkcióknál még nem fordítottam akkora figyelmet az apró látványosságokra. Tizenhat-tizenhét éves lehettem. Nem volt rá pénzem. A később kivitelezett ötleteimmel azonban sehol sem vallanék szégyent. Külföldön csak a gépezetet kellene újraépítenem magam körül, ahhoz viszont lusta vagyok. Az anyagi lehetőségek meg egyáltalán nem vonzanak. Nem akarok pénzkereső géppé válni. Legyek egy kis pont valahol Amerikában, és a produkció után vár majd a szállodai szoba és a frigóbár? Én az emberközeli helyzeteket keresem, nem a nagy távolságokat és végképp nem a gazdagságot. Ha ki is költöznék Amerikába, az is csak időszakos döntés lenne. Hosszú távon nem tudnék ott élni.
Torinóban igen?
– Kizárt dolog. Turistaként visszamennék egyszer, de lehorgonyozni képtelen lennék. Londonban viszont tudnék élni. Vagy Firenzében. London a nyitottságával vonz. A teljes szabadságérzettel. Azzal, hogy ott egészen más szemlélet uralkodik, mint bárhol másutt a világon. Bizonyos kérdésekben annyira előttünk járnak, hogy az nagyon is figyelemre méltó. Firenzében minden embermértékű. Akárcsak Budapesten. Itt is szeretek élni. Szeretem az embereket, bár néha úgy érzem, túl magas a fal, amelyet védekezésből magam köré vontam. Nem engedem ugyanis, hogy kimozdítsanak a világomból. Sem időm, sem energiám nincs másra, csak a túlélésre, noha vágyom több időt tölteni a szeretteimmel. Változtassak hivatást? Mi legyek? Marketinges?
A „piactól” is gyorsan megszabadulna.
– De meddig kell még így élnem, újra és újra a halál torkában?
Ameddig csak akar. Van, aki egyfolytában a paradicsomot keresi. David Merlini szerintem akkor boldog, ha pokollá változtathatja az életét. Nem a másokét – a magáét!
– Lehet, hogy csinálnom kellene egy másfél órás műsort, mint Copperfield. Legyártani hozzá a kellékeket, és utazgatni a világban. Ha tizenötször megcsinálod ugyanazt, nem lehet nagy baj tizenhatodszorra sem.
Legfeljebb halálra unná magát.
– Most sem lesz túl nagy szünet a következő produkcióig. Még ki sem tisztult teljesen az agyam a dunai merülés után, de már azon töprengek, hogyan tovább. Úgy látszik, nekem a pokolban a helyem. Nem azokon jár az eszem, akiket szeretek, hanem ötleteket gyártok. Hogy mi lenne jobb, izgalmasabb, látványosabb. Volt idő, amikor sírni is tudtam, ha bántott valami, vagy egyedül voltam. Ma nem. Egy másodpercnél tovább nem foglalkozom bizonyos dolgokkal. Ez nagyon idegesít. Fáj is néha. Nem akarok géppé válni, merülni, repülni, jégbe fagyni, tűzből szabadulni. A leveleket akarom csodálni a fákon. A színeket. Az aszimmetrikus pöttyöket. Közben téziseket gyártok elalvás előtt. Hogy mi lesz, ha… Néha azt sem tudom, alszom-e vagy ébren álmodom.
Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember