Dátum: 2013. május 22. szerda Mai névnap(ok): Júlia, Rita
80 éves lenne Truman Capote
Sajó Yvette
Truman Sreckfus Personsként anyakönyvezték 1924. szeptember 30-án New Orleansban. Szülei válása után nagynénje nevelte. 16 évesen sztepptáncos volt egy hajón, aztán New Yorkba ment, ahol előbb üvegfestésből élt, majd a New Yorkernél dolgozott. Íróként anyja második férjének nevét használta. Már első, 1948-ban megjelent, Más hangok, más szobák című regénye sikert aratott. Ötven éve forgatókönyvet írt John Huston Üsd a Gonoszt című filmjéhez, Reggeli Tiffanynál című kisregényéből született az Álom luxuskivitelben című mozi Audrey Hepburn főszereplésével, és filmre írta Henry JamesA csavar fordul egyet című regényét. 1950-től 25 éven át az előkelő társaság kedvencének számított. 1959-ben Észrevételek címmel kötetbe gyűjtötte hírességekről írt karcolatait. 1965-ös Hidegvérrel című dokumentumregénye – egy kansasi farmercsalád brutális megölésének leírása – meghozta számára a világhírt. Tíz évvel később az Esquire magazinban részletek jelentek meg a főművének szánt Meghallgatott imák című regényéből, mely nagy vihart kavart, mert alig álcázta a hírességek kilétét, ezzel elvesztve barátságukat. Capote nem érte meg 60. születésnapját.