Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2014. április 18. péntek    Mai névnap(ok): Andrea, Ilma  
   
90 éves lenne Fónay Márta
Sajó Yvette
1914. szeptember 24-én jött világra Vácott. A Színiakadémián előbb egy évig film-, aztán színpadi színészetet tanult. A Magyar Színházban kezdte pályáját 1935-ben, majd Nagyváradon, Pécsett, Debrecenben, Kassán, Szegeden játszott. 1945-ben Várkonyi Zoltán Művész Színházához szerződött, ’48-tól az Ifjúsági Színház, 1950-től a Nemzeti Színház tagja volt. Negyven éve a Fővárosi Operettszínházat választotta, ahol 11 évig játszott. Rózsa volt Heltai Tündérlaki lányokjában, Millerné Schiller Ármány és szerelemjében, Hunyadiné Zerkovitz Csókos asszonyában, Jourdainné Moličre Úrhatnám polgárában és Jente Bock Hegedűs a háztetőn című musicaljében. A filmvásznon 1938-ban debütált, s a háború után is 50 mozidarabban – Janika, Rokonok, Mici néni két élete és mások – játszott. Örkény István Tótékjának Isten hozta, őrnagy úr! című filmváltozata Tótnéjaként és a Hangyaboly Kunigunda nővéreként is remekelt. Fónay Márta született komika volt: ducisága, természetes derűje, kedvessége mindenkit felvidított. Katonatiszt férje halála után legjobb barátnőjével, Komlós Jucival együtt keresték az „igazit”, de hiába. Végül aztán megállapították, hogy hozzájuk „mindenki méltatlan”, rögtön utána feltéve a kérdést: „De hol az a méltatlan?” Mártuska 80 évet élt, végig megőrizve derűjét.
Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember