Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2017. október 20. péntek    Mai névnap(ok): Vendel  
   
Képzelt riport...
Déry Tibor
Déry Tibor, Presser Gábor, Adamis Anna, Pós Sándor. Marton, Tahi Tóth, Almási, Balázs, Kern, Szakácsi, Koncz, Hegedűs D. … 1973 tavaszán mutatta be a Vígszínház a kisregény adaptációját. Jegyet még a 350. előadás után is nehezen lehetett rá szerezni.

 
Együtt bolyongtunk szerelmét kereső főhősünkkel a Popfesztivál ködös díszletei, a farmernadrágos, kábult hippik között.
Tapsoltunk, őrjöngtünk, toporzékoltunk, könnyeztünk.
És kedvenceinkkel együtt dúdoltuk: „Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy…”, „Vinnélek, csak tudnám, merre vinnélek…”, „Valaki mondja meg, milyen az élet…”
És otthon is dúdoltuk. És megnéztük. Egyszer, kétszer, háromszor. Újra és újra…
Most, harminc esztendő távlatából – Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényéből és a legendás előadás szövegkönyvéből – ezt a hangulatot próbáljuk elővarázsolni alábbi válogatásunkkal.

Manuel: Józsefnek egy fél kilométerébe került, s egy bosszús vállrándításába, amíg elhatározta, hogy mégiscsak felveszi kocsijába az országút mentén integető Fiút. Az öreg tragacs hátramenetben fülsiketítően bőgött, mialatt a Fiú boldogan hadonászva szaladt a faroló kocsi felé.
József: Elébb meggondolhattam volna, igaz?
Fiú: Nem baj. Köszönöm.
József: (a fiú lábát nézi) A cipőd a hátizsákodban van?
Fiú: A cipőm? Attól fél, hogy bepiszkítom a tiszta kocsiját?
József: Velem ne gúnyolódj. A kocsim piszkos. De azt veszem fel a piszkos kocsimba, akihez kedvem van.
Fiú: És hozzám nincs?
József: Hová igyekszel? Montánába?
Fiú: Oda.
József: Hát persze. Az még kétszáz mérföld. Mire gyalog odaérnél, a redőnyöket rég lehúzták.
Fiú: (ingerülten) Hát csak elvisz?
József: A piszkos kocsimmal?
Fiú: (elneveti magát) Már hogy volna piszkos! Van olyan tiszta, mint a lábam nagyujja.

***

A kocsisorok újra megálltak. A Józseféval szomszédos kocsiból sötét napszemüveggel az orra nyergén egy hosszú hajú – fiú vagy lány? – kihajolt az ablakon. – Nem unatkozol, édes?
– Hogy unatkoznék, amikor egyedül vagyok – mondta József. A szomszédos kocsiból egy marihuánacigaretta édes füstje csapott be az ablakán.
– Dehogynem unatkozol – mondta a fiú vagy a lány. – Gyere át hozzánk!
József egyedül ült a kocsiban, odaát heten-nyolcan. Négy kereke fölött kocsijuk rázkódott a nevetéstől. Jó messziről, a sor elejéről, a szembefutó szél hangszóróján mintha elmosódó halk dudálás hallatszanék, úgy látszik, az oszlop elindult. Mégiscsak lány volt, begombolatlan piros blúza szétlebbent a szélben, meztelen mellei fölött. Nem húzta össze.
– Meleged van? – kérdezte József? – Gyere át, édes! – mondta a lány. – Vagy én menjek át hozzád?
A marihuánacigaretta füstje behúzott az ablakon, émelyítő édességgel. – Menj a fenébe! – mondta József.
Odaát, úgy látszik, az egész társaság már útra kelt művi édenük felé, a vezető kivételével, tegyük fel, különben még Montána előtt lefordulnak az árokba, vagy berobbannak a kocsisorba. Három halálos áldozat, tíz sebesült. József indított, előtte már egy nagy fekete Chevrolet fara megmozdult, lassan továbbgurult. Igyekezett volna elkerülni a marihuánások mellől, de balról a szomszédos sávok zsúfolva voltak.
A szellőztetőket el kellett zárni, oly sűrű volt a benzingőz. Az eső időnként elállt, majd újra eleredt. A marihuánás kocsi mellette gurult, nem lehetett sem megelőzni, sem lemaradni mellőle. A lány – kinek a térdén ült? – kinyílt piros blúzával még mindig kihajolt az ablakon, még mindig integetett.
– Átmehetek hozzád, édes?
– Menj a fenébe! – mondta József a maga csukott ablaka mögött, hangosan, de remélve, hogy a lány nem hallja meg; önmagának válaszolt. – Olyan ragyogó és még ragyogóbbra csutakolt nő nem él a hat földrészen, az Atlantiszt is beleszámítva – mondta József –, akit megkívánnék, s ágyamba engednék, amióta a feleségem, akit pedig régebben egyszer-kétszer-háromszor fél kézzel meg is csaltam, megszökött tőlem. Kivel szökött meg? Mindenkivel. Nem Jánossal vagy Jackkel vagy Miguel Angel Asturiasszal – hódolat a költőnek! –, hanem magával a férfinemmel. A nőnemmel is. Az emberiséggel, az egész szárnyra kelt emberiséggel. De a dédaluszi szárnyak viaszkötése megolvadván a nap dühében, a felröppent ember lezuhant. Holdséta? Ember az űrben? Az emberi ész hegesztőlángja a kvazárok bőrén? Űrállomás s abból a halhatatlanság átszállójegyével a Vénuszra, egyelőre csak a Vénuszra?
Hova menekültél, Eszter, erről a földről, Jiuntemál Cakchiquel Axcaplik király egykori birodalmának földjéről, amelyen kis fehér lábad, tiszta kis lábad minduntalan vérben és gennyben kénytelen tapodni? Akar tapodni…
– Átmehetek hozzád, édes? – kérdezte a lány a párhuzamosan futó kocsiból, mely már nem is a pályán, hanem jó egy arasszal a beton fölött szállt…”
„Mindent meggondolva s megfontolva József, úgy látszik – a látszat ellenére –, hirtelen megszerette a lányt. Szegény nyomorult teremtés, milyen romlékony úton hajózik, mely fölött a csillagképek csak azért gyulladnak ki, hogy újra kialudjanak. Mit használ száz orgazmus egy óra alatt, ha utánuk újra az e világi lét törmelékében kell gyalogolnod, nyakig süllyedve büdös gödreibe, melyek elől nincs se be-, se kitérés. Megszerette, vagyis – mondja a bölcselő – megsajnálta mérhetetlen dühének minden lángjával, melyek bordái alatt perzseltek.”

***

„Már besötétedett, mire József beért Montánába. Az út a versenypálya mellett vezetett el a tíz mérföldnyire fekvő táborhoz. A pálya, melynek körei egy háromszázhúszezer négyzetméteres területen íveltek, ki volt világítva; a hatalmas acélárbocokra függesztett hangszórók az üres pálya fölött mintha egy Fellini-film végjelenetére várakoznának. – De a közlekedési rendőrség helikopterei is – mondta József –, melyek végeláthatatlan nyolcasokban keringtek az autópálya fölött, tehetetleneknek bizonyultak az elefantiázisban szenvedő forgalom dühkitöréseivel szemben. Tucatnyi magánrepülőgép a levegőben is hiába keresett helyet.”

***

René: Te is itt vagy?
József: Úgy látszik!
René: Hm. Különös. A feleségedtől úgy tudtam… hogy otthon maradtál.
József: Találkoztál vele? Mikor?
René: Mikor? Mikor? Ma reggel. De lehet, hogy már dél volt.
József: Hol?
René: Nem tudom. Itt valahol.
József: Hol valahol? Egy sátorban?
René: Nem sátorban. Itt valahol a szabadban. Úgy van, a szabadban. Esett az eső. Csurom vizes volt, szegény. Én is.
József: Dögöltél volna meg. Egyedül volt, vagy társaságban?
Marianne: (végig hallgatta a beszélgetést) Hagyja uram, le van robbanva. Csoda, hogy egyáltalán megismerte. De ha kívánja, én szívesen elvezetem.
József: Ismeri a feleségemet?
Marianne: Nem ismerem, uram. Délben együtt voltam Renével, amikor egy fiatal, fekete kontyos nő megszólította. Azt hittem, lány.

Tahi Tóthh László és Almási Éva
 
József: Köszönöm. Régebbről ismeri Renét?
Marianne: Nem, csak itt ismertük meg. Reggel óta, amióta ismerjük, ez már a második adagja, igaz, egyelőre még csak a bőr alá szúr. Persze, innét már csak egy lépés az intravénásig, tudjuk.
József: És ön, Madame?
Marianne: Orvos vagyok. A férjemet kísérem.
József: Ápolja? Excusez moi.
Marianne: Nincs miért… A felesége is…?
József: Nem. Tudtommal még nem. Ha ugyan most… (hirtelen, dühösen) Madame, én ezen az áron nem kívánok boldog lenni. Járjam inkább a poklot, de tiszta öntudattal. Nem tudom, Madame, ön hogy van vele?
Marianne: Kedvelem a szabadságba szerelmes árnyakat, kik inkább a halálfélelem kínjait választják, mint a köznapok unalmát.
József: Ez a háromszázezer ember most véleménye szerint boldog?
Marianne: Boldogok.
József: Mitől?
Marianne: Mert együtt vannak.
József: Együtt a piszokban? Együtt a bódulat piszkában? Az eszméletlenség hányadékában?
Marianne: Együtt a léttelen boldogságában, amely a halál minden előnyével jár, annak állandósága nélkül.

***

József: Meg akarom találni Esztert, mielőtt megfázik, tüdőgyulladást kap, éhen hal, valaki leüti, vízbe fullad, elgázolják, erőszakot követnek el rajta. Mielőtt szájába nyomják az első marihuánacigarettát vagy májgyulladást kap egy sterilizálatlan fecskendőtől. Ha valahol megszólalna, akár suttogva is, vagy elnevetné magát valahol a közelben, a hangszórók bömbölésében is megismerném a suttogását vagy a nevetését. De mindig távollétemben nevetett, s mindig abban a résben suttogott, melyből hiányoztam.

***

József: Feküdj vissza!
Eszter: Nem fekszem vissza.
József: Hát elkéstem. Nem tudtalak megóvni.
Eszter: Mitől? Mitől akartál megóvni, édes József?
József: (Beverlyhez) Elkéstem. Mióta szív?
Eszter: Semmióta. Semmióta, József, esküszöm. Egyet most. Egyetlenegyet most. Elszívtam, mert nem tudok nélküled élni, nem. Mondom, egyetlenegyet, hogy végre nevetni tudjak.
József: Hát elkéstem. Most majd jön a többi sorban. Elvesztél.
Eszter: Nevetek! Kinevetlek, József.
József: El fogsz pusztulni.
Eszter: Vigyél el, édes József! Vigyél haza!
József: Hova? New Yorkba?
Eszter: Nem. Nem New Yorkba. József: Magyarországra?
Eszter: Nem.
József: Hát hova vigyelek haza?
Eszter: Nem tudom.

***

„ – Az Elsősegélytől visszatértemkor – mondta Bill – a sátorban már csak a halott Esztert és a megkéselt, vérző Józsefet találtam, a rekedt hangú fiatal férfi kereket oldott. Kétségkívül ő szúrta le Józsefet, másképp nem hagyja sorsára a súlyos sebesültet. De rövidesen elfogták: a sátor körül ólálkodott, mert menekülése izgalmában ottfelejtette hátizsákját, s el akarta volna vinni. Vallomása szerint Montánába jövet, az országúton ismerkedett meg Józseffel, aki felvette kocsijába, de rövid idő múltán durván kilökte, állítólag, mert piszkos volt a lába, igaz, mezítláb menetelt az esőverte országúton, de még így is rendkívüli fáradságába került volna még jobban bepiszkítani azt a lerohadó öreg Fordot, amely nemcsak kívül, de belül is jóval koszosabb volt a lábánál. József állítólag azért tette ki a kocsiból, mert nem tudta s nem is akarta megfizetni a költséghozzájárulás címén követelt fuvardíjat, ezt két rúd hasissal sem volt hajlandó megváltani, s végül is megtagadta, hogy valamilyen homokos természetű szolgáltatással fizesse meg a fuvart. Montánában is összekerültek már egyszer, ugyanabban a sátorban, hol második, végzetes találkozásuk esett, ekkor József, nagyobb testi erejével visszaélve, rátámadt, s kiverte a sátorból.
– Megkérdezték tőle – mondta Bill –, mivel magyarázza, hogy ha József támadta meg, s ő csak védekezésből rántotta ki kését, a szúrás hátulról érte a támadót? Vállat vonva azt felelte, nem emlékezhetik az összetűzés minden mozzanatára, a verekedés hevében nyilván József háta mögé került.
– Beverly – mondta Bill – a szemébe húzta széles karimájú férfikalapját, amely feje kopaszát volt hivatva elfedni, mivel valamilyen okból nem kívánt parókát viselni, majd szótlanul kezet nyújtott s elment. Az emberek egy része még az éjszaka folyamán, közvetlenül a záró hangverseny után hazaindult, de eltartott még jó néhány napig, amíg a tábor kiürült, ez is a rendezvény szellemében néhány emberáldozattal járt. Egy személygépkocsi, melynek rendszámtáblája nem volt kivilágítva, belegázolt egy tábortűznél melegedő diákcsoportba, ketten a helyszínen meghaltak, a kocsi megállás nélkül továbbhaladt. Az országutak el voltak torlaszolva, a közlekedési rendőrség több ezer kocsit elvontatott, amelyeket tulajdonosaik hosszas keresgélés után, ha végre megtaláltak, csak 30-40 dollár külön vontatási költség lefizetése után kaphattak vissza, a livermori garázsok vontatói így könnyű keresethez jutván, minden kocsit elcipeltek, amely a kezük ügyébe esett. Némelyikük néhány órai munkával 500-600 dollárt is megkeresett. S amikor végül a több százezernyi tömeg többé-kevésbé boldogan mégiscsak levonult a terepről, több vonatrakomány szemetet hagytak örökül a farmereknek. Elképzelhető, ha egy egész város egyik napról a másikra elköltözik a helyéről, mennyi hulladék gyűlik fel mögötte. A terület úgy festett, mint Hirosima egy nappal a bomba ledobása után. Sehol egy élő ember a tájban, csak szemét és rom, s ezrével az üres borosüvegek, legalább egymillió, a fele eltörve. Konzervdobozok, s körülöttük emberi hulladék, ameddig a szem ellátott. Az állványok s a deszkabódék egy része már bedőlve. A pusztaságban mégis itt-ott feltűnt egy emberi alak, az ottfelejtett üres Coca-Colás üvegeket gyűjtötték be, a betétek kedvéért, volt, aki Geiger-mérővel járta be a terepet, elveszett aprópénz vagy más értéktárgyak felkutatására. Ezeknek talán ki is fizetődött a fesztivál. De voltunk néhányan, talán hatvanan-nyolcvanan a háromszázezerből, akik elhatároztuk, hogy eltakarítjuk az égig bűzlő szemetet; addig nem megyünk haza, míg be nem gyógyítjuk a föld sebeit, ahogy egyikünk mondta.”


„Mert mit mondott az Úr Mózesnek, amikor a nevét kérdezte? Azt felelte: vagyok, aki vagyok. Mit kezdesz azokkal, apám, akik sem a jóhoz, sem a rosszakhoz nem csatlakoznak, hanem azt felelik neked: vagyok, aki vagyok. Fognak egy vastag faágat, szurokba mártják, meggyújtják, s elindulnak a saját lángoló szövétnekük mögött.”
Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember