Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2017. augusztus 20. vasárnap    Mai névnap(ok): István, Vajk  
   
Oroszlánfestés
Váczy András
Hárman vannak. Ketten beszélgetnek, egy hallgatja; két művész és egy leíró. Gyémánt László lefesti Oroszlán Szonját, jobban mondva lefesti majd később, magában, és hogy legyen miről, most lefotózza úgy, hogy azt az arcot „kapja el”, amely azé a Szonjáé, amit ő látni akar. Ki kell ezt az arcot szóval, gesztussal csalni. Ott van valahol…
Fészkelődik Szonja egy kényelmes bőrfotelben, nem találja helyét, izeg-mozog, kezeit rakosgatja, lábaival kalimpál. – Lazítson, nyugi – nyugtatja a mester, állványon gépét állítgatja, szakállába túr, szemüvege mögül kukucskál. – Nehéz rólam jó képet csinálni – húzza száját grimaszra a színésznő –, nincs jó fotóarcom… Itt van például az egyik szemem – mutatja, és csakugyan, bal szemének bogara hajszálnyit beljebb tart, pikánsan, kedves bandzsítósan, szexepilesen. – Egyszer egy címlapfotón „kiigazították” – próbál úgy nézni, nem megy neki –, egy idegent láttam – nevet, gyöngyfogsora szikrázik. – Tud rajzolni? – kérdezi a mester. – Nem – csattan a válasz – Vagyis… elefántot hátulról. – Ami majdnem ugyanaz, mint egér szemből. Igazam van? – Igaza, igaza – bólint Szonja, és egy visszakérdezős ütésváltásból kiderül, a képzőművész abszolút nem tud énekelni. Kicsit se. Viszont Szonjának megered a nyelve.
Pörögni kezd, mint gyerekkorában, amikor mint fiús csapattag fára mászott, focizott, verekedett, vagyis felnőtti szemmel rosszalkodott… Aztán mesél teniszről, síelésről, vívásról, úszásról, műugrásról és mindarról, amibe túltengésének lenyugtatása gyanánt belekapott. – Jó, jó, de hogy lett színésznő? – akasztja meg folyamatos kattintgatás közben a mester. Erre Szonja egészen kislánykorai emlékét eleveníti fel, azt, amikor oltáskor ordított, mire az orvos azt mondta, ebből a gyerekből énekes lesz. És amikor a Normafánál eltörte a sílécét, és hisztériás rohamot kapott, egy próféciára hajlamos szülő odasúgta anyukájának, ebből a kislányból színésznő lesz.
Oroszlán Szonja, ne kerteljünk: sztár. Életének epizódjai, akár egy nyitott könyv lapjai. Médiafüggő néző/olvasó mindent tud róla, vagyis majdnem mindent. Teszem azt, olyanokat, hogy a közgazdasági szakközépiskola nyűgéből a Cool Miners zenekarhoz, éneklésbe menekült, családi körülmény is belejátszott, apukája, Oroszlán Gábor az Atlasz basszusgitárosa volt, és rokoni szálak fűzik Oroszlán Györgyhöz, a hajdani Bergendy együttes gitárosához. Ám arra a fordulatra, hogy Janis Joplin stílusában énekelt, Gyémánt László felkapja a fejét, hitetlenkedik, hogyan lehet a beatkorszak kultikus énekesnőjének rekedt hangját utánozni. – Tökegyszerűen! Ordítottam torkom szakadtából – vágja ki magát Szonja. Bólint a mester, és lazításra kéri mocorogó modelljét. Szó se róla, attól kezdve, hogy a jazzről, bluesról a színi pályára váltás mozzanatához érkezik a fotó-festőmodell, mintha befékezne; lenyugszik, nevetős vonásai a múltba mélázás komolysága mentén rendeződnek.
Felvették a színi egyetemre, két évig viszont ott is volt, meg nem is. Aztán, amikor a New York-i Drámaakadémia intenzív nyári kurzusáról hazaérkezett, mintha kicserélték volna. Meséli, amíg itthon földbe döngölnek, és arra ösztönöznek, hogy meg kell küzdeni egy jó szóért, addig ott biztatnak, lelkesítenek, és rendesen elmondják, mit hol kell javítani. Azt állítja, hetek alatt megtanulta a szakma lényegét. Szembeállítva az amerikai hozzáállást az európaival, pláne a hazaival, hoszszas külföldi tartózkodására alapozva, a mester is bőséges adalékkal szolgál. Meglehet, mifelénk gyermetegnek tűnik, a sikerközpontúságot mégsem kéne annyira lenézni. Még akkor sem, ha ebben sok a külsőség, a felszínesség és a műnyál, véli Szonja, és hozzáteszi: – Nekem nagyon jót tett, igazolta, hogy alkalmas vagyok a pályára.
Haj, de rögös ez a pálya, a szlogenszerű ténymegállapítást nem szokták a sokat tapasztalt színészek kihagyni. A csinos, jó alakú, tehetséges Szonja alighanem mellőzheti. Vagy nem? Ahogy ül a székben és mesél, úgy érik, úgy felnőttesedik. Lassan egészen felnőtt. Első próbakő az egyetemi vizsgaelőadás, a Chicago, ahol a kettős szereposztást úgy képzelték, mintha a kettő egy lenne.
Szonja kifakadt: – Én nem tudok úgy ülni, állni, meglepődni, hanyatt esni, mint a kolléganőm, mert akkor az nem én vagyok. Ha úgy teszek, az egész mű lesz, hazug lesz. Rengeteget vitatkoztunk, nagy nehezen rájöttek, igazam van. Aztán rátér arra, mennyi jó szereppel lett gazdagabb a Vígszínházban. A dzsungel könyve, Sógornők, Képzelt beteg, Pájinkás János, Furcsa pár, Nyaralók, Egy csók és más semmi. Csak… csak főszerep egy se… Hogy miért? Ki tudja…
Viszont a Valami Amerika Timijeként berobbant a széles köztudatba, amit aztán a Szeret, nem szeret tévésorozattal megfejelt. Szó se róla, a butácska, szőke nő archetípusát hozta, ám egyáltalán nem zavarja, sőt, tetszik neki, hiszen ez is egy szerep. Nem is rossz, nem is könnyű szerep. Akkor viszont elbizonytalanodik, amikor a beskatulyázás veszélye kerül szóba, arról nem beszélve, amikor szakmabeliek is a bugyuta, szőke cicát látják benne. – Nagyon fáj – mondja bánatos arccal. Gondterhelten néz maga elé, szépen ívelt, telt szájáról lefagy a mosoly. – Ez az! – rikkant a mester, masinájával szaporán kattog. – Ezt az arcot akartam látni. Most megvan – szélesen vigyorog, célhoz ért. Nincs olyan pillantása, színe, árnyalata, tónusa modellje arcának, mit meg ne örökített volna. Jöhet a vászon, az ecset.
Alighanem mire kész a mű, életének döntő fordulatát éli Szonja. Várt erre a fordulatra, és hogy jött, belevág. Vízilabdás párja Olaszországba szerződik, és mert össze vannak ragadva, megy hát vele. Megy azért is, nem rejti véka alá, mert olyan sok és sűrű volt neki az utóbbi két-három-négy év és a médianyomás, hogy nyugalomra és csendre vágyik. – Kicsit ki akarok szállni abból a mókuskerékből. Van időm bőven, nem maradok ki semmiből – tekintetéből sugárzik a magabiztosság. Nem lenne a mester az, aki, ha nem csóválná meg a fejét. – Veszélyes akció, könnyedén úgy elfelejtik az embert, mintha nem is lenne – figyelmeztet. Neki el is lehet hinni. Szonja nem hátrál. – Nem hosszú időről van szó, közben is rendszeresen hazajárunk, és ha jó munka akad, fogom magam, jövök és csinálom. Arról nem beszélve, hogy kint sem ülök ölbe tett kézzel – hangja titokzatos tónusra vált. Hogy mit forgat a fejében, nem osztja meg velünk.
Távozóban hátrafordul, mosolya villog, szemében játékos fény cikázik, hátából egy tetovált violinkulcs kukucskál. Én így festeném le. Úgy bizony. Csakhogy én nem vagyok festő.

1.kép: Gyémánt László festménye

Fotó: Gordon Eszter
Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember