Mátraházi Zsuzsa
Ötéves korától balettművésznek készült Bán Teodóra. A Balettintézetben1970-ben végzett. A csodálatos mandarin Lány szerepében beugrással debütált Olaszországban. Viszszavonulása idején balettiskolát működtettek, majd megalapították az opera- és balettfesztiválok szervezésére bejegyzett V.I.P. Arts Managementet férjével, Keveházi Gáborral, akivel azóta különváltak útjaik, bár nincs harag közöttük. Teodóra egyedül vitte tovább a később Budafest néven ismertté vált fesztivált. Ez év eleje óta váltott: megpályázta és elnyerte a Szabad Tér Színház ügyvezetői posztját.
– Ha megkérdezik öntől, mi a foglalkozása, mit válaszol? Szervező? Üzletasszony?
– Talán kulturális menedzser, produkciós menedzser. Az üzletnek szerintem hasznot kell hajtania. De a kultúra, amellyel én foglalkozom, még soha nem hozott hasznot. Amikor operát mutatok be, esetleg meghívok néhány sztárénekest, az nem üzlet, az presztízsérték. Ízelítőt adok a magyar embereknek a világ színházi kínálatából. Az üzlet a kultúrában a három nagy tenor wimbledoni fellépésénél kezdődött.
– Önök 1992-ben mégis bele mertetek vágni a V.I.P. Arts Management megalapításába. Mi adott ehhez bátorságot?
– Egyáltalán nem üzleti reményeket dédelgettünk. Csak az érdekelt, hogy van valami, ami a sajátunk, amit a kedvem, az ízlésem szerint alakíthatok. Hiánycikket kínáltunk: komolyzenei profilú fesztivál akkor éppen nem volt az egész fővárosban, sőt, magánkézben egyáltalán nem volt ilyesfajta kezdeményezés. Nekünk művészeknek az volt a fontos, hogy ez a fesztivál a mi produktumunk volt. Alkottunk valamit. Mindig ugyanaz a lázas izgalom fog el, amikor ilyesmivel foglalkozom. Nemcsak a végső eredmény élvezetes, hanem az ahhoz vezető út is naponra örömet, sikerélményt okoz.
– Talán egy tőről fakad ez a lelkesedés a balettművészi múlttal, hiszen ott is kihívások érték, nagy feladatokkal kellett lázas izgalomban megküzdenie.
– Persze, hiszen mi ezt tanultuk a Balettintézetben. Azt nevelték belénk, hogy „egyedül állsz a színpadon, egyedül kell végigjárnod az utadat, amit itt most megtanulsz, abból kell majd kamatoztatnod a tőkédet”. Tudtuk, egyedül kell megküzdenünk a feladattal, ha elrontottuk, mi rontottuk el, és nem az volt a hibás, aki betanította. Ha lemegy a függöny, akkor vége a sikernek. Reggel újra kell küzdeni érte. Ezt a „hegyet” minden nap újra oda kell vinni. A mostani munkám gyakorlatilag ugyanúgy produkció, mint a művésznek a fellépése.
– A Budafest esetében jól sikerült a debütálás, tíz év alatt ismert fesztivál lett belőle. Mégis váltott. Eljött az ottani igazgatói posztról és elvállalta a Szabad Tér Színház ügyvezetői tisztét. Miért?
– Mert ez nagy kihívás volt, noha sok a hasonlóság az előbbi és a mostani munka között. Például az, hogy a fővároshoz, fontos és érdekes helyszínek kulturális kínálattal való megtöltéséhez kötődnek. Közel áll hozzám, hogy ezek a rendezvények értéket hordozzanak, az én elképzelésem szerint szórakoztató jellegű, de magas színvonalú produkcióknak kell megszületniük. Ha bezár a kőszínház,kinyit a szabadtéri játszóhely. Ha ez „csak” gyűjtőpont, tehát a legjobb és a legsikeresebb produkcióknak ad helyet, már az is eredmény, de még jobb, ha saját profilt alakít ki, saját produkciókkal, és az eszményi megoldás az, ha más országok vagy más nagyvárosok fesztiváljával kooperál. Ez az elgondolás megegyezik a Budafest szándékaival.
– Lehet, hogy idővel egyetlen nagy fesztivállá fogja egyesíteni a kettőt?
– Azt hiszem, hogy előbb-utóbb a két rendezvénynek össze kell érnie. Ami a nagy különbözősége a dolognak, hogy a Budafest magántulajdon, a Szabad Tér Színház pedig fővárosi fenntartású. A kettő ezért nem kompatibilis egymással, még nem tudom, hogy miként lehet egyesíteni őket, de biztosan van rá megoldás. Ami a kettőt összeköti, az végül is az én személyem. Tizenhárom év alatt kitanultam, hogy miként kell csinálni, nem a művészi programok kiötlését, színpadra alkalmazását vagy egyeztetését, hanem az egésznek az elhelyezését a hazai és a külföldi piacon, a reklámját, a tálalását, a partneri kapcsolatok kiépítését. Ezeket át tudtam hozni a Budafesttől. Hogy idén fesztivál lesz a Szabad Tér Színházban, és hogy erről a csillagászati árú reklámidők és -helyek nélkül is értesül a főváros lakossága, az azoknak a partnereknek köszönhető, akiknek jó része barterban csatlakozott hozzánk.
– Hogyan választotta ki a programot?
– A klasszikus műfajok közül pontosan tudtam, hogy mit szeretnék, noha Verdi Attiláját eredetileg a jövő évre terveztem. Véletlenül úgy alakult, hogy a debreceni Csokonai Színháznak is jövőre lett volna az Attila-bemutatója. Mondtam, vágjunk bele most, beszállunk a költségekkel koprodukcióban, és nálunk lesz a premier. A rendezés, a díszletek, a jelmezek mind a Margitszigetre készülnek, s három évig használjuk őket. Ez már azt a struktúrát mutatja, amelyet ki szeretnék alakítani: ilyen feltételek mellett akár világsztárokat is idecsábíthatok. Idén még a Spartacust hoztam ki az Operaházból, s szerepel a nyári programban az ExperiDance mindhárom nagy produkciója. Jövőre Carment tervezünk és Aidát. Számtalan olyan terv van, amelynek megvalósulása „csak” pénz kérdése
– Mikor lesz az idei nyitány?
– Nagy szimfonikus zenekari koncerttel nyitjuk meg az évadot. A címe: Első koncert Európában. Divatosan hangzik, de tényleg ez lesz az első nagy koncert azóta, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara mellett a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, az Állami Énekkar fog szerepelni, jó kétszáz fős csapat. Azért tettük június 10-ére a bemutatót, mert 1938-ban azon a napon nyitotta meg kapuit a Margitszigeti Szabadtéri Színpad. Meg az én születésnapom is pont akkorra esik... A későbbiekben is szeretném megtartani az idei egészséges arányt a könnyűzenei, a klasszikus, a szimfonikus, a tánc-, a folk- és az operaelőadások között. Saját ötletem az Oberonok<>Í és Titániák című Szent Iván-éji margitszigeti mulatság. A világon mindenhol nagy éjszakai parádékat rendeznek a nyári napforduló idején, gondoltam: a Sziget alkalmas hely lehetne egy ilyen, akár hagyományt is teremtő programra. Az idén bent a színházban ünnepelünk, egészen hajnalig tűzugrással és koccintással, de jövőre akár a Nagyrétre is ki lehet vinni a közönséget.
– A prózai kínálatból miként válogatott?
– Első lépésben megkerestem a fővárosi színházigazgatókat, gondoltam, vannak olyan előadásaik, amelyek a nyár hangulatához illően könnyed, zenés, zenés-prózai alkotások. Az az álmom, hogy a Városmajori Színpad a művészeknek olyan állandó nyári játszóhelye legyen, amelyre előre számíthatnak, s közösen szerveznénk meg ezeket a programokat, hogy ne százszázalékos haknigázsival kelljen megvásárolnom és kifizetnem a fellépésüket. Alig néhány nap van hátra a nyitásig, de jóval több pénzünk annak ellenére sem lesz, hogy a kulturális és a gazdasági miniszter urak is a rendezvénysorozat mellé álltak. A Szabad Tér Színház jövőjét csak akkor látom biztosítottnak, ha e két minisztérium és fenntartónk, a főváros közös összefogással megfelelő alapot hoz létre számunkra, mint ahogyan például a Budapesti Tavaszi Fesztivál esetében tették. Sokat segítene az a fejlesztés, amely többek között arra késztetett, hogy pályázzam: a margitszigeti helyszín átépítése oly módon, hogy a most kialakítandó részeket télen is hasznosítani lehessen, konferenciákra, karmesterversenyekre, zenei kurzusokra.
– Nem érez meghasonlottságot? A Budafest idei programját elkészítette korábban, a Szabad Térét pedig az idén. Mintha saját konkurenciája volna.
– Még nem értem rá meghasonulni. Olyan önfeláldozóan vetettem bele magam ebbe az új feladatba, éppúgy százszázalékos hittel dolgozom, mint a Budafestnél tizenhárom évig,amely felől nyugodt vagyok, mert jó kézbe került, Kesselyák Gergely az új igazgató, helyettese Ottó Ildikó.
– Melyik volt az a színházi szerep, amelyikért ennyire tudott lelkesedni?
– Mindegyikért, de főleg azokért, amelyek teljes önmegvalósítást tettek lehetővé. Ilyen volt A csodálatos mandarin Lánya, a Spartacus Júliája vagy Capuletné a Rómeóban.
– Nem volt korai a visszavonulás?
– Nem, mert fokozatosan magam mondtam búcsút a szerepeknek. Egyrészt nagyon lefoglaltak az akkoriban megalapított V.I.P. Artsszal kapcsolatos feladatok, másrészt a lányom, Keveházi Krisztina is tagja lett az Operaháznak, s furcsa lett volna, ha anya és lánya együtt lépnek színpadra.
– Beszélgetésünk elején azt is megkérdeztem, mi a hivatása. Azt válaszolta: nagymama. Mikor tud ennek eleget tenni?
– Korán reggel és este, ha hazaérek azelőtt, hogy a kislány aludni menne. Vagy hétvégeken. Néha elmegyünk a délelőtti kakaókoncertre és ott ő, hároméves létére, hamarabb van színpadon, mint a jóval idősebbek. Már színházban is volt; Madarász Utolsó keringőjére vittük be. Ebben az operában van egy tánckép, ott látta az édesanyját először színpadon. Tátott szájjal végigülte az előadás jó részét. Magával ragadta a mozgás, ő is oda akart menni a színpadra, anyuhoz.
|
|
