Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2017. augusztus 20. vasárnap    Mai névnap(ok): István, Vajk  
   
Az olimpiai varázslat
Gallov Rezső
Az olimpia – idén az athéni játékok bűvöletében élünk – csodálatos! A legtüneményesebb, hogy mi minden mondható el róla. És mindennek az ellenkezője is. Felruházható a legnemesebb jelzőkkel. A kedvezőtlenekkel éppen így. A francia arisztokrata, báró Pierre de Coubertin, az „ötletgazda” találmánya telis-tele van ellentmondással, s talán éppen ebben is rejlik az öt, színes karika varázsa, ami legutóbb 2000-ben, némi megengedhető túlzással, a földkerekség csaknem minden épkézláb lakosát a képernyő elé ültette Tűzföldtől Katmanduig. A derék franciának tulajdonítják az eszmei lényeget kifejező mondatot: „Az olimpiai játékokon nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.” Milyen szép... Kár, hogy nem igaz.
Többszörösen nem az. A filozofikus kijelentést sem a báró úr tette, hanem Pennsylvania püspöke, Ethelbert Talbot 1908-ban, londoni „olimpiai” miséje közben. Coubertin eredeti szövege pontosan idézve így szólt: „Nem a győzelem a fontos, hanem a küzdelem maga.” És akkor sokakról még nem is szóltunk, akik dehogy elégednek meg a részvétellel, igenis győzni akarnak, vagy feljutni legalább a dobogóra. A részvétel fontosságára utaló s Coubertinnek tulajdonított mondás őszinte demokratizmust sugall. Nos, az olimpiai eszme apostola ellenben eléggé kiábrándító módon kizárólag a férfi nemre gondolt, diszkriminált, egyenesen irtózott a nők megjelenésétől a versenypályákon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság első hölgy tagja, hogy mást ne említsünk, a venezuelai díjugrató Flor Isava-Fonseca 1981-ben tudta végül áttörni a nagy tekintélyű testület férfisoviniszta korlátait.
A meghökkentő ellentmondások 1896-tól, a kezdetektől mindvégig kísérői az emberiség legnagyszabásúbb játékának. Az indián Jim Thorpe-ot, az 1912. évi stockholmi olimpia tízpróbázó amerikai győztesét megfosztották amatőr státusától és olimpiai érmétől, mert korábban heti 25 dollárt kapott baseballjátékosként nyaranta... Nagyot fordult a világ!... Barcelonában a kosárlabda tornát 1992-ben az amerikai „Dream team” csupa NBA-ben szereplő, profi csillagokból álló együttese nyerte...
Az olimpia – közhely – a fair play kifejezője. De nem volt sem az ókorban, sem az újkorban mentes leleményes, elképesztő csalásoktól, hintóban titkon távot lopó maratoni futóktól és trükkös, találatot jelző vívópengéktől. Az öt karika tiszta eszközöket követel! Közben a doppingháború meg mind veszettebb, kifejezetten félelmet gerjesztő újdonságokkal lep meg bennünket, a kanadai vágtázó, Ben Johnson 1988-as szöuli lebukása óta különösen. A játékok a béke és a barátság jegyében fogannak, Mexikó játékai előtt száznál több tüntető egyetemistát lőttek le, Münchenben 11 izraeli sportember vált a terrorizmus áldozatává, az atlantai robbantót még ma sem találják. Májusban, száz nappal Athén augusztusi sportünnepe előtt figyelmeztető robbantásokra ébredt a görög főváros. A politika, hirdeti az Olimpiai Charta, nem része a mozgalomnak. Hitler berlini játékai a felsőbbrendű fasizmust demonstrálták. Politikai bojkott sújtotta 1980-ban Moszkvát, az-után – jött az elégtétel – 1984-ben Los Angelest is. Az olimpiai fegyvernyugvás az ENSZ égisze alatt felemelő gondolat. Az al-Kaida, a Hamasz, az Iszlám Dzsihád azonban aligha véli így.
Igen, az olimpia ezerarcú. Eleme a siker és kudarc, a himnuszokat követő ünnepélyes csönd és a nacionalista cirkuszi zsivaj, a becsületes versengés szelleme és hasonlóképpen a csalárd eszközök használata, a méltósággal elviselt vereséggel szemben a győzelem gátlástalan akarása – bármi áron. Lebilincselő dráma – riasztó közjátékokkal. A gyönyör és fájdalom, a beteljesülés és csalódás szédítő együttese. Nem csoda, hogy mindezek különlegesen inspirálnak és megihletnek. Az olimpia és a sport szélsőségei vonzásának képtelen, s persze nem is óhajt ellenállni a művészet. Ehelyett, mondhatni, inkább körbefonja, kíséri, ösztönzését lelkesülten és termékeny köszönettel fogadja. Tulajdonképpen hálásak is lehetnek a festők, szobrászok, költők, írók, a film- és a zeneművészet alkotói a sajátos, eredeti témákért. A legszerencsésebbek minden kétséget kizáróan pedig azok, akikre a sors kegyelme az olimpián és a művészetben egyaránt főszerepet osztott.
Talán nem véletlen, hogy a legelső újkori olimpiai bajnok éppen egy ilyen rendkívüli egyéniség.

Connolly, az első győztes - 1527 év után

A híres bostoni Harvard egyetem rektora, William Bingham felvonta a szemöldökét, amikor 1896 kora márciusának egyik reggelén James Brendan Connolly azzal a kéréssel járult elé, hogy kaphasson nyolcheti eltávozásra engedélyt, s elutazhasson az olimpiára: „Nézze fiam, maga elsőéves és kiábrándító a teljesítménye, lenne mit pótolnia – mondta a rektor. – Maga meg Athénba menne dáridózni? A következőt javaslom: iratkozzon ki, jövőre jelentkezzen ismét, esetleg újra nekirugaszkodhat a tanulmányoknak.”
Az akkor 27 éves hallgató – már országos hármasugróbajnok – sarkon fordult, köszönt és távozott a Harvadról – örökre.
A tíz versenyzőt számláló amerikai atlétaválogatott március 20-án szállt fel a 8000 tonnás német hajóra, a Fuldára New Yorkban, hogy tizenkét napi utazás után Nápolyba jusson. A fedélzeten és a lépcsőket használva igyekeztek az atléták mindennap rendszeresen edzeni. Nápoly–Brindisi vonat-, majd Brindisi–Korfu–Patrasz hajóút, s végül megint több mint tízórás vonatozás Patraszból Athénba. A társaság holtfáradtan érkezett meg a görög fővárosba. Másnap hajnalban parádézó katonazenekar harsogó hangjaira ébredtek a szállodában, s arra döbbentek rá, hogy délután olimpiai megnyitó, utána meg a program szerint egyebek között a hármasugrás szerepel a versenyben. Connollyékat otthon senki nem figyelmeztette a gregorian és a Amerikában meg másutt használt naptár közötti tíznapos különbségre. Athénban április 6-ot írtak – Budapesten, Londonban , New Yorkban még csak március 26-ot.
Sok filozofálásra, sopánkodásra meg dühöngésre nem maradt idő. Connolly legfeljebb abban mondhatta magát szerencsésnek, hogy a mezőny utolsó tagjaként ugorhatott. Azokban az időkben hiányos volt az eredményközlés, sőt, verseny közben a bírák nem mondhatták el, ki mennyit ugrott. A kísérlet után az amerikai az angol edző Perryhez fordult, aki az ugrások után simára gereblyézte az ugrógödör homokját: „Az embernek illene tudni, mit ugrott!”
„Ami a tiédet illeti – válaszolt bajsza alatt a brit –, nyugodtan mehetsz zuhanyozni. Az utánad következőt majdnem egy teljes méterrel ugrottad túl.”
Connolly a második kísérletet ki is hagyta, de azért a kalapját észrevétlenül elhelyezte az őt követő franciaeredményével egy vonalba.
A befejező ugrás után a görög György herceg, aki történetesen az atlétikai küzdelmek főbírájaként működött közre, odalépett Connollyhoz, gratulált a 44 láb, 12 hüvelykes (13,71 m) győztes ugráshoz, ami a körülmények ismeretében mindenképpen elismerése méltó teljesítménynek könyvelhető el. A történeti hűség kedvéért: a francia Alexandre Tuffére végzett a második helyen 41-8-cal, míg a negyedik helyen a magyar Szokolyi Alajos 36-11-gyel, azaz 11,16 méterrel (érdekesség, hogy mindössze egyetlen kísérletet tett). Így nyerte meg James Connolly az újkori olimpiai játékok első győztes érmét (nem aranyat, mert akkor még ezüst járt érte, amely a neves francia szobrász, Jules Champlain terve alapján készült, a második helyezettek bronzot vehettek át). 1527 évvel azt követően, hogy – legalábbis a fennmaradt feljegyzések tanúsága szerint – az örmény herceg Varasdatest bajnokká avatták ökölvívásban Krisztus után 369-ben.
Connolly honfitársai arattak atlétikában, a 12 számból kilencet nyertek az amerikaiak, s számos értékes helyezést is szereztek. Közöttük Connolly, a „bostoni szöcske” magasugrásban második, távolugrásban harmadik lett. Hazatérte után egyébként New Yorkban ősszel 49 láb, 1 hüvelykes ugrással világcsúcsot ért el, amelyet 13 évig képtelen voltak túlszárnyalni.
Már abbahagyta a versenyszerű sportot, amikor 1900-ban párizsi utazást tervezett be egyik barátjával. Párizsban döbbent rá, hogy éppen akkor olimpiai versenyeket rendeznek. Minden különösebb előkészületek, edzés nélkül a már 31 éves veterán elindult ismét a hármasugrásban, és honfitársa, Myer Prinstein (14,47 m) mögött második lett 13,97-tel. (Furcsa, de igaz, Prinstein még a szombati selejtezőben elért eredményével lett bajnok, vasárnap – egyeteme szigorú előírásai miatt – nem állhatott rajthoz a döntőben. Connolly nem óvott.)
Ami pedig James Brendan Connollyt ezenkívül ismert, közkedvelt, híres emberré tette…
Az Írországból az Újvilágba kivándorolt, szegény katolikus család 12 gyermekének egyikeként született Boston déli, a kikötőhöz közeli részén 1868. november 28-án, érthetően azért ott, mert édesapja, John Connolly halászatból igyekezett fenntartani népes családját. A gyerekek életét a mozgás, a játék, a sportolás és a tenger határozta meg leginkább, s Jamest illetően ez így is maradt egész fantasztikusan változatos, kalandos és hosszú életén át. Előbb biztosítási ügynökként dolgozott Savannahban, ahol közben kerékpáros klubot, atlétikai egyesületet és számos sporteseményt szervezett. Később, 1889-ben részt vett a spanyol–amerikai háborúban, majd Angliába hajózott egyszerű matrózként, aztán német halászokkal dolgozott az Északi-tengeren. Megismerkedett a bálnavadászat fortélyaival, ismét átszelte – egy versenyvitorlás fedélzetén – az Atlanti-óceánt, rövid ideig haditengerészként csatahajón, majd tengeralattjárón is szolgált, s ennek nagy hasznát látta, amikor a Collier lapok tudósítójaként a tengeralattjárók akcióiról küldött színes riportokat. Bejárta a földkerekség minden tengerét, s remek újságíró vált belőle, olyan neves sajtóorgánumokkal szerződött, mint a Boston Globe, a New York Sun, a Saturday Evening Post. Ilyen minőségben jutott el az 1908. évi londoni olimpiára is, ő tudósította a Collier’s magazint. Ezt követően végérvényesen az írásnak szentelte magát. Remek tolla és nem mindennapos tapasztalatai révén mindenekelőtt kalandos tengeri történeteinek köszönhetően vált rendkívül népszerűvé, több mint húsz könyvet, több száz cikket, riportot írt (olykor Greg Binner, máskor Kevin Johnson álnéven is publikált). A Harvardon 1948-ban – évfolyama ötvenéves találkozója alkalmával – díszdoktori oklevéllel akarták kitüntetni, ezt azonban nem fogadta el. Nem felejtett, meg az is igaz, az elégtételnek azzal a tudatával tehette ezt, hogy akkor már ebben a megtiszteltetésben részesítette a Boston College és a Fordham University egyaránt.
Az újkori olimpiai játékok első, köztiszteletnek örvendő bajnokát, a neves írót hosszú élettel ajándékozta meg a gondviselés, James Connolly 1957. január 20-án hunyt el 88 esztendős korában, New Yorkban.

Tarzan - huszonöt világcsúcs, öt arany, huszonhárom fílm

A nők bálványa, a fiatalok ideálja, a dzsungel legyőzhetetlen ura, a harmincas-negyvenes évek nemzedékének rajongott filmhőse, Hollywood kedvelt figurája volt Tarzan, alias Johnny Weissmüller. Nyolcvanéves korában hunyt el a mexikói Acapulcóban, 1984 januárjában. Könnyen meghalhatott volna sokkal korábban, 1958-ban. A kubai fővárosból, Havannából előkelő társaságban kocsizott éppen egy hírességek számára rendezett golfpartira, amikor az út menti bozótosból Fidel Castro gerillái támadtak rájuk, akik akkoriban élethalálharcot vívtak a hatalomért Batista diktátor hadserege ellen. A harcosok nyomban lefegyverezték a vendégek kísérőit, majd az összeterelt „imperialista jenkikre” fogták puskáikat. Weissmüller a végzetes helyzetben nem vesztette el a fejét, s hatalmas, jellegzetes tarzani üvöltéssel „igazolta” magát. A lövésre kész gerillák ráismertek, elmosolyodtak: „Tarzan! Oh, Tarzan!” – üdvözölték a világhírességet. Barátságosan kezet fogtak vele, azonnal autogramot kértek tőle, s önkéntes fegyveres kísérőivé szegődtek egész a golfpályáig.
Weiszmüller János igazán magyarosan, hamisítatlanul huszáros módon vágta ki magát nehéz helyzetéből. Így is volt rendjén, hiszen a sport, az olimpiák és film világában egyaránt ragyogó csillag a Temesvárhoz közeli Szabadfaluban (Freidorf) látta meg a napvilágot. A római katolikus plébánia házassági anyakönyve szerint 1902. június 7-én a varjasi születésű Weiszmüller Péter 28 éves napszámos és a szabadfalui 26 esztendős Kersch Erzsébet házasságot kötött. A plébánia könyvéből az is kiderült, hogy 1904. június 2-án született meg gyermekük, János. 1908-ban aztán felkerekedett a család, kivándorolt Amerikába, s Chicagóban telepedett le. Csodálatos úszó tehetségét Billy Bachrach, az Illionis Athletic Club edzője fedezte fel. Johnny Weissmüller 1922 márciusában úszta – 300 yardon – első világcsúcsát, majd júliusban Alamedában a világon elsőként úszott 100 méteren egy percen belül – 58,6 másodpercet... Egyedülálló sport- és filmszínészi karrier indult ezzel el!
Az 1924-es párizsi olimpiai játékok első számú hőse és kedvence ki más is lehetett volna? A 100 m sprint mellett olimpiai bajnokságot nyert 400 méter gyorson és az amerikai 4×200 m gyorsváltóban, s ráadásként egy bronzérmet a vízilabda-együttes tagjaként. Óriási népszerűségnek örvendett – nemcsak úszóteljesítménye miatt, hanem különleges trükkös és nevettető műugró bemutatójának köszönhetően. Társával, Stubby Krugerrel bravúros ugrásokkal szórakoztatta és hökkentette meg versenyszámai között a közönséget, a 100 m-en elért győzelmét követően például a 7000-es nézősereg szinte követelte a „betétszámokat” tőlük. A sorozat folytatódott négy évvel később az amszterdami játékokon, ahol 100 méteren némi túlzással kettős magyar győzelem született: az amerikai színekben versenyző Weissmüller végzett az első helyen, a másodikon Bárány István (az első európai versenyző, aki 100 méteren az egyperces határt áttörte). Az ötödik aranyát a 4×200 m váltóban gyűjtötte be. Igaz, Mark Spitz, a mexikói-müncheni amerikai fenomén öszszesen kilenc olimpiai arannyal büszkélkedhet, mégis sokan úgy tartják ma is, hogy Weissmüller minden idők legnagyobb úszója. Elsősorban mert korában lényegesen kevesebb szám szerepelt a játékok műsorán, ráadásul remekül vízilabdázott is.
Javában készült a harmadik, a Los Angeles-i olimpiára, közben azonban remek ajánlatot kapott, úszódresszeket reklámozott heti 500 dollárért. Képei eljutottak Hollywoodba is, felfigyeltek rá, s próbafelvételekre kapott meghívást az első Tarzan-filmre készülődés közepette…
A történet további, szinte mesébe illő része közismert. Tarzan Los Angelesben már nem állt rajthoz, helyette elindult és meghódította az egész világot. Az Edgar Rice Burroughs regényei alapján filmre vitt dzsungelsztorik hősének szerepében – jóllehet, később mások is eljátszották a szerepet – Johnny Weissmüller számít az igazinak, immár klaszszikusnak, csinos feleségét, a Jane-t játszó Maureen O’Sullivannel és elmaradhatatlan társukkal, az okos kis csimpánzzal, Csitával az oldalán. 1932 és 1948 között 13 Tarzan-filmet készített Weissmüller, 1958-ig még további 10, többnyire ugyancsak a dzsungelben játszódó történetben játszott főszerepet. Élete számokban tömör, mégis lenyűgöző: 5 olimpiai arany, 1 bronz, 25 világcsúcs és 23 filmfőszerep.
A Tarzan-filmek hősei örökre távoztak –, érdekes módon hármuk közül egyedül Csita él még – Acapulcóban ott gyászolt ő is Weissmüller temetésén –, San Diego híres állatkertjében pergeti nyugdíjas napjait, hetvenkét éves, s ez egyedülálló, hiszen a majmok átlagos életkora 50 körüli. Filmművész társai – Jane Maureen O’Sullivan (1998-ban hunyt el 87 éves korában) és Johnny Weissmüller, Tarzan – ugyan eltávoztak, mégis köztünk vannak, hiszen halhatatlanok.

Száz éve: ökölcsapás St. Louisban
Halmay háromszor úszott - két aranyért

Bármennyire szépít is a múló idő, száz esztendővel az események után sem mondhatunk mást: az 1904-es ötkarikás küzdelmek úszóversenyeire St. Louisban éppen úgy jellemző volt a botrány, az ellentmondás, a zűrzavar, mint az itt rendezett harmadik újkori olim-piai játékok egészére. Kaotikus körülmények között zajlottak az események, nem kevesebb, mint 390 (!) versenyszámot bonyolítottak le július 1-jétől négy és fél hónapon át egészen november 23-áig. Rosszat sejtve az angolok és a franciák bojkottálták az eseményt, maga Pierre de Coubertin báró, a modern kori játékok atyja sem ment el. A tengerentúliak azt ígérték, hogy az európaiakért külön hajót küldenek, ám később elfeledkeztek az egészről. Az elszállásolás óriás hodályokban történt, a koszt – bosszantó gyakorisággal bölényhúst szolgáltak fel – nehezen volt elviselhető. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság később 73 versenyszámot fogadott el, s jellemző, hogy ebből 52 végződött hazai sikerrel – amerikaiak háziversenyei követték tehát egymást.
Az úszószámoknak szeptember 4–6. között a világkiállítás területén létesített mesterséges tó adott otthont. A tavacskát egy kis folyó táplálta, s ennek következtében kiszámíthatatlan áramlatok keletkeztek a vizében. A magyar színeket két remek egyéniség képviselte, a párizsi olimpián 200 és 4000 méteren ezüstérmes Halmay Zoltán, valamint Kiss Géza. Rajtuk kívül még két atléta, a magasugró Gönczy Lajos és a sprinter Mező Béla, akinek a gyomrát egyébiránt súlyosan megviselte a „bölénykúra”, továbbá a MASZ titkára, Stankovits Szilárd, illetve a csapatvezető (későbbi NOB-tagunk 1928–41 között) Muzsa Gyula alkotta Kemény Ferenccel együtt a teljes magyar delegá-ciót. Az első napon Halmay a fagerendákból, deszkapallókból, tutajokból kezdetlegesen összetákolt uszodában – egy keskeny, ingatag mólón kijelölt rajthelyekről indultak – simán utasította maga mögé 100 yardon a mezőnyt. Az 1 mérföldes versenyben pedig a német Rausch mögött Kiss biztos második lett.
A második nap nyitányaként az 50 yardos gyorsúszásban Halmay ismét rajthoz állt.
 
A többit mondja el Stankovits Szilárd, akit azzal kértek fel versenybírónak, hogy nevezze meg a célba érkezéskor az első helyezettet.
„Előfutamát Halmay 29,6-tal nyerte, az amerikai Scott Leary meg 28,2-vel az övét. Kitűnő start után jó darabig együtt haladt a társaság, s még nem lehetett tudni, ki lesz a győztes. Félúton Halmay végre némi előnyt szerzett, de Leary, aki közvetlenül mellette úszott, lehúzta őt és élethalál-küzdelem fejlődött ki a két ellenfél között. Leary karcsapásai voltak a gyorsabbak, Halmayé az erőteljesebbek. Leary időközönként el-elmaradt, de nyomban behozta. Amikor már csak néhány méternyire voltak a céltól, Halmay teljes erőből belefeküdt és egy lábnyival (30 cm) előbb ért a célba. Mögöttük két lábbal Daniels jött. Azonnal jelentettem, hogy Halmay volt az első, de ugyanekkor az a célbíró, aki a második helyezettet nézte, szintén Halmayt jelentette – másodiknak. Ebből hosszas és kínos vitatkozás, majd kellemetlen verekedés támadt, amibe beleavatkoztak a trénerek és a körülöttünk lábatlankodók is, de nekem alig adott valaki igazat. Már-már ki akarták hirdetni Learyt győztesnek, de erélyes fellépésem miatt elhatározták, hogy a kérdést a vezetőbíró elé viszik. Minden erővel igyekeztek a Ner-Pyrah nevű vezetőbírót befolyásolni, de mindkét célbírónak egyformán helyt adott, holtversenyt hirdetett ki és versenyt rendelt el kettőjük között. Nagy előkészülettel és izgalommal fogtak hozzá az új versenyhez. A sok elővigyázati rendszabály azonban feleslegessé vált, mert Halmay már az indulásnál előnyt szerzett. (A St. Louis Globe Democrat természetesen szintén beszámolt a versenyről, s azt írta, hogy Leary elaludt és bennragadt a rajtnál.) Úszónk egész úton ura volt a helyzetnek, előnyét folytonosan nagyobbítva, végül 28 másodpercet úszva fölényesen, négylábnyi előnnyel győzte le kemény ellenfelét.”
Stankovits leírását hadd egészítsük ki a St. Louis Globe Democrat riportjából kiemelt részlettel. Az újraúszást egyáltalán nem érdektelen előjáték vezette be: az első rajtnál Halmay kiugrott, a másodiknál pedig Leary tette ugyanezt... A harmadik kísérletnél Halmaynak helyén volt a szíve, jobban bírta idegekkel, pontosan rajtolt, míg Leary éppen annyit késlekedett, amennyi végül a két versenyző ideje közti különbség lett a célba érkezéskor. Leary 28,6-ot úszott, tehát hat döntő fontosságú tizedecske... Stankovits továbbá azt sem részletezte a „kellemetlen verekedést” illetően, hogy ő az első verseny hajrája közepette, még mielőtt Halmay becsapott volna a célba, már örömittasan elsőnek kiáltotta ki, mint ahogyan erről a helyi sajtóorgánum ugyancsak tájékoztatta olvasóit... Ezt többen felettébb zokon vették, ő meg annyira megsértődött ezen, hogy hirtelen felindulásában alaposan orrba vágta az egyik közelében hőbörgő tiltakozót. Nem tudni, nem derült ki, ki volt a vérző orral méltatlankodó egyén, de hát száz év után egy ilyen apró részlet most már ugyan kit érdekelne...

A kiválasztottak...

Dr. Mező Ferenc, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendkívüli tekintélynek örvendő későbbi tagja (1948–61) ugyan nem jelent meg 1928-ban az olimpia színhelyén, Amszterdamban mégis bajnok lett, eljátszották tiszteletére a magyar himnuszt, s felhúzták a legmagasabb árbocra a nemzeti lobogót.
A játékok negyedik napján hirdették ki győzelmét az irodalmi olimpia versenyén Az Olympiai játékok története című művéért.
Ebben olvashatjuk a következőket: „Olümpiában, ahol a győztes atlétát ünnepelték, ott fontak koszorút a költő, az író, a művész homlokára is.”
Az ókori játékok idején a görögök természetesnek vették a legnemesebb sportünnep és a művészetek együttes megjelenését, ösztönző kölcsönhatását. A görög ideál, a testi-szellemi-erkölcsi tökéletességre való törekvés nagyszerű művek, hagyományok, emlékek – festmények, szobrok, fenséges eposzok, bölcs filozófiai munkák, költemények – formájában maradt a későbbi korokra.
Hérodotosz és Platón is – mindketten lelkes és kiváló úszók voltak – kitüntető figyelmet szenteltek, a test művelésére, a sportra, elsősorban az úszásra. 2300 évvel ezelőttről származik az utóbbi szállóigévé vált kijelentése: „Azon műveletlen emberek, akik sem úszni, sem írni-olvasni nem tudnak, nem kaphatnak közhivatalt.” Az utalásból következően sem tűnhet véletlennek, hogy a Premier az olimpiai eszmének szentelt összeállításában is megkülönböztetett szerepet játszanak a „vízimádók”.
Logikus, Pierre de Coubertin, az újkori olimpiai játékok francia apostola a nagy görög elődökhöz hasonlóan gondolkodott a test igényes edzéséről. Bizonyíték erre gazdag és sokrétű irodalmi munkássága is, amelynek egyik ékköve – Devecseri Gábor remek fordításában jelent meg magyarul – az Óda a sporthoz című költeménye. Igen, az olimpia győztesei, a bajnokok az ihletett művészi alkotásoknak köszönhe-tően váltak és válnak igazi hősökké, legendává, mítosszá. Mindezeken túl akadnak olyan kivételes, sokoldalúan zseniális egyéniségek az újkori olim- piák eddigi évszázados történetében, akik felejthetetlen teljesítményt nyújtottak egyfelől az ötkarikás versenyeken, másrészt kiemelkedőt a művészetben, alkotóterületükön éppen így.
 
Az első, pontosabban az első két magyar olimpiai bajnokságot például Hajós Alfréd szerezte meg 1896-ban Athénban a 100, illetve az 1200 méteres gyorsúszásban. Nagy hírű építőművészként később a párizsi 1924-es játékokon az olimpia művészeti versenyében is első helyen végzett (Lauber Dezsővel) stadiontervével. Arról már nem is szólva, hogy labdarúgásban is a válogatottságig vitte.
Micsoda filmek! Tarzan-Weissmüllerről már szóltunk, aztán A hosszútávfutó magányossága, Tűzszekerek, Két félidő a pokolban...
A hajdani verhetetlen, rettentő erejű szovjet súlyemelő óriás, Jurij Vlaszov, Róma (1960) aranyérmese különös tehetséget mutatott a novellaírásban, a költészetben is. A francia Micheline Ostermeyer három hónappal az 1948-as londoni játékok előtt kapta meg zongoraművészi diplomáját a párizsi konzervatóriumban. A női súlylökésben és diszkoszvetésben egyaránt aranyat nyert s bronzot kapott magasugrásban. Szepes Bélánk ezüstérmet szerzett gerelyhajításban az 1928-as amszterdami olimpián. Síelésben rajthoz állt a téli játékokon is. Remek rajzaival, festményeivel, s mindenekelőtt jellegzetes karikatúráival szerzett nevet és díjakat magának évtizedeken át, sőt, riporterként hasonlóan remekelt a Nemzeti Sport hasábjain egyes téli és nyári játékok idején.
A sport és a művészet édestestvérek, sok szálon kötődnek, hatnak egymásra, s erre a sportot tisztelő, érte rajongó művészek alkotásai valamennyiünk örömére látványos bizonyítékokkal szolgálnak. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Gyarmati Dezső eredeti hivatása a művészettörténet, a közelmúltban pedig vaskos kötetben írta meg nemzetinek tekinthető sikersportágunk, a magyar vízilabdázás történetét. A korát jócskán megelőző német filmrendezőnő, Leni Riefenstahl alkotása a berlini olimpiáról iskolát teremtett, ritmusváltó technikája ma is tanítanivaló. A huszadik század első harmadának allround sportembere, Manno Miltiadesz – válogatott evezős, atléta, labdarúgó, kerékpáros, síelő – szobrai, egyebek között a Birkózók, ma már felbecsülhetetlen értéknek számítanak, maradandó alkotások. Késői utóda, Munkácsy-díjas szobrászművészünk, Mihály Gábor Olimpia című szobra – ötkarikás, leleményes kombináció – kerékpárosokat ábrázol és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság múzeuma előtt díszhelyen áll Lausanne-ban. Olimpiai oszlopa pedig ott, ahol évente a magyar sport napjának május 6-ai ünnepségei zajlanak – az Országház és a képviselők háza közötti térségen... A sor hosszú és változatos: a három tenor – Pavarotti, Domingo, Carreras – olimpiai hangversenyei. Az ökölvívó-legenda, Papp László filmszerepei, Székely Éva olimpiai bajnoknő sikerkönyve (Sírni csak a győztesnek szabad), a korán meghalt, angol énekes szupersztár, Freddie Mercury híres olimpiai dala – a Barcelona –, amelyet együtt énekelt lemezre az operák megasztárjával, Montserrat Caballéval... Az ókori olimpiák színhelyén, Olümpiában a NOB és a Görög Olimpiai Bizottság nagyvonalúan épített Nemzetközi Olimpiai Akadémiát működtet az ötkarikás mozgalom kultúrájának világméretű terjesztésére és ápolására. Athén, magától értetődően, nemcsak emlékezetes sportversenyeket rendez augusztusban, hanem – a világ figyelmét magára vonva – nem mindennapos kulturális olimpiát is.
Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember