Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2017. augusztus 20. vasárnap    Mai névnap(ok): István, Vajk  
   
Honthy Hanna
Kővári Orsolya
Ő volt a primadonnaháborúk legnagyobb harcosa. Letörhetetlen ellenfél. Legyen szó vidéki színházigazgatók ambiciózus feleségeiről, vagy éppen Fedák Sáriról, Honthy győzött. Mindenkinél jobban ismerte partnereit, a színpadot és a közönség lélektanának titkát. Tudta, mely másodpercben kell betoppannia, mikor legyen vicces, mikor érzelgős és mikor fordítsa meg a nézőtér hangulatát. Egyszerre volt minden férfi számára megközelítethető asszony és elérhetetlen díva, méltóságteljesen tartózkodó és kacéran csábító, nevettető és könnyfakasztó. Több volt, mint primadonna: estéről estére színre kerülő csoda, olyan jelenség, aki képes a közönséget elvarázsolni,elhitetve velük a mézes-mázos librettókat. Vitathatatlan, ennek a világnak ő volt a királynője.
Ekkor tanulták meg Horti Hanna nevét (Fifi)
 
Akik színpadon látták: rajongtak érte. Akik dolgoztak vele: tartottak (nemritkán féltek) tőle. Utálóinak, haragosainak, irigyeinek és riválisainak számával talán minden pályatársát lekörözte. Nem törekedett arra, hogy környezete megszeresse, „beérte” tízezrek, „az ő drága közönsége” csodálatával. Méltó volt színházi rangjára.
Honthy hosszú utat járt be, amíg a szegényes Nefelejcs utcai otthonból beköltözhetett a Fővárosi Operettszínház öltözőjébe és a Deres utcai palotába. Hügel Hajnalka néven – Hügel János nyomdász és Hanrich Emmavarrónő gyermekeként – látta meg a napvilágot 1893-ban, száz esztendővel Déryné Széppataki Róza, a magyar színháztörténet legendás szubrettjének születése után. Véletlenek márpedig nincsenek. Hároméves, amikor apja elhagyja őket, édesanyja és nagymamája neveli. Talán ezért nem játszanak életében fontos szerepet a férfiak. Ez a négy elemit végzett kislány meglepően öntudatos. Már az Operaház balettkarában tisztában van azzal, neki valahogyan meg kell mutatnia magát, ő nem maradhat kartáncos, holmi közkatona. Nem ijeszti meg, hogy testalkatát mesterei alkalmatlannak találják komolyabb kihívásokra, úgy dönt, búcsút vesz az Operaháztól és beiratkozik Rákosi Szidi színiiskolájába. Tanárnőjének azonnal feltűnnek kivételes képességei. Nem valami jó tanítvány, teljesen mást csinál, mint amire instruálják, de tehetségének, elképesztő szorgalmának, önfegyelmének egészséges vegyülete mindenképpen figyelemre méltó. Különösen rendhagyó vonása, hogy nem tud rosszul megmozdulni a színpadon. De azt még a színházi szakma nagyasszonya sem sejti, hogy hamarosan az engedetlen csemete kedvére írnak és dolgoznak át darabokat a század legnagyobb komponistái.
Az elvált asszony című operettben olyan sikeresen vizsgázik, hogy Rákosi Szidi fia, Beöthy László,a legendás színidirektor, (Kellér Andor Bal négyes páholyának főhőse) már késve érkezik öltözőjébe – legfeljebb gratulálhat Márkus Dezsővel, a Népopera igazgatójával kötött szerződéséhez. Lelkesen veti bele magát új életébe (színháza tanácsára ekkor már Hajnal Hajnalka néven), mindent elkövet a „nagy kiugrás” reményében, de kudarc kudarcot követ. Első szerepében, a Tengerész Katóban senkinek nem tűnik fel, sőt, arra is rá kell döbbennie, hogy nem sok babér terem számára direktora felesége, Szoyer Ilonka mellett. Fáradhatatlanul, vasakarattal kezdi képezni magát, tánc-és énekórára jár, emellett megismeri Réti Pista bácsit, az első színészügynökség megteremtőjét. A lelkes öregúr közbenjárására felgyorsulnak körülötte az események. Elfogadja a pozsonyi színház igazgatójának, Polgár Károlynak az ajánlatát és vidékre költözik. Ekkor már férjnél van, dr. Halmos Géza miniszteri titkár hites felesége. Új művészneve: Honthy Hanna. Majd mikor a pozsonyi közönség és sajtó kedvencévé válik, Réti Debrecenbe küldi. Valóságos harc indul érte az igazgatók között. Polgár 10 000 koronát ajánl a debreceni színház direktorának, Heltai Jenőnek – nem azonos A néma levente szerzőjével –, hogy semmissé tegyék a „meggondolatlanul” aláírt szerződést. Az Országos Színészegyesület végül az ifjú művésznő érdekeit szem előtt tartva, licit tárgyául bocsátja. Heltai 48 000 koronás gázsival győz, így Honthy egyik percről a másikra az ország legdrágább primadonnájává válik.

 
Innen már egyenes út vezet a fővárosba, ahol Beöthy László Scala Színházastul megvásárolja az Unio Színházüzemi és Színházépítő Részvénytársaság részére. Hozzá tartozik a Magyar és a Király, a Belvárosi, a Revü- és az Andrássy úti Színház. A század egyik legnagyobb formátumú igazgatója évek óta pályázik Honthyra, át is viszi azonnal az operett korabeli fellegvárába, a Király Színházba, amely mellesleg Fedák Sári territóriuma. Kíméletlen harc veszi kezdetét, szó sincs sportszerűségről vagy szolidaritásról. Miközben Honthy csillaga egyre magasabbra ível, magánéletében is „testőrváltás” következik. A nézőtér első sorában mindennap ugyanaz a szmokingos úr üldögél. Dr. Pethő Miklós fogorvos – az ügy úriemberekhez méltó rendezése érdekében – hamarosan felkeresi Halmost és feleségül veszi Honthyt. A primadonnát kívülről csodáló férfinak néhány új dolgot meg kell szoknia. Például a csípős vicceket – Kabos Gyula, Csortos, Rátkai Márton szellemességeit –, a káromkodást, a szalonképtelen színházi pletykákat (főként a Sebestyén Géza igazgató úr és felesége meghitt kapcsolatára vonatkozókat) és a féltékenység állandósulni látszó érzését. Honthy pedig rövidre zárja a vitákat, nem partner férje önsajnálatában.
1925-től a Fővárosi Operettszínház tagja. Kis kitérőt tesz a Belvárosi Színházba, ahol prózai szerepekben is kipróbálhatja magát, de a Budai Színkör jóvoltából szeretett műfajához sem kell hűtlennek lennie. 1949-ben végleg visszatér a Nagymező utcába.
Ugyanebben az évben új művészeti titkár érkezik a teátrumba, aki 1950-től gazdasági igazgatóként kénytelen szembenézni az elképesztő igényeket támasztó „sztárral”.
„Hanna tökéletesen tisztában volt zsenialitása értékével, tudta, mit képvisel és mennyire fontos személye a színház számára. Ehhez a hatalomhoz szabta igényeit – meséli Szirtes György. – Nagy művész és civilben óriási ripacs lévén (alaposan rájátszott a kis konfliktusokra) képes volt előadni a primadonnát a gazdasági irodában is. Ezt vegyünk, azt vigyünk, a kocsi rendelkezésére álljon... Ezek olyan plusz költségek voltak, melyeket egy állami színház nem tudott kigazdálkodni. Gyakran összevesztünk, úgy viharzott ki a szobámból, hogy azt hittem, soha többé nem áll velem szóba, de estére már nyoma sem volt a haragnak. Kiszámíthatatlannak tűnt, valójában nagyon tudatosan csinált mindent. Kedvelt taktikái közé tartozott a meglepetés eszköze. Rossz értelemben is. Ha úgy tartotta úri kedve, megsértődött és délután négykor lemondta az előadást, hogy még véletlenül se tudjunk változtatni a műsoron vagy a szereposztáson. Egyszer-kétszer, amikor beteget jelentett, Fenyvessy Éva ugrott be helyette. Gyűlölte, mivel harmadik férje, Rácz László előtte neki udvarolt. Amint meghallotta, azonnal meggyógyult. Ilyen és hasonló cselekkel próbáltuk kivédeni kisebb-nagyobb zsarolásait.

A Gerolsteini Nagyhercegnő Latabár Kálmánnal Buday Dénes Fityfiritty című operettjében -Kiss Manyival
 
Nagyvonalú és szeretetre méltó is tudott lenni. Ha valaki megbetegedett, bajba került, segítségre szorult, azonnal megnyílt a szíve és az illető mindenben számíthatott rá. Sokféle érzést táplálhatott irányában az ember, csupán egyvalamit nem lehetett: nem tisztelni. 70 évesen ének- és táncórára járt, úgy vigyázott magára, mint valami rábízott nemzeti kincsre. Egész életét a színháznak szentelte, de az 1500. előadás után is remegő lábakkal lépett színpadra, hiszen új közönség van, meg kell hódítani. Így is történt. Őrületes sikere volt. Amint megjelent, üvöltés, tapsvihar, lábdobogás fogadta. Mindenütt ünnepelték: Budapesten, Prágában, Párizsban, Kolozsvárott, Moszkvában, Leningrádban...
Egymást érték a »Honthy-operettek«: Bécsi diákok, A gerolsteini nagyhercegnő, Havasi kürt, Luxemburg grófja, Csárdáskirálynő... Elképesztő. A színháztörténet csodája. Gondoljon csak bele, közel fél évszázadon keresztül csúcson volt!”
Szinetár Miklósról nyugodtan elmondhatjuk: Gáspár Margit, az Operettszínház igazgatónője mélyvízbe dobta. A mindössze 22 éves pályakezdő 1954-ben nemcsak Kálmán Imre legendás Csárdáskirálynőjét kapta meg, hanem többek között Honthyt, Felekit, Rátonyit és a szövegírókat: Békeffi Istvánt és Kellér Dezsőt. Egy sor „könynyű” egyéniséget.
„Kifejezetten kellemes élmények maradtak bennem. Szerettem Hannát, nem volt konfliktusunk – emlékszik az 1600 előadást megért darab rendezője. – Valószínűleg azért találtunk egymásra, mert mindketten másképp láttuk az operettet, mint akkoriban a szakma túlnyomó része. Nem valamiféle édes, kedves, aranyos, cukros vendéglátó-ipari szórakoztatóműsornak, hanem egy zseniális műfajnak, mely furcsa, pimasz, pikáns, arisztokratikus és plebejus egyszerre. Ennek megfelelően, Hanna sem a magyar primadonnatradíciót követte: nem volt »jaj de kedves, jaj de szép, jaj de aranyos, jaj de édes«.
Fanyar, ironikus, fölényes arcot mutatott, és nem hízelgett, hanem hízelegtetett. A »klasszikus« operettben a primadonna a közönség lába elé borul, ő elintézte, hogy az ő lábai elé boruljanak. Ismerte a színpad valamenynyi trükkjét, ami nagyon fontos ebben a szakmában. Ha egyik-másik színésztársa harcba keveredett vele, egészen biztosan Hanna került ki győztesen. Őstehetsége, precizitása és felkészültsége mellett óriási szerencséje volt, hogy Gáspár Margit, ez a rendkívüli, reneszánsz személyiség a színház alappilléreként kezelte.
Valamit nem szabad elfelejtenünk. Ez a könnyű műfaj roppant »nehéz« műfaj. Művelőit nem mókás, vidám figuráknak kell elképzelni. Latabár Kálmán részint hatalmas színészegyéniség, részint artista volt, aki mindent előre kiszámított. Rátonyi a legapróbb mozdulatait is begyakorolta, Feleki a legkomolyabb művészemberek közé tartozott...

Három a kislány - Médi szerepében Egy boldog pesti nyár Latyival a kertben, az Egy boldog pesti nyár szünetében
 
Hanna emellett rendelkezett egy egyedülálló tulajdonsággal. Meglepően nyitott volt.
Olyan szuggesztivitás, olyan magabiztosság áradt belőle, hogy senki nem tudott neki ellenállni. Azt hiszem, volt a lényében valami Thomas Mann Mario és a varázslójának Cippolájából...” „Az operett legyen olyan, mint Honthy Hanna. Könnyedén szellemes, csípős, bájosan fanyar, dalteli, színes, szép, szárnyaló” – írta róla Gyárfás Miklós, de idézhetnénk a korszak bármely neves kritikusát.
Neve fogalom, egy műfajt képvisel. Mindez áldozatokat követelt. Honthy színésznő volt. Először, másodszor, harmadszor, reggel, délben és este. Nemcsak egészségét, családi kapcsolatait és házasságait áldozta fel pályájáért, ő lett a színházi világ megszelídíthetetlen vadmacskája, zabolátlan paripája, és valljuk be, némelyek szerint szörnyetege. Napokig perlekedett egy rosszul csengő mondatért vagy egy ügyetlenül felvarrt fodorért. Igazgatók, zeneszerzők keresték kegyeit, előadásokat, sőt, színházat építettek legendás képességeire, miközben ő számolatlanul és könyörtelenül bánt el a szerepkörére áhítozó ifjú primadonnajelöltekkel. Mondják, nem szerették, nem nagyon voltak barátai. Miután visszakerült Pestre, sok időt töltött a Góth házaspárral, majd a hatvanas évektől Soós Szabó Editben és férjében, Koller Györgyben, a kortárs piktúra legendás patrónusában talált hűséges, baráti támaszra.
„Hanna utálatossága abból fakadt, hogy mindent komolyan vett – meséli Honthy valószínűleg egyetlen barátnője, Koller Edit. – A világ végi haknik borzalmas állapotban lévő művelődési házaiba is három ruhát hozott magával és annyit ismételt, amennyit csak kívántak. Mi – hozzá képest »kis senkik« – alig vártuk, hogy ledaráljuk a műsort, és mielőbb elinduljunk haza. A vidéki közönség úgy fogadta, mint egy szentet. Előfordult, hogy ott sorakoztak a gyerekekkel a bejáratnál: »Tessék rátenni a kezét! Tessék megáldani!« Nem viccelek, ez valóban megtörtént. Ő nem engedte meg magának, hogy ne legyen tökéletes, és ugyanezt a fegyelmezettséget követelte a karmestertől, a rendezőtől, a díszletestől, az öltöztetőtől, a takarítónőtől. Ilyen ember kevés van, ezért állandóan összeütközései voltak.
Mikor megismertem Hannát, kínosan éreztem magam, mert megmondom őszintén, soha életemben nem bírtam az operettet, de ezt akkor nem árulhattam el neki. Ő rögtön észrevette, és bármilyen hihetetlen, két évtizedes barátságunk alatt szándékosan nem hozta szóba, még a szerepeiről sem beszélt. Hiába hajtogatták, hogy így buta, úgy nincs esze. Nem igaz! Tudatosan és okosan építette fel a karrierjét. Nagyon jó szeme volt, hihetetlenül gyorsan kapcsolt. Gyurkát és engem is pillanatok alatt kiszúrt magának. Rögtön megérezte, hogy én nem ragaszkodom a szakmához, soha nem leszek rivális, másrészt látta, hogy kiváló emberek között forgolódom, és a férjemmel imádjuk egymást. Remek párost alkottunk: fiatalok, elegánsak, gazdagok, kedvesek.

Egy csók és más semmi - Törzs Jenővel Csárdáskirálynő - Feleki Kamillal Bécsi diákok - Bilicsi Tivadarral
 
Hannának szüksége volt egy ilyen házaspárra. Tudta, velünk el lehet járni vacsorázni, beszélgetni, márpedig, ha ő megjelent valahol, nem akart akárkikkel bevonulni. Nagyobb élményt jelentett számára egy festők, írók, művészek körében eltöltött Szinyei társasági vacsora a Fészekben vagy a Mátyás Pincében, mint néhány jópofa színészgyerekkel üldögélni egy füstös kocsmában. Próbáltam figyelni és vigyázni rá. Reggelente hívtam telefonon, jól van-e? Ragaszkodott hozzánk, biztonságra vágyott, nagyon egyedül volt szegény. Persze nem kellene sajnálnom, részben magának, nehéz természetének köszönhette. Kolléganői csodálkoztak rajtam, nem értették, hogyan lehet őt elviselni. Azzal is meggyanúsítottak – természetesen a hátam mögött –, hogy Hanna halála után valami hasznot akarok húzni a barátságból. (Nos, mire meghalt, a kerületi tanács emberei mindent széthordtak. Eltűntek a bundái, az ékszerei, a rengeteg ezüstje. Nemigen maradt miből »hasznot húzni«.) Kevesen győződhettek meg arról (talán rajtunk kívül csak Rácz László), mennyire tudott és mennyire lehetett őt szeretni – bár be kell vallanom, ez az érzés némi sajnálattal, szánalommal is vegyült.”
Természetesen valamire még kíváncsi vagyok. A briliánsok előtörténetére, melyeket a Nagyházi Galéria egyik 1997-es aukcióján árvereztetett el Koller Edit, hogy a befolyó összegből megalapítsa a Koller-díjat. (Idén ifj. Benedek Jenő festőművész vehette át.)
Kérdésemre egy köteg levelet nyomott a kezembe. Most ezekből idézve próbálom feleleveníteni a történteket. „Hannám, drága királyi barátnőm, nagyon köszönöm, de nem fogadhatom el. Nem fogadhatom el, mert semmivel ki nem érdemeltem (merthogy szeretlek és hogy ezt érzed és erre számítva támaszkodhatsz ránk, nem érdem). Nem fogadhatom el, mert félek, hogy ez olyan ajándék, melyet a jövőben sem tudok »megszolgálni«. Nem fogadhatom el, mert féltem tőle a barátságunk intenzitását, amit eddig semmi sem »veszélyeztetett«. Magyarul: nem akarnálak emiatt jobban szeretni...”
Még aznap megérkezik a válasz: „Tudtam, biztosan tudtam, hogy csak ilyen választ kaphatok Tőled, Tőletek az én őszinte szerető szívemből áradó elhatározásomra. Megérezte az én árva szívem, hogy csak Titeket lehet és szabad, amíg élek szeretni és Istennek alázattal megköszönni, hogy ezt megadta nekem! Igenis, el kell fogadnod, fogadnotok, mert megérdemled, megérdemlitek, érzem, hogy szerettek engem és támaszkodhatom Rátok!...”
Úgy tűnik, Honthy megmásíthatatlan elhatározásra jut. Közjegyzőhöz, becsüshöz, végül ügyvédhez fordul. Ajándékozási szerződést írat, majd ismét tollat ragad:
„Amit én a kocsi félhomályában említettem Nektek és amit Te meghatóan angyali levélben visszautasítottál – amire viszont én úgy válaszoltam, hogy szándékom megmásíthatatlan –, azt most újból végérvényesen megismétlem. Hozzám (és nekem) még nem volt olyan kedves, jó, figyelmes és szeretetre méltó senki, mint Te! Nagyon kérlek, szerezd meg nekem azt az örömet, hogy ajándékul felajánlott briliáns fülbevalómat és gyűrűmet minden zokszó nélkül elfogadod. Kérem a mi drága Gyurikánkat, egyezzék Ő is bele, hiszen Ő is gyönyörködni fog az Ő tündérszép Asszonyában, amikor ezek az »apróságok« még jobban kiemelik szépségét...”
Végül zárja sorait: „Vigyázzatok Magatokra, Miattam is, mert Rajtatok kívül nincs senkim!”
Honthy nemcsak úgy játszott, hanem úgy is élt, öltözködött és viselkedett, mint egy primadonna. Az élők sorából távozni, még azt sem tudta feltűnés nélkül. 1979. január 1-jén, pezsgőtől mámorosan arra ébredt az ország: „Nincs többé ráadás.”
Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember