Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Képgaléria
Társadalom
Könyvsarok
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
  Dátum: 2014. július 28. hétfő    Mai névnap(ok): Salamon, Szabolcs  
   
INGYEN A MENNYBŐL - Egy kis párizsi a dohány utcában
Szerényi Antal
Ha ModiglianiMonsieur Chéron portrait-ját – (élőszóban is ragaszkodik a francia leíráshoz!), a kétes piperéjű cerberus megmakacsolja magát, mintha csak Bulgakov Moszkvájában zajlana a jelenet. (A fantázia és a valóság mezsgyéjén, csak annyi bizonyos, hogy nem könynyű a bejutás, mégoly magasztos céllal, Modigliani jelszóval sem.)
Nevében a végzete. Átkozott – ezt lehet kihallani a festő becenevéből, ha végképp franciára vesszük: „maudit” – ejtsd: „modi” –, ez Modigliani neve barátai között, hívta fel a figyelmet a hasonlóságra Monsieur László Beke, a kiállítás kurátora. Egy olasz zsidó Párizsban. Huszonkét évesen, 1906-ban érkezik a művészetek akkori „fővárosába” a livornói születésű fiú. Az anyai nagyapjától kapott indíttatás nyomán különböző iskolákban képzi magát, kiállít, a Montparnasse egyik jellegzetes alakja lesz. Korán kiderül, hogy egészségi állapota veszedelmesen rossz. Monsieur Chéron, a zsugori képügynök, mint minden zseniális harácsoló, bagóért veszi munkáit. Az „abszintprogram” tovább rontja a művész esélyeit. Már nem arról van szó, hogy beengedik-e egy kiállításra, hanem az a tét, hogy mennyit élhet még. Fiatalon úgy tűnik, hogy van idő.

Kép fennt: Pinchus krémégne: La ruche (1916)

Modigliani:Viking Eggeling portréja (1916) Soutine: Férfiportré(1922-1923)
 
Szerelemre, művészetre egyaránt. A legendás nyolcoldalú műterem házban – amit az 1900-as párizsi világkiállítás borpavilonjának anyagából építtetett egy akadémista festő, Monsieur Boucher –, szóval a Kaptárban „jó a felhozatal”. Itt él Chagall, Archipenko, Lipchitz, Kikoine. De a Montparnasse világához tartoznak a Magyarországról jöttek is: Gertler Tibor, Szenes Árpád, Csáky József, Miklós Gusztáv
Különös kettősség. Kötődés a hagyományokhoz – legyen az a szülőföld folklórja vagy a vallási hagyomány – és ugyanakkor az új formák szenvedélyes kutatása, elutasítást is kockáztató forradalmi újítások. „Épatez le bourjois!” Pukkaszd a polgárt – hallja ki rémülten a filiszteus lélek a változások örvénylő dinamikájából a nyugodt, polgári lét ellen hívó csatakiáltást.
Nem könnyű a művészekkel. Chaim Soutine, aki a litvániai Szmilovicsiben még csak „Szutyin” volt, egy nyughatatlan és bárdolatlan zsidó fiú, akit barátja, Modigliani tanított, hogyan kell villával enni és a zsebkendőt használni, lobbanékony temperamentumával mint őserő tobzódott a festővásznon. A tubusban lévő anyag nem mint szín, hanem az élet szubsztanciájaként szerepelt nála. Úgy dolgozott vele, mint hentes a vágóhídon, csak épp fordítva, nem pusztított, hanem életre keltett.

Soutine: Az ajtónálló (1928) Marevna: A Rotonde terasza (1917)
 
Mennyi szorongás, ősi rettegés, szinte kirobbanó feszültség, az idegek végsőkig feszítése, szinte tébolyodottan mámoros vallatása az anyagban rejtőző – létezik-e egyáltalán? – léleknek. A vágóhíd nagyon is valóságos motívum. A pogromok, legyilkolások feldolgozhatatlan élményét cipelő művész festményeihez modellnek húst, állati részeket a hentesektől vásárol. A biológiai bomlás gyorsabban dolgozik, mint a festő: a szörnyű szag miatt környezete feljelenti a túlságosan elmélyülő Soutine-t.
Egy rossz epizód – lásd kínai tanmesék! – olykor csupán előszobája valami jónak. Mister Albert C. Barnes amerikai műgyűjtő – áldassék a neve – fantáziát lát a „húsos, véres” festői programban, s Soutine-nek attól fogva nincsenek anyagi gondjai. Ötven évet kap az élettől, de az utolsó szakasz – bár harminc képet fest – tragikussá válik a nácik megszállta Franciaországban. A bizonytalanság és félelem miatt gyomorbaja súlyosbodik, későn kerül kórházba, s 1943-ban meghal Párizsban.
Modiglianinak még kevesebb idő jutott. 36 évesen, a nyomorgástól, alkoholtól elgyötört teste nem tudott tovább ellenállni a tüdőbajnak. (Tragikus utójáték, hogy a második gyermekével várandós felesége öt emelet magasságból vetette magát utána a halálba…)
„Az élet legerősebb bizonyítéka az alkotás – és ezen alkotás legközvetlenebb formája a művészet” – idézi Martin Bubert, a zsidó filozófust B. Turán Róbert, a Magyar Zsidó Múzeum igazgatója.

Egy-egy nagyszabású, tiszteletre méltó tárlat azonban nemcsak arra jó, hogy kultikus díszelgés legyen, a kötelező áhítat – ó, hát ezeket már mind „szentté” avatták, úgyhogy blama nélkül hódolhatunk mi is! –, nem: egy ilyen alkalom arra is jó, hogy a kortárs kísérletezőket is kevesebb fékező beidegződéssel fogadjuk.
A legendás montparnasse-i világ talán egyszeri volt és megismételhetetlen. Faggathatjuk a műveket, mi is tette őket ilyen nyugtalanítóan eredetivé. Kellett az, hogy szülőföldjükről elűzött, elmenekült, szubtilis hiperérzékenységgel megvert, megáldott művészek épp itt, a befogadó Párizsban leljenek otthonra, egymást erősítő, bátorító szellemi világra…
Amely ugyanakkor nem kényeztetett. A portrék beszédesek. A jó ösztönnel válogató műkereskedők egy kicsit megdicsőülnek az utókor által. Arcképeik egyszerre többről szólnak. Azok a hajdani összegek mára már irodalmi anekdoták. Egy Calvados? Vagy kettő? Mindegy. Monsieur Modigliani, Soutine és barátaik megtették, ami a kötelességük volt. Egy kicsit minden mű létrehozásába belepusztultak. Ez alatt a mérték alatt ugyanis nem hiteles a munka. A művészetet imitáló kommersz bravúros kóklerei is érzik ezt, ezért aztán az igazi, önpusztító nagyoktól szipkáznak nagy tüdővel.Chagall-bemutató után nem is sokkal – ismét látványos és izgalmasan sokrétű tárlatot összehozni a Dohány utcai Magyar Zsidó Múzeumban. Mondják, egy szóló Modigliani lett volna az igazi, de nem rossz „éca”, hogy 43 haverjával 110 munkával kápráztatják a fizetőképes nézőket. Persze, tegyük hozzá, nem kevés a biztosítási díj sem a tucatnyi, magyar és francia múzeumból, illetve magángyűjteményből származó alkotásra. Így vagy úgy, de végül mindenki jól jár. Szegény Modigliani. Ő és a barátai már mindezt ingyen nézhetik a mennyei Montparnasse-ról…

Kép fennt: Csáky József: Fiatal magyar nő (1915 körül)

Cikk nyomtatása
Cikkek listája
Bessenyei Ferenc
KINT FELEJTETT MIKROFON - Margitai Ági és Sándor Erzsi között
Az egri bor
Egri csillagaim
A pólós nadrágjától a lopós nagymamáig
Tele a lelkem Egerrel
Napfelkelte a Dobó téren
Páncél, szekrény – a kód: Eger
Egri csillagok
EGRI TÁNCPILLÉREK - Barta Dóra és az Egri Fesztivál Balett


Teljes cikklista >>>

 
Cikkereső
címszó
év
hónap
 
Korábbi számok
2005 február
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 nyár
2003 szeptember