HARMÓNIA Táncművészetet és zenekart támogató alapítvány |
 |
 |
Az alapítvány célja kiemelten a társas és csoportos táncművészet, valamint a rendezvények, fesztiválok színvonalát emelő, önálló programmal rendelkező és a táncművészet célját, érdekeit szolgáló zenekari tevékenységek támogatása.
Az alapítvány kezdetektől fogva támogatja és szervezi a Debreceni Ifjúsági Fúvószenekar és Majorette Csoport tevékenységét és művészeti munkáját. A Debreceni Ifjúsági Fúvószenekar és Majorette Csoport 1980 óta nagy sikerrel szerepel országos rendezvényeken, nemzetközi ünnepeken. Hazai és nemzetközi fesztiválokon százezrek tekinthették meg látványos programjaikat. 1992-ben az országos minősítésen 4 kategóriában szereztek aranydiplomát, s először Magyarországon elnyerték a nemzetközi fesztiválzenekar címet, a majorette csoport pedig önállóan is megkapta a nemzetközi fesztiválcsoport címet. Az együttest 1996-ban „Debrecen város közoktatásáért” díjjal tüntették ki.
|
Az együttes vezetője: Dr. Tóthné Rozsályi Judit táncpedagógus, koreográfus, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola testnevelő tanára. Karmester: Fejes Márton, Bartók Béla díjas zenekari harsonaművész, a Debreceni Filharmónikus zenekar tagja, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. Zenei tanácsadó: Kammerer András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola igazgatóhelyettese. A csoport járt Ausztriában (1988), Franciaországban (1991, 1993, 1996), Hollandiában (1990), az Amerikai Egyesült Államokban (1993), Japánban (1996), Spanyolországban (1997); és 1987-től évente rendszeres vendég Németországban. A kelet-westfáliai nemzetközi zenei és majorette versenyen többször értek el első helyezést, és elnyerték a legjobb külföldi együttesnek járó vándorserleget is. Az USA-ból a „Cseresznye Fesztivál” nagydíjával tértek haza.
|
|
|
| 2003-07-15 02:26:00 |
 |
Cikk nyomtatása
|
|
|
 |
 Hollósi Frigyesnek Majdnem azt írtam: boldog voltam, hogy sok-sok tagját láttam annak a
legendás szolnoki társulatnak, amelynek Hollósi Frigyes közel két
évtizedig kiemelkedő művésze volt. Boldog akkor lettem volna, ha nem
azért futnak össze annyian a Nemzeti Színház előcsarnokában, hogy
Frinyótól vagy Fricitől - ahogy minden képzeletet felülmúló
szeretettel beszélnek róla - búcsúzzanak. –( Horváth Gábor Miklóstól)
|
|
 |
 |
|
 |
|
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
|
|
 |
 |
|
|