| Szegedi művészek Haitiért |
 |
 |
A szegedi önkormányzat és két nagy művészeti intézménye, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar a haiti katasztrófa áldozatainak emlékére jótékonysági hangversenyt rendez: 2010. február 7-én, vasárnap este fél 8-kor Mozart Requiemje szólal meg a színházban. Az est teljes bevétele a túlélők megsegítését szolgálja. 
Jegyek a színház jegyirodájában 800-2.400 Ft közötti áron kaphatók, továbbá a helyszínen a Magyar Vöröskereszt hivatalos adománygyűjtői is jelen lesznek.
A kezdeményezéshez szegedi képzőművészek is csatlakoztak: a Szög-Art alkotóinak felajánlott műveiből kamara-kiállítás lesz az előcsarnokban; a megvásárolt művek vételára is a jótékony célra fordítódik.
|
|
Mint dr. Solymos László alpolgármester elmondta, Szeged egy természeti katasztrófa, az 1879-es nagyárvíz után nemzetközi adakozás segítségével épült újjá, természetes tehát, hogy mai lakosai – művészetükkel, adományaikkal, a jegyváltásban megnyilvánuló támogatásukkal – részt vállalnak a világméretű segélyakcióban.
Mozart Requiemjét a Szegedi Nemzeti Színház négy magánénekese, Kónya Krisztina (szoprán), Érsek Dóra (mezzoszoprán), László Boldizsár (tenor), Altorjay Tamás (basszus), a Vaszy Viktor Kórus és a Szegedi Szimfonikus Zenekar szólaltatja meg Gyüdi Sándor vezényletével. Az esten közreműködik Fekete Gizi színművésznő.
|
|
|
| 2010-01-25 06:12:00 |
 |
Cikk nyomtatása
|
|
|
 |
 Hollósi Frigyesnek Majdnem azt írtam: boldog voltam, hogy sok-sok tagját láttam annak a
legendás szolnoki társulatnak, amelynek Hollósi Frigyes közel két
évtizedig kiemelkedő művésze volt. Boldog akkor lettem volna, ha nem
azért futnak össze annyian a Nemzeti Színház előcsarnokában, hogy
Frinyótól vagy Fricitől - ahogy minden képzeletet felülmúló
szeretettel beszélnek róla - búcsúzzanak. –( Horváth Gábor Miklóstól)
|
|
 |
 |
|
 |
|
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
|
|
 |
 |
|
|