Dátum: 2019. szeptember 16. hétfő    Mai névnap(ok): Edit, Eufémia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Pohárnok Mihály

   1964-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskolán.
   l975-ig grafikusként dolgozott, közben 1966-1969-ig a Corvina Kiadó művészeti tanácsadója. 1972-ben kezdeményezője, majd négy éven át egyik szervezője a Házgyári konyha program néven meghirdetett, számos formatervező, tudományos kutató, ipari és kereskedelmi vállalat részvételével lebonyolított környezettervezési kísérletnek.
   1975-ben a Magyar Kereskedelmi Kamarától megbízást kapott a budapesti Design Center megszervezésére, amelynek vezetőjeként részt vett az intézmény bemutatótermének, szakkönyvtárának és szolgáltatási rendszerének létrehozásában, majd annak folyamatos működtetésben, így számos hazai és külföldi kiállítás, szakmai szeminárium, tervezési pályázat, design információs kiadvány, televíziós program megvalósításában. Az Ipari forma folyóirat alapítója, 1983 és 1989 között a szerkesztőbizottság elnöke.
   1983 és 1992 között (majd 2001 óta ismét) tanít a Magyar Iparművészeti Egyetemen. 1992-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanárává nevezték ki. 1991 óta, a Design Center Kft. ügyvezetőjeként elsősorban tanácsadással, formatervezési programok szervezésével és szakmai irányításával foglalkozik.
   Alapítása óta tagja az Ipari Formatervezési és Ergonómiai Tanácsnak, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, valamint a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ kuratóriumának. 1995 és 2000 között a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány Kuratóriumának alelnöke volt, 2002 óta a Magyar Formatervezési Tanács tagja.
2002-09-17 15:46:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Cikkarchívum
Banga Ferenc
Sutyák Tibor
Fischer Iván
Margócsy István
Fischer Ádám
Ascher Tamás
Droppa Judit
Cseri Miklós
Erick van Egeraat
Bíró Ica (Stephanie)
Havas Henrik
Ekler Dezső
Lugosi Lugo László
Baló György
Mundruczó Kornél
Babarczy Eszter
Vidnyánszky Attila
Schell Judit
Szathmáryné Sipos Ildikó
Bán Ferenc
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu