Dátum: 2019. szeptember 22. vasárnap    Mai névnap(ok): Móric, Ottó


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Varga Csaba

Varga Csaba (1945) 1970-ben készítette el első amatőrfilmjét. 1972-ben Pécsett animációs műhelyt hozott létre, majd megalakította az „Yxilon” Filmstúdiót. 1979-ben a Pannónia Filmstúdióval közösen megszervezte a Pécsi műtermet. Első, hivatalosan jegyzett filmje, a Változások-változatok 1977-ben készült. 1988-ig a Pannónia Filmstúdió munkatársa. 1989-ben „Varga Stúdió” néven Erkel Andrással saját filmstúdiót alapított, mely ma már a világ legnevesebb és legnagyobb animációs műhelyei közé tartozik. 1997-ben alapító tagja és művészeti igazgatója a londoni „Varga-TVC” filmstúdiónak. 1997-től a Minores Animációért Alapítványnak elnöke. Több, mint 40 fesztiváldíj tulajdonosa. 1992-től számos világsikerű film producere volt. 1998-től ír könyveket. Festészettel, költészettel, szobrászattal és zeneszerzéssel is foglalkozik, valamint pedagógiai tevékenységet is folytat. Rendszeresen szerepel nemzetközi filmfesztiválok zsűrijében.
   
   Főbb filmjei: Időben elmosódva, Ebéd, Auguszta etet, Valcer, A szél, A királyi pár, Bestiák, Ablak, Don Quijote.
   
   Könyvei: „Film és story board” (1998), „A 8. Művészet felfedezése (1999), „Lánytár” (2000), „Az ABC 30.000 éves története” (2001).
   
   Kitüntetései: Balázs Béla-díj (1985), Életmű-díj (Chicago, 1988), 1998-ban Hollywoodban a világ 40, 2000-ben a világ 15 legbefolyásosabb animációs filmrendezője közé választották.
2002-09-13 11:51:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Cikkarchívum
Banga Ferenc
Sutyák Tibor
Fischer Iván
Margócsy István
Fischer Ádám
Ascher Tamás
Droppa Judit
Cseri Miklós
Erick van Egeraat
Bíró Ica (Stephanie)
Havas Henrik
Ekler Dezső
Lugosi Lugo László
Baló György
Mundruczó Kornél
Babarczy Eszter
Vidnyánszky Attila
Schell Judit
Szathmáryné Sipos Ildikó
Bán Ferenc
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu