Dátum: 2019. július 19. péntek    Mai névnap(ok): Emília, Eperke


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Párhuzamosok a végtelenben (Nádas Péter: Párhuzamos történetek)
Vizsgatételek lettek, a paradigmaváltás főszereplői, a Kalligram Kiadó monográfiasorozatának legvastagabb darabjában tárgyalt szerzőjük pedig mozdulatlan szoborként magasodott a mocorgó, alakuló, kísérletező, kudarcokba belefutó vagy a sikert élvező, helyüket kereső írók fölé.

   Párhuzamosok a végtelenben
   (Nádas Péter: Párhuzamos történetek)
   
   Hangzatos kijelentések fonják körül, alig másfél hónappal a megjelenése után, Nádas Péter legújabb, háromkötetes regényét. Világirodalmi léptékkel mérve is egyedülálló, mondta a kiadója; háromszor szakad be alatta az asztal, remekmű, csoda, állították a kritikusai. Meg állítottak azért mást is: Margócsy István egy nagy író nagy kudarcát kívánta megérteni rendkívül alapos, tanulmánnyá terebélyesedő és szerkesztőtársai (részben) méltatlankodó margináliáival körülvett írásában, a 2000 című folyóirat decemberi számában.
   
   A művet szinte kultikus tárggyá, szerzőjét pedig géniusszá változtató állításokat számok sorolása kíséri: 18 év, 1510 oldal, egy szeretkezés 50 (vagy 70, vagy 120 – mindenki máshogy számol) leírása; irodalmárok vallomásai arról, hogy egyszer, másfélszer vagy kétszer olvasták-e már a művet. A kritikust térdre kényszerítő minősítések és adatok özönében, nagy érdeklődéssel figyelve nemcsak a művet, de a belőle kinövő helyzetet is, megfogalmazódott bennem egy valószínűleg az előzőeknél nem kevésbé sarkosnak, és talán meghökkentőnek tűnő gondolat: számomra most, ezzel a művel változott Nádas Péter élő, kortárs szerzővé. Hiszen az Egy családregény vége és az Emlékiratok könyve megjelenésükkor még teljesen érintetlenül hagytak, életkoromból következően, mire pedig egyetemistaként, majd később, úgy a kilencvenes évek második felében kritikusként a kortárs irodalommal foglalkozni kezdtem, ezek a művek az irodalomtörténet tárgyaivá merevedtek. Vizsgatételek lettek, a paradigmaváltás főszereplői, a Kalligram Kiadó monográfiasorozatának legvastagabb darabjában tárgyalt szerzőjük pedig mozdulatlan szoborként magasodott a mocorgó, alakuló, kísérletező, kudarcokba belefutó vagy a sikert élvező, helyüket kereső írók fölé. Sok mindent nem értettem ebben a kánon lényegének ellentmondó, hiszen az állandó változékonyságot befagyasztó buzgalomban, legkevésbé azt, hogyan váltja együtt a paradigmát két olyan, meglehetősen eltérő hagyományból kinövő, különböző beszédmódot érvényesítő mű, mint a Bevezetés a szépirodalomba és az Emlékiratok könyve. (Esterházy és Nádas kizárólagossága és kikezdhetetlensége az előttem járó kritikus-generációk számára annyira evidencia, hogy amikor én hajdan, úgy 10 évvel ezelőtt, egyetemistaként egy beszélgetésben óvatosan megjegyeztem, bár jelentőségét nem vitatom, annyira szívemhez mégsem áll közel a Bevezetés a szépirodalomba, egy akkor ifjú kritikus azonnal rávágta: ja, akkor te Nádast szereted.) Mégsem gondoltam, hogy valaha abba a helyzetbe kerülök, hogy kritikusként kell megszólalnom Nádasról – egyszerűen azért nem, mert az irodalmi életnek van egy sajátos, ki nem mondott, de annál erőteljesebben működtetett (bár, persze, kivételekkel finoman tarkított) rendje: „nagy” könyvekhez a tekintélyes kritikusok rendelődnek, vagyis jobbára ugyanazok, akik az éppen létezőnek tűnő kánon kialakításához leginkább hozzájárultak. Így biztosíttatik, hogy maradjon minden a régiben, a tömbszerűen lezárt kortárs életművek pedig, különös módon, sokszor még a klasszikusokéinál is nehezebben nyílnak meg.
   
   A Párhuzamos történetek Nádas életművének felnyitását teszi lehetővé. Nemcsak azért, mert mostanra már erőteljes vita alakult ki körülötte, de nem kis mértékben azért is, mert elidegeníthetetlen lényege a nyitottság, és nem pusztán a szerző által felvetett esetleges negyedik kötet miatt: az egyes történetek lezárása, lekerekítése is elmarad, és ezzel az élet és a történet viszonyának radikális megkérdőjelezése történik meg: „Krónika helyett végül is inkább legendákat gyárt magának az ember, amikor egy másiknak elbeszéli az élettörténetét. Addig meséli, míg a hiteles előadástól ő maga felül a közös utópiának, miszerint az életének lenne kereken lezárható vége, valami kis poénja, végszava, tanulsága, ami a halálon túl is értelmet ad az egykori létezésnek.” (3/476.) Érdekes párhuzamként (jelezvén, hogy talán éppen most kezd egymás felé tartani két, számomra sokszor érthetetlenül egymás mellé rángatott párhuzamos), az Esti Kornél-történeteket író, tehát egy igen halvány szöveghatárokkal rendelkező, nyitottan maradt szövegkorpuszban megszülető hőst „újraélesztő” Esterházy Péter egy nemrégiben adott interjúban arról beszélt, egyre inkább zavarja a történetek „puha lekerekítése”.
   
   Kosztolányi, egésszé formált regényei után a lezárhatatlan Esti Kornélba kezdett, majd elegánsan indokolttá változtatta a vég-telenséget: kihalt saját szövegfolyamából, ahogy tették ezt előtte-utána mások is. „Talán nem véletlen, hogy a nagyság rendesen együtt jár a formátlanság illúziójával – Ördögök, Bouvard és Pecuchet, A tulajdonságok nélküli ember, hogy néhány példát mondjak. Flaubert, Dosztojevszkij vagy Musil nem áll sorba ötösért – vagy rádobja a cuccot a mérlegre, mint hentes a májat, és annyi-amennyi alapon vigyed, ha akarod (Dosztojevszkij), vagy azt találja ki, hogy kihal a saját művéből (Flaubert, Musil), ez még a legbecsületesebb változat, friss példa, jobb híján még Nádas is ezt találta ki, legalább is így tetszik az Ahogy tetszikben közölt kisinterjúból.” – írta Németh Gábor még jóval a Párhuzamos történetek megjelenése előtt, egy a novellaciklusnak szentelt folyóirat-számban. (EX Symposion, 2004/46-47.) Mégsem ezt a megoldást választotta, mint mostanra már tudjuk, vagy mégis ezt: Nádas „élővé válása” számomra részben éppen annak köszönhető, hogy nem keresett menedéket az emberi és írói lét a lezárhatatlanságot kivédhetetlenül zártsággá változtató végességében, hanem vállalta, hogy végignézi a kibontakozó vitát, amely, igyekezzék Nádas bármennyire is lefedni a regénye körüli teret, különböző interjúkban meghatározva az értelmezés lehetséges irányait, egyes részleteiben biztosan nem úgy alakul majd, ahogy ő képzelte vagy szerette volna.
   
   Nem ötletszerűen emlegetem itt a novellaciklus hagyományát: a Párhuzamos történetek egyik műfaji előképe számomra vitathatatlanul a regény műfaját megkérdőjelező, az olvasót a Nádas által is kiiktatni próbált kauzalitástól a szöveg térszerűsége felé terelő, motívumokkal átszőtt novellaciklus. Persze, itt mindjárt közbe lehet vetni, hogy ez a könyv nem olyan, mégis azt gondolom, sokkal többet ér a magányos remekművé nyilvánítás hangzatos aktusánál annak végiggondolása, milyen irodalmi tradíciókat tesz elevenné Nádas kétségtelenül, hadd legyek most nagyon pontatlan, másmilyen regénye. Hiszen nem oktalan a XIX. századi orosz regényhagyomány emlegetése sem: nemcsak a Raszkolnyikovot és Porfirijt idéző Kienast-Döhring kettős vezet el Dosztojevszkijhez, hanem a lezárhatatlanság problematizálása is, hiszen, mint ezt például Lotmantól tudjuk, a klasszikus orosz regény markánsan eltér abban a nyugat-európaitól, hogy kikerüli a poén-szerű zárlatot.
   
   1510 regényoldallal szemben egy 7000 leütésnyi kritika – mintha nem egyforma méretű pályán játszanánk. Bár nem hiszem, hogy döntetlenre hoznám a meccset, ha én is írnék 1510 oldalt, a Párhuzamos történetek szerzője nem enged lemenni a pályáról, és arra kényszerít, hogy foglalkozzam vele tovább. Non finito.
Szilágyi Zsófia
   
   
   
   Irodalmi Jelen – 2006. február
   
           
 

   Kapcsolódó:
   Szilágyi Zsófia a Terasz.hu-n
   
   Szilágyi Zsófia: Dédnagyanyám, Kálmán Bella
   
   Szilágyi Zsófia A féllábú Ólomkatona
   
   Szilágyi Zsófia Kukorelly Endre TündérVölgyéről
   
   Ferdinandy Györgyről (részlet)
   Létai úrnak és a fiktív szerzőnek a „fogamzásgátló szerkezet” révén létrejött kapcsolatát Tercsi és az író szexuális együttléte zárja le, amelynek leírásában a vérzés és az orális szex egyaránt a lány megtermékenyülésének lehetetlenségét emeli ki. A fogamzás és az írás már a mű elején létesülő kapcsolata miatt ugyanakkor ez az együttlét az alkotáshoz való ambivalens viszony jelentését is hordozza.
   
   Motívumok a pusztulásra
   A regénynek talán éppen ez a sajátossága az, ami miatt a mű nem egy irodalmi áramlathoz kapcsolható, hanem a „jó regény" általános kritériumaival rendelkezik. A szöveg érzékelhetően magas szintű megírtságának okát kereshetjük a regény keletkezésének történetében is. Szilágyi István öt év alatt háromszor írta újra a regényét, és addig dolgozott rajta, míg tökéletesnek nem érezte.
   
   Intés a kortárs magyar irodalomhoz
   És a huszonéves nem jár irodalmi rendezvényekre, mert azt sem tudja, mi az. Ha meg odamegy neadjisten, könnyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy észreveszi, rajta kívül mindenki ismer mindenkit.
   És akkor nem megy többet.
   Persze lehet rájuk legyinteni, de talán nem kéne: nagyon lelkesek tudnak lenni, ha segítenek nekik. És örülni kellene, ha egyáltalán olvasnak kortársakat. Nem utálni őket azért, mert nem pont engem.
   
   Bevezetés a Trinaplóhoz:
   Szilágyi Zsófia
   vagyok, 1973. március 26-án születtem Cegléden. A szakmai önéletrajzokat is így szoktam kezdeni, elindítani könnyű volt ezt a bemutatkozást. Innentől már nehezebb lesz: abban van csak gyakorlatom, hogyan kell a 29 évnyi életemből mondjuk kritikusi vagy irodalomtörténészi mivoltomat domborítani, attól függően, milyen ösztöndíjra pályázom éppen. Ez jól megy, kivág, beilleszt, töröl, megkap.
   
       
2006-02-15 06:40:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél

Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

Cikkarchívum
Vak Randi egy könyvvel
Kettős élet - vagy mégsem?
Kincses Zoltán - Harsány a vizek ura
Ajándék ez a nap
Podhorányi Zsolt - Dámák a kastélyban
Dékány István - Trianoni árvák
VADÁSZ - MILTÉNYI „KALANDÁRIUM”
Dalos György - Az utolsó cár
Bitó László - Sámson A vadon fia
Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca
A.A. Milne - Micimackó
Müller Péter - Vallomások a szerelemről
Hofi megmondja
Kalmár Tibor Jiddische mamák
Lackfi János - Levágott fül
Légrádi Gergely - Nélkülem
Presser Gábor – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka
Merő Béla - Volt egyszer egy... Reflex Színpad
Galkó Balázs Juhász Ferenc-estje TITKOK KAPUJA
Horváth Csaba - A reptéri nyúl Beszélgetések Tóth Krisztinával
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Könyvkiadó-hírek
Tericum Kiadó
Édesvíz Kiadó
Aranykor Kiadó
Bestline Cinema
Alexandra Kiadó
Legfrissebb albumok
Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu