A Terasz egyes - főleg más webes megjelenéssel nem rendelkező - kulturális orgánumok otthona! Sok közülük önhibáján kívül távol esik a reflektorfénytől; holott a magyar jelenkor nagy értékei közé tartozik. Lásd alább a növekvő listát!
|
Kiss Anna |
 |
 |

KISS ANNA
Szellemhajó
RÉSZLET
Vitorla
ágyban
himbál,
álom
merít mélyebbre,
mint
a víz, és
mi
nem álom a
Vén
Cet gyomrában?
Pedig
horgok,
vitorlakarikák
csörögnek, bádogbögre
sétál
– Na, elég! –
mordul
rá a bolond,
szélkabátját
majd
szétveti a szél,
zsebei
tátva, hirtelen
áll
be a csend,
a
jéghegyek
reccsenése
is
hallik.
Kievickél
közülük
a Vén Cettel,
a
szél újra
rákezdi,
újra sós,
szeles
matézis
minden,
ég a vízzel
egymásba
ér, de úgy, hogy
hely
sem marad,
a
Vén Cet
vagy
kísértet,
vagy
nincs is, csak a
folyton
visszatérő
dal…
„…kis
kece lányom
fehérbe
vagyon…”
Az
idő nem
segít
tájékozódni,
a
helyek, mint
egymásra
másolt
képek,
látni Vinland
földjét,
az első
szálláshelyek
nyomát,
Freydis
hírhedt
hajói
viszont
kísértetek,
az kése,
bárdot
markoló keze,
barbár
nyakperece… csak a
vonuló
roppant
jégfal,
elvadult
szőlőtövek,
partot
felérő
sós ár a
ködben…
de ki a fehérbe
öltözött,
kit
fel-felidéz?
A
dal!
Mely
ősök ősei
csereberélték
Meotisz
lápján,
Etelköz
árterén, a
Vág
kőüstjében,
hosszú
hajókon,
idegen
nő
fátylával
a hajók
szeles
büsztjén?
„…fehér
a rózsa,
kezében
vagyon…”
Köd
van és
víz
és víz, csak a
bolond
hátához
szólhatnék,
mióta
úton
vagyunk, nincs mit
kezdenem
a szavakkal,
képet
képre fordítok,
homályt
sötétre s vissza,
víz-imbolygást
vízre,
kétfelé
múló
létemre csak
lávaüreg,
szél, víz
emlékezik,
már ha
tükörbe
nézek, ismeretlen
arcokat
látok,
vonulást
viharvert
szorosokon,
lármás
szigetek
közt, mire felhők
késztetnek,
ha a
lélek
madara a
felhőkben
bujkál.
– Megyünk
álmot
keresni
a nagy
kőhöz!
Nem nekem
kell
az álom, hogy
éljek!
– Így a
bolond.
– Meghaltam?
–
Meg
se fordul,
alázuhan
a
horgony.
Takaró,
kés,
öngyújtó,
fel a parton,
házak
közt, lepedőket
röptető
szélben,
csak
a fanyűvő
monstrumok
tűnnek el,
a
Vén Cet
mögülünk,
s ahol a
világítótorony
volt,
valaki
klin,
klin,
klin, klan,
lepedők,
házak sehol,
a
part üres, mint egy
cenzúrázott
képeslap.
Nagyon
régi
képeslap.
Elnyel
a
süvöltő
rengeteg,
juharvörösen
lángol,
árnyakkal
teli és
mokaszinnyomokkal,
nagy
rekedt csőr,
páfrányt
rezget
a kígyó,
sorra
az
első
kő, a másik.
Ott
a nagy!
Ős
jeleivel,
hogy
a föld
be
nem horpad
alatta!
Mint Urálon
túli
s azon is túli,
sziszegő,
habzó
vizeknél.
Hol
vélünk-egy-nép
hozta
magával zúgó
meteorit-éjből,
jégkorok
sötétjéből
viharvert
szorosokon,
lármás
szigetek
közt minden
tudását
a nagy
tanítókőre.
De
a lét
áttűnő,
élő
képeit
ki vési
kövekbe,
ha nincs mit
kezdenünk
a
szavakkal?
(A
bölénybőr
tekercsek
meg se
íródnak!
Faluról
falura
nem
hordják!)
Hull
rám hét
éjjel
a juharlomb,
nagy
rekedt csőr
sorolja
az ébrenlét
alig
más dolgait,
véreim
vére, sokat próbált
gyógyító
lel rám,
a
bolondot
elnyelte
a sötét.
|
|
|
 |
Cikk nyomtatása
|
|
|
 |
Szakonyi Károlynak Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól) |
|
 |
 |
|
 |
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
|
|
 |
 |
|
|