Dátum: 2013. május 23. csütörtök    Mai névnap(ok): Dezső


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Alfons MUCHA / TRIMAL Collection
A 2010-es Európa Kulturális Főváros programjainak kiemelkedő eseménye volt a Pécsi Galériában rendezett Mucha-kiállítás. Mostani kiállításunkon a Znojmoban élő MUDr. Zdenek TRIMAL magángyűjtő jóvoltából egy olyan kiváló művészt mutatunk be, aki a plakátművészetet az egekbe emelte. Látogatható 2012. június 30. – augusztus 26. között.
 
Alfons Mucha, a szecesszió és a grafika cseh mestere 1860. július 24-én született a dél-morvaországi Ivančicéban (ma Csehország). Szinte születésétől fogva rajzolt még mielőtt megtanult volna járni. Mindennel rajzolt, ami nyomot hagyott, ceruzával, krétával, szénnel vagy szöggel. Pályáját autodidaktaként kezdte. Mivel a Prágai Akadémia elutasította, 1879-től 1881-ig egy színpadképek tervezését tanító iskolában és egy rajzstúdióban folytatott tanulmányokat Bécsben. Néhány kisebb megbízást kapott a dekoratív festészet területén és Karl Khuen-Belasi gróf támogatását nyerte el, akinek támogatásával festői stúdiumokat végzett a Müncheni Képzőművészeti Akadémián 1885-től 1887-ig.

 
A Világkiállítás alkalmával a művészetek Mekkájába Párizsba költözött. Ott szerény körülmények között élve különböző festő-tanároknál tanult. Könyvillusztrációs feladatokkal kereste meg a megélhetését.
Mucha plakátműveivel – főként a Sarah Bernhardt-plakáttal - aratta első sikereit az 1890-es évek közepén, és ez a műfaj hozta meg számára később a világhírnevet. Az 1895-1901 közötti években Mucha az általa tervezett plakátokkal óriási visszhangot keltett. A bizánci ikonokra emlékeztetően jelenítette meg figuráit, megpróbálta elérni, hogy a néző ne egy színdarab jelenetével szembesüljön, hanem teljes élményt, általános hatást lásson, halljon és érezzen. Ez a hatás éppúgy állandó jellemvonása Mucha valamennyi plakátjának, a ragyogó kosztüm, az ékszerek, a hajviselet, a test- és fejtartás, a sugárzó szemek. A Mucha -plakátok és a többi általa készített reklámkiadvány fiatal, vonzó, kicsattanó, vidám és nyíltan érzéki nőket ábrázolnak hosszú aranyló hajjal, közvetlen asszociációkkal az adott termékkel kapcsolatban.

 
1896-ban részvények grafikai munkáin dolgozott. 1898 és 1946 között ez a részvénytársaság számtalan különböző részvényt és váltót adott ki Mucha tervezésében. A „Société des Immeubles de France“ két kötvényt adott ki 1891-ben és 1896-ban, olyat, mint a „Société Anonyme de l’Exposition Réligieuse Internationale de 1900“ társaság. A „Slavia“ (Prágai Kölcsönös Biztosítási Bank) biztosítási kötvényei is Mucha összetéveszthetetlen stílusával készültek el. A történelmi értékű értékpapírjai a gyűjtők körében a legkeresettebb darabok ma is.
Művészetét a szecesszióra jellemző kígyózó indák, stilizált növényi motívumok, buja vonalvezetés, szépséges nőalakok jellemzik, ugyan nem vallotta magáénak az art nouveau elveit, nézeteit inkább a szimbolizmussal rokonította. A dekorativitás anatómiai pontossággal párosul. Roppant sokoldalú művész volt, illusztrált könyvet (Németország története, Ilsée), étlapot, tervezett bélyeget, naptárt, tapétát, bútort, szőnyeget, üvegablakot, ékszereket és ékszerüzletet. Igazi alkalmazott-művész , a lithográfia nagy mestere volt.
Mucha életművén belül különleges helyet foglalnak el a pasztell- és szénrajzok. Ezek az 1898 és 1903 között Párizsban készült rajzok önálló műtárgycsoportot alkotnak. Saját személyes érzéseit közvetítik, és egy olyan művész sajátos oldalát világítják meg, aki a nemzetközi hírnév és siker csúcsára jutott.

 
Alfons Mucha 1897-ből származó plakátjain és festményein tűntek fel először szláv karakterjegyeket viselő nőalakok. Mucha ezt a a leánytípust a cseh és morva vidék buzgó vallásosságának rendelte alá, anélkül azonban, hogy falusi „leányainak” természetes bája elveszne. Az Első világháború után Mucha visszatért Csehszlovákiába, ahol tervei közt voltak bélyegek, bankjegyek és a fiatal csehszlovák állam kitüntetései. Egy amerikai milliomos megbízásából Mucha megfestette a szláv népek történelmi eposzát, mely képeket 1928-ban Prága városának ajándékozta.
Mucha az elsők között volt, akiket az 1939-es német bevonulás után internáltak. A Gestapo tartóztatta le korábbi szabadkőműves tagsága miatt. Az internálás során kapott tüdőgyulladás következtében rövid idő múlva elhunyt.

 
A 2010-es Európa Kulturális Főváros programjainak kiemelkedő eseménye volt a Pécsi Galériában rendezett Mucha-kiállítás , amely a szecessziós plakátjait , könyv- és ujságborítóit, valamint a munkáihoz készített eredeti fotóit , tanulmányait mutatta be.
Mostani kiállításunkon a elemzéseit , kréta és ceruza rajzait , festményeit , mint az alkalmazott művészet előtanulmányait mutatjuk egy sajátos kontextusból , megadva annak lehetőségét , hogy a tárlatlátogató közelebb kerülhessen az alkotóhoz , annak lelkéhez . A cseh kisvárosban, Znojmoban élő MUDr. Zdenek TRIMAL magángyűjtő jóvoltából egy olyan kiváló művészt mutatunk be sokak által nem ismert oldaláról , aki a plakátművészetet az egekbe emelte. A cseh gyűjtő, tudatosan vásárolta magának a Mucha plakátok mellett a világ számtalan helyszínén az itt látható rajzokat, festményeket , tanulmányokat ,fotókat , mintegy bemutatva azt a fantasztikus rajzi tudást , alkotói tudatosságot , kompozíciós sokszínűséget , visszafogott bájt és történelmi hitelességet , amely oly jellemző erre a nagyszerű cseh mesterre.

 
Roppant büszkék lehetünk abban a tekintetben is , hogy egy több évre szóló távol-keleti kiállítás-sorozat előtt bemutathatjuk Pécsett ezt a nagyszerű anyagot remélhetőleg országos érdeklődés mellett. Köszönet a gyűjtőnek, MUDr. Zdenek TRIMAL úrnak a több, mint 100 darabos kollekciójáért , mely teljesebbé teszi az eddig ismert képet erről a kiváló művészről.

[Gamus Árpád]
2012-08-01 23:12:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél

Hollósi Frigyesnek Majdnem azt írtam: boldog voltam, hogy sok-sok tagját láttam annak a legendás szolnoki társulatnak, amelynek Hollósi Frigyes közel két évtizedig kiemelkedő művésze volt. Boldog akkor lettem volna, ha nem azért futnak össze annyian a Nemzeti Színház előcsarnokában, hogy Frinyótól vagy Fricitől - ahogy minden képzeletet felülmúló szeretettel beszélnek róla - búcsúzzanak. –( Horváth Gábor Miklóstól)
Cikkarchívum
Ihász Jánosra emlékezem
Balogh István Péter festőművész kiállítása
Baky Péter kiállítása
„Minél közelebb, annál távolabb”
Nagy ember voltál
Csák József kiállítása
Fotóakadémia
Én nem akartam fotós lenni
Magyar Groteszk 8
Alfons MUCHA / TRIMAL Collection
Így láttuk mi
Kiállítás a siklósi várban 2012
Konok Tamás és Hetey Katalin (1924- 2010) kiállítása
2012 DLA
Gnandt János - „Retrospektív”
Exkluzív fotókiállítás Örkény Istvánról
XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás
Herman Levente – Zónák
Meeting Point 3.
„Régiók Európája - Szeretlek Európa”
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu