| Csikszeredai fiatal festők kiállítása |
 |
 |
Fazakas Barna (fotó) kiállításának megnyitójával befejeződött a csíkszeredai fiatal képzőművészek kiállításának sorozata Budapesten a New York Palace Boscolo Galériájában (VIII. Erzsébet krt. 9-11). Június és december között Bíró Zsuzsanna, Kovács Imre, Koszti István Miklós, Csillag Imola és Csillag István után mutatkozott be.

|
A jelenleg Belgiumban élő Fazakas Barna első önálló tárlatával december 6-án találkozott a nagyszámú érdeklődő az V. emeleti Lobby- és kerengőben. A művészek kiválasztása kézenfekvő volt. Valamennyien a Nagy István Zenei és Képzőművészeti Lyceum diákjai voltak és évek óta tagjai a Zalai Nemzetközi Művésztelepnek. A kiállításokról és a kiállítás sorozatról Angyal Mária a rendezvény kurátora írta le véleményét.
|
|
|
Fazakas Barna
|
| |
|
A Zalai Nemzetközi Művésztelepre 1990-től augusztusban határon túli magyar és szerb, horvát, szlovén, ukrán, osztrák, finn, svéd művészek érkeznek. A megye több kistelepülésén fogadnak művészeket. A helyszínek többször változtak, szervezeti átalakulások történtek, az alkotótelep elindítója és fenntartója – a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ – közben megszűnt, de a Zaláért Egyesület és a Humanitas Zala Alapítvány átvette ezt a feladatot. Pályáztak és nyertek. A polgármesterek, majd később egyre több civil is
összefogott, hogy a művésztelep megmaradjon.
|
|
|
Fazakas Barna - alkotása
|
| |
|
Koszti István Miklós a művésztelep régi tagja Csíkszeredán él és művésztanári diplomájával a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Lyceumban grafikai szaktanár. Jó tíz éve volt, amikor először magával hozta néhány tanítványát. Az évek során a fiatalokból alkotói csoport alakult. Először Lentiben a sokszorosított grafikai műhelyben dolgoztak. (Szomorú, hogy az első jelentős változás éppen ennek a műhelynek a megszűnése volt.) Pusztaedericsen a község és az önkormányzat biztosítja azóta ennak a fiatalokból álló csoportnak az alkotómunka lehetőségét. A lyceumban grafikai és festő szakon tanultak. Tanáraik Marton Árpád és Koszti István Miklós megtanították a grafikai alapok mellett a grafikai hagyományok tiszteletét és a kortárs vizuális szemléletet. A formai megoldásokon túlmutató szemléletet, a gondolat erejét. S nem
utolsó sorban a „művésznek lenni” felelősségét is.
|
|
|
Fazakas Barna - alkotása
|
| |
|
Tanulmányaikat a temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti fakultásának folytatták – Kovács Imre kivételével, aki Magyarországon tanult tovább. Csillag Imola textiltervező fakultáson, a többiek grafikai fakultáson diplomáztak. Azóta többen visszatértek Csíkszeredára a Lyceumba tanítani, mások alkalmazott
grafikával foglalkoznak. Fazakas Barna Belgiumban szabadúszó reklámgrafikus. Nyaranta együtt dolgoznak Zalában, Pusztaedericsen. Az együttlét öröme, a közös gondolkozás ereje hatja át ezeket a napokat. Munkájukat elismerés, alkotói és különdíjak jelzik. Nyolcan vannak, közülük hatan állítottak ki a
Boscoloban.
|
|
|
Koszti István Miklós - alkotása
|
| |
|
A kiállítások látogatói egymáshoz szinte semmiben sem hasonlító alkotói sorsokat, művészeket ismertek meg. A sorozat egyik kiállítója hajdani tanáruk a náluk alig idősebb Koszti István Miklós volt. Tárlatát az elhivatottság, elmélyedés, a gondolatok sokasága, műfaji, technikai sokszínűség jellemezte.
Tiszta, kemény fogalmazása, technikai felkészültsége és művészi kvalitása megkérdőjelezhetetlen. Témaválasztása tudatos, archaikus és kortárs, közlése egyidejűleg lírai és epikus. A világhoz való viszonya érzékelhetően kritikus és érzékeny. Alkotói csoportok tagja, nyári alkotótelepek meghívottja, öntörvényű,
saját utat járó magányos művész. Legjobb munkáiban kérdésekre keres válaszokat. A tudatalatti és a szellemi tökéletes összhangjára, egymásnak feszülésére épít. Minden művében ott van az élet, a világ, a létezés. A hajthatatlan és hajlíthatatlan akarat. És az önmagával szembeni kérlelhetetlen szigor.
|
|
|
Koszti István Miklós - alkotása
|
| |
|
Bíró Zsuzsanna figuratív festészete az élet különös vagy érdekes helyzeteit preferáló koncepciókat ábrázol. Perspektivikus nézőpontjával és derűs, groteszk szituációival sajátos hangulatot teremt. Foltjaival és színeivel különös és szokatlan helyzeteivel teszi érdekessé ember ábrázolását. Művei nem
nélkülözik az iróniát, azok hangulatából bőséges nőiség és dús festőiség árad. Kiállítása megnyitásáról
|
|
|
Csillag Imola - alkotása
|
| |
|
Csillag Imola batik (vászon) munkái természeti indíttatású, élénk színekkel festett nonfiguratív kompozíciók. Drót, kender, horgolt betétekkel készült assemblage-ok. Ezeknek témái archaizáló és szellemi megközelítésűek. Fog lalkoztatja az emberek egymáshoz való viszonya, az összetartozás, a család
hierarchiájának rendje, a női és férfi szerep. Két nagyméretű textil képe a golgota-téma XXI. századi továbbgondolása. A két rétegben feltett festett vászon alap és a rádolgozott selyem óriási öltései úgy hatnak, mint a szögek. Szúrások és tapadások. Igen és nem. Nagyméretű tértextiljei, „gumói” a térből
kihasítva tömegükkel és súlyukkal is az állandó mozgást jelzik , imitálják. Más munkáiban a hagyományos nemez-technikát használja mondanivalója erősítésére. A XXI. századi tartalommal készült nagyméretű gyapjú nemezei is a kortárs mondanivalót erősítik.
|
|
|
Csillag Istvan - alkotása
|
| |
|
Csillag István papír, pác, szitanyomatain verbális üzenetekkel az archaikus témákból induló, ma is érvényes elvont jelentéstartalmakat erősítik. Analizál és szintetizál. Korábban farostra és papírra akrillal festett munkáiba bibliai idézeteket másol, üzenetekkel erősíti a grafikai mondanivalót. A szellem idők
feletti léte, a metafizikai, a létezőn túli világ, az arc, a lehunyt szemek mögötti gondolat foglalkoztatja. Újabb munkáinak témája a kint és bent problematikája, papír kollázs technikával készült újabb munkáival a háromdimenziós hatást elérve. A kötés – a híd , az összecsatolás látszólagossága foglalkoztatja. Az
emberi lét alapkérdéseit, szabályait feszegeti. Munkáiban remek perspektívák, mélységek és távolságok fogalmazódnak meg. Szerkezeteiből erő, zárt kompozícióiból erős színekkel felrakott már-már öntörvényű, de mindenképpen elgondolkodtató perspektívák - színek, foltok - kapcsolódnak össze. A képekben így a hagyományos, egymást erősítő hármas tagolást alkalmazza.
|
|
|
Kovács Imre - alkotása
|
| |
|
Kovács Imre szívesen használja a néprajzi és népmesei jelképeket és a szimbólumokat. Valójában az ember történelmi múltja, cselekedetei és lelke érdekli. Ezt keresi az ősiségben és a népmesék világában. A nép mondái és az asztrológiai csillagképek közé vezeti őt ez az ábrázolás. Erről akar valamit elmondani nekünk – talán figyelmeztetni. Vagy csak elgondolkodtatni. A determinációra, az egymáshoz való viszonyunkra. Az időtlenséget sajátos analizáló alkotói szemlélettel, a valóságban fogant gondolatok, a jelek és jelrendszer pontos alkalmazásával, a mondavilág szimbolikájával és erejével teszi hitelessé. Nagyméretű táblaképei örvénylésükkel, dinamikájukkal hatnak.
|
|
|
Kovács Imre - alkotása
|
| |
|
A kiállítás sorozatot záró tárlaton ebben a hónapban Fazakas Barna munkáit láthatják a Boscolo Galériában egészen 2012. január 4-ig. Fazakas Barna tiszta színekkel festett felületeibe belerajzol, így ér el mélységeket és tónusokat, így festi képeit. Szürrealista, pop art-os figurái forma- és szín analízise valójában hatalmas printek és óriási kivetítők után kiált. Így tudnák elérni leginkább azt hatást, amit a művész mondani akar. Minden kép reflexió valamire és minden képnek üzenete van. Minél nagyobb formátumban jelenik meg, annál jobban üt. Új művészeti médiumok használata, maga a médiaművészet és a médiumok jelentősége jut eszembe róla. A felületek kezelése viszont a személyes részvételt
erősíti a műben. Ember ábrázolása groteszk. Messziről települt át idegen országba. Az egyébként szűkszavú, ironikus Fazakas Barna festészetében igen csak bőbeszédű. Minden képe szinte egy filmszerű történet egy-egy filmkockája. A védtelenség és a veszély érzését közvetíti. Fazakas Barna művészetében nyomaiban sem lelhető fel megfelelési kényszer, nincsenek egységesítő jelek, nincs hovatartozási probléma. Fazakas Barna csendben szemlélődő individuum. Mint egy maori harcos egy európai nagyvárosban.
|
|
|
Kovács Imre - alkotása
|
| |
|
Csíkszereda Budapesthez 800 km-re van. Autóval is több mint egy nap. De a képek és a művészek is időben ideértek megállva barátoknál, rokonoknál. Művészként változóak és különbözőek a stiláris jegyek, egyszerűbb vagy bonyolultabb a szimbólumrendszer, változó tartalmú és igényű az üzenet. Érzékenyek. Tehetségesek. Fiatalok. Múltjukban és jelenükben sok kapcsolódási pont van. De szuverén és erős alkotói egyéniségek, akik keresik és építik alkotói pályájukat. Már korábban sem voltak ismeretlenek a hazai művészeti közéletben, Budapesten önálló kiállításai voltak Koszti István Miklósnak, Csillag Imola és Csillag István bemutatkozott az Újlipótvárosi Galériában, a 2010 évi Magyar Festészet Napja nyitókiállításán az Olaf Palme Házban többük munkája kiállításra került. A székelyföldi festőkkel kiállítottak a Prestige
Galériában, a zalai művészteleppel a Mácsai István galériában
|
|
|
Csillag Imola - alkotása
|
| |
|
Nem elég, ha valaki tehetséges. Az is fontos, hogy lehetőséget kapjon arra, hogy munkáit időnként bemutassa. Arra, hogy beszámoljon, hol tart… Örülök, hogy most ez sikerült. A kiállításokat senki nem szponzorálta. A Zalai Nemzetközi Művésztelepek adott lehetőséget arra, hogy évek alatt csoporttá szerveződjenek, hogy a művésztelepi közös kiállításokon bemutatkozzanak a Collegium Hungaricumban valamint Ljubljanában és Konjicében Szlovéniában. A New York Palace pedig adta a lehetőséget, a helyet az egyéni tárlatokra, a kiállítás sorozat megrendezésére.
Angyal Mária
Művészettörténész
|
|
|
| 2011-12-10 21:02:00 |
 |
Cikk nyomtatása
|
|
|
 |
 Hollósi Frigyesnek Majdnem azt írtam: boldog voltam, hogy sok-sok tagját láttam annak a
legendás szolnoki társulatnak, amelynek Hollósi Frigyes közel két
évtizedig kiemelkedő művésze volt. Boldog akkor lettem volna, ha nem
azért futnak össze annyian a Nemzeti Színház előcsarnokában, hogy
Frinyótól vagy Fricitől - ahogy minden képzeletet felülmúló
szeretettel beszélnek róla - búcsúzzanak. –( Horváth Gábor Miklóstól)
|
|
 |
 |
|
 |
|
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
|
|
 |
 |
|
|