Dátum: 2019. május 22. szerda    Mai névnap(ok): Júlia, Rita


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Gáll Ádám – Terrénium
Gáll Ádám (fotó) most megjelent albuma több okból is méltó a képzőművészet rajongóinak, a szép könyv szerelmeseinek, a költészet megmaradt bátor élvezőinek a figyelmére. A gonddal szerkesztett, albumok között is feltűnően igényes kiállítású gyűjtemény akkurátusan, takargatások és szépítések nélkül rajzolja meg a Gáll-pályaívet.
Bármely festő művészi létezésében két alapvetően fontos esemény létezik. A kiállítás és az album. Előbbi mindig (vagy nagy általánosságban) részleteredményeket mutat föl, egy adott időszak termékeit, illetve, azokon keresztül az épp aktuális alkotói irányultságra mutat rá. Utóbbi gazdagabb funkciókat tölt(het) be, a bemutatástól a demonstrálásig, a pályarajztól a változások, esetleges törések vonalrajzaiig, az életrajz-fölmutatástól a pályakép-megmutatásig.
Gáll Ádám most megjelent albuma több okból is méltó a képzőművészet rajongóinak, a szép könyv szerelmeseinek, a költészet megmaradt bátor élvezőinek a figyelmére. S ezzel mindent el is mondtunk a kiadványról. A gonddal szerkesztett, albumok között is feltűnően igényes kiállítású gyűjtemény akkurátusan, takargatások és szépítések nélkül rajzolja meg a Gáll-pályaívet a figurális kompozíciós kezdetektől a mind elvontabb festészeti megoldásokon keresztül a faktúrákig, felületekig, egyszín-világig, odáig, ahol most tart, addig, ami most érdekli, amerre most tájékozódik. A képek és szövegek, tanulmányok és versek sajátos ritmikával, szerkesztői következetességgel követik, váltják, váltják ki és vállalják egymást. A versek is. Mert Gáll festő ebben az albumban közzéteszi költői munkássága legjavát. A versek nem illusztrálnak, hanem önálló létezésükkel támogatják a szépen nyomott oldalakon bemutatkozó festői oeuvre-öt. Aki eddig nem hitt abban, hogy felületeket lehet szépen és érvényesen és izgalmasan fotókon rögzíteni, ebből az albumból meggyőződhet erről is. Meg, sok másról. Bár elmúlt karácsony, az e fajta ajándékok ideje sohasem járhat le…

(A könyvben közzétett tanulmányok közül ezúttal Zalán Tibor kiállítás-megnyitóját közöljük.)

 
FALAK

A művészi megújulás – avagy kiteljesedés – ott kezdődik, ahol az ember lemond mindarról, amit addig tudott, azért, hogy olyasmit tudjon meg, majd tudjon a maga eszközeivel tenni, amit onnantól kezdve már csak ő tud¬hat és tehet. Ez a megállapítás nem az egyet¬len lehetséges és talán érvényes megállapítás a művészetről, legfeljebb egy a lehetséges sok közül, nekem viszont azért nagyon fontos, mert fogódzót jelenthet Gáll Ádám vilá¬gának a fölfejtéséhez.
Rákérdezhetünk, hogy miért kell egy világot fölfejteni, és megtehet¬jük, hogy a kérdésre nem válaszolunk. Meg is tesszük. Inkább a közepén kezdjük, in medias res. „Ez már kellően lepusztult” – hangzik a festő egy műteremben elejtett felelőtlen mondata. Itt tart, itt tartunk. Hol is? A kérdés megválaszolásához leginkább a honnan jutot¬tunk ide vonal megrajzolása segíthet. Gáll, a hajdani Sarkantyu-tanítvány és az ott tanul¬taktól elhajló művész, figurális munkákkal kezdte pályáját. Artisztikus, élettel felragyo¬gó alakkompozíciókban találta meg kifejezési formáit, és ezek a reneszánsz világra szándé¬koltan erősen emlékeztető festői megnyilvá¬nulások sokáig elégnek is bizonyultak aktuá¬lis pillanatok lefedésére, érzelmi válságok és/vagy traumák megragadására, művészi problémák fölfejtésére, összességében egy működőképes világkép kialakítására.

 
Nem té¬vedünk, ha az ifjúság és a kora férfikor expanzionáló tudatállapotát tételezzük ezeken a nagyon is dinamikus munkákon. Ezt a rene¬szánsz-imitációkon át megjelenő világba¬helyezkedést zavarja meg egy idő után a föl¬erősödő transzparencia, azaz rétegek egy¬máson átderengtetése, illetve az ehhez kap¬csolódó tükör- vagy tükröződésproblematika behozása az addig viszonylag harmonikus képvilágba, és lendíti egy lépéssel tovább va¬lami felé ezt a művészetet. A határok bizony¬talanodnak el, a láthatóság határai, illetve a határok által keretezett látnivaló, ebből adódóan az állítások lehetősége szorul vissza. A létezőnek tetsző világ létezhetősége kérdőjeleződik meg, és válik egyidejűen föllelhetővé és fölcserélhetővé egy másikkal, vagy sok másikkal. Innen csak egyetlen lépés a formák és színek és látvány-arányok létbi¬zonytalanságának a tudomásul vétele, és az artisztikum, az élettel felragyogó felület menthetetlenül a levakolás tárgyává válik, betemetődik a figurálisan megidézhető élet, s ha a szárnyasoltár-variációk keresztény iko¬nográfiájának terminológiáján belül akarunk maradni: nincs megváltó, nincs megváltás, és nincs világpusztulás sem, a világ csak elrom¬lik, csak elromosodik, csak rétegekben pusz¬tul le, végül pusztul el.
A vakolás alól természetesen felmo¬solyog a lét illúziója, de a zöldtől a fekete modulációit elérő salak-faktúrák, az élet színességét fölváltó, mindenen eluralkodó monokrómia nem hagy kétséget afelől, hogy ezeken a munkákon már csak az élet emléke dereng át, belőlük a történet illata szivárog föl makacsul felületek, kontúrok, formák hi¬degében.

 
A kérdés, vagy a kérdezés mibenléte, a képeket gondosan szemlélő számára azon¬ban nem ilyen egyértelmű. Ha a készség, elkészültség felől, nem pedig az alakulás¬mechanizmust fölvázolva szemléljük a műve¬ket, nem eldönthető igazán, takarni vagy ki¬bontani akar a művész, a figuralitás akarja-e ismét kiharcolni addigi erős jelenlétét, vagy a figuralitás felszámolására érződik erős kész¬tetés, vagy történik figyelemre méltó erőfe¬szítésekkel zajló kísérlet.
Figurák ugyanis vannak majd vala¬mennyi képen, vagy mint bemozduló negatív alakformák a falban, vagy mint falban meg¬húzódó alakok, akiknek leginkább befalazott jelenlétük adja meg az értelmezhetőséget. Kétségtelen belső terek ezek a valóságban külső formákként asszociálható vakolt felü¬letek, az időben körbe-körbe forgó, a romok¬ban a történetére ráérző emberről hoznak üzenetet, aki azonban már csak jelzésszerűen vehet részt a saját életében. Az imitációt, melyben megörökítődhet az ember, felváltja a jelentésadásos felületkezelés, ahol az architektonikus rend és az anyagszerűség kap főszerepet, és az ember csak érzékeltetett jelenlétében kap formát, vagy inkább emlék¬nyomatot.

 
Vélhető, amikor Gáll Ádám látszólag temet vagy lefed, akkor kaparja elő az időből a rétegeket, amíg tehát a térben előre halad, az időben hátrál, rétegeket kapirgál le valami ősibb létformájáról a dolgoknak. Utalnék vi¬lágosabban a keresztrepedések időszerke¬zetére.
„Csak nagyon körmönfont módon le¬het visszaszületni” – mondja a művész egy másik ártatlannak vélt műtermi megjegyzé¬sében. Ezzel eljutunk ezeknek a munkáknak a létformájától a keletkezéséhez. Számomra, a művek nyelvére lefordítva a mondatot, az lehet már csak a kérdés, az alkotás ez esetben létrehozás vagy keletkezés. Mert nem mind¬egy. Ha mindegy lenne, teljesen világos és szabatos választ adhatnánk arra a mindvégig megválaszolatlan kérdésre, hogy mi a fonto¬sabb, ami a vakolat alatt van, vagy a vakolat, ami ezt az alattot takarja el. Ez a kérdésfelvetés egy másik jelrendszer, a nyelv di¬lemmáját visszhangozza, azaz a nyelv-e a fontos, vagy amit lefedni akarunk vele (és hívunk valóságnak), a nyelv formál-e ben¬nünket, vagy mi formáljuk a nyelvet. Ebből a megvilágításból válik számomra Gáll mosta¬ni kísérlete, irányválasztása heroikussá és befejezhetetlenné, mert hol marad abba a va¬kolás, ott-e, ahol a faktúra kívánja, vagy ott, ahol a lefedett világ fölüzen befejezésért. Időfalak emlékvakolattal, mondom a képek¬re, melyek a genetikusan meghatározott te¬rekhez és felületekhez konvergálnak, annál is inkább, mert a vakolat alatt nem csak idő temetődik el, de kultúrák is keverednek, nem beszélhetünk tehát ornamentikáról e képszerű alakzatok előtt eltöprengve, csak történések¬ről, elmerült történetekről, apró elmozdulá¬sokról a történés, illetve a történhetőség felé.

 
Mármost, van-e a vakolat mögött építmény, vagy csak az idő tartja meg a ha¬barcsot, a salakos felületeket? Feltétlenül van. A beégő, negatív alakformákban meg¬jelenő, valahol jelenlévő, meghúzódó, befalazott-jelenléttel bíró emberi alakokról már ejtettünk szót. A Diabolikon című képen annak a román kori kolostornak a sziluettje jelenik meg az elégés (tisztító tűz) bíborában, melyet több korai Gáll-kép hátterében már fölfedezhettünk. A Térkijelölés faktúrája alatt mintha Bosch vagy Brueghel korának jellegzetes alakjai nyüzsögnének. A Pre- fölkent matériája középkori település térképét engedi átderengeni magán, a kép egyik elsőd¬leges kihívása a térképfölismerés aktusa: mintha az apollinaire-i furcsa és nagy, meg¬vágyott birtokok kirajzolódásaira talált volna rá a festő. A Képnyomok I. egész létezése visszaemelődés egy reneszánsz-barokk világ¬ba, míg a Képfelejtés felülettagolása, bontá¬sa, középfénybezuhogtatása egyszerre ba¬rokk és egyszerre futurista elemekre és képemlékekre asszociáltatja nézőjét-befogadóját. És akkor még nem is beszéltünk az abszolút véletlenül fölkerült felületi emberalakzatok¬ról, amelyek ismét csak értelmezést kapnak vagy kaphatnak; számtalan arcra, alakra buk¬kanunk a szándékosan a kompozícióba beépí¬tetteken kívül.

 
Nem kerülhető meg az újabb kérdés: a kiállítás Gáll dühös hadüzenete a perspektivikusságnak, vagy csak irritatív transzparenciák, a bomlás virágai ezek a munkák egy szétbontott furnérkoporsó fedelén. Egy biz¬tos, Gáll a jelek ritkítása, mi több, elhagyása irányába tart. Nem kell aggódnunk érte, ma¬radt még felhasználható, sőt, metaforizálható jele így is elég a képeken vagy falakon, de már a feltétlenül szükséges mennyiség köze¬lében téblábol.

„A szép felület engem nem inspirál – így a festő önmagáról újabb műtermi elszólásában –, hagyni, hogy az anyag éljen, csak annyira jelen lenni, hogy az anyag mondhas¬sa a magáét.”

Ennél pontosabb, fontosabb ars poe¬ticát nem tudnék előbányászni magamból. Még annyit, megnyitó szövegemben a jelzett idézeteknél jóval több Gáll-töredéket használtam fel. Köszönet érte.

Zalán Tibor

(2001. november 14., Újlipótvárosi Klub-Galéria)

2009-12-30 07:02:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Kocsis András Sándor kiállítása - SZÍNEK ÉS FORMÁK
Proportion – Putto XXL
Csendesülős, beszélgetős - Fridával
Pilló Ákos - Kárpátalja
Szalay Zoltán (1935 – 2017) emléktáblájának avatása
Bach Máté - Fénypecázás
Varga Sinai Gizella - Omár Khájjammal a Paradicsomkertben
drMáriás - kiállítása
Szalay Zoltán emlékkiállítása
Agárdy Gábor - “ikonok & festmények”
Szigeti Tamás - DA CAPO - Második tétel
Cserkuti Dávid kiállítása
Kocsis András Sándor Színek és formák
Catalina Moş és Szabó Réka - viselkedés lélektan
Nagyajtay Teréz színpadi jelmeztervező 120
Papp Elek - „Létek”
Rizsavi Tamás - budapesti képeslap
Ismeretlen képek az ötvenes évekből
Szalay Zoltán – ILYENEK VOLTUNK
Fotóakadémia Szalay Zoltánnal
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu