| Budapesti Tavaszi Fesztivál: tomboló siker |
 |
 |
|
Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál minden eddiginél gazdagabb kínálatában Verdi: Alzira koncertszerű előadását, valamint Barbara Hendricks és a Magnus Lindgren Quartet fellépését tomboló közönségsiker fogadta.
|
|
|
|
Verdi: Alzira című operájának koncertszerű előadása március 20-án a Zeneakadémián magyarországi bemutató is volt egyben. Verdi nyolcadik operája az Alzira, melyet 1845. augusztus 12-én mutattak be, s a korabeli feljegyzések szerint mérsékelt siker fogadta. Később újra elővették, de a dalszínházak színpadjáról gyakorlatilag eltűnt. Bár 1967-ben Rómában újra színre vitték, az Alzira továbbra is ismeretlennek számított. A Zeneakadémia közönsége az előadás szünetében ritka örömteli, felforrósodott hangulatban csak azt ismételgette: „Miért nem játszották ezt eddig?!” Salvadore Cammarano a szövegkönyvet Voltaire nyomán írta, s a történet csak halványan hasonlít A végzet hatalmához. Viszont a zene és az áriák csodálatosak, az érett Verdi több operájában is fellelhetők, például vannak jól felismerhető jegyek A két Foscariból is.
|
|
|
Verdi: Alzira - Pál Tamás
|
| |
A koncertszerű előadást a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzős hallgatói, az egyetem zenekara és a Nemzeti Énekkar adta elő Pál Tamás vezényletével. Fodor Beatrix (Alzira) elbűvölően, fantasztikusan énekelt, igazi nagy ígéret. A többi énekes – Kóbor Tamás, Rezsnyák Róbert, Bretz Gábor, Mester Viktória, Bundovics István, Asztalos Bence, Haramza László – egytől egyig kiváló teljesítményt nyújtott.
Pál Tamás mindvégig kotta nélkül vezényelt, s igen pontosan vezette a zenekart. Bizonyára annak tudható be némi hiba, hogy nem a Zeneakadémián próbáltak, és így a fúvósok időnként elnyomták az énekeseket.
Nem lehet eléggé dicsérni a Budapesti Tavaszi Fesztivál művészeti menedzsmentjét, hogy felkarolta, programjába vette a Zeneművészeti Egyetem produkcióját, és bízott annak sikerében.
|
|
|
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzős hallgatói
|
| |
|
A Nemzeti Hangversenyteremben március 22-én Barbara Hendricks és a Magnus Lindgren Quartet „Jazz Project” című koncertjére meglehetősen homogén összetételű közönség gyűlt össze. Nagyjából fele-fele arányban voltak azok, akiket Barbara Hendricks, a világ operaszínpadjainak egyik ünnepelt szopránja vonzott, s voltak, akik a svéd jazzélet fiatal generációjához tartozó együttesre voltak kíváncsiak. Az első szám alatt, amikor Barbara még nem lépett színre, kicsit zavartan is viselkedett a nézőtér egy része, sokan úgy gondolták, hogy egy jazzklubba jöttek, és a körülöttük ülők neheztelése ellenére nyugodtan beszélgettek. Amikor viszont színpadra lépett Barbara Hendricks, megszűnt minden felesleges zaj, győzött a muzsika és a gyönyörű hang.
|
|
|
Barbara Hendricks és a Magnus Lindgren Quartet
|
| |
Barbara 1948-ban az Egyesült Államokban, az Arkansas állambeli Stephensenben született, színes bőrű metodista lelkész lányaként. Huszonegy évesen iratkozott be a híres New York-i Juilliard School énekszakára. S aztán meghódította a világ nagy operaszínpadjait. 1993-ban már járt nálunk, az Operaházban Erich Bergel vezényletével egy dalestet adott. Miközben az EMI kiadó gondozásában sorra jelentek meg jazz-CD-i – a legújabbak, a Best of és a Gershwin-album nálunk is elérhető –, csak annyit hallottunk róla, hogy operaénekes létére 1994-ben fellépett a Montreux-i Jazz Fesztiválon, s rendszeresen énekel jazzt is. Fiatalabb korábban Barbaráról mindig leírták, hogy a gyönyörű asszonynak gyönyörű a hangja. Tény, mára néhány kilót felszedett, de az arca továbbra is gyönyörű, és a hangja (legalábbis jazzt énekelve) szebb, mint valaha.
Barbara és a Magnus Lindgren Quartet szünet nélkül két órán keresztül fantasztikus élményben részesítette a közönséget. Igényességből egy jottányit sem engedve Cole Porter-, Duke Ellington- és Gershwin-számokat adtak elő. S a szűnni nem akaró, ünneplő, tomboló tetszésnyilvánítás hatására volt több ráadás is.
Végül a Quartet tagjai kisétáltak a színpadról, és Barbara egyedül, minden kíséret nélkül elénekelt egy spirituálét – ami maga volt a csoda!
|
|
| [Deák Attila] |
| 2005-03-29 00:02:00 |
|
Cikk nyomtatása
|
|
|
|
Zsolt Istvánnak
Rám is esik egy kis fénysugár az ön – utólagos – dicsfényéből. Ilyenkor ismét sokan emlegetik – no nem a kedves édesanyját, ahogy fénykorában. „Ezekhez képest a Zsolt, egy zseni volt!” – szólított meg egy ismeretlen a tegnapi Egyesült Államok, Szlovénia mérkőzésre utalva. Az Ön kései sors(sport)társának nincs olyan szerencséje, mint volt magának annakidején. (Kadelka Lászlótól) |
|
|
|
|
|
