Dátum: 2021. január 27. szerda    Mai névnap(ok): Angelika, Botár


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
Heinrich von Kleist: Pentheszileia – Nemzeti Színház
Stúdiószínpad
A Nemzeti Színház - a nagysikerű III. Richárd után - a héten új bemutatót, Heinrich von Kleist: Pentheszileia című tragédiáját láthatjuk, Zsótér Sándor rendezésében a stúdiószínpadon december 17-én. Fordította Tandori Dezső, a címszerepben Tóth Orsi, díszlettervező Ambrus Mária, jelmeztervező Benedek Mari.
A fotósra - aki meglett férfiember - olyan hatással volt az előadás, hogy elsírta magát.
Heinrich von Kleist (1777-1811)

’’Harmincöt év: ilyen rövid idő alatt tört ki belőle hatalmas életműve. Kitört nem helyes szó, mert lassan kínlódva dolgozott, szüntelenül törölt és módosított: másrészt azonban mégis ez a helyes szó, mert minden, amit csinált, szélsőséges és aggasztó dinamikájú; ilyen rövid élet folyamán tehát, s még azáltal is késleltetve, hogy csak későn ismerte fel önmagát, későn értette meg, hogy elhivatott költő és csak is erre hivatott – rövid néhány esztendő alatt, egymást követő vulkanikus kitörésekben, olyan művet hoz létre, amely már mennyiségileg is bámulatra méltó.’’

Thomas Mann

 
’’Kleist ehhez a drámájához Benjamin Hederich Gründliches mythologisches Lexikon-jának Schwabe által átdolgozott második kiadását (1770) használta forrásként. Az amazonok a görög mitológia szerint kisázsiai harcos asszonynép volt, létezésükre bizonyítékok nincsenek. Feltehetőleg a matriarchátus alapján álló állam lehetett az amazonok birodalma. Az amazonháborút csak a Homérosz utáni görög mondák kapcsolták össze a trójai háborúval.’’

Bendl Júlia (Heinrich von Kleist válogatott művei. Európa könyvkiadó, 1977)

Pentheszileia, az amazonok királynője Trója alatt harcol a görög seregekkel. A csatában akarja kivívni ellensége, Akhilleusz vonzalmát, aki iránt szerelmet érez. A harcok egy idő után csak kettejük szerelméről és egymás elleni küzdelméről szólnak: ki tudja elejteni a másikat, hogy az hadifogolyként kövesse hazájába. Amikor Pentheszileia már hajlik arra, hogy seregei nélküle vonuljanak tovább, Akhilleusz végső harcot ajánl – életre-halálra. A férfi azt tervezi, megadja magát. Bízik abban, hogy a nő nem mér rá halálos csapást, s akkor ő majd foglyaként vonul el vele. Pentheszileián azonban eluralkodik a szenvedély: az elejtett Akhilleuszt saját fogaival marcangolja szét. Ám hiába győzedelmeskedik, fájdalmába ő maga is belepusztul.

 
 
 
 
 
 
A színlap:

Pentheszileia, az amazonokkirálynője - Tóth Orsi
Prothoe - Söptei Andrea
Századosnő - Varga Mária
Diana főpapnője - Andai Kati
Terpi - Moldvai Kiss Andrea
Oterpe - Major Melinda
Akhilleusz - László Zsolt
Odüsszeusz - Stohl András
Százados - Marton Róbert
Anti - Schmied Zoltán

Díszlettervező: Ambrus Mária
Jelmeztervező: Benedek Mari
Dramaturg: Ungár Júlia
A rendező munkatársa: Bencze Zsuzsa

Rendező: Zsótér Sándor

Fotó: Peti Péter

[Kadelka László]
2004-12-17 09:02:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Cikkarchívum
A Békéscsabai Jókai Színház a veszélyhelyzet idején
Budapest Bábszínház Youtube-on
Március 20. a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi ünnepe.
Max von Sydow is elment
McCoy Tyner a legenda elment
A „Gyilkos” ismét lecsap
Meczner Jánost búcsúztatta a Budapest Bábszínház
Pert nyert a Beatles Apple a csalók ellen
Elment a „La subretta Aniko”
Ivánka Csaba-díj 2019
Esti Kornél bárki lehet
Kocsis Zoltán -
Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái
Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k
Rigó Jancsi bemutató Egerben
Koncz Zsuzsa
Hofi Best Of
Bach-versenyművek a Capella Savariától
Emlékezzünk együtt Kara Tündére!
70 éves a bábjátszás Békéscsabán
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu