Dátum: 2018. november 14. szerda    Mai névnap(ok): Aliz


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
Molnár Ferenc Delila a Centrál színházban
Puskás Tamás finom ízléssel, szakavatott kézzel vezeti színészeit végig a darabon. A rendező külön gratulációt érdemel az előadás hangulatáért, atmoszférájáért, finomságáért, emelkedettségéért. Magas színvonalú felhőtlen szórakozást, kellemes kikapcsolódást nyújt az előadás.
 
Molnár Ferencet játszani nagy felelősség. Részben azon nagynevű színészek emléke miatt, akik már régen nincsenek közöttünk, de szellemük valahogy még ma is belengi színházaink széksorait, részben mert ez a törzsgyökeres budapesti magyar szerző, az 1900-as évek elején a világ egyik legismertebb színpadi alkotója volt. A rang, amit szinte egyetlen magyar színműíróként a nemzetközi porondon kivívott, az utódokat, azokat, akik ma darabjaihoz nyúlnak, alázatra, lélektani rezdüléseinek megértésére és hiteles bemutatására kötelezik.

Manapság sikk ismét Molnár Ferencet játszani. Jól illenek hozzá a mostani újrapolgárosodási kísérletek, amelyekkel az ország igyekszik visszaevickélni arra az útra, amelyről a második világháború után letért. Sajátos út, valljuk be, de akármilyen is, csak valamiféle polgárosodás, még ha haloványan sem emlékeztet azokra az időkre, amelyben maga a szerző, Molnár Ferenc élt. Ezt elöljáróban azért szükséges megemlíteni, mert Molnár művei szinte ontják magukból azt a fülledt, romlott, édes, keserű, részben nagyvilági, nagypolgári, részben sajátosan magyar, feudális, dzsentri légkört, amely itt a fővárosban a szerzőt körbevette.

 
Alakjai pontosan ebbe a milliőbe illeszkednek, onnan kiragadni őket és átültetni napjaink társadalmába halálos kísérlet lehet. De vajon mennyire ismerhetünk mi magunkra budapestiek ezekben az alakokban? Vajon megélnek e ők a mi világunkban? Nos, darabjainak ma is lelkes fogadtatása azt mondatja velem, hogy igen, Molnár figurái nem állnak tőlünk távol, hiszen nagyszüleink, ükapáink, ükanyáink ők, ha mi már nem is így gondolunk rájuk.

Puskás Tamás igen helyesen gondolta, hogy nem szabad Molnár figuráit áttenni a jelenbe, maradjanak csak meg a századelőn, hiszen tulajdonságaik mára mit sem koptak, gondolkodásmódjuk nem idegen, szellemességük ma is friss és üde. Bár az étterem, ami színpadként elénk tárul, lehetne éppen mai is, hiszen éppen ennek az újra polgárosodásnak az okán, ismét ilyen éttermekben költhetjük el ebédünket vagy vacsorának, ha ehhez szottyan kedvünk, még a falakon lévő, századelőt idéző képek is ismerősek, hiszen sok étterem falán „retró”-ként ma is ott díszelegnek. De, ahogy a darab halad, rá kell jönnünk, hogy itt az eredeti időben vagyunk.

 
Puskás Tamás finom ízléssel, szakavatott kézzel vezeti színészeit végig a darabon. Látszik, hogy mely apró mozzanatokra figyelt jobban oda, vannak pszichésen nehezebben megoldható jelenetek, amelyek aprólékosan ki vannak dolgozva, mások picivel elnagyoltabbak, de csak a kritikus szeme az, ami ezt észreveszi, úgy kell neki! A rendező külön gratulációt érdemel az előadás hangulatáért, atmoszférájáért, finomságáért, emelkedettségéért. Talán, ha sötétebb színek egy picivel nagyobb hangsúlyt kaptak volna, jobban szembe tűnt volna a darab komolyabb, fájóbb, fajsúlyosabb mondandója is, igaz, ez a könnyedebb szórakoztatás hátrányára valósulhatott volna csak meg. Jól érezhető Puskás rendezésén, hogy –és miért is kellett volna másképpen lennie – a szórakoztatást tartotta szem előtt, azt viszont igen színvonalasan, ízlésesen tálalva kapjuk.

A ragyogóbb színeket, a felhőtlen mulatságot a csapos jelenti a darabban. Magyar Attila, kitűnő ebben a szerepben, igazi clown, az örök bohóc, aki az érzelmek teljes skáláját végig játssza, a nevettetéstől a sírásig, és teszi ezt sajátos színezettel, egyéni humorral. Nincs is olyan jelenete, amelyben ne remekelne. Láthatóan élvezi is a szerepet, amit találóan sikerült a saját alkatára formálni.
Ódor Kristóf, mint vőlegény profi színész, hiteles, és van humorérzéke. Jól illeszkedik a darabba, remek csapatjátékos, látszik, könnyű a többieknek vele játszani.

 
A feleséget, Marianne-t játszó Balsai Móni a legmegbízhatóbb pont, végig egyenletesen magas teljesítményt nyújt, jelleme építkező, a csendes külső szemlélődőből, a végtelenül elkeseredett feleségből szép lassan tör elő az ősi ösztön, az asszonyok családfenntartó ereje, és ennek segítségével veszi át a darabot, amely attól kezdve az ő irányításával zajlik, ő diktál. Remek színészi teljesítmény, mely helyenként már a klasszikus színházi játékstílust idézi.

A Virágot játszó Stohl Andrással bajban vagyok. Lehet, hogy az én Virágról kialakított képem az oka, de én ezt a szerepet egy hatvan év körüli színészre szabva képzelem el, aki már kopaszodva, némileg belefáradva az életbe, kapuzárási pánikjában, utolsó fellángolásként menekül(ne) egy friss szerelembe. Virág tudja, ha most nem szerzi meg magának ezt a gyönyörű, és (lelkében) romlatlan virágszálat, fiatalkorára emlékeztető testi örömökre életében többé már nem számíthat. Nem mondok vele újat, ha leírom, hogy Stohl remek színész.

 
De nem tudok tőle elvonatkoztatni, hogy egy élete erejében lévő férfi, egy igazi macsó, egy dúvad, akinek még nem lehetnek meg azok a finom lelki rezdülései, amelyekre az ember akkor tesz szert, ha már megjárta élete útjának nagyobbik részét, és már sokkal jobban ki van szolgáltatva másoknak, mint fiatalon. De nem lehet egy zokszavam sem, Stohl helyenként nemcsak kitűnő a szerepben, de vannak egészen emlékezetes pillanatai is, amelyek csak az igen nagy színészekre jellemzőek.

Megmaradt bennem az a jelenet, amikor háttal a nézőtérnek, a bárpultnak támaszkodva rágyújt egy cigarettára, amit némán szív, és csak a hátán látjuk, mennyire vívódik. Ilyent csak a legnagyobbak tudnak. Ugyancsak kitűnő abban a jelenetben, amikor a feleségének úgy jelenti be, hogy válni akar, hogy közben szinte szerelmet vall neki. Remekül érezteti, hogy az asszony már életének egy darabja, amihez körömszakadtáig ragaszkodik, és úgy búcsúzik, hogy legszívesebben maradna. Valóban Stohl megajándékoz bennünket több felejthetetlen pillanattal.

 
Vannak azonban jelenetek, amelyeket rutinból old meg, ahol „nem teszi igazán oda magát”. És van, ahol pihen, erőt gyűjt. A közönség természetesen ebből nem vesz semmit észre, én is csak azért írom ide, mert ilyen jelenséggel még nem találkoztam. Azokban a rövid jelenetekben, amikor színpadon van, de más szereplőkké a szó, kikapcsol, előtűnik belőle az agyonhajszolt civil, aki már arra gondol, mikor kell megint a televízióba mennie, mikor kell máshol fellépnie. Aztán a végszóra, ismét visszazökken a szerepébe. Ez egészen furcsa és meghökkentő számomra.

 
Végére hagytam Ilonkát alakító Trokán Nórát. Ismét csak az a bajom, hogy bennem, egy tanulatlan kis buta libaként él Ilonka, akinek az életfelfogása igen egyszerű, vagy jómódban él Virág mellett, akit igazából nem szeret, vagy marad szerencsétlen kétbalkezes vőlegénye mellett, akit imád. Képtelen eldönteni, hogy a szerelmet, vagy a jólétet válassza. Trokán Nórából, aki végtelenül dekoratív, vonzó teremtés szinte süt az intelligencia, hozzá valamiféle rafináltabb Ilonka illene, ez azonban nincs megírva a darabban.

 
Kellemes és üde jelenség a színpadon, de még nem rendelkezik olyan színészi eszközökkel, amelyek segítségével ezt a szerepet tökéletesen meg tudná oldani. Vannak jelenetek, amikor úgy érezni, rendező után kiált, segítsen neki eligazodni. Látszik, hogy előadás közben is próbálkozik újabb, jobb megoldással, máshol meg bizonytalansága igen szembeötlő. Talán több segítség a rendező részéről a próbák során el kellett volna.

Mindent egybevetve magas színvonalú felhőtlen szórakozást, kellemes kikapcsolódást nyújt az előadás, az itt megfogalmazott kritikai hangok is inkább szólnak a szakmának, mintsem a nagyközönségnek.

[Barcs Endre]
2018-04-22 06:56:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Fekete Sándor - Lenkey tábornok
A vihar: az elmúlás tündérmeséje
Magyar Dráma Napja 2018
Országos fesztivállal indul az évad Egerben
Karosi Júlia - Gershwin-albuma
Citi
Leonyid Zorin - Varsói melódia
Színházak Éjszakája 2018.
Első százasát ünnepelte a Zenthe Ferenc Színház
„Házasság? Ahhoz én már túl kiegyensúlyozott vagyok!”
A Jókai Színház ezután is értékeket közvetít
Egy varázslatos este Elvisszel Budapesten
Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért
Egy idegösszeomlás története
A jó – néha – elnyeri méltó büntetését
Shakespeare reload
Eisemann Mihály – Zágon István – Nóti Károly: Hyppolit a lakáj
4G: Grieg, G-dúr, g-moll
Tánc Világnap - köszöntő 2018.
Molnár Ferenc Delila a Centrál színházban
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu