Dátum: 2018. szeptember 22. szombat    Mai névnap(ok): Móric, Ottó


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
,,Fontos, hogy akikkel együtt dolgoztam, úgy érezzék: összetartoznak”
2018. március 16-án, a Belvárosi Színházban bemutatják John Osborne világhírű klasszikusát, a Dühöngő ifjúságot, Nádasdy Ádám fordításában, Znamenák István rendezésében, Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia, Ötvös András, Járó Zsuzsa és Papp János szereplésével. A rendezőt kérdeztük.
− Miért vették elő a Dühöngő ifjúságot?

− Orlai Tibor fejében már régóta forgott, hogy vigyük színre. Most végre összeállt a stáb, egy olyan erős csapat, amelyikkel ezt jól meg lehet csinálni.

− John Osborne 1959-ben írta a művet. Mi az, amitől ma izgalmas lehet?

− Az, hogy egy darabot mikor írtak, a világon semmit nem jelent, gondoljunk csak Szophoklészre. Annak van jelentősége, hogy milyen problémákkal foglalkozik. Magyarországon sajnos legalább tíz évvel odébb csúsztak, kitolódtak azok a gondok, amelyek meghatározzák az ifjúság életérzését. Az egzisztenciális kilátástalanság, a perspektíva nélküli ember tehetetlensége, a tűrőképesség hiánya, a nem csak a társadalom, hanem az önmaguk iránt érzett düh, amikkel a Dühöngő ifjúság foglalkozik, nálunk bizony nemcsak a huszonéveseket jellemzi, hanem a fölöttük járó korosztályt is.

 
− Mi a darab fő konfliktusa?

− Nehezen tudnám úgy összefoglalni, mint a vicces diáknyelv a Hamletet: ,,Hamlet dán királyfi hazaérkezik, országát és anyukáját fenekestől feldúlva találja”. (Nevet.) A darabban egyrészt jelen vannak a társadalmi különbségek, amelyek férj és feleség között is feszültséget okoznak, másrészt jelen van az erős szabadságvágy, miközben a tradíciók konzervatívan működtetik az életet. Az állandó ellenfeszülés generálja az ifjúság dühét. Az egzisztenciális különbségek ma is szakadékot jelentenek fiatal és fiatal, ifjúság és idősebbek között. Egyes családok hirtelen fölemelkednek, mások a mélybe vesznek, tönkremennek. Ez ma is így van. A Dühöngő ifjúság létbizonytalansága most, itt nagyon kézzelfogható. De a dühöngésben azért vidámság is van. A szereplők eléggé jó humorral kezelik egymást és saját magukat is, amin sokat lehet nevetni.

− Nehezen tudnám úgy összefoglalni, mint a vicces diáknyelv a Hamletet: ,,Hamlet dán királyfi hazaérkezik, országát és anyukáját fenekestől feldúlva találja”. (Nevet.) A darabban egyrészt jelen vannak a társadalmi különbségek, amelyek férj és feleség között is feszültséget okoznak, másrészt jelen van az erős szabadságvágy, miközben a tradíciók konzervatívan működtetik az életet. Az állandó ellenfeszülés generálja az ifjúság dühét. Az egzisztenciális különbségek ma is szakadékot jelentenek fiatal és fiatal, ifjúság és idősebbek között. Egyes családok hirtelen fölemelkednek, mások a mélybe vesznek, tönkremennek. Ez ma is így van. A Dühöngő ifjúság létbizonytalansága most, itt nagyon kézzelfogható. De a dühöngésben azért vidámság is van. A szereplők eléggé jó humorral kezelik egymást és saját magukat is, amin sokat lehet nevetni.

− Kikkel dolgozott már együtt a szereplők közül?

− Szabó Kimmel Tamáshoz régi ismeretség és a barátság fűz, de a többiekkel először dolgozom együtt. Mind a négyen kiváló színészek, kifejezetten jó a munkakapcsolatunk, nagy öröm velük próbálni.

− Rendezőként demokrata? Hagyja, hogy a színészek elgondolásai is érvényesüljenek?

− Beszélgetünk, és ha úgy látom, hogy van értelme, akkor hagyom, persze. Ha azt látom, hogy egy – egyébként akár remek – ötlet nem afelé tart, amerre menni akarunk, hanem abból kifele, akkor arra nemet mondok. De ez ritkán fordul elő, mert ha jól kommunikál az ember, ha sikerült kijelölnie az utat, általában olyan ötletek merülnek fel, amik erősítik az irányt. Az ihlet nem jön magától, azért nagyon sokat kell melózni. Ebből a szempontból a próba sokkal jobb, mint amikor otthon komoly bölcsész aggyal megpróbálom végiggondolni, hogy miről szól egy párbeszéd.

 
− A bemutató után még sokat változik egy előadás. Dolga a rendezőnek, hogy kövesse a már kész produkciókat?

− Dolga, és ezzel mindig adós maradok. Szinte sosem tudom megnézni a rendezéseimet, mert havonta huszonöt estén játszom az Örkény Színházban. Ez persze nem panasz, örülök neki. Olyan vagyok, mint a cápa, ha nem úszom, meghalok.

− Nem volt még problémája abból, hogy valami olyan történt a színpadon, aminek nem kellett volna?

− Ha korrektül van fölrakva egy előadás, akkor karban tartja saját magát, nagy elúszások nem lehetnek benne. Akkor lehetnek bajok, ha már az első lépések is bizonytalanok voltak. Mindkettő előfordult. Tudok olyan előadásomról, ami nagyon régóta megy, és nincs vele semmi baj, és olyanról is, amit bizony most már nagyon helyre kéne raknom.

− Volt már nagy bukása?

− Hogyne lett volna! De hiszek abban, és nem csak a saját munkáim, hanem a színház elve miatt, hogy létezik a bukáshoz való jog. Nem lehet azzal a szándékkal színdarabot csinálni, hogy olyan tuti sikernek kell lennie, amilyen még nem volt az életben. Illetve lehet, csak nem biztos, hogy van értelme, ugyanis azzal mindenki azonnal gúzsba köti a fantáziáját, a művészi szándékait.

− Huszárik Zoltán mondta: az ember nem Oscar-díjas filmet akar csinálni, hanem olyat, amilyet tud.

− És amivel el akar mondani valamit, amit fontosnak tart. Meg aztán láttam én már olyan Oscar-díjas filmet, aminél szerintem jobbak voltak a nem díjazottak. Persze már a jelölésig eljutni is nagy dolog.

− Az ön számára mi számít sikernek?

− Akkor érzem igazán sikeresnek, amit csináltam, ha az ott hagyott csapat olyan, mintha egy igazi nagy társulat lenne. Egyre fontosabb számomra, hogy azok, akikkel együtt dolgoztam, onnantól fogva úgy érezzék: összetartoznak. Ez ritkán fordul elő az ember életében, és nagy-nagy boldogság.

− Tud arról, hogy egyes vélemények szerint Orlai kommersz előadásokat csinál?

− Hallottam ilyen véleményt, de magasról teszek rá. Ez valami elitista, rossz duma, nem szeretem. Iszonyatos felelősség felrakni egy előadást, tök mindegy, hogy bulvárdarab vagy nem.

[L. Horváth Katalin]
2018-02-27 09:57:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Egy varázslatos este Elvisszel Budapesten
Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért
Egy idegösszeomlás története
A jó – néha – elnyeri méltó büntetését
Shakespeare reload
Eisemann Mihály – Zágon István – Nóti Károly: Hyppolit a lakáj
4G: Grieg, G-dúr, g-moll
Tánc Világnap - köszöntő 2018.
Molnár Ferenc Delila a Centrál színházban
Mi lett volna, ha másképp alakul az életed?
Lőrinczy Attila – Balta a fejbe
Béres Ilona és Fodor Tamás a Magyar Színházban
Háy János - Utánképzés itt​as​ vezetőknek
Az a cappella királyai újra Budapesten
A bosszú íze
,,Gyakorlom, milyen egy hamutartóban elnyomott csikknek lenni”
Ereje teljében
„Az én kompetenciám a szöveg”
Nagyoperett és kisopera
,,Fontos, hogy akikkel együtt dolgoztam, úgy érezzék: összetartoznak”
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu