Dátum: 2013. május 26. vasárnap    Mai névnap(ok): Evelin, Fülöp


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
„Jövőre, veletek ugyanitt!”
Ünnepi díszelőadással ért véget március 25-én a XVII. Magyar Drámaíró Versenyen a Békéscsabai Jókai Színházban. A teltházas előadáson először Fekete Péter, a színház igazgatója köszöntötte a megjelenteket, Három József Attila-díjas író – Szabó T. Anna, Garaczi László és Egressy Zoltán – egy éjszaka alatt írott darabjait láthatták a nézők.
A Magyar Nemzetben megjelent a Nem vicces - bölcs vezérünk feje az ostornyélen című cikk a hatvan éve, 1952. március 9-én megnyílt, Rákosi Mátyás életét bemutató budapesti kiállításról szólt, ennek alapján íródtak a színdarabok. A téma igen hálásnak bizonyult.

A szakmai zsűri tagjai voltak: Mészáros Katalin, a Duna Televízió Kultikon című műsorának főszerkesztője, Linka Ágnes, a XXI. sz. Magyar Drámájáért Alapítvány művészeti vezetője, a versenyt életre hívó Siposhegyi Péter író özvegye, dr. Cs. Tóth János művészeti író, a debreceni Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője, dr. Elek Tibor József Attila-díjas irodalomtörténész, a Bárka főszerkesztője, Gazsó L. Ferenc a Magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgató-helyettese, az MR1-Kossuth Rádió intendánsa, Pető Tibor színháztörténész, a Magyar Nemzet újságírója, dr. Tarján Tamás József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, a zsűri elnöke, és Zalán Tibor József Attila-díjas író, költő, a Jókai Színház dramaturgja.

Gazsó L. Ferenc - legjobb darab szerzőja Egressy Zoltán - Pető Tibor
 
Közönség először Szabó T. Anna: Kézivezérlés című darabját láthatta, Koltay Gábor rendezésében, majd Garaczi László: Békeharc és karaoke című egyfelvonásosa következett Csiszár Imre rendezésében. Végezetül Egressy Zoltán: Idestova hatvan című színdarabját láthatta a közönség, Marton László rendezésében. Az előadásokat követő szünetben a zsűri és a közönség is szavazott az átadandó díjakról.
Az eredményhirdetés előtt dr. Tarján Tamás, a zsűri elnöke mondott rövid értékelést, melyben méltatta a drámaíró verseny szép hagyományát, mondván, ez a néhány nap is bizonyította, hogy az egyéjszakás kalandnak lehet jó eredménye.

Legjobb női főszereplő: Kovács Edit
 
Színész-díjak

Legjobb színésznő: Kovács Edit A legjobb színész: Schlanger András Legjobb női mellékszereplő: Liszi Melinda Legjobb férfi mellékszereplő: Gerner Csaba

Magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap rendezői különdíját Mészáros Katalintól, a Duna Televízió munkatársától Marton László vette át.
Békéscsaba Megyei Jogú Város és a Magyar Teátrum című színházi magazin rendezői különdíját Vantara Gyula polgármester és Fekete Péter az újság főszerkesztője adta át Koltay Gábornak. .
A zsűri által a legjobbnak ítélt rendezés díját Csiszár Imrének adta át Korbely István festőművész. .
A Békéscsabai Kulturális Központ különdíját Herczeg Tamás önkormányzati tanácsnok adta át Szabó T. Annának. dr. Tarján Tamástól, a zsűri elnökétől vehetett át különdíjat Garaczi László.
A zsűri által legjobbnak ítélt író díját, és a Magyar Rádió különdíját Pethő Tibor, a Magyar Nemzet újságírója, és Gazsó L. Ferenc, az MR1 Kossuth Rádió intendánsa adta át Egressy Zoltánnak.

Az ünnepi díszelőadást és a XVII. Magyar Drámaíró Versenyt Vantara Gyula Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere zárta be a következő szavakkal: „Jövőre, veletek, ugyanitt!”.

Legjobb férfi főszereplő: Schlanger András - dr. Cs. Tóth János
 
A díjak felajánlói és a verseny támogatói voltak:

A Magyar Nemzet, a Magyar Rádió, a Magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, a Magyar Teátrum, Békéscsaba Megyei Jogú Város, a Békéscsabai Kulturális Központ, a szarvasi Liget Hotel, a gyulai Erkel Hotel, a gyulai Elizabeth Hotel, a békéscsabai Fiume Hotel, Zajácz Tamás bőrműves-iparművész,Várkonyi János, Csuta György, Korbely István és Fazekas Attila festőművészek, az István Borház Kiskőrös, a Metaker Kft., a Bonduell Magyarország, az Agora-csaba, az FHB Bank, az Alexandra Könyvesház, az Elegant Design, a Dalkia Energia Zrt, valamint a békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő.

2012-03-25 23:02:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél

Hollósi Frigyesnek Majdnem azt írtam: boldog voltam, hogy sok-sok tagját láttam annak a legendás szolnoki társulatnak, amelynek Hollósi Frigyes közel két évtizedig kiemelkedő művésze volt. Boldog akkor lettem volna, ha nem azért futnak össze annyian a Nemzeti Színház előcsarnokában, hogy Frinyótól vagy Fricitől - ahogy minden képzeletet felülmúló szeretettel beszélnek róla - búcsúzzanak. –( Horváth Gábor Miklóstól)
Cikkarchívum
Lin Hwai-min üzenete a Tánc Világnapján
„Egy kutyának is engedelmeskednek, ha hivatala van”
Hippolyt – bemutató a Belvárosi Színházban
Parti Nagy Lajos - Bivaly-szuflé
Cirkuszi Világnap
Putyi elment - Simon József 1951 - 2013
Shakespeare-hez angol rendezőt
Minden ötödik órában
„Énekelünk…” – Francia sanzonok az Ódry Színpadon
Heltai Jenő - Naftalin
Svéd kórus nyerte a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny Nagydíját
R. Kárpáti PÉTER könyve
Színészpedagógiai Nyílt Nap A GNM Színitanodában
Réczei Tamás - Vasárnapi gyerekek
Színházi Világnap - Dario Fo Nobel-díjas üzenete
Minden ötödik órában
Oláh Kálmán koncertje a Pannon Filharmonikusokkal
Lear király készül Békéscsabán
Fehérlófia – a továbbélő hagyomány
Gobbi Hilda emlékév 2013
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu