Dátum: 2019. augusztus 23. péntek    Mai névnap(ok): Bence, Farkas


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
Boldogtalanok a nézőtéren…
(Füst Milán a Radnóti Színházban)
Semmi különös- mindössze elgondolkodtató. Nem felháborítóan nézhetetlen... viszont az ellenkezőjét a legnagyobb jóindulattal sem állíthatom. Csak azért nem távoztam a szünetben, mert akkor nem írhattam volna meg nyugodt lelkiismerettel ezeket a sorokat. Nomen est omen.
Csomós Mari (Özv. Húber Evermódné, a nyomdász anyja) ismét - mint mindig – meghatóan „átlényegül” a nyomdász anyjának szerepébe, és egyetlen pillanatra se veszti el a tragikusan cinikus-ironikus és fájdalmasan szívbemarkoló karakter megformálásának arányait. Ő még azon kevesek közé tartozik, aki hitelesen és szépen tud meghalni a színpadon. Nem könnyű, sokan „elvéreznek”, nem tudnak „megbirkózni” a korántsem egyszerű feladattal. Neki most is sikerült (tehetségéből adódóan és kiváló szakmai tudása birtokában) meghatóan „kihunyni, mint a gyertyaláng”.

 

Martin Mártát (öreg parasztasszony) méltatlanul kevés alkalommal láthatjuk színpadon, pedig a legkisebb epizódszerepekben is remekel. Miért nem bíznak abban (se direktor, se rendezők), hogy játszhatna ő főszerepeket is. Lenne pár javaslatom, ha a dramaturgia nem tud mit kezdeni vele, jópár darab van, amelyekben méltán lenne hozzá méltó feladat.

 

Kováts Adél (Rózsi, a nyomdász testvére) szép, erotikus és minden mondatát értően (hiába: ő is „színésznőből van”), kiválóan artikulálja; nem játssza túl Rózsi szerepét. Mértéktartó és fegyelmezett. Erényeit tovább is sorolhatnám, de nem teszem, mert jelenléte magáért beszél.

A főszereplők (sajnos éppen azok) alakításai viszont laposak, unalmasak, hiteltelenek. Azt hiszem, éppen ezeken a pontokon választott/kapott gyenge erőket Szász János rendező. Kár!

Néha már egészen elviselhetetlen az a „műviség”, begyakorolt „patronok” pufogtatása, rutinos üresség, ahogyan Petrik Andrea (Nemesváraljai Gyarmaky Róza, nyomdai munkáslány), Wéber Kata (Víg Vilma, nyomdai munkáslány) és Csányi Sándor (Húber Vilmos, papi nyomdász) szenveleg amatőrként- a szó nem éppen nemes értelmében véve -! A” különös háromszög” unalmasan teng-leng, futkos, zihál és sokszor érthetetlenné téve (fülünk és értelmünk számára egyaránt!) Füst Milán és Kovács Krisztina dramaturg szövegét (erről később). Ez a „triász” mindent felborít, és így már nem is lenne értelme az egésznek, ha nem lennének azok a már említett művészek, akik megpróbálják megmenteni a menthetetlent. Tehetséget csak az istenek adhatnak-vallom a görögökkel együtt-, és Lorcára hivatkozva az a bizonyos „duende” se tanulható: ha van, akkor istenadta áldás, ha nincs, akkor viszont - belátva a mester szavainak igazságát - nem kell görcsösen erőlködni, abból nem lesz semmi, nem is lett… Mindhárman a „felejthető” kategóriába tartoznak.

 

Schneider Zoltán (Sirma Ferenc hentesmester, a ház tulajdonosa) az előadás során nem képes különböző helyzeteknek megfelelő adekvát játékra. Minden szituációban ugyanazon a hangon, szinte ugyanazokkal a gesztusokkal próbál jelen lenni, de ez korántsem elég ahhoz, hogy a ház tulajdonosának árnyalt figuráját megmutassa. Nem éreztem, hogy az összetett karaktert kibontotta volna, adós maradt, ez a szerep „elment” mellette.

Gazsó György (Dr. Beck Gyula, kórházi orvos) ugyanígy „vesztett csatát”. Valamikor még láttam tőle nagy formátumú alakításokat, most azonban csak annyit tudott eljátszani, hogy ő egy olyan orvos, akinek szinte nincsenek is érzelmei. Ez véleményem szerint elhibázott értelmezése a szerepnek: amennyiben igaz lenne ez a megközelítés, akkor a darab egyik leglényegesebb motívuma, a betegséghez, halálhoz, gyilkossághoz kötődő viselkedési módok többfélesége, ebben az esetben éppen a doktori viszonyulás kettőssége kérdőjeleződne meg. Füst Milán viszont éppen ennek az ellenkezőjét hangsúlyozta. Nála nincsenek feketére vagy fehérre egyszerűsített karakterek, hiszen a világot sokkal összetettebbnek és árnyaltabbnak látta és láttatta műveiben, ebben a darabjában is.

Somody Kálmán (Mihály, az öreg szolga) és Klem Viktor (hentesinas) tették a dolgukat, de ennél se többet, se kevesebbet. Azt azonban mentségükre el kell mondani, hogy a többiek nem is adtak lehetőséget arra, hogy rövid megjelenéseik ne csak narratívák legyenek; így maradtak csupán az instrukciók megtestesítői, a hajdani görög kórusok leszármazott kommentátorai, nem pedig élő karakterek. Közléseik jóformán csak nekünk, a nézőtéren ülőknek adtak információt. A színpadon levők szinte meg se hallották őket, pedig fontos váltásokat készítettek-, vagy zártak volna le.

 

Amiért valójában sajnálom, hogy nem jött létre egy legalább közepesnél jobb színészi alakításokkal (természetesen a főszereplőkre gondolok) eljátszatott előadás, az éppen az, hogy Szász János kiváló díszletet terveztetett Antal Csabával, és Szűcs Edit jelmezei is következetesen emelték át az 1914-es történetet mindennapjainkba. Amikor az első pillanatokban zuhanyozni láttuk a meztelen Rózát - a rendező mértéktartó instrukciói szerint -, azt gondoltam, hogy valami egészen revelatív produkció lesz az aznap esti. A legegyszerűbb módon olyan figyelemkeltő hangulat teremtődött a színpadon, amit elég ritkán tapasztalhatunk hazai teátrumainkban. Ez azonban csak Róza első megszólalásig, az első mondatok elhangzásáig tartott. Szerencsére Özv. Húberné elég hamar „átvette a szót”. Már jeleztem, hogy rendező és dramaturg szöveggel kapcsolatos munkájára visszatérek. Sajnálom, hogy nem bántak merészebben Füst Milán soraival, hogy több helyen maradtak a magázás-tegezés- ebben a környezetben indokolatlan- következetlenségeinél. Jót tett volna, ha több helyen húztak volna a szövegből, mert színészileg azt többnyire nem sikerült hitelesen megszólaltatni.

Abban reménykedek, hogy Szász János máskor egy jobb csapattal dolgozhat, de arra kérem, ne feledkezzen meg Martin Mártáról, Csomós Mariról, és Kováts Adélról akkor biztosan nem a nézőtéren lesznek a Boldogtalanok.

[Z. Koltay Tamás Gábor]
2010-03-09 23:38:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Fekete Péternek
... hát megvan végre az új cirkusz helye!!!

Tekinthetjük a hírt születésnapi ajándéknak...

Cikkarchívum
20 év után JAZZ+AZ!
Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek
Meg kell élni a szélcsendet is
Kovács Edit Jászai Mari-díjas
Az orosz titán a Müpában
Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?
The Masters Collection: Ferencsik János
Színházi Világnapi üzenet 2019
Március-én ünnepeljük a Bábszínházi Világnapot
Eötvös 75
Kálmán György 30 éve halt meg
„Katkó hátborzongatóan jó volt!”
Bajza József 215 éve született
Sorsok írják a történelmet
Történelem és legenda az otthonkeresésről
A „Love Story” a Turay Ida színházban
A király meztelen!
Segítünk az Igazgyöngynek
Megjelent Rohmann Ditta csellóművész legújabb albuma
Életre szóló kilenc éjszaka – A pandák gyönyörű utazása
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu