Dátum: 2019. október 22. kedd    Mai névnap(ok): Előd


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
Az ember(nek) egyszer elég
85 éve született Kálmán György
Kálmán György színész Jászai Mari és Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művész 1925. március 6-án született. 1953 – 1980 között a Nemzeti Színház meghatározó egyénisége volt. Emlékét az új N.Sz. főbejárata mellett, Marton László szobrászművész relief-je, egykori Vár-béli lakóházának falán emléktábla őrzi. Szegő András ’86-ban vele készített beszélgetésével emlékezünk rá.
Lucifer (1964)
 
(…) … én valójában nem akartam soha színész lenni, ide is a szerencse sodort anélkül, hogy ebben a céltudatosságnak csak szikrája lett volna. Szerencse volt, hogy még a háború előtt, Pünkösti Színházába tévedtem először – a mai Madách Kamarahelyén (ma Örkény Színház, a szerk.) – és mint kiderült, ez a színjátszás talán legizgalmasabb, legérdekesebb, legprogresszívebb hazai helyszíne volt. Mit tudtam én erről – azonban a jegyet meg tudtam fizetni -, amellett pedig különösebb veszély vállalása nélkül, nézőként – valamivel szemben állást foglalhatott az ember. Szerencse volt az is, hogy egyszer hallhattam Gobbi Hildát szavalni. Az engem teljesen megigézett. Szerencse volt, hogy valami belső megérzésből rájöttem: egy ilyen vézna, csapott vállú, nagy fülű ember még taszítóbb azzal a jelentéktelen, inkább vékony és nevetséges fejhanggal, mint amilyen az én hangom eredetileg és elkezdtem öblösíteni a hangomat. Nem tudtam, hogy ez majd a kenyerem lesz egyszer, csak kompenzálni akartam azt, amit a külsőmmel nem sikerült. S végső soron szerencsének mondható, hogy a bőrösszakmával, amit kitanultattak velem drága szüleim, nem lehetett mit kezdeni, lévén, hogy akkoriban nem volt bőr. Megjegyzem, én az a típus vagyok, aki ha az esernyőkészítést tanulja meg, száz év aszály következik… Szerencse volt, hogy bejutottam a főiskolára, mert a verset, amelyet el kellett mondanom, csak félig tudtam, és az utolsó szótagnál, ami még a fejemben volt, szóltak, hogy elég. Ha éppen akkor nem állítanak le a továbbiakban egy mukkot nem tudtam volna kinyögni…

- Visszagondolva: addig hogyan mondta?

Nem emlékszem. Szerintem kizárólag azért vettek fel, mert szükség volt egy ilyen szemüveges, idétlen fejű, nyiszlett fiúra is bizonyos szerepekhez. Pont én jöttem… hasonlóképpen szerencse, hogy a főiskola után Szendrőnek valamiért én kellettem és lehívott a társulathoz Pécsre. Akkoriban az fantasztikusan jó színház volt. Remek brancs gyűlt össze; Máthé Erzsi, Gordon Zsuzsa, akkor Szendrő… Az gyönyörű időszak volt… Mindent játszottunk Rómeótól Liliomfiig, tragédiától operettig… az volt az igazi, nagy komédiázás kora életemben… se utána, se előtte… megszűnt, legalábbis számomra… Az a három év volt, amikor felszabadultan, önfeledten játszhattam…

-Mégis eljött onnan…

Tévedés: én nem onnan jöttem el. Amikor eljöttem, akkor az már más volt! Az a társulat az előző évben felbomlott. Sokan feljöttek Pestre; már nem volt az a szellem, már hiányzott a brancs. Én ezt rögtön tudtam, csak gőgösebb voltam annál, semhogy azonnal menjek. Akkor sem hittem, azóta sem hiszem, hogy valakit valaki tehet valakivé. Vagy ha igen, akkor baj van. Én meg akartam mutatni, hogy én akkor is, Szendrő és a többiek nélkül is vagyok valaki. Aztán mentem, mert már nem volt dolgom ott, és a Nemzetiben lenni akkor rangot jelentett.

-Nem félt? Pécs után az ország első színházába, legendás nagyságok, színészfejedelmek közé?

- Nem. Egyáltalán nem. Tudtam milyen színész vagyok, tudtam, hogy ami rám van, vagy rám lehet szabva, azt én mind megtudom csinálni. Semmi okom nem volt hogy féljek… Egyáltalán mitől kellett, mitől lehetett volna félnem? A bukástól? Annál jobban ismertem a szakmát. A társaktól? Nem törtem én senki helyére, nem akartam senkitől semmit elvenni. Csak játszani akartam.

-Viszont elérkezett egy pillanat, amikor sztár lett. Amikor a legendás Tojás után nem kis részt önről is kezdett szólni a színház…

- De az már nem volt az igazi. Sem a színháznak, sem nekem. Én erről nem tehetek, én ezt nem akartam… Annak a bizonyos Tojás című darabnak a főpróbája után bementem az öltözőbe, pihegtem egy kicsit, lemosakodtam, öltöztem fel, hogy megyek, amikor bejött az ügyelő, hogy „jöjjön egy pillanatra”. Kérdeztem, hová? Mondta, jöjjön csak és kivitt a színpadra, le volt eresztve a vasfüggöny is, aztán kinyitotta az ajtót, és szólt, nézzen ki! Kinéztem és elképedve láttam, hogy mindenki a helyén van, és kitört valami – legalábbis számomra úgy maradt meg – egetverő üdvrivalgás. Ott vártak húsz percet, hogy tapsolhassanak még egyszer. És ez valami rémisztő, ijesztő dolog lett a számomra. Én nem akartam soha főszereplő, vagy, úgymond sztár lenni! Ez messze nem az én világom! Részese lenni, benne lenni, társ lenni igen, de ez nem!...

-Ez beszűkülést jelentett?

Nem olyan egyszerű ez az időszak, az ötvenes évek második feléről beszélek, másfajta szempontból is döntő változásokat idézett elő bennem. Az, hogy megismerkedhettem, beszélhettem íróemberekkel, az döbbenetes hatással volt rám. A teremtő, az alkotó emberek okossága, bölcsessége, etikai tartása egészen lenyűgözött, és kezdtem érezni: milyen szegényes dolog, hogy esténként kiállunk a színpadra, megmutatjuk magunkat, meghajlunk, megköszönjük a tapsokat és hazamegyünk. Hogy a színésznek ennél többnek kell lennie. Meg kell próbálnia minél jobban megközelíteni azt az eszmei, erkölcsi tartalmat, amit ezek és minden más írók papírra vetettek. És merem is állítani, hogy volt egy-két évtizedes időszak, amikor minden színpadra lépésem adott is valami olyan pluszt, olyan többletet a nézőtéren ülőknek, amitől többek, gazdagabbak lettek. Annak az időszaknak minden percét vállalom, akkor minden játékom több volt egyszerű színházi alakításnál.

- És aztán?

- Ezt így nem lehetett, legalábbis az én fizikumommal, a végtelenségig bírni. Kifáradtam. Szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy ez a két évtizedes lobogás felemésztette energiámat, nem tudok tovább a magam mércéjének megfelelni. Ehhez aztán nyilván hozzájöttek a betegségek, hozzájött, hogy sajátos helyzetbe kerültem a Nemzetiben: rövid idő alatt elhullott egy csodálatos nagy generáció, Uray, Timár, Makláry, Kemény Laci bácsi… akik háta mögött élhettem a magam életét, járhattam a magam útját, mert ők vittek, irányt mutattak, felfogtak minden szelet, és egyszerre ott találtam magam, néhányad magammal az első sorban… én pedig erre merőben alkalmatlan vagyok… én nem tudom vinni magammal a többieket… én nem tudok élén lenni egy gárdának… én jó hátsó ember voltam, aki annak idején a suliban azért szeretett a hormonzavaros és vagy százkilós Mayer mellett hazamenni, mert ha bármi balhé volt, akkor ő elkezdett forogni körbe a táskájával és szétspriccelt minden vagány… nekem mindig kellettek a Mayerek… Én jó alkalmazott voltam, jó csodáló voltam, de hogy az én hátam mögött… mások álljanak, annyi már soha nem volt bennem… lehet, hogy hátam sem volt… És most elérkezett a pillanat, amikor már nincs szükség…

-Biztos?

- Biztos. Az élet rég túlment rajtam. Túl azokon az elveken, normákon, értékrendeken, amiket én magaménak érzek, vallok, amelyekben rendíthetetlenül hiszek. Anakronisztikus jelenség lettem a pályán, már amennyire még a pályán vagyok egyáltalán…

- És nem tud, vagy nem akar alkalmazkodni?

- Se nem tudok, se nem akarok. Ebben biztos benn van az útjukat egyedül járó emberek gőgje, büszkesége is – én egyes egyedül élni akarok. Én egészséges szeretnék lenni…

- Gondolt valaha arra, hogy abbahagyja?

- Az igazán méltó, tisztességes, elegáns az lett volna, hogy én akkor, amikor eljött az a bizonyos pillanat, szépen abbahagyom és elvonulok. Olvasni, pihenni, mászkálni, nézelődni… Akkor lehet, hogy öt év múlva feltöltődöm és lett volna még pár évem… De az egész probléma akadémikus, ugyanis nem tehettem meg, hogy elvonulok. Meg kellett és meg kell éljek, és ezért továbbra is meg kell dolgozni. Nekem semmim se maradt, semmim sincs – amit kerestem, azt mindig fel is éltem. Végül is nem bánom, mert volt gyönyörű két évtizedem, amikor jól éltem… flottul, gondtalanul, amikor nem voltak egzisztenciális problémáim… Hogy nem vettem képeket, értéktárgyakat, amiket eladogatnék – ez az én hibám. Hogy nem volt olyan, aki figyelmeztetett volna: nagyot fog változni a világ, fogd meg a pénzt, ne költekezz – ez az én pechem. Ezen kár rágódni… Ez így van, ez a realitás… Amíg van egészségem, amíg van rádió, amíg hívnak, addig csinálom és addig nincs probléma… Még az is előfordulhat, hogy egyszer még jön egy szerep, jön egy szerencsés pillanat, és az egészségem is engedi… De mondom az én életem ösztönös volt mindig, annyira nem tudtam, és nem is érdekelt soha, hogy mit hoz a holnap. Csak legyen. (…)

-Mármint holnap?

- Igen. Legalábbis számomra. Sok-sok holnap.

Forrás: Szegő András (Képes7 1986. augusztus)

 
Főbb szerepei:

Magis (Marceau: A tojás)
Marat (Weiss: Marat/Sade)
Quentin (Miller: Bűnbeesés után)
Biff (Miller: Az ügynök halála)
Wurm (Schiller: Ármány és szerelem)
Lysander (Shakespeare: Szentivánéji álom)
Bolond (Shakespeare: Lear király)
Bolyai János (Németh László: A két Bolyai)
Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Hale tiszteletes (Miller: A salemi boszorkányok)
Védő (Weiss: A vizsgálat)
Gróf (Molnár Ferenc: Úri divat)

[k.l.]
2010-03-06 00:02:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Cikkarchívum
Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja
Lord of the Dance ismét Magyarországon
455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare
A cselló lelke
20 év után JAZZ+AZ!
Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek
Meg kell élni a szélcsendet is
Kovács Edit Jászai Mari-díjas
Az orosz titán a Müpában
Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?
The Masters Collection: Ferencsik János
Színházi Világnapi üzenet 2019
Március-én ünnepeljük a Bábszínházi Világnapot
Eötvös 75
Kálmán György 30 éve halt meg
„Katkó hátborzongatóan jó volt!”
Bajza József 215 éve született
Sorsok írják a történelmet
Történelem és legenda az otthonkeresésről
A „Love Story” a Turay Ida színházban
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu