Dátum: 2019. október 21. hétfő    Mai névnap(ok): Orsolya


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
Mocskos és praktikus
Varsói melódia – Pinceszínház
Gryllus Dorka és Simon Kornél, akár kiskoromban a bűvészek, perc alatt keresztben lenyelnek és elvarázsolnak. Olyan hirtelen és erőteljesen, hogy jóval később, már csak a hazafelé induló metró dübörgésére térek magamhoz.
A rideg, és pimaszul semmitmondó térben nincs semmi romantikus. A zongora, akár egy nagy halom mosatlan a szoba közepén, fenyegetően uralja a teret. Két szék, mire majd leül két ember. Kőváry, töprengek magamban, láthatóan nem akar szerelmi drámát rendezni. Kérdés, hogy akar-e valami mást, és megvalósul-e a szándéka?
Míg ezen morfondírozok, Gryllus Dorka és Simon Kornél, akár kiskoromban a bűvészek, perc alatt keresztben lenyelnek és elvarázsolnak. Olyan hirtelen és erőteljesen, hogy jóval később, már csak a hazafelé induló metró dübörgésére térek magamhoz.
Egy ideje már járom a színházi előadásokat, és látok sokfélét: butát, okosat, meggyőzőt, erőszakosat, csalogatót. De a legritkább esetben történik, hogy valami magába ránt, többnyire csak megfigyelője vagyok a látottaknak és nem résztvevője. A szóban forgó két színművész azonban kiránt a Pinceszínházból, és beleszegeznek egy idegen életbe. Egyenletesen, jó tempóban, „játék” nélkül ülnek fel a szöveg hátára, s olyan természetesen, egyszerűen sodródnak tragédiájuk felé, ahogy az életben sodródnak azok a bizonyos orbitálisan közhelyes évek. A színpad zongorától sújtott, fekete és semmitmondó tere csúnya véget sejtet előre. Hiába a ragyogó, szellemes és finom humor, valami leplezetlen szomorúság lengi körül az előadást.

 
Gryllus Dorka érett és virágzó, színészetének teljes birtokában áll előttünk. Nem a túlrugózott magyar szenvelgést, hanem egy jóízűen levegős európai színjátszást művel, ami épp annyira veszi komolyan magát, amennyire kell, életes és élénk. Ettől élő emberként dobban az általa alakított Helga szíve, hiszen Helga akár lehetne Gryllus Dorka is. Schilling Árpád az Egy szabaduló-művész feljegyzései című tanulmányában az ilyen színészeket hívja tükörembereknek, „akik nem játsszák, hanem élik a színházat. Akik képesek maguk is alkotássá válni, akik nem elsősorban a szeretet kicsiholásáért, hanem belső indíttatásból állnak a közönség elé.”
Simon Kornél egyenetlenül kapcsolódik hozzá. A fiatal Vitek nem áll neki jól, túlságosan érett és jó modorú a fizimiskája, ezért a fiú tenyeres-talpas modortalanságai, szenvedélykitörései esetlennek és száraznak hatnak. Ahogy szerepe öregedik, lassan úgy kezd övé lenni az irgalmatlan kompromisszumokba merevedett férfiember alakja. Az idő múlásával az intellektuális feszesség hűvös közhelyszerűséggé nemesedik, s ilyenkor Simon Kornélt nézve önmagunkkal nézünk szembe. Effektek és maszkok sem szükségesek a két figura leöregedéséhez, Dőry Virág konvencionálisan elegáns ruhái is megteszik, bár olykor kissé többet nyomnak a mérlegen, mint kéne.

 
Az előadás egyetlen komolyan kifogásolható eleme Varga Judit. Nem is az, amit a zongoránál csinál, mert az vitán felül jó. Kétdimenziós, nyilvánvalóan végig nem gondolt karakterének semmi keresnivalója a háromdimenziós színészek mellett. Kínos pillanatok is születnek ebből, ilyenkor nem tudni, hogy koncertet vagy színházi előadást szántak-e nekünk az alkotók (a szórólap szerint utóbbit), vagy kicsit ezt is azt is. Például a hangverseny-jelenetben Varga azt játssza, hogy ő a zongorista, majd a későbbiekben is ugyanilyen fénnyel kiemelve festi alá a bús szerelmi történet kulcsmomentumait. Ezzel mi lehetett a szándék? Netán hogy a darab bizonyos rejtett dimenziója mindvégig ott maradt a hangversenyteremben, ahol Vitek és Helga megismerték egymást, ahol könyörtelenül boldogtalan életük voltaképp elkezdődött? Varga Judit volna a megfagyott pillanat, vagy csak senki nem mondta ki elég korán, hogy a történetbe emelése elhibázott rendezői ötlet? Gryllus egy alkalommal össze is pillant Varga Judittal, hosszan és sokat mondóan, - mert nem tehet mást, hiszen ott van, a zongorával együtt, és valamit kezdenie kell vele. Kisebb problémát jelentenek a nyilvános főpróbán még képlékeny jelenetváltozások.

 
Szendrő József fordítását Radnai Annamária friss, szellemes magyar átültetése váltotta fel. Különösen Helga alakjában lubickol igazán, amiben nemcsak a személyiségéhez közelálló fanyar humorral mutatványozik, de remekül és nagy szellemességgel kezeli a lengyel lány hibásan mondott orosz mondatait is. Szerencsém volt elolvasni a húzatlan változatot, s a szépen nyesett, szálkás mondatok így sem tűntek túlbeszéltnek; színházra termett, lélegző szöveganyag.
Nem illik olyan előadásról írni, amit főpróbán lát először az ember. Olyankor sok minden van még „kiderülőben”, sok minden képlékeny. Ez csak az egyik oka volt annak, hogy jelentős szkepszissel indultam el a Varsói melódia című előadásra, ami február 5-étől megy a Pinceszínházban. A szkepszis másik oka volt, hogy bárhogy törtem a fejem, nem sikerült rájönnöm, milyen ádáz megfontolásból porolja le bárki is Leonyid Zorin e régi szerelmi drámáját. Ami korántsem sem ismeretlen a magyar színpadokon.

 
1968-ban, Iglódi István Törőcsik Mari és Sztankay István fiatal, izgalmas párosára rendezte meg a darabot, tíz évig műsoron is tartották, s a budapesti sikernek köszönhetően a rákövetkező évadban Gáll Ernő is színpadra vitte a Nagyváradi Nemzeti Színházban. Ascher Tamás fergeteges előadást rendezett belőle Koltai Róberttel és Pogány Judittal, ’95-ben Kiss József a Ruttkaiban rendezte meg, Czeizel Gábor kétszer is nekifutott, és most Kőváry Katalin. Az Ascher-előadásról egy korabeli kritikus így írt: „Amikor (Helga és Vitek) húsz év múlva találkoznak, kapcsolatuk már csak közhelyekre szorítkozik. Nem tudtam, hogy a közhelyek égési sebeket okozhatnak bennünk, nézőkben.” Kőváry Katalin mocskos és praktikus kompromisszumokról mesélő előadásáról ez szóról szóra elmondható.

 
Leonyid Zorin:

Varsói melódia
Színmű két részben

Fordította: Radnai Annamária

Szereplők: Gryllus Dorka Simon Kornél

Díszlet-jelmez: Dőry Virág
Zene: Varga Judit
Asszisztens: Kis-Kádi Judit
Rendező: Kőváry Katalin

Bemutató: 2010. február 5.

[Szalay Álmos]
2010-02-10 23:02:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Cikkarchívum
Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja
Lord of the Dance ismét Magyarországon
455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare
A cselló lelke
20 év után JAZZ+AZ!
Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek
Meg kell élni a szélcsendet is
Kovács Edit Jászai Mari-díjas
Az orosz titán a Müpában
Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?
The Masters Collection: Ferencsik János
Színházi Világnapi üzenet 2019
Március-én ünnepeljük a Bábszínházi Világnapot
Eötvös 75
Kálmán György 30 éve halt meg
„Katkó hátborzongatóan jó volt!”
Bajza József 215 éve született
Sorsok írják a történelmet
Történelem és legenda az otthonkeresésről
A „Love Story” a Turay Ida színházban
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu