Dátum: 2020. április 4. szombat    Mai névnap(ok): Izidor, Kerény


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
Vörös István – Az ördögszáj (ősbemutató)
Kovátsműhely produkció
A Kovátsműhely új ősbemutatóra készül a Nyitott Műhelyben (XII. Ráth György u. 4.) 2010. január 29-én 19h-kor. Vörös István Az ördögszáj - tragikus hepiend egyvégtében, címen. A régi csapat most néhány új szereplővel egészült ki és nagy intenzitással próbál a bemutatóra. Külön érdekesség, hogy Fintalaci, a Műhely vezetője részt vesz az előadásban, mint a Műhely házigazdája.
 
Az 1930-as évek kis magyar falujában játszódó tragikomédia furcsa párhuzamot mutat a mai magyar valósággal. A falu életét átszövi a pletyka és az erősödő antiszemitizmus, mindezt felerősíti egy idegen érkezése, aki itt akar megtelepedni. Magány, szerelem, intrika és a boldogság keresése, majd a megalkuvások sorozata – mindezekkel együtt a szerző szeretettel és némi keserűséggel nevetteti ki az alakjait: szóval magunkra ismerünk bennük.

 
Vörös István

Az ördögszáj (ősbemutató)
- tragikus hepiend egyvégtében -

Szereplők:

Mérei Viktor asztalosmester - Gémes Antos
Borbála, Viktor szállásadónője - Kováts Kriszta
Tóth Ferenc, Borbála öccse - Lázár Balázs
Tóth József, Borbála öccse - Sándor Dávid
Sulyok Rózsi, varrónő - VáradyViki
Sulyok Margit, varrónő - Bakos Éva
Holzmann-né, Annuska, iskolaigazgatóné - Tallós Rita
Házigazda - Fintalaci

zeneszerző: Szirtes Edina Mókus
jelmeztervező: Ruttka Andrea
asszisztens: Kelecsényi Kriszta
rendező: Kováts Kriszta

Bemutató: 2010. január 29. 19h
További előadások: február 8.(19h), 23.(19h)
Kérjük, hogy a korlátozott helyek miatt jelezze jegyigényét a
muhely@t-online.hu címen! (jegyár: 1 200 Ft)
KOVÁTSMŰHELY PRODUKCIÓ

[k.l.]
2010-01-25 19:02:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Sík Ferencnek
A Gyulai Várszínházi tevékenységed a magyar színháztörténet ARANY OLDALAIRA kerültek! VALÓDI NEMZETI SZÍNHÁZ-i programot valósítottál meg, meghívtad a határon-túli nagyszerű szerzőket, rendezőket, kitűnő ősbemutatók sora jött létre, amelyek egy részét 1985-től a Nemzeti Színház rendezőjeként "beloptad" a fővárosi színpadra.
Cikkarchívum
Pert nyert a Beatles Apple a csalók ellen
Elment a „La subretta Aniko”
Ivánka Csaba-díj 2019
Esti Kornél bárki lehet
Kocsis Zoltán -
Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái
Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k
Rigó Jancsi bemutató Egerben
Koncz Zsuzsa
Hofi Best Of
Bach-versenyművek a Capella Savariától
Emlékezzünk együtt Kara Tündére!
70 éves a bábjátszás Békéscsabán
Halasi Imre a Barlangszínházban rendez
Pataki András - A mű örök mementó
Sztehlo Gábor 110 éve született
Karosi Bálint - Existentia
55 éve ezen a napon
Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja
Lord of the Dance ismét Magyarországon
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu