Dátum: 2019. május 22. szerda    Mai névnap(ok): Júlia, Rita


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
Cseh Tamás-emléknap a Bárka Színházban
Magyar Kultúra Napja
Cseh Tamás-emlékestet tartanak pénteken a Bárka Színházban a magyar kultúra napján, egyben a tavaly augusztusban elhunyt előadóművész születésnapján. Az eseményen a tervezett négyórás koncert mellett kiállítás-megnyitó is lesz és Cseh Tamás Teremnek nevezik át a színház Vívótermét. Az énekes 1999-től haláláig volt a társulat tagja.
A zenei program 19 órakor kezdődik és a tervek szerint négy órán át tart. A fellépők között lesz Másik János, Kiss Tibor, Lovasi András, Törőcsik Mari, egykori kísérőzenekara, az Ad Libitum, a Szent Efrém kórus, a Bárka Színház és a Katona József Színház színművészei, Dresch Mihály, Ökrös Csaba, Juhász Gábor, Sebestyén Márta és a Csík Zenekar.
Az esten nem tud jelen lenni Bereményi Géza, Cseh Tamás szövegírója, mivel a zalaegerszegi színházban hamarosan bemutatója lesz, de videó-üzenetet küldött,

 
Cseh Tamás halála óta számtalan megemlékezés történt már, és fog még történni Sepsiszentgyörgytől Sopronig, Bakonybéltől Pécsig, a Gödörtől Debrecenig… Mindezek azt bizonyítják, amihez nincs szükség bizonyítékra: Cseh Tamást egy nemzet szerette és tisztelte országhatártól, politikai hovatartozástól függetlenül.
A Bárka Színház Cseh Tamás Napja három egységből áll:
– kiállítás-megnyitás
– a Vívóterem ünnepélyes átnevezése
– az Est
A Bárka Kávézóban kiállítást rendezünk tehát az eredetileg képzőművésznek indult énekes rajzaiból, festményeiből, a Bárka Vívótermét „Cseh Tamás Teremre” nevezzük át, hiszen ez volt az a terem, ahol Tamás 1999-től betegsége kezdetéig énekelt, és egy ünnepi esttel emlékezünk a legendás énekesre. Az Est célja a megemlékezés, ennek módja azonban nem(csak) a múló idő nosztalgikus megidézése. Célunk a Születés, az Élet felmutatása. Azaz a meghívott fellépők, a mai Magyarország legkiemelkedőbb, Tamás dalaihoz valamiképpen kötődő alkotók új művekkel is megmutatkoznak: lesznek, akik saját feldolgozásukban éneklik Tamás dalait, lesznek, akik a Cseh-Bereményi dalok apropóján erre az estre készített műveiket mutatják be. Különleges izgalmat ígér például, mit kezd a dalokkal a szláv egyházi zenével Európa-hírűvé vált Szent Efrém Kórus vagy például a kiváló jazz-zenész, Dresch Mihály vagy Juhász Gábor, a pompás mesemondó, Berecz András, a kísérletező Csík zenekar, a Cseh Tamással szerzett, még soha elő nem adott dal bemutatására készülő Ökrös Csaba, a fiatalokat képviselő, pofátlan humort és tradíció tiszteletet játékosan ötvöző Soharóza Kórus. És természetesen képviselteti magát a valahai 25. Színház (Ad Libitum: Márta-Novák-Kecskeméti), a Katona József Színház és a Bárka Színház is. Az Esten fellép továbbá Másik János, Lovasi András, Kiss Tibor, Sebestyén Márta… és további jelentős művészek.

Értesítjük kedves nézőinket, hogy a Cseh Tamás emlékestre a Vívóterembe minden jegy elkelt. A nagy érdeklődésre való tekintettel azonban a színház épülete mellett, a művészbejárónál felállított fűthető sátorban kivetítőn keresztül láthatóvá tesszük az eseményt. A kivetítős sátorjegy ára: 1800 Ft . Jegyfoglalás és bővebb információ: 483-1325, 323-1978

Forrás: barka.hu

2010-01-21 00:02:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?
The Masters Collection: Ferencsik János
Színházi Világnapi üzenet 2019
Március-én ünnepeljük a Bábszínházi Világnapot
Eötvös 75
Kálmán György 30 éve halt meg
„Katkó hátborzongatóan jó volt!”
Bajza József 215 éve született
Sorsok írják a történelmet
Történelem és legenda az otthonkeresésről
A „Love Story” a Turay Ida színházban
A király meztelen!
Segítünk az Igazgyöngynek
Megjelent Rohmann Ditta csellóművész legújabb albuma
Életre szóló kilenc éjszaka – A pandák gyönyörű utazása
Cziffra György – örök élményt nyújt
Csernus Mariann 90
Tege Antal Őze Lajos-díjas
Rosencrantz és Guildenstern halott – Gyulai Várszínház
Szabó Magda - Tündér Lala
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu