Dátum: 2019. május 22. szerda    Mai névnap(ok): Júlia, Rita


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
Michael Cooney – Nem ér a nevem
Kecskemét
A Katona József Színház, az év utolsó napján elő-bemutatóval búcsúztatta az évet, Michael Cooney Nem ér a nevemjét hivatalosan, 2010. január 8-án mutatták be Szerednyey Béla rendezésében (feltehetően Kőröspataki Kiss Sándor fordításában). Cseke Péter (fotó) igazgatói kinevezése óta első ízben szerepel színészként. A díszletet Götz Béla, a jelmezeket Romhányi Nóra tervezte.
Ray Cooney neve bizonyára ismerősen cseng a könnyű vígjátékok kedvelőinek, hiszen ő a műfaj koronázatlan királya, valóságos nemzeti kincsnek számít Angliában. Olyan művek kapcsolhatók a nevéhez, mint a Miniszter félrelép vagy a Páratlan páros. Ray Cooney fia, Michael Cooney - folytatva a családi hagyományokat – ugyancsak komédiákat ír, hol apjával közösen (Minden lében három kaná l), hol egyedül (Nem ér a nevem). A Nem ér a nevem ből is látszik, hogy jól megtanulta a vígjátékírás alapjait. Cooney ördögi ügyességgel bonyolítja az eseményeket, a darab tele van kétértelmű mondatokkal és egymással összetévesztett emberekkel; van benne férfi nadrág nélkül és női ruhában, vannak hullák és félholtak, vagyis a történet nem más, mint elképesztően vicces és bizarr szituációk sora. Röviden: amit félre lehet érteni, azt félre is értik.

 
 
 
 
 
 
 
Michael Cooney

NEM ÉR A NEVEM

Linda Swan - Danyi Judit
Norman Bassett - Szerednyey Béla/Lippai László
Mr. Jenkins - Szokolai Péter
George bácsi - Kiss Jenő
Sally Chessington - Magyar Éva
Dr. Chapman - Báhner Péter
Mr. Forbright - Ferencz Bálint
Miss. Cowper - Jablonkay Mária

Díszlettervező: Götz Béla
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Ügyelő: Báhner Péter
Súgó: Ba Éva
Rendezőasszisztens: Borsos Andrea
Rendező: SZEREDNYEY BÉLA

Előbemutató: december 31-én, csütörtökön este 20 órakor
Bemutató: 2010. január 8-án, pénteken este 19 órakor a Nagyszínházban

[k.l.]
2010-01-09 06:12:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?
The Masters Collection: Ferencsik János
Színházi Világnapi üzenet 2019
Március-én ünnepeljük a Bábszínházi Világnapot
Eötvös 75
Kálmán György 30 éve halt meg
„Katkó hátborzongatóan jó volt!”
Bajza József 215 éve született
Sorsok írják a történelmet
Történelem és legenda az otthonkeresésről
A „Love Story” a Turay Ida színházban
A király meztelen!
Segítünk az Igazgyöngynek
Megjelent Rohmann Ditta csellóművész legújabb albuma
Életre szóló kilenc éjszaka – A pandák gyönyörű utazása
Cziffra György – örök élményt nyújt
Csernus Mariann 90
Tege Antal Őze Lajos-díjas
Rosencrantz és Guildenstern halott – Gyulai Várszínház
Szabó Magda - Tündér Lala
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu