Dátum: 2019. augusztus 26. hétfő    Mai névnap(ok): Izsó, Natália


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
Carl Orff: Carmina Burana
Miskolc
A Miskolci Nemzeti Színház 2009. november 13-án bemutatja Kozma Attila Carl Orff (fotó): Carmina Burana című művére készített koreográfiáját a Csarnokban. Díszlettervező Lőrincz Gyula, jelmeztervező Zeke Edit.
A 20. század egyik legnépszerűbb, legismertebb zeneműve Orff Carmina Buranája, amely egy 13. századi verses kódex alapján készült. A német zeneszerző műve „kötelező” minden koreográfus számára, a világ nagy mesterei mind el is készítették a maguk Carmina Buranáját. Ennek oka egyszerű, és a Miskolci Nemzeti Színház Tánctagozata is ezt a célt tűzte maga elé: a csodálatos zenével sokakat meg lehet nyerni a táncművészetnek is.
Olyan sodró lendületű, látványos, közönségbarát koreográfiával készül Kozma Attila, amelyben a táncé, a mozgásé a főszerep. A tavasz, a bor és a szerelem, az élet és a kocsmai örömök, a vágyak himnusza Orff műve, amely nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy a témák mai, kortárs táncnyelvi megfogalmazása születhessen meg a Csarnok különleges terében.

Carl Orff (1895–1982) német zeneszerző a müncheni zeneakadémiát túlságosan konzervatívnak tartotta, inkább Schönberg és Debussy műveit tanulmányozta. Hamarosan színházaknál dolgozott zenei vezetőként, az említett kortársak, valamint Richard Strauss hatása alól kiszabadulva egyre inkább a régi, 16. és 17. századi zeneszerzők, például Monteverdi művei felé fordult.
A Carmina burana 1937-es bemutatásáig Orff elsősorban a régi zene szekértőjének számított, és komoly zenepedagógiai munkát végezett. Iskolát is alapított, amelyben egyenrangú szerepet kapott kreatív zenélés mellett a tánc, a mozgás és a beszéd is. Igen sok nagy művet alkotott, például a német romantikus költő fordítását alapul véve komponálta az Antigonét és Ödipuszt. De a Carmina sikerét semmi sem tudta túlszárnyalni.
Egy würzburgi antikváriumban bukkant rá a 13. századi bencés kodexre, amely az élet szeretetéről, a tavaszról szóló dalok mellett szerelem és kocsmai dalokat tartalmazott. Ezekből építette fel a jelenetfüzérből álló oratóriumát. A náci Németországban nem aratott osztatlan elismerést a mű, többek között a dzsesszes hangzását is Orff szemére vetették. A mű ma a kortárs zenés színház egyik legnagyobb sikere, komolyzenei sláger.

 
 
 
 
Carl Orff:

CARMINA BURANA
táncjáték

Táncolják:

BALOGH BORBÁLA, BOCSI ESZTER, HANDA DALMA,
MARKÓTH FRANCISKA, SZALAY OLIMPIA, VARGA RENÁTA,
FŰZI ATTILA, GÁL LÓRÁNT, LUKÁCS ÁDÁM,
MURESAN AUREL, NAGY ANDRÁS, NAGY OLIVÉR

Díszlettervező: LŐRINCZ GYULA
Jelmeztervező: ZEKE EDIT
Színpadmester: BALÁZS ANDRÁS
Rendezőasszisztens - Ügyelő: GRIBOVSZKY PÁL
Koreográfus: KOZMA ATTILA

Bemutató: 2009. november 13. 20 óra
Miskolci Nemzeti Színház Csarnok

2009-11-13 00:02:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Cikkarchívum
20 év után JAZZ+AZ!
Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek
Meg kell élni a szélcsendet is
Kovács Edit Jászai Mari-díjas
Az orosz titán a Müpában
Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?
The Masters Collection: Ferencsik János
Színházi Világnapi üzenet 2019
Március-én ünnepeljük a Bábszínházi Világnapot
Eötvös 75
Kálmán György 30 éve halt meg
„Katkó hátborzongatóan jó volt!”
Bajza József 215 éve született
Sorsok írják a történelmet
Történelem és legenda az otthonkeresésről
A „Love Story” a Turay Ida színházban
A király meztelen!
Segítünk az Igazgyöngynek
Megjelent Rohmann Ditta csellóművész legújabb albuma
Életre szóló kilenc éjszaka – A pandák gyönyörű utazása
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu