Dátum: 2019. február 17. vasárnap    Mai névnap(ok): Donát, Egyed


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A nosztalgiáról
Julia Schiff avagy Schiff Júlia 1940-ben a bánsági Dettán született, ma Münchenben él, író, költő, műfordító "a legkisebb gyerekkora óta egy potyanéző vonzódásával tekint a magyar irodalomra". Fordított már Kalász Mártont, Zalán Tibort, Fenyvesi Ottót, Fodor Andrást, Tóth Erzsébetet, Babics Imrét, Rakovszky Zsuzsát... Ő a magyar irodalom műfordítótit bemutató sorozatunk első szereplője.
Ha megkérdeznék, milyen is viszonyom a magyar irodalomhoz, akkor gondolkodás nélkül azt válaszolnám, hogy nosztalgikus. Vágyódás egy elérhetetlen égitest után. Vagy a potyanéző vonzódása egy játszmához, amiben személyesen nem vehet részt. De talán túlzóan fogalmazom meg azt, amit ki szeretnék fejezni, hiszen a magyar irodalom legkisebb gyerekkorom óta társam. Benne éltem, vele nőttem fel.

Szülői ház
 


Tizenegy éves voltam, amikor 1951 júniusában egy éjjeli köd előtte, köd utána-akció elsodort magyar anyanyelvű szülőházamból, gondtalan gyerekkoromból és a magyar nyelvű oktatástól. Négy óra állt rendelkezésünkre. Apám egy nagy ládát vonszolt könyvszekrénye elé, nekem pedig egy kis ládikót tolt a bátyámmal közös könyvespolcunk elé:
-Ebbe csomagold az ifjúsági könyveket! Apám, a tudós ember, konokul csak a könyveit menekítette, akkor is, amikor Édesanyám kétségbeesetten beszólt:
-Az Istenért, Anti, ne csak a könyveket… Megsejtettem, hogy sorsunk óriási fordulat előtt állt.
A Bǎrǎgan egy mérhetetlenül nagy gyapotültetvény. Se fa, se ház, se víz, csak rekkenő meleg, perzselő szél és a felkavart por felhői. Az üvöltő szél országa. Az életet, a túlélést kellett megszervezni, fejünk fölé fedelet keríteni. Előbb a bútorainkból tákolt viskó, majd a földbevájt bunker, azután a döngölt falu, szalmafedeles ház. Mi, gyerekek is felnőttként dolgoztunk szüleink oldalán és végeztük a számunkra kivetett kényszermunkát. A nádfedeles, közmunkával épített iskola csak későn, november 1-én nyílt meg. Román tannyelvű iskola volt. Erre az egyirányú vágányra állítottak rá, ahonnan nem volt visszatérés. Éppen a magánúton végzett román tannyelvű líceum érettségije előtt álltam, amikor 1956-ban felszabadultunk. Kimondottan a nyelvek és az irodalom iránt voltam fogékony, de magyar szakra nem felvételizhettem. De ide tartozik az is, hogy Apa, aki mindig lesben állt, mikor bírhatja rá valamelyik gyerekét a magyar irodalom megismerésére, megkérdezte tőlem 14 éves voltam és épp egy vakbélműtéten estem át, tehát egy ideig nem végezhettem fizikai munkát , hogy nem venném-e át tőle a magyar irodalomtörténetet. Kezembe nyomta saját gimnazista-könyvét a temesvári Piaristáktól. Ez alapozta meg ismereteimet a magyar irodalom terén. Nagyváradi rokonaink karácsonyra rendszerint Gárdonyi Géza történelmi regényeinek gyönyörű ifjúsági kiadásával vagy egyéb jó olvasmánnyal leptek meg. Hát, ez volt az egyetlen, ami miatt két évvel idősebb bátyámmal hajba kaptam, sőt, a földes padlón gurulva verekedtünk a könyvek olvasásának elsőbbségéért. Amikor pedig kiolvastuk őket, sorra vettük Apa könyvszekrényéből a szépirodalmi, a történelmi, a tudományos könyveket. A vastag üvegtábla nehezen mozgott vájatában még az első nyáron a szabadban belerakodott por miatt: eltört feszegető kezemben és átvágta egy ujjamon az inat. Minden este a petróleumlámpa fényénél találkozott a családi olvasókör.

Bǎrǎgan-i ház
 


Most talán világosabb a bevezetőben említett nosztalgikus érzésem. Mert folytatódott a román és az orosz nyelv tanulása, hozzájött a francia, és később, Németországban az olasz és a spanyol, de a magyar nyelv és irodalom kizáródott hosszú időre életemből. Valamikor még hányatott romániai munkaéveim során elhatároztam, hogy leteszem Bukarestben a magyar-román és a román-magyar irodalmi és szépművészeti fordítói vizsgát. Ez államilag jóváhagyott képesítéssel járt. Szívesen felcseréltem volna immár második, középiskolai oktatásra jogosító képesítésemet a fordítóéval, célomul tűztem ki, hogy az együtt lakó nemzetiségek között kulturálisan közvetítsek. A temesvári Ady Endre (később Franyó Zoltán) irodalmi körben lehetővé váltak első ilyen irányú próbálkozásaim: fordítottam a román-magyar-német háromszögben, közöltem részleteket kortárs magyarországi íróktól is a helyi Orizont c. román lapban. Németre még nem mertem akkoriban fordítani, csak ellenőriztem német nyelvtudásomat Irene Mokka temesvári költőnő verseinek magyarra fordításával. Ezeket a fordításokat 1996-ban kihozta a Kriterion kiadó két nyelven Keine Blüte Kein Weg/Se virág Se út címen. Azt, hogy jó irányban tapogatódzom, igazolta Bodor Pál A meztelen lány (1969) c. kötetének egyik románra fordított fejezete, amit a román irodalmi körben olvastam fel. Meglepett figyelmet váltott ki ez a felolvasás a román írói körökben. De munkaköröm és családom ellátása után csak a késő esti, illetve az éjjeli órák jöhettek számításba. Ez a dupla vágányú életvitel jellemző maradt rám, Németországba való kitelepülésem után aztán csak igazán.
41 évesen érkeztem el egy merőben más világba. Csupa megoldásra váró feladat: a lakáskérdés, a gyerekek továbbtanulása, álláskeresés, nyelvkurzus, átképzés (vizsgáztatott titkárnővé, hogy ugyanazt a munkakört tölthessem be, amit már Romániában 8 éven át elláttam az egyetemen), elhelyezkedés a müncheni egyetem romanisztika szakán. A kizárólagos koncentrálás a német nyelvre leblokkolta évekre az összes általam ismert nyelvet. Első német verseim megírásakor elámultam: határozottan jobbak voltak, mint a pár év előtti magyar verseim. Az átélt trauma lírai feldolgozása, a nyelv újszerűsége, a saját út keresése megcsillogtatta a szavakat, új szövegösszefüggésekbe hozta őket. Rövidesen költészeti-díjat nyertem el. A ‚harmadik műszakban’ esszéket, elbeszéléseket, irodalomkritikát, majd első regényemet írtam meg.

Schiff Júlia
 


Amikor már aránylag biztonságosan mozogtam a német nyelvterületen, visszakanyarodhattam a fordításokhoz. Miért is fordítok? Mert hű akartam maradni évek előtti elhatározásomhoz. Mert a fordítás lassanként elhatalmasodik saját alkotásaim fölött, mert egy másfajta kihívást és elégtételt jelent. Talán azért, mert úgy érzem, hogy a számomra kedvesebb magyar irodalom szerencsés kiegészítője az egyrészt önmarcangoló, másrészt szenzációhajhászó német irodalom palettájának. A középeurópai térségben Magyarországnak közvetítő szerepe van a kelet és a nyugat között. Az európai nyelvterületen elszigetelt magyar nyelvi háttér, a mozgalmas történelmi múlt, a függetlenségi harc mindenkori felvállalása, a merész 1989-es nyitás nyugat felé mind szerepet játszik a fordított kötetek értékelésében. De ugyanakkor a közelmúlt bűneinek és tévelygéseinek a hazában még nem kellőképpen feldolgozott tematizálását (a magyar holocaust Kertész Imrénél, a németek kollektív kitelepítése Kalász Mártonnál, a fiatal Bánk Zsuzsánál és Balogh Robertnél, a kommunista rendszer Konrád Györgynél) valamint a kommunista rendszer által letiltott írókat, mint Márai Sándort is érdeklődéssel fogadják. Németországban a „Gruppe ’47” fellépése óta a nemzetiszocializmus hibáinak felszámolása valamint a német népcsoportok kollektív elűzésének témája Keleteurópából meghonosult az irodalomban. A magyar irodalomnak nincs nagy érdekképviselete Németországban. A kedvelt, markáns képviselők mellé KONRÁD GYÖRGY, ESTERHÁZY PÉTER, NÁDAS PÉTER, ÖRKÉNY ISTVÁN, PILINSZKY JÁNOS csatlakozik az utóbbi években SZERB ANTAL, KOSZTOLÁNYI DEZSŐ, BODOR ÁDÁM, BARTIS ATTILA stb. neve is. Miért ők és miért csak ők? Ezt nehéz megválaszolni. Talán mert a kevés reprezentatívabb a soknál. Talán piacgazdasági megfontolásból. A már megjelent kötetek népszerűsítése (marketing) és megfelelő kapcsolatok teremtése mindenesetre kiemelkedő fontosságú.


Hogy is tekint át a potyanéző a palánkon? Mit lát onnan? Hogy nyeri el a számára mégis csak idegen mezőny áttekintését? Körülményesen. A számomra legkézenfekvőbbel kezdtem: készítettem fordításban összeállítást a bánsági magyar költők verseiből, akiket jól ismertem és akik körében kitelepülésünkig magam is forogtam. Nem mutatott egyetlen folyóirat sem érdeklődést az anyag iránt. A fiaskó elbátortalanított egy időre. 14 évvel ezelőtt kis házikót vettünk családunk nyaralójául Nyugat-Magyarországnak egy parányi falujában. Bementem a pápai Esterházy kastélyban működő városi könyvtárba, ahol Hermann István igazgató szívesen teljesítette kérésemet és ellátott ajánlatokkal, másolatokkal az általa értékelt kortárs magyar írók és költők termékeiből. Ebből az anyagból fordítottam GRENDEL LAJOS „Lazarus“ c. elbeszélését, amit a drezdai Ostragehege 2005/1. számában hozott le, ugyancsak ezekből készült fordításban első vers-összeállításom 1995-ben a müncheni Südostdeutsche Vierteljahresblätter oldalain (ARATÓ KÁROLY, PARANCS JÁNOS, PETRŐCZI ÉVA, PILINSZKY JÁNOS, SZÉCSI MARGIT, TORNAI JÓZSEF, ZALÁN TIBOR verseiből), amit szabálytalan időközökben több ilyen közlés követett. Ezáltal CSOÓRI SÁNDOR, TÓTH ERZSÉBET, GERGELY ÁGNES, VASADI PÉER, FODOR ANDRÁS, GÖMÖRI GYÖRGY, ORBÁN OTTÓ, RAKOVSZKY ZSUZSA ÉS VÖRÖS ISTVÁN neve már nem fehér lap a német olvasóközönség számára. SCHEIN GÁBOR 2003-ban megjelent Retus c. verseskötetéből több fordításom megjelent a Sprache im technischen Zeitalter c. kölni folyóirat 2005/júliusi számában. Az anyagbeszerzésben segítségemre volt és van Károlyi Dóra a Magyar Könyv Alapítványtól, aki tippekkel és könyvekkel lát el. Az internet digitális anyagközlése másik forrása fordításaimnak. A fordítandó szöveg mindenesetre meg kell kapjon formailag és tartalmilag, már az első olvasásra úgy kell éreznem, hogy rámsimul, mint egy puha kesztyű.

Schiff Júlia fordításai
 


A legjobb példa erre ZALÁN TIBOR első verseskötete, az és néhány akvarell (1986). Katkó Sándornál, a pár éve elhunyt nagyszerű müncheni magyar könyvterjesztőnél szoktuk a hagyományos karácsonyi magyar könyvajándékot beszerezni családunk számára. Egy ilyen alkalommal megkértem férjemet, hozzon nekem egy újabb magyar verseskötetet is. Katkó úr Zalán könyvét ajánlotta. Szerelem lett belőle első látásra. Egy szuszra lefordítottam a csodálatosan képes beszédű verseket, elküldtem őket a Hanser kiadóhoz és a megbeszélt határnapon jelentkeztem az igazgatónál, aki maga is neves költő és biztosra vettem, hogy fogékony lesz a versek iránt. Szórakozottan meghallgatta mondanivalómat a szerzőről, majd minden átmenet nélkül azt mondta, hogy tőlem valami nagy sikerrel kecsegtető prózát vár, olyasmit, mint Ottlik Géza Iskola a határon c. regényét. Megbántva hagytam ott a kiadót, de valamit megértettem: azt, hogy a kiadók kemény piacgazdasági törvényeknek vannak alávetve, a kéziratnak csak a márkában (ma: Euróban) kifejezhető ill. előrelátható értéke számít. Hol vannak már azok a kiadók, akik meggyőződésből rizikót is vállalnak és kihoznak egy még ismeretlen szerzőt! Zalán könyve megjelent persze, később, egy kisebb kiadónál, szép bemutatója is volt Münchenben, és újabb verseit is örömmel fogadják a folyóiratok, de azért az én keserű szájízem csak megmaradt… Zalán-fordításaim megjelentek még 1989-ben a pesti Stadion-ban és a Kárpáti Pál által Másnap-Anderntags címen 1996-ban Kölnben kiadott antológiában, a müncheni Sirene-ben (1988), a müncheni Südostdeutsche Vierteljahresblätterben (1997; 2000), a drezdai Ostragehegeben (2005; 2006).
KALÁSZ MÁRTON Hölderlin-versei szintén megnyertek első olvasásra. A pesti kiadótól megkaptam a Sötét seb szerzőjének címét és azután a beleegyezést a fordításhoz. Mindegyik vers párbajra szóló kihívás volt. Azt mondtam magamban, ha ezeket a verseket elfogadhatóan lefordítom, akkor ez igazol önmagam és a világ előtt. A heidelbergi Wunderhorn kiadó 2002-ben kihozta őket kötetben. Kalász Márton neve persze Németországban ismert (már a Téli bárány német változata óta), így további versfordításaimat is szívesen közlik tőle az irodalmi folyóiratok. Azután Kalász Márton dokumentációját a magyarországi 1946-1948-as német kitelepítésekről, a Tizedelőcédulákat fordítottam le férjemmel, Schiff Róberttel együtt (megjelent a budapesti Neue Zeitung könyvsorozatában 2002-ben). Ezt a fordítást a sorsközösség, a társadalomból való kiutasítás miatt vállaltam, ami nekem is gyermekként osztályrészemül jutott és romániai éveimre mindvégig árnyékot vetett. Ezért fogadtam örömmel Károlyi Dóra küldeményét, BALOGH ROBERT sváb trilógiájának már megjelent első két kötetét is. Fordítgattam is Balogh Schvab legendariomából, eddig egy elbeszélés jelent meg belőle a müncheni Südostdeutsche Vierteljahresblätterben, egy másik egy antológiában, a harmadik pedig, az „Igenis repülök“ megjelenőben van a drezdai Ostragehegeben. Utóbbinak színdarab-változatát, a Vagont is lefordítottam és reménykedem elhelyezésében. Az a tudatos törekvés vezet sok figyelemre méltó, fiatal szerző írásának a fordításában, hogy megadjam nekik, amennyiben módomban áll, azt a támogatást, amiben nekem sose volt részem. Amit egyedül kellett kiharcolnom, és ha csak lehetett, elgáncsoltak benne. Ide sorolnám még a nagy magyar irodalmi mainstreamtől félrehúzódva, vidéken élő BABICS IMRE haikuinak fordítását a Kék ütem lovagrend c. kötetből (1989), amik a Német Haiku-Társaság 2001-es negyedévi kiadványában jelentek meg. Noha az utóbbi években sok magyar író neve került a német könyvpiacra, nagyon sok kortárs érték nem jut el idáig. Ha csak folyóiratokban hívhatom fel a figyelmet rájuk, talán már azzal is lendítettem az ügyön. De mivel a közvetítést nem egyoldalúan fogom fel, következetesen magyarra is fordítok fiatal német szerzőket. A berlini Literarisches Colloquium kiadványában, a Sprache im technischen Zeitalter c. folyóiratban tehetséges fiatal költők nevére bukkantam, akik mind a Literarisches Colloquium ösztöndíjasai voltak. SILKE SCHEUERMANN verseinek fordítását lehozta a budapesti 2000, VOLKER SIELAFF és JAN WAGNER verseit pedig a veszprémi Vár Ucca műhely. Jól választottam, mert egyikük közben sikeres regényt is közölt (Silke Scheuermann), Sielaff rovatvezetője lett a Sprache im technischen Zeitalternek, Wagner pedig irodalmi díjakat nyert el. A veszprémi irodalmi folyóirat leközölte DURS GRÜNBEIN drezdai származású, a kortárs német költők legjobbjaként számon tartott lírikus versciklusát és ugyanott megjelent HERTA MÜLLERNEK egy elbeszélése, aki a romániai Bánságból kitelepült német írók közül Németországban a legnagyobb pályafutást mutathatja fel. Nemrég felolvasott a tehetséges fiatal NICO BLEUTGE a müncheni Lyrik Kabinettben, ahova tagként járogatok el. Versei megkaptak, és pár Bleutge-fordításom leközlés előtt áll a 2000-ben.
A Délvidék magyarságának magyar szemszögből megírt tragédiája a Balkán-háború és Jugoszlávia szétesése folytán megfigyelésem szerint nem talál az itteni kiadók érdeklődésére. Felkérésre lefordítottam a vajdasági VÉGEL LÁSZLÓ idevágó Exterritorium c. könyvét, amelyet minden kísérletem dacára sem tudtam elhelyezni. Ez fájt. A bácskai származású, ma Veszprémben élő FENYVESI OTTÓ nagyon szép verseinek kötetre való anyagát szintén nem vállalta el eddig egy kiadó sem. Benne foglaltatik az Amerikai improvizációk (1999) teljes anyaga és jó néhány a Káosz angyala (1993) és a Blues az óceán felett (2004) „megszenvedett verseiből“. Szívesen közölték viszont őket a délkelet- vagy közép-kelet orientációjú folyóiratok: a müncheni Südostdeutsche Vierteljahresblätter, a passaui Passauer Pegasus, a drezdai Ostragehege és (megjelenőben) a greifswaldi Wiecker Bote is. A volt NDK-beli szerkesztőségek határozottan nyitottabbak a kérdés iránt.
A potyanéző-fordító hálásan fogad el jó tippeket. Így Balogh Robertnek köszönhetem BERTÓK LÁSZLÓ értékes verseinek megismerését. A nagyon jó elbeszélő PÉTERFY GERGELYRE szintén ismerősök hívták fel figyelmemet. Az 1994-ben megjelent Félelem az egértől (1994) c. novellakötetből minden eddig lefordított elbeszélést el tudtam helyezni folyóiratokban. A B-oldal (1998) c. regény két nagyobb részletét szívesen hozta le a drezdai Ostragehege és a Bányató c. regény (2004) német változata iránt a Zsolnay kiadó érdeklődik. A hanyatlófélben levő világ kis modelljét megmintázó regény 12 novellarészletéből szintén eredményesen elhelyeztem már kettőt folyóiratoknál, hogy elővétben felhívhassam erre a Péterfy-féle „Szinisztra körzet”-re a figyelmet.
Kiadásra vár még SZŐCS GÉZA Liberté 1956 c. kiváló drámája - hiszem, hogy elhelyezése megvalósul az idei jubileumi évben -, valamint néhány verse a 2003-ban megjelent Az al-legóriás ember c. verseskötetből.


Végül is mire jó a nosztalgia? Tartalmat, értelmet, valahogy az odatartozás, a közösség érzését adja. Még akkor is, ha átmászni a palánkon talán már túl késő. Mert már nem is lehet. Mert nem lehet örökké újra kezdeni az akrobatikát nyelvek és világok között. De bármikor elfogadható kiegyezés a lehetőségekkel.

[Schiff Júlia]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A mozdulat varázsa

„Katkó hátborzongatóan jó volt!”

Vak Randi egy könyvvel

Kettős élet - vagy mégsem?

Bajza József 215 éve született

Sorsok írják a történelmet

Történelem és legenda az otthonkeresésről

Arató András - Képek majdnem szöveg nélkül

B. Ú. É. K.! 2019.

Boldog BÉKÉS Karácsonyt!

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu