Dátum: 2020. október 31. szombat    Mai névnap(ok): Farkas


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

’’A CSODA MEGTÖRTÉNT’’
A Párizsi Magyar Intézet „A csoda megtörtént” címmel egyhónapos filmsorozatot vetít 2006. február 16-tól március 16-ig a közelmúltban készült, a csoda témaköréhez kapcsolódó filmekből. Ebből az alkalomból a párizsi közönség első alkalommal láthatja többek között Groó Diána Csoda Krakkóban, Ragályi Elemér Csudafilmjét, illetve Koltai Róbert Világszám című filmjét.
Még a csodálatos fények városában is tudnak szürkék lenni a hétköznapok, ezért hogy színt vigyen a párizsiak életébe, február 16-tól március 16-ig „csodás” filmekkel várja a francia filmbarátokat a Párizsi Magyar Intézet legújabb, „A csoda megtörtént” című sorozatával. A bemutatott filmek mind a csoda témakörét járják körül más-más szempontból, s egyben ízelítőt is adnak a mai magyar filmművészet izgalmas terméseiből.

 
A sorozatot február 16-án Groó Diána Csoda Krakkóban című 2004-es alkotása nyitja meg, mely Eszter, a budapesti diáklány és Pjotr, a lengyel fiú krakkói találkozását, misztikus csodarabbival és rejtélyekkel fűszerezett kalandjait és furcsa szerelmét meséli el.

 
Március 9-én Koltai Róbert ugyancsak 2004-es filmje, a Világszám – Jiří Menzellel a cirkuszigazgató szerepében – a cirkusz világába invitálja a párizsi publikumot.

 
Március 16-án Ragályi Elemér 2005-ös, Csudafilm című művével zárul a filmsorozat: ebben az alkotásban Nikosz, a budapesti hajléktalan valóban csodába illő módon luxusszállót örököl egy görög szigeten.

[Kis Zsuzsa]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól