Dátum: 2020. október 20. kedd    Mai névnap(ok): Vendel


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A február az ünneplés ideje a József Attila Színházban
2006. februárja az ünneplés ideje a József Attila Színházban. (f:Léner Péter ig.) Egymást érik a jubileumok: az előadások számában, az alkotók életkorában egyaránt. Hetven éveseket ünnepel a közönség, a társulat. A színház történetében ritka esemény, hogy egy előadás, Molnár Ferenc Pál utcai fiúk-ja, háromszázadik alkalommal kerül a nézők elé, és ötvenedszer Kern András: Spencer című darabja.
Az ünneplésre okot adó események „emelkedő szám-sorrendben”:
2006. február 8-án ötvenedik alkalommal játsszák – nagy közönségsikerrel Kern András: Spencer című darabját. Az előadást követően a színház igazgatósága köszönti a darab szerzőjét, szereplőit, közreműködőit a színpadon.

Ünneplő szerző:Kern A. - Ünnepelt színész: Sztankay István
 
2006. február 14. Bármennyire is hihetetlen, ezen a napon ünnepeljük Sztankay István hetvenedik születésnapját. Aznap, Molnár Ferenc Játék a kastélyban, című művét láthatja a publikum, de bizonyára nem veszik rossznéven, ha egy kicsivel tovább időznek színházban, mert a társulat köszönti a művészt a nézők előtt. Ezt követően a próbateremben folytatódik az ünneplés, amelyen a színház minden tagja részt vesz.

A Pál utcai fiúk
 
1992. október 24-e nagy nap volt egy akkor még főiskolai hallgató életében, bemutatója volt egy „igazi színházban”. Ekkor került a közönség elé, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című műve, Tasnádi Csaba (f.h.) rendezésében, és azóta is műsoron tartja a publikum érdeklődése. 2006. február 16-án 16 órakor háromszázadik alkalommal kerül színre. Az ünnepi alkalomra meghívják mindazokat a szereplőket, résztvevőket, akik valaha segítették a darab színre vitelét, emelték az előadás színvonalát, vagy valamilyen módon részt vettek az előadásban. Ugyanakkor, tisztelettel adóznak azoknak, akik már nem lehetnek közöttünk.
Hogy jó választás volt a főiskolásra bízni a darab rendezését, misem bizonyítja jobban: Tasnádi Csabát időközben színházigazgatóvá avatta az ambíciója és a tehetsége. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatójaként ebben az évben ünnepli az állandó társulat 25, évfordulóját.

[k.l.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól