Dátum: 2019. szeptember 21. szombat    Mai névnap(ok): Máté, Mirella


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Felhívás támogatásra!
Kedves ismerősök, barátok!

Kotormán Liliről számolok be nektek:

Lili szeptember közepe óta beteg. Súlyosan!


Eddig ismeretlen okból vagy okokból kifolyólag egy olyan folyamat indult el a szervezetében, mely elkezdte megtámadni különböző szerveit.
Az sejthető eddig, hogy valamilyen eddig mélyen rejtve maradt hajlam következtében egy fertőzés után olyan immunfolyamat szabadult el benne, mely saját belső szervei ellen fordult.

Először a szívét érintette. Olyan mértékben, hogy szívizma egy infarktushoz hasonlóan részben feladta a szolgálatot. Életveszélyes tüdővizenyője alakult ki. Komoly gyógyszerek hatására ezt túlélte. Ezután az ízületei és a hasnyálmirigye betegedtek meg. Olyannyira, hogy cukorbetegsége alakult ki. Ezért most naponta többször inzulint is kell kapjon.

 
Hogy állapota mennyi ideig lesz ilyen súlyos, nem látható előre. Jó esetben is éveken át szüksége lesz komoly gyógyszerekre. Lehet, hogy egész életén át.

Sok-sok további vizsgálatra lesz szükség, hogy tisztázni lehessen betegsége okát.
Annyi bizonyos, hogy a vizsgálatokat és a kezelések beállítását, kísérését csak kiválóan képzett specialisták tudják elvégezni.

Ez édesanyjára egyetlen ember erejét messze felülmúló terheket ró. A vizsgálatok és a kezelések megszervezése, az azokra való szállítás, az ott eltöltött sok-sok óra…

Ez csak úgy lehetséges, ha édesanyja – feladva eddigi munkáját, hivatását – teljesen Lili gondozásának szenteli magát. Testileg és lelkileg a nap 24 órájában.

Segítsünk nekik!

Előre is köszönettel Dr. Szőke Henrik


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu