Dátum: 2020. október 22. csütörtök    Mai névnap(ok): Előd


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

''A Zongora'' - Ránki Dezső
A Zongora hangversenysorozat következő koncertje, 2005. november 4-én, pénteken hallható a Zeneakadémia Nagytermében.

Ez alkalommal a világhírű zongoraművész, Ránki Dezső (fotó) lép a pódiumra.
Ránki Dezső koncert programjában Haydn-szonáta, Schumann: Davidsbündlertanze, Ravel: Nemes és érzelmes keringők és Bartók: Szonáta című darabja szerepel.

Ránki Dezső Budapesten végezte tanulmányait, 1973-ban szerzett diplomát a Zeneakadémián, Kadosa Pál és Rados Ferenc növendékeként.
Még tanulóévei alatt, 1969-ben, 18 évesen nyerte meg a Zwickau-i nemzeközi Schumann-verseny 1. díját, ez idő óta koncertezik világszerte.

Rendszeresen fellép Európa legtöbb országában, több ízben járt Észak-, és Dél-Amerikában és két-három évente Japánban.
Játszott többek között a Berlini Filharmonikusokkal, a Londoni Filharmonikusokkal, az amszterdami Concertgebouw zenekarával, a párizsi Orchestre Nacional-lal, az NHK zenekarával és számos neves karmesterrel, Solti Györggyel, Végh Sándorral, Lorin Maazellel, Zubin Mehtával.

 

Jelentős szerepet játszik életében a kamarazene. 1985 óta rendszeresen koncertezik Klukon Edit társaságában négykezes és kétzongorás művekkel.
Ez évben jelenik meg közös lemezük Liszt és Satie kompozícióival a BMC kiadónál.

A 2005-2006-os évadban Párizsban, Toulouseban, Koppenhágában, Brüsszelben, és több spanyol, valamint német városban is fellép.

[Ebics Anna]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól