Dátum: 2018. november 13. kedd    Mai névnap(ok): Szilvia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Rapai Ágnes netnaplója
RAPAI ÁGNES (Szekszárd, 1952) költő. A moszkvai Lomonoszov Egyetemen szerzett újságíró-diplomát. Legutóbbi kötetei: Zadarnál a tenger (1997), Budapest, ich kann nicht deine Hure werden (1999).
Második hét


   Rapai Ágnes netnaplója aug. 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.

      (Második hét)

   

   
   
   2005. augusztus 7.
   
   "Hajnali háromkor minden nap felébresztette az a kis szemét. Riadó! Vár a napló!"
   "Tudjátok kibe lennék szerelmes? Babits Mihályba."
   
 
   
   Ez a két mondat maradt meg az imént leírt három oldalból.
   
   Két órát dolgoztam azon a vacakon. Aztán Karcsi végre felébredt, sajnos egy hete őt is hajnalok hajnalán kiugrasztom az ágyból, mert amikor felkelek, rögtön kávét főzök, és neki olyan kifinomult a hallása, hogy még a vízforraló zúgására is fölébred. Fél órát szórakozott a Babits fénykép másolásával. Azután kinyomtatta, amit írtam, és elolvasta.
   
   - Ez szörnyű! De azért két mondat jó benne.(Tényleg? Ujjongtam volna, de inkább összeszorítottam az öklömet, s próbáltam visszatartani, nehogy tragédia történjék.) Mért ezekről a hülye irodalmi dolgokról írsz? Valami konkrét dolog kéne, például ott van a kerti szék! Akár két oldalt is írhatnál róla! Kérlek, próbálj meg arról írni, ami téged egyáltalán nem érdekel: A VALÓSÁGRÓL!
   
   - Jó. - mondtam megneszülve.
   - Majd megpróbálom...
   
   Tegnap kicsit hazudtam. Nem mentem ki a kertbe. És minek is adtam volna inni a Szentemnek, amikor már napok óta zuhog! Ali és Márta tudna erről mesélni! De makacs, hiú teremtés lévén nem bírom megállni, hogy ne vitatkozzak mégiscsak az én "szerelmetes" kritikusommal.
   
   Mikor Füst Milán nagy dérrel-durral berontott a lakásába, és barátainak elmesélte, ma szemtanúja volt annak, hogy egy fiatal fiút elütött a villamos, jó izgisen-véresen adta elő a történetet, úgy, hogy a három szemtanúból ötven lett, fékcsikorgás, sikoltozás, rémülettől halálra vált utastársak, a villanyos utolsó kocsijában álló cselédlány a szívéhez kap, a cilinderes öregúr leszáll, előre siet, de megszédül a látványtól, mert vér, vér, vér, levágott láb, nyöszörgés...
   Vendégei iszonyattal hallgatták. A hosszúra nyúlt, hideglelős csöndet megszakította azonban az a barátja, aki szintén látta a balesetet:
   - De Milán bátyám! Ez nem igaz! Nem is így történt!
    Erre az aggastyán író csak ennyit szólt megvetéstől remegő hangon:
   - Fiam, az igazságnál nincs unalmasabb dolog. Ezt jól jegyezd meg!
   

   2005. augusztus 6.

   
   Reggelente körbejárom a birtokot. Árpádházi Szent Erzsébet,
   úgy tetszik, kezd helyrepofozódni. Tavaly ellepték szegényt a
   levéltetvek, nem volt szer, mely magához térítette volna.
   Balatonszentgyörgy főutcáján, a Berzsenyi utcán sétálj egyszer
   végig, s csodáld meg az előkerteket! Énisilyetakarok! Jó! Akkor
   csinálj! Nem jött össze, csak ennyit mondhatok.
   
   Rövid ideig, amíg a pécsi Nagy Lajos gimnáziumba jártam, énekeltem az Ivasivka tanár úr vezette kórusban. S miket!:
   
   Pater noster, qui es in caelis:
   Sanctificetur nomen tuum,
   Adveniat regnum tuum,
   Fiat voluntas tua,
   Sicut in caelo et in terra,
   Panem nostrum quotidianum
   da nobis hodie.
   Et dimitte nobis debita nostra,
   Sicut et nos dimittimus debitoribus nostris.
   Et ne nos inducas in tentationem;
   Sed libera nos a malo.
   Amen.
   
   
   Bizony, fogalmam sem volt, hogy a miatyánkot danolom nagy lelkesen, s annak ellenére, hogy szigorú ateista nevelésben részesültem, gyönyörűnek találtam. Még akkor is bennem élt a pap! Megyei párttitkár apukámat és újságíró anyukámat öt éves koromban sikerült azzal a felkiáltásommal elképesztenem, hogy "Ha nagy leszek, pap leszek!" Mert láttam egy gyönyörű férfit az utcán, csodálatos reverendáját fodrozta a tavaszi szellő, ahogy elsuhant mellettem. S úgy gondoltam, a növekedés ki tudja, mit hoz, esetleg még férfivá is átalakulhatok...
   
   Meg Berzsenyit! Abból még annyit sem értettem, mint a miatyánkból, megzavarta elmémet az a néhány szó, amit fölfogtam. "Forravilág bústengere ó magyar. Ádázerinnisz lelke uralkodik... (Dik. Dik.) S a föld lakóit vérbemártott. Tőredühös viadalra kész ti..."
   
   Rövidke iskolai pályafutásom alatt, ő volt az egyetlen tanár, akit kedveltem. Még Láng Olivér koromban írtam róla a következő verset:
   
   Ivasivka tanár úr éneket tanított
   
   Ivasivka tanár úr
   csudaszép bőrbakancsban
   valamint strapabíró,
   kekiszín öltözetben
   legelől. Hatvanhétnek
   tavaszán a Mecsekben
   menetelt. A nyomában
   csupa lány vihorászott.
   Ivasivka tanár úr
   dudorászott, vezényelt,
   azt hogy: Forr a világnak
   bús tengere, Ó, magyar!
   Teli volt a szívük nagy
   szerelemmel, imádták
   Ivasivka tanár úr
   csudaszép bőrbakancsát,
   valamint strapabíró,
   kekiszín öltözékét.

   
   Árpádházi Szent Erzsébet - így hívják ezt a rózsát! - hálistennek bimbózni kezd! Most szépen adok neki inni.
   
   

   2005. augusztus 5.
   
   Mártáéktól fél éve kaptuk ajándékba a számítógépet, s nem tudok betelni vele! Jujjj! Függő lettem! Valahogy - ne kérdezd hogy - erre a fórumra keveredtem.
   
   Umberto:
   Nagy nehezen sikerült regisztrálni, sziasztok, még új vagyok.
   Kattintok ide-oda, s úgy érzem magam, mint Adso, próbálom megfejteni a labirintus logikáját, de egyrészt nő létemre pocsék a térérzékem, másrészt a logikám. Sajnos nem áll a bejáratnál Ariadné, ami annyit jelent, hogy elvesztem.
   Mintha mindegyik szobában undok, torzító tükrök rémisztenének halálra, s én visszahőkölök, mint aki gyilkost látott, pedig csak a jövő rajzolódik ki ezeken a girbe-gurba, ezüstös felületeken, megannyi felismerhetetlen képmásom. A szobák ajtaja fölött faragott fatáblákon nevek: Abda, Borcsák, Cili, Csalafinta, Dedalus, Éroszos, Fausztina ésígytovább. Halvány gőzöm sincs, hol lehetek. Gyönge fényű mécsesemmel hiába világítom meg a falak mentén sorakozó könyvespolcokat, mindegyik könyvnek ugyanazt a címet adták: "Írj belém!" Reménykedve, hogy most, most mégiscsak szerencsém lesz, leveszem azt a bordó, bőrkötésűt, amit valószínűleg ronggyá olvastak. Kábé két centi vastag sebtapasszal három helyen is körberagasztották a gerincét, nehogy a lapjaira hulljon szét. 666 számozott, üres oldal van benne, s bár kötve hiszem, hogy ez a sátán műve, azért gyorsan visszatuszkolom a helyére. Hirtelen kivágódik egy ajtó, a léghuzat eloltja mécsesem lángját, én meg szentségelhetek, miért nem kapott föl a forgószél, s vitt ki a szabadba, ahol egyetlen könyv sincs, csak a rózsaillatú, augusztusi éjszaka.
   

   Fausztina:
   Eco édesem, minek fárasztod töpörtyű agyacskádat? Veled ellentétben igenis vannak egynehányan, akik járatosak a vallástörténetben, a filozófiában, a posztmodern irodalomban! Nézd meg legalább az Idegen szavak szótárában mit írnak a skolasztikáról. Lásd, én tanultam morálfilozófiát, igaz, ez már régen volt,
   a múlt évezredben, amikor te olvasmányod százötvenedik oldalán tarthattál, s csak annyit mondhatok: arcátlan arroganciád nem csak inkompetenciáról árulkodik, de azt is virulensen (ó, a Rózsa?!) mutatja, hogy a morál asztalánál neked még morzsák sem jutottak. Ezért hát azt ajánlom, hagyd abba a fröcsögést. Tudatlanságodra valamint erkölcstelen pökhendiségedre itt senki nem lesz vevő!
   
   Éroszos:
   "Csak szerelem képes mozgatni a létezőket."
   
   Abda:
   Umbertinócska, a rózsáról az a pasim jut eszembe, aki hónapokig a szeretőm volt, s a névnapomon beállított egy üveg Nescaféval! Hogyaszongya: "Olyan sok kávét megittam nálad!" Nos, akkor telt be nálam a kávéspohár. Egy esztétika tanártól ennél azért kicsinykét többet várna el az ember! Fausztina, Te meg ne ugass bele már megint!
   
   Dedalus:
   Azt a rózsafaló-hajóskapitányfütty-éles, itt a piros, hol a piros, papírvékony friss pirítós kiskésit!
   
   
   Eco:
   Fausztina! Immár két éve hallgatom a süket dumádat, de már rettenetesen unom. Úgyhogy kimegyek inkább a kertbe, megmetszem a rózsáimat. Mert "A rózsa az rózsa, rózsa, rózsa". Umberto, most kint vagy a kolostorudvaron, vagy itt bent az Aedificiumban?
   
   
   Umberto:
   A könyvespolcot tapogatva igyekszem elérni az ajtóig. A sötétség falait láthatatlan mancsok tolják elém, hallatlan erőfeszítést kell tennem, hogy ellenszegüljek. A bénító neszek jobbról is, balról is megtorpanásra késztetnek, de összeszedem minden bátorságomat, és tovább haladok. Végre! Ott, jobbra halványszürke fénycsíkot pillantok meg a kövön, igen, átértem a következő szobába, ahol szerencsére ablak is van.
   Hajnalodik. Sietnem kell. A könyvtárszoba közepén súlyos asztal áll, olyan újnak látszik, mintha az éjszaka leple alatt lopták volna ide, egyenesen az asztalosműhelyből. Tintatartót és tollat is raktak az asztal jobb és bal felső sarkába, amiről semmi másra nem tudok következtetni, csak arra, hogy az előzékeny házigazda balkezes látogatóra is számított.Leveszem egyik szemmagasságban lévő, vaskos könyvet, s odaviszem az asztalhoz. Kinyitom, és az első lapra felírok egy nagy A betűt. Ekkor meghökkentő dolog történik, a skarlátvörös tinta még meg sem szárad, a betű nyomtalanul eltűnik a fehér papíron...
   
   Abda:
   Aztán néhány hónappal később elmentem "A rózsa az európai irodalomban" című előadására; Te szemét, még egy szál gazt sem tudtál adni, gondoltam, pedig örökké rózsácskámnak szólítottál, különösen akkor, amikor kéthetente direkt azért jöttél, hogy megszálld a fürdőszobámat és ártatlan pofával nekem szegezd a kérdést: "Levágnád a hajamat?", hát többet nem kurkászlak professzorkám, és áttértem azóta a babkávéra is!
   
   
   Fausztina:
   Eco, a disznókat is etesd meg! Umbertonak csak ennyit: csöpögő irományoddal csak arról teszel tanúbizonyságot, hogy halvány elképzelésed sincs - nem vagy ezzel egyedül - a regényről, s csak azt tanácsolhatom: húzz el innen.
   
   Dedalus:
   Mitszólehhezbálintgazda?
   Nyárvannyárvan!
   Gyerünkapubba!
   
   Ekkor elfeketült a kép, úgy látszik áramkimaradás van, gondoltam, kinyitottam a teraszajtót, eddig föl se tűnt, mennyire befüstöltem a szobát, jaj, sietnem kell, mindjárt ideér a Family Frost!
   
   
   2005 augusztus 4.
   
   Megyünk a boltba, s addig riogatom a páromat "vigyázz, nehogy elüssön egy autó!", míg el nem nyalok. Kificamodott a jobb bokám. Este már úgy nézett ki, muszáj lesz elmenni az orvoshoz, mert csak kékült, zöldült, dagadt és dagadt. Karcsi úgy megijedt, hogy csaknem megfeledkezett a sokizületi gyulladásáról, de az olyan hosszú történet, nincs időm most belemenni az R. A. fenyegető titkokkal riogató, félelmes világába...
   
 

   Hajnali négykor Franz Kafka ezt jegyezte be a naplómba: "Először alsó felével akart kijutni az ágyból, de az alsó rész, amelyet egyébként még nem látott és nem is tudott pontosan elképzelni, nehézkesnek bizonyult; lassan mozdult; és végül, amikor már-már megvadulva, minden erejével kíméletlenül előrelökte magát, rosszul választotta meg az irányt, nekiütődött az ágy alsó végének, és az égő fájdalom, amelyet érzett, felvilágosította, hogy pillanatnyilag talán éppen ott a legérzékenyebb."
   
   Milyen igaza van Franzinak, gondolom, ennél jobban én sem tudtam volna megfogalmazni, köszönöm Kafka, s miközben égő, hidegvizes borogatással bebugyolált lábamat fölrakom a puffra, azon morfondírozom, talán inkább vissza kéne feküdnöm, úgyis megtelik valamivel ez a papír, odaül a számítógépemhez James Joyce, vagy George Bernard Shaw s ripsz-ropsz elkészül a mai adag, kedveskéim, ugye segítenétek?! Jaj de csúnya dolog ugrott be: Esterházy is csak fogja a ceruzáját, mi meg írunk helyette, és emlékezünk. Ne sértődjön meg, drága úr! Én sem sértődtem meg, amikor ellopta "Örök mondóka" című versemet. Ott van a Harmonia caelestis kétszázvalahanyadik oldalán:
   
   "Gyüjj a mellyemre, kisfijam!
   Menny má, játsszá, kisfijam!
   Gyüjj má ennyi, kisfijam!
   Menny má tanúnyi, kisfijam!
   Gyüjj, behítak, kisfijam!
   Mennyé háborúba, kisfijam!
   
   Mennybe szállt a kisfijam."

   
   Különben meg örökké hálás leszek Magának, hogy felköszöntötte az én drága anyukámat "öttel osztható" születésnapján! Róla nem is beszélve, hiszen úgy belezúgott a gróf úrba az a szerelmes szívű szépasszony, hogy az istennek se bírom lebeszélni Magáról, persze oly nagyon nem is forszírozom ezt a dolgot, mert igenis meg tudom érteni! Na!
   
   Lassan pirkad már ligetünk. Éjszaka vihar volt. Mondjátok meg nekem, arany bogaraim, vajon miért nő a fű, hogyha majd leszárad? S miért szárad le, hogyha újra nő?
   
   Ja! Még valami! Ezúton szeretném megköszönni Forgács Zsuzsának és Molnár Miklósnak, hogy építő szándékkal hozzászóltak tegnapi írásomhoz.
   Most már tényleg visszafekszem, előtte kicserélem a bokámon a borogatást. Ébredjetek! Olvassátok!
   
   

   2005. augusztus 3.
   
   Kedves naplóm,
   
   az a helyzet, hogy nem lehet kortárs íróról se verset, se prózát írni, mert megharagszik, kiugrik az ablakon, elválik tőle a felesége, nem javasol József Attila-díjra, Kossuth-díjra, keresztbe tesz ahol csak tud, elhíreszteli rólad, hogy megrögzött hazudozó vagy, kleptomániás, férfifaló, bunkó paraszt, ésatöbbi ésatöbbi. Ám ha mégis effajta elítélendő cselekedetre vetemednél, biztos lehetsz abban, hogy sosem hívnak meg felolvasó estre, nem közlik a versedet, nem utazol íróküldöttséggel külföldre, nem írnak rólad kritikát, szóval úgy kiesel a pikszisből, mint a pinty! A magam részéről mégis G.B.Shaw szavait tartanám mérvadónak, aki azt üzente Sartre-nak midőn az visszautasította a Nobel-díjat: "Nem visszautasítani kell egy díjat, hanem úgy kell viselkedni, hogy ne is ítélhessék oda az embernek!"
   
   


   Még mielőtt azonban lefesteném azt az izgalmas, keser-édes jelenetet, amely 1985 november 22.-én esett meg velem és az akkor már közismert íróval - reszkess! - , szeretném elmondani milyen naív teremtés voltam akkoriban, azt képzeltem, egy költőnő versének megítélése semmiben sem különbözik a férfi költőétől, aki véletlenül hímneműnek született ide, ebbe a kafkai világba, ahol bizony senki sem lehetett tisztában azzal, "ki itt a szolga, és ki itt az úr", jóllehet mindenki meg volt győződve arról, hogy Ő bizony tudja!
   
   Akkor még hittem Virginia Woolfnak, aki Saját szoba című esszéjében kifejtette: akkor leszünk egyenlők a férfiakkal, ha megteremtjük saját egzisztenciánkat.
   
   Tralalla, tralalla, nekem bizony van egy jó kis állásom az Ország-Világ szerkesztőségében, tessék tehát úgy megítélni írásomat, mint a férfiakét! Bolond fejjel azt képzeltem, ők is egyetértenek Virginiával, és komolyan veszik a szabadság-egyenlőség-testvériség szép elvét, de csalódnom kellett ezügyben is, mint annyi másban, az azóta eltelt évek lelombozó tapasztalatai rámcáfoltak.
   
   Nos. Népiesek és urbánusok ebben az egy dologban mindig közös nevezőre tudtak jutni. Nőügyben semmi különbség nem volt a két tábor között, egyik is, másik is évszázados előítéletekkel teli leereszkedéssel fordultak felénk. Megsimogatták a buksinkat, sőt még puszikát is kaptunk, ha jól viselkedtünk.
   
   Milyen a költőnő?
   
   1. Ledér, mint amilyennek Weöres Sándor leföstötte a Pszichében, viszont annyira azért nem tehetséges;
   2. Szemüveges, csapzott veréb, egyik hóna alatt Hegel, másik hóna alatt Pilinszky, a szíve férfiszív;
   3. Depressziós-alkoholista-kurva.
   
   Próbáltam harcba szállni ezen előítéletekkel. "Majdénmegmutatomnektek!" gyilkos indulatokkal ifjú szívemben Láng Olivérre kereszteltem át magam, s fiú álorcámban ott ragyogtam az És, a Holmi, a Mozgó Világ lapjain. Tudjátok, kedveskéim, milyen kéjes érzés keríti hatalmába az ember lányát, midőn "Tisztelt Uram!" megszólítással levelet kap például Várady Szabolcstól? Vagy Tamás Gáspár Miklós maró gúnnyal megkritizálja az ízlését a Beszélőben: "miképp tetszhet költőnknek egy olyan nő, aki bézs plisszérozott (helyesen:plisszírozott) szoknyához kék cipőt hord? Nos azt hiszem, ez még a taktaszadai ótépében is megbotránkozást idézne elő!" Jól kiélveztem azt a rövidke két hónapot, amíg senki sem tudta, ki is lehet az a Láng Olivér! De rá kellett döbbennem, ez hülyeség, nekem költőnőként kell egyenlőnek lennem.
   A minap azt olvastam, hogy Nemes Nagy Ágnes azért volt jó költő, mert nem volt költőnős. Brrrr. Szóval tagadjam meg a nememet! Ezt akarjátok? Akkor megfelelek magas esztétikai elvárásaitoknak?
   
   Nemodabuda! Meg irgum-burgum!
   
   S azt a marhaságot is kijelentette egyik jeles kritikus - a nevét dehogy ejtem ki a számon, még ellopják a naplómat, s akkor befellegzett nekem! -, sajnos a költőnő, ha prózát ír, nem tud egyszerűen fogalmazni. Ő csak olyat tud írni, hogy "A fény sárga tócsája szétterült a parkettán" ahelyett, hogy egyszerűen csak ezt írná: A szobába besütött a nap.
   
   Hát akkor tessék:
   
   A SZOBÁBA BESÜTÖTT A NAP 1985 november 22.-én délután ötkor, kint esni kezdett a hó - amit kicsit giccsesnek találtam - amikor a híres író odahajolt hozzám...
   
   Tudod, kedves naplóm, az elején azt írtam: G.B. Shaw mondását tartanám magamra nézve mérvadónak. Azt viszont nem tettem hozzá: akkor, hogyha hülye lennék.
   
   **************
   
   
   2005. augusztus 2.
   
   A napló, mint irodalmi műfaj? Á! Amint más is elolvassa, minimum levélnek kell nevezeni, ennek következtében jöhet a megszólítás:
   
   Kedveskéim!
   
   Hát itt ücsörgök a gép előtt, s úgy gondoltam, megosztom veletek az elmúlt nap történéseit, megpróbálok olyan komolyan írni, mint az a középkori krónikás, aki Umberto Eco A Rózsa neve című regényében meséli el a sztorit. (Jaj, szegény Barna Imre fordította le, épp eleget küszködhetett az effajta mondatokkal: "Most, hogy lassan vége bűnös életemnek, őszen elaggva, akár a világ, s azt várva, mikor veszek bele a néma és puszta isteni lét feneketlen mélyébe, itt késlekedvén már súlyos és beteg testemmel a jó melki kolostor cellájában, íme nekigyürkőzöm, hogy e vellumon tanúságot hagyjak az ifjúkoromban megtapasztalni adatott csodálatos és borzasztó eseményekről, fölelevenítvén verbatim, mit láttam s hallottam, de odáig nem merészkedvén, hogy valami képet is alkossak ebből, s így azoknak, akik majd utánam jönnek (hacsak az Antikrisztus meg nem előzi őket), mintegy jelek jeleit hagyom örökül, hadd gyakorlódjék rajtuk az olvasat imádsága."
   
    És kicsit pajzán is szeretnék lenni, mint a kilencven éves újságíró, a forró, magnólia-bokros, fűszerekkel illatozó dél-amerikai városban, hol végre leszállt a szeszélyes pillangóként röpdöső szerelem! S végül úgy szólanék hozzátok, akárcsak Coelho Alkimista c. regényében a pásztorfiú, ki elindul az egyiptomi piramisokhoz, hogy megtalálja a kincset.
   
   Igen, az élet nagy kérdései foglalkoztatnak, édeseim, mivelhogy egyfolytában olvasok, mióta hazahozott sógorom, Ali, s elmerengek azon, vajon miért is nem születtem prózaírónak, s miért nem én vagyok az a szőke, angol csaj, aki kitalálta Herry Pottert!
   
   Jaj, de nagy szemétség! Már gazdagabb lehetnék, mint az angol királynő! Ennyi maniért talán még arra is kapható volnék, hogy többezres gyereksereg előtt, az éjszaka leple alatt, felolvassam regényem első fejezetét - pedig az valóban nagy teljesítmény lenne, gondoljatok csak szociofóbiámra, klausztrofóbiámra, agorafóbiámra!
   
   Szentgyörgyön tegnap hátborzongató dolgok történtek! Armin, a Németországból idetelepült számítógépes programozó, nekilátott a házépítésnek a szemközti telken, felfogadott egy brutális embert, aki kegyetlen markológépével szörnyű sebeket hasított az álmából felriadt anyaföld szépséges testébe. Hatalmas lyuk tátong a tujasor mellett, s néhány méterre - mintha disznóölés után - ott magasodik a föld bele. Jaj, de gusztustalanul érzékletesen sikerült(?) megfogalmazni!
   
   A természet nem könyörületes hozzánk. Egyfolytában esik, süt a nap, esik, süt a nap. Direkt azért, hogy nőjön a fű, nemsokára ott tartunk, hogy hetente kell füvet nyírni. A szépség macerás dolog. Miért nem a gazos területet tartjuk szépnek? Miért az a rögeszménk, hogy minden áron nekünk kell beavatkozni a dolgok menetébe, csakhogy kiélhessük uralkodási vágyunkat? Azt hiszem, elmegyek zöldnek, odaláncolom magam egy út széli pipacshoz!
   


   És pártot alapítok, hogy megkaphassam az állami támogatást.
   
   Szerelmetes gyöngyöcskéim! Karcsi odakint zúg a fűnyíróval. Nemsokára fölrakom főni a zöldborsó főzeléket.
   
   Asztrológiai szempontból a nehezén túlvagyunk! Szép dolgok fognak történni, meglátjátok! Puszi: Ági

   ******
   
   2005. augusztus 1.
   
   Milyen legyen a stílus? Ez itt a kérdés. Humoros? Nyersen szókimondó? Politikus? A rosseb tudja! Nem gondolkodom el ezen, inkább csak írom, ahogy jön. Az oroszlán havában netnaplót írni? Valószínűleg megbolondultam, nem is csoda ebben a kuka melegben, arról nem is beszélve, hogy a hűvösebb hónapokban sem vagyok oly nagyon normális...
   
   Idesanyám, idesüss! A kislányod szórakozik, ahelyett hogy pénzt keresne, pedig megígérte, hogy megváltozik, s bizonytalan lépéseket tett is már ez irányban, például elküldött három verset tegnap a Forrásnak, mivelhogy ők viszonylag jól fizetnek.
   
   Balatonszentgyörgyön csuda izgis az élet! Tegnapelőtt például elröpült egy gólya a búzamező fölött. Azért más is történik itt. Havonta elkarikázik valaki a házunk előtt.
   
   Azt álmodtam, hogy hiába várom a hajnalt. A jeges szél talán sosem fújja ide a világosságot, nagy üggyel-bajjal összeeszkábált lakomon átsüvít az éjszaka. Két napja megpróbáltam élelmet szerezni, hogy legalább a jóllakottság melegítse föl elgémberedett tagjaimat, csákányommal léket ütöttem a horizont határáig nyúló jégmezőn, de - nagy megrökönyödésemre - semmi fogyaszthatót nem sikerült kifognom csak egy aranyhalat, Kudlik Júliát, aki tüchtig kiskosztümjében ott állt előttem, s búgó hangján így szólt: "A nemzeti konzultáció kíváncsi a véleményedre, Orbán Viktor a magyar nemzet megmentője? Amennyiben igennel válaszolsz, megadom a plasztikai sebészem telefonszámát!" Nagyon szerettem volna válaszolni, de a negyven fokos hidegben nem bírtam kinyitni a számat, a szemöldökömről hosszú jégcsapok lógtak, s egy pillanat múlva már semmit nem láttam, csak - mily csodálatos kép! – a Szaharában bandukoló tevéket, hátukon a jókedvükben kurjongató beduinokkal.
   
   Álmomat csak azért osztottam meg veletek, hogy kicsit lehűtsem a kedélyeket, s mivelhogy fagyit nem adhatok - azt hiszem, ideje volna forradalmasítani a technikát! Tényleg, írok Ábelnek, aktivizálja már ez ügyben magát!
   
   ************
   

Tájkép - a teraszról
 

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Dalos György - Az utolsó cár

Bitó László - Sámson A vadon fia

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Életre szóló kilenc éjszaka – A pandák gyönyörű utazása

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Cziffra György – örök élményt nyújt

A mi Krúdynk

Kocsis András Sándor kiállítása

Gerevich József - Szerelmek, múzsák, szeretők

Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu