Dátum: 2017. november 25. szombat    Mai névnap(ok): Katalin, Katinka


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

OZ: Kisinterjú Tomkiss Tamással az I. Tollfosztó táborról
Mivel majd’ 4 év alatt mindössze 11 szám jelent meg (idáig), ezért az IV nem is nevezhető klasszikus értelemben folyóiratnak. Ellenben a ritkás megjelenés is folyóirathoz méltó munkát igényelne. Nehéz ügy. Szerintem a legtöbb folyóirat, amiknek szerkesztői nem ebből élnek, hasonló okok miatt fáradnak meg, és hagyják abba. Ez a folyóiratok sorsa. Megszűnnek. Ugyanakkor az IV nem szűnt meg, él és virul. Azt nem tudom, meddig.
Mostanában egyre nagyobb szünetekkel jelenik meg lapod, Az Irodalom Visszavág. Mi az oka? Mi szerepel az új négyéves tervben?

Egyelőre örülünk annak is, hogy sikerült összehozni a 11. számot. Annyi biztos, hogy még van két számra pénzünk, illetve csak a nyomdaszámlára. Lehet, hogy ebből az egyik tematikus lesz, ha összejön: az IV leghíresebb/leghírhedtebb kritikáinak „antológiája”. Ez biztos, hogy sikeres lesz, ezért jó volna nagyobb példányszámban kinyomtatni.
Hivatalos támogatást az NKA-tól kaptunk, egy évfolyamra 1 millió forintot, ami szűkösen 3 szám nyomdaköltségére elég (persze ez is csak ismerősök révén, olcsó nyomdában). Sokat segít infrastrukturálisan munkahelyem, az Új Mandátum Kiadó, illetve a szerkesztők munkahelyeinek infrastruktúráját is használjuk.


A világ nagyot változott az elmúlt években, a pénz jelentése, értéke megváltozott. Az újkapitalizmus tőkefelhalmozó korszakából - általában - hiányoznak a sokadik generációs szponzorok, támogatók. Rögtön harminc leszel. Meddig bírod a hajtást. Meddig tart a lendület?

Úgy érzem, egy folyóiratnak nem kell örökké élnie. Az IV esetében az a legfőbb bajom, hogy mindig jobbat akarok csinálni, egyik számmal sem vagyok elégedett, viszont emberi és anyagi erőforrásaink már nem engednek több és jobb munkát egy-egy számmal.
Éppen ezért, ha már nem érzem a fejlődést, inkább jobb kiszállni, abbahagyni, semmint rosszabbul vagy ugyanúgy folytatni. Nem hiszek a tökéletességben, de látszódni kellene, hogy törekszünk rá. Pénz és idő nélkül azonban ez nem egyszerű.
Mivel majd’ 4 év alatt mindössze 11 szám jelent meg (idáig), ezért az IV nem is nevezhető klasszikus értelemben folyóiratnak. Ellenben a ritkás megjelenés is folyóirathoz méltó munkát igényelne. Nehéz ügy. Szerintem a legtöbb folyóirat, amiknek szerkesztői nem ebből élnek, hasonló okok miatt fáradnak meg, és hagyják abba. Ez a folyóiratok sorsa. Megszűnnek. Ugyanakkor az IV nem szűnt meg, él és virul. Azt nem tudom, meddig.

A tábor A völgy, a táj
A Tollfosztó tábor a folyóirat emlékműve? Tábor szerveződik táborra. Az irodalmárok egész nyáron utaznak, egyik táborból éppen eljutnak a másikba. A kérdés az: különbözik-e annyira a Tollfosztó tábor az összes tábortól, mint az IV az összes többi folyóirattól?

A nyári táborra azért van szükség, mert a legtöbben a szerkesztőség környékéről régóta szeretnénk valami jó kis nyári banzájt szervezni. Van szervezői vénánk, ezért kézenfekvő volt, hogy többnapos, bentlakásos tábort szervezzünk, lehetőleg szép helyen, a természet lágy ölén. Igény is volt rá barátaink, szerzőink vagy éppen olvasóink részéről. Tanulmányoztuk az előző években az irodalmi táborok programjait, és egyöntetűen valami mást akartunk csinálni. Nagyon fontos, hogy nálunk sokféle arc fordul majd meg, egyszerűen teszünk rá, hogy ki hová tartozik. Vitaesteket szervezünk és nem előadásokat, mindenki szabadon elmondhatja véleményét az irodalomról, az adott témákról. Egyébként volt olyan meghívott előadónk, aki az utolsó pillanatban megijedt, visszariadt a várható vitától, a provokatívabb kérdésektől, amelyekre ezúttal őszintén kellett volna válaszolni. Fontosnak tartjuk azt is, hogy az előadások végén nem megy mindenki a maga klikkjével kocsmázni, mert itt egy kocsma van, ráadásul ki sem kell menni a tábor területéről, mert önellátóak leszünk. Így adva lesz a lehetőség, hogy azok az emberek, akik 4-5 napig egy helyen laknak és élnek, megismerjék egymást. Szerencsére nem vagyunk tagjai írószervezeteknek, és nem is állunk közel egyikhez sem, sőt távol állunk tőlük. Ezért semmiféle „szektásság” veszélye nem áll fenn. Sokan lesznek, a legtöbbjüket nem is ismerjük személyesen, így azt hiszem, érdekes lesz új emberekkel megismerkedni. Sok jó csaj lesz, a pasikról nem tudok nyilatkozni. Irodalmárok és „külsősök” vegyesen. Ha valaki unja az adott programot, elmehet kirándulni, strandra, focizhat stb. Egyszóval laza és szabad tábor lesz, de színvonalas programokkal. Reméljük, hogy az eső nem tesz keresztbe, bár van fedett hely bőven, ahol meg lehet tartani a programokat. Esetleg kimegy néhány ablak a koncerteken az erősítőktől. Aki unatkozik éjszaka, pl. filmeket nézhet videón.

Mi várható egy tábori kritika-pályázattól? Én ugyanis pontosan tudom, mi folyik (el) a táborokban. Szerinted lehet érvényes dolgozatokat írni másnaposan (aznaposan)?

Fogalmam sincs, hogy mi várható a kritikapályázattól. Igyekszünk egy jó témát adni, és 1-2 flekkes kritikákat lehet írni. A végén értékes könyvnyereményeket kapnak a zsűri és a közönség által legjobbnak tartott írások szerzői. Az írásokat majd leközöljük, vagy a lapban, vagy a webszájtunkon. Majd meglátjuk. Egyébként lesz egy szociográfiai pályázat is. De a további részletek egyelőre titkosak.

És? 25-én vége a tábornak. Mi következik azután? Mi lesz az IV-vel, mi a szerkesztőséggel, mi lesz veled?

25-e után valószínűleg 1-2 napot alszunk, aztán én pl. Demes Rékával megyek Szlovákiába, egy másik táborba, ahová meghívtak bennünket előadónak. Majd ott lazítunk egy kicsit. Közben terjeszteni kell az IV-t, postázni, meg ilyenek. Nekem be kell fejeznem a könyvemet, mert november 20-ra meg kell jelennie az NKA-szerződés miatt. Úgyhogy most inkább írok egy darabig, aztán közben alakulnak az IV további projektjei is.

[ - oz -]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Archívum
Legfrissebb cikkeink
„ Napszentület „

Olasz nő Algírban először magyar színpadon

A Magyar Színház a Nők Elleni Erőszak Ellen

Mínusz Kettő

Benkő Géza 1969 - 2017

Anna Netrebko -Verismo CD

Gerevich József - Múzsák és festők – Teremtő vágyak 2.

Gyuricza Péter – Kardos Ernő A Viszkis igaz története napjainkig

Stratton

Kovács József - A BLUES története a kezdetektől napjainkig

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu